I fell in love with you... My fault...

T H I T R T Y THREE

-Mi az már?

-Túl hangosan énekelsz.-szólt rám Austin. Most miért ilyen ellenséges velem?

-Zavar?-húztam fel a szemöldököm és teljes testtel felé fordultam.

-Nem, csak tényleg hangos.-megvonta a vállát és tovább beszélgetett. Értetlenül Troy-ra pillantottam, aki szintén csak a fejét rázta, ezzel jelezve, hogy nem érti. Felálltam a székemről és kitoltam magam alól.

A padok között nehezen fértem el, hiszen Dylan a mögöttem lévőn ült. Ezért történt az, hogy mikor kisétáltam, a fenekem Dylan térdéhez nyomódott. Hirtelen megfeszült a teste és rám emelte a tekintetét. Meresztett szemekkel bámult, én meg küldtem felé egy unott pillantást és egy "nem akartam" fejet.

Addig ültem a leghátsó padban kuporogva, amíg meg nem szólalt a csengő. Visszatértem Mandy mellé, aki kipirult arccal vigyorgott maga elé.

-Veled meg mi van?-kérdeztem, hiszen eddig nem sokszor láttam mosolyogni.

-Semmi, vagyis minden. Igazából csak tetszik valaki.-gondoltam, hogy a fiúk miatt lett ilyen.

-Akarsz róla beszélni?-kacagtam fel, hiszen valóban vicces volt, ahogyan össze-vissza kapkodta a tekintetét.

-Hát, ha nem untatlak.-félénken a puha, barna hajába túrt, majd nagy nehezen rámnézett.

-Nem, dehogy. Délután elmehetnénk kávézni. Vagy ahová akarsz. Sosem voltak lánybarátaim.-nevettem.-Jajj, nem a délután nem jó. Találkozok valaki mással, de utána jó lehet.-mosolyogtam.

-Okés. Nekem jó. Akkor négy körül a sarki kávézóban?-kérdezte aranyosan.

-Ott leszek.-majd miután megbeszéltük, minden figyelmemet a kémia tanárnak szenteltem.
Nincs bajom a kémiával. Nem szeretem, de mivel értem, így elmegy egynek.

Hamar le is telt a negyvenöt perc, felálltam a helyemről és se szó, se beszéd elhagytam a termet.

Csak egy kis salátát vettem, ami nem nézett ki túl étvágygerjesztően. A menzán találtam a fiúkat is, de nem ültem melléjük. Egy pillantást vetettem feléjük, majd leültem egy külön asztalhoz, egyedül.Dylan valamit mesélt, a többiek pedig nevettek, vagy éppen bólogattak. Az egész focicsapat ott volt, mellettük, vagy rajtuk pedig a pompon lányok kellették magukat. A gyomrom is felfordult, mikor megláttam, hogy az egyik csaj Dylan-t kezdte fogdosni. Egy enyhe fintor jelent meg az arcomon. Inkább a barnuló salátámat piszkálgattam.
Egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy valaki letelepedik mellém és átkarolja a vállamat. Ez a valaki pedig Justin volt.

-Mizu Angel? Nem néz ki túl jól a kajád.-húzta el a száját.

-Nem, mert valakik megették azt, amit eleve hoztam volna.-fújtattam idegesen.

-Kárpótollak.-kuncogott.

-Nem kell, köszi. Megleszek ezzel is. Mit szeretnél?-kérdeztem kicsit flegmán, pedig Justin-nal az ég világon semmi problémám nincs.

-Csak láttam, hogy egyedül vagy és gondoltam jól esne a társaság.-vonta meg a vállát, majd letett elém egy dobozt, tele friss gyümölcsökkel.

-Köszönöm!-felé fordultam és megöleltem. Közelebb húzott magához.

-Ez a legkevesebb.-megpuszilt és elhúzódott. Justin-ban olyan barátra leltem, akinek ha azt mondanám, hogy megöltem valakit, boldogan sétálna velem a börtöncellámig. Az elmúlt hetekben is mellettem volt, mikor senki más. A teremben, otthon, a menzán vagy épp fociedzés közben a lelátón. Bár az utóbbit elfelejthetem, hiszen ő is beszállt a csapatba.