A Testvér (át írás alatt)

39. fejezet

Chrollo szemszöge:

Idegtépő volt a várakozás. Kezdett elegem lenni. Leültem az egyik fotelba, s néztem, ahogy a doki pötyög a laptopján. Hátra dőltem, hátravetettem a fejem a támlán s lehunytam a szemem. Önkénytelenül is felfigyeltem a körülöttem lévők beszélgetésére. A kócos fehér hajú köjök szólt oda a dokinak.

- Találtál már végre valamit? Ha nem sietünk lehet, hogy Shopi halott lesz mire megtaláljuk.

- Igyekszem Killua.

- Úgy tűnik az nem elég! - emelte fel a hangját a köjök.

- Nem olyan könnyű mint gondolod.

- Ennyire fontos neked Shopi? - kérdezte a mellettem lévő fotelban ülő kiscsaj.

- Még szép, miért?

Elvigyorodtam, a hülye is érezhette a kérdésből a féltékenységet, de ennek a köjöknek úgy tűnt annyi érzéke van a nőkhöz, mint egy merőkanálnak.

- Csak kérdeztem. Még Kurapika is türelmesebb nálad.

- Türelmetlen fajta vagyok. Kurapika meg nincs is itt.

Kinyitottam a szemem, elgondolkodtam azon, valyon hol lehet a mi lánchasználónk.

- Biztos, hogy csak erről van szó? - kérdezte a csaj.

- Hova akarsz kilyukadni? 

- Sehova, csak... mindegy is.

- A szomszéd szobában leszek - jelentettem ki.

Idegesített a beszélgetés, így felálltam és elhagytam a helységet. Kilépve az ajtón meg is találtam a szórakozásom. A láncos ott állt az ajtó mellet a falat támasztva.

- Ennyire aggódsz a húgomért? - kérdeztem gúnyosan, közelebb lépve hozzá, s a falnak szegezve.

- Tűnj a közelemből! - köpte oda.

- Megcsaltad őt? Nem szeretem, hogy játszadozol vele.

- Semmi közöd ahoz, hogy mit csinálok.

- Ő a húgom...

- Még is hagytad, hogy elvigye az az állat! - végre felemelte a fejét, s a szemembe nézett.

- Miért nem akadályoztad meg, hogy velem jöjjön?

- Miért hagytad, hogy veled menjen?

- Kérdések melyekre sosem kapunk választ.

- Vajon Shopi mennyire haragudna meg, ha megölnélek. 

- Old fel a Nened és küzdjünk meg - nyomtam a torkánál fogva a falnak.

Olyan jól esett volna levezetni a feszültséget küzdelemmel. 

- Arról álmodhatsz Lucilfer - fonta a nyakam és a szám köré a láncait, mire erősebben nyomtam a tenyerem a torkára. Éreztem ahogy nehézkesen nyelt egyet. A szemei izzani kezdtek. Elkapott a vágy, hogy megszerezzem az utolsó skarlátszempárt.

- Megyek megkeresem Kurapikát - hallatszott bentről egy hang, nem tudtam beazonosítani kié.

A láncok megfeszültek rajtam,  s a láncos egy erős rántással nekivágott a falnak aminek támaszkodott.

- Itt vagyok, nem kell keresned Gon - nyitott be a szobába eltűntetve láncait.

Megdörzsöltem a nyakam, s becsoszogtam a szomszédszobába. Kimentem a szobához tartozó teraszra, melyet még egyszer sem használtam eddig. Belenyúltam a zsebembe, s kitapintottam benne egy kis dobozkát. Elővettem, s felnyitottam. Kivettem a dobozból egy szál cigarettát, s az öngyújtómat. Meggyújtottam a vékony szálat, s beleszívtam. Olyan rég dohányoztam már. Jólesett az érzés, ahogy megtöltötte a füst a tüdőmet. Bent tartottam kicsit, majd lassan kifújtam. A teraszon volt két műanyagszék, lerogytam az egyikre, s fürkésztem a várost a felkelő nap fényében. A szék háttal állt a terasz ajtajának, így nem vettem észre, hogy odajött hozzám.

- Te sem aggódsz túlzottan a húgodért - halottam a kiscsaj hangját.

Nem válaszoltam, csak beleszívtam a cigimbe. A csaj közelebb jött, s megfogta mindkét vállam.

- Ne érj hozzám! - szóltam, de nem vette le rólam a kezét.