A Testvér (át írás alatt)

8. fejezet

Felvettem a kabátomat, a bakancsom, hátamra dobtam a táskám, s kiléptem a házból. Nyomomban Leorio, Kurapika, Gon és Killua. Ragaszkodtak hozzá, hogy elkísérjenek a kikötőhöz. Pontban ötre ott is voltunk. Abban a fél órában sétálgattunk, találgattuk, hogy vajon melyik hajón van Chrollo. Kicsit féltem attól, hogy mi lesz ha Kurapika meglátja. Hittem benne, hogy fékezni tudja majd az indulatait, de akkor is aggasztott a dolog.

-Shopi! - hallottam ahogy valaki a nevemen szólít.

A hang irányába fordultam, s ott állt Chrollo a legnagyobb hajó fedélzetén, egy kisebb tömeg mellett. Alig ismertem fel. Rongyos, koszos ingjét lecserélte egy zöld pólóra, és egy barna melegítőfelsőre. Kosztümnadrágja helyett egy fekete farmert viselt. Fekete haját teljesen új stílusúra csinálta, máskor előre lógó tincseit szorosan hátrakötötte egy kontyba, míg a hátul lévő tincsek szabadon omlottak tarkójára (man bun hairstyle). Homlokát egy vörös szalag takarta. Arcán így sokkal feltűnőbbek lettek a zúzódások.

- Tehát Tokióba mentek - dörmögte az orra alatt Kilua.

Rápillantottam Kurapikára, s jobbnak láttam ha elkezdek búcsúzkodni. Szemeiben ugyanis enyhén fellángolt a skarlát fény. Kezeit ökölbe szorította, s így bámulta a hajón állót. Az említett barátinak nem nevezhető tekintetet vetett ránk. Még mielőtt bárki bármit tehetett volna a feszült helyzetben, megszólaltam.

- Na ideje elköszönnöm - csaptam össze a tenyereim.

Odaálltam Leorio elé, s lábujjhegyre állva nyomtam egy puszit az arcára.

- Nagyon vigyázz Kurapikára, rád bízom amíg távol leszek - susogtam a fülébe miután megpusziltam.

Utána Killuát vettem célba, átkaroltam a nyakát, s nyomtan egy csókot a homlokára. Majd Gon következett, aki hasonlóképpen végezte mint Kilua. Kurapikát a végére hagytam. Odaléptem elé, habozás nélkül megfogtam a nyakát, s magamhoz húztam. Ez a csók különleges volt. Egy pillanatra azt éreztem, nincs ott rajtunk kívül senki. Azonban egyszer minden jó véget ér, úgyhogy lassan elszakítottam tőle az ajkam, s jó erősen magamhoz öleltem.

- Szeretlek titeket. Sietek vissza - hadartam mikor elindultam a hajó felé.

Felérve átverekedtem magam a tömegen, s odaálltam a korláthoz, egy utolsó pillantást vetni barátaimra. A hajó hamarosan el is indult. Integettem a kikötőben ácsorgó Leorioéknak. Mikor a hajó elhagyta a kikötőt, fürkészni kezdtem a tömeget, hátha meglátom valahol Chrollot. Mivel sehol sem láttam, átgyömöszöltem magam az emberek közt, be a hajó belsejébe. Ahogy beléptem, eszembe jutott mikor a vadászvizsgára mentem. Mikor még nem ismertem Gonékat, mikor még nem szerettem Kurapikát, mikor még csak az vezényelt, hogy Chrollot megtaláljam. Mikor még csak egy egyszerű kislány voltam. Hirtelen elfogott az az érzés, hogy  semmi keresnivalóm itt. Vissza akartam menni a többiekhez. A gondolataim kavalkádjából végül egy idős hölgy rángatott ki, mivel rám öntötte a poharában lévő ásványvizet. Picike kis asszony volt, levendula lila kosztümöt viselt, egy ugyan ilyen színű kalappal.

- Jajj ne haragudjon, olyan ügyetlen vagyok, kifizetem a tisztítást - sipította vékony, természetellenesen magas hangján.

- Ugyan, ne tetszen foglalkozni vele, ez csak egy kis víz, majd megszárad.

- Mondja csak, hogy hívják magácskát?

- Shopi vagyok, tegezzen nyugodtan. És maga?

- Echikonak hívnak. Biztosan ne fizessem ki a tisztítást? - kérdezte meg ismét.

- Dehogy, nem kell.

- Nagyon kedves fiatal hölgy vagy. Mond csak, egyedül utazol?

- Úgy volt, hogy lesz társaságom, de úgy látszik tévedtem - rántottam vállat.