A Testvér (át írás alatt)

50. fejezet

Chrollo egészen tizenegyig elszöszmötölt a pakolással, majd mikor ütött az óra, kivánszorgott a fürdőből. Az ajkaim elnyíltak a csodálkozástól. Szinte rá sem lehetett ismerni. Eddigi szaggatott farmerját lecserélte egy bőrnadrágra, csípőjénél egy vastag szürke öv keresztezte. A sötétlila kabátját viselte melyet felpróbáltatott velem. Alá nem húzott semmit, így hasa, s mellkasa kilátszott. Haja szabadon lógott, s a homlokán lévő tetoválást sem takarta el. Látszott rajta, hogy többé nem akarja titkolni, hogy kicsoda is ő, s hogy mennyire boldog, most, hogy visszakaphatja régi életét.

- Na hogy festek? - kérdezte beletúrva fekete tincseibe.

- Kihívóan, de jól - mosolyodtam el.

- Akkor indulhatunk?

- Azt hiszem.

Utoljára végig néztem a szobán, majd hátamra dobva a hátizsákot, melyet Chrollo szerzett nekem, kiléptem az ajtón. Chrollo a szoba kulcsát bent hagyta a zárban, mondván úgyis miénk az egész emelet, csak nem jár arra senki. Lementünk a lépcsőn, ki az utcára. Hisoka már ott várt ránk. Fogtunk egy taxit, s az egy órás utazás után beparkolt a kikötő parkolójába. Kiszállva az autóból elfogott a sírás. Már most hiányoztak a barátaim. Chrollo ezt vagy megérezte, vagy csak úgy, de átkarolta a vállam. Kicsivel később betuszkolt a jegypénztár épületébe. Megvettük a jegyeinket, majd kint leültünk egy padra.

- Háromnegyed ötkor indul a hajónk.

- Hova megyünk pontosan? - kérdeztem.

- Az titok.

Nem kérdezősködtem, csak hozzábújtam a bátyámhoz, ugyanis sokkal hidegebb volt, mint amire számítottam. Nem értettem, ő hogy nem fázik szinte félmeztelenül. Magához ölelve melegített, aminek az lett az eredménye, hogy elaludtam. Jó sokáig szunyókálhattam, mivel mikor felkeltett, már kezdett világosodni.

- Na végre - halottam Chrollo hangját - teljesen összenyálazod a kabátom.

- Még mindig nem szoktam nyáladzani - duzzogtam rá nyújtózkodva.

- Gyere, indul a hajó.

Körül nézve konstatáltam, hogy egészen sok ember tartózkodik már a kikötőben, s hogy jó pár hajó kötött ki azóta, hogy elaludtam. Hisoka előre ment, mi követtük. Mielőtt felléptem volna a hajóra vezető rámpára, Chrollo kitette elém a karját.

- Most még meggondolhatod magad - mondta.

- Ha már idáig eljöttem, nem fordulok vissza.

Nem válaszolt rá semmit, csak leeresztve a karját elindult. Felszálltam én is, s kiálltunk a hajókorláthoz gyönyörködni a napfelkeltében. Gyönyörű látvány volt, ahogy a nap előbújt az épületek mögül. Ismét összeszorult a szívem, mikor arra gondoltam, hogy az egyik épületben Kurapika, Gon, Leorio és Killua épp az igazak álmát alusszák. Ki tudja mikor látom őket legközelebb. Ekkor lassan elindult a hajó. Megmarkoltam a hajókorlátot. Mikor legutóbb elmentem egy hajóval, tudtam, hogy Kurapikáék visszavárnak majd. Most viszont tényleg itt hagyom őket. A tudtuk és a beleegyezésük nélkül. Könnyek szöktek a szemembe elfátyolosítva a tájat. Hirtelen Chrollo hátulról magához rántott, átölelte a hasam és a vállaim, egy nagyot szippantott a hajamba, s motyogni kezdett.

- Szeretlek húgom. Viszont, most is az a véleményem, ami évekkel ezelőtt. Neked nem mellettem van a helyed. Sokkal jobb lesz neked a barátaiddal.

Megpuszilta a fejem, elengedte a hasam, s benyúlva a térdhajlatom alá, egy nagy lendítéssel átdobott a hajókorlát felett, le a hajóról. Nem tudtam felfogni, hogy mi történik. Még sikoltani sem volt időm. Mielőtt azonban a vízbe csapódtam volna, két damil csavarodott a derekam köré. Enyhén belevágva a bőrömbe megrántottak a part felé. Ahelyett, hogy a földbe csapódtam volna, két kar kapott el puhán, s megcsapta az orromat a mentol illata. Killua volt az, aki elkapott a jojoi segítségével. Kiugrottam a karjából, s bámúltam a hajón álló bátyámat és a döbbent Hisokát.