I fell in love with you... My fault...

T W E N T Y SEVEN

-Nem hagylak egyedül. Vagy itt maradsz, vagy veled megyek.-félő hangon ejtettem ki a szavakat. Hirtelen egy lépést tett felém. De én hátráltam.

-Angel te.. te félsz tőlem?-lépett ő is távolabb.

-Nem, én.. nem, vagyis nem tudom, csak nem láttalak még ilyennek.-hebegtem.

-Ugye tudod, hogy sosem bántanálak?-megnyugodtam. Nem tudom, hogy féltem-e, de tudat alatt biztosan.

-Tudom..-hajtottam le a fejem, majd a körmömet kezdtem piszkálni. Kissé megrémisztett a látványa, de nem tudom, hogy ilyenkor mihez is kezdhetnék. Az én pánikrohamaimat sem tudta senki enyhíteni, csak Ryan, de ő is alig. És hosszú időbe tellett megtanulnia, hogy hogyan kezeljen.

-Nem akarom, hogy más fiúval legyél.-csúszott ki a száján. Máskor mindig egyenes, de most nem érzem úgy, hogy ezt ki akarta mondani, ezért figyelmen kívűl hagytam.

-Haza megyünk?-megköszörültem a torkomat és próbáltam nem remegő hangon kiejteni a szavakat.

-Nekem muszáj lesz. Ezek után nem fogják engedni, hogy itt maradjak.-egyre hangosabbak lettek a szavai-Amúgy is leszarom ezt az egész kibaszott kirándulást. Semmi értelme.-szinte kiabálta.-Faszom az egészbe!-ütött a korlátba ököllel. Bevallom, ettől megijedtem, amit Dylan is észrevett. Csak úgy forrt a dühtől, de saját magát cseszi fel. Odaléptem hozzá, és egy óriási ölelésbe vontam. Mélyen beszívtam az illatát, amely teljesen elkábított. Ő is a karjaiba zárt jó erősen.

-Kérlek nyugodj meg. Nem jó így látni.-néztem fel a csodás szemeibe. Fekete, dús szempilla keretezte őket. Imádom.

-Ne hagyj itt. Ha ki akarsz lépni az életemből, akkor mondd azt. Azt akarom, hogy a tudtomra add, mikor végleg eleged lesz belőlem. Ne lökj el, ha úgy érzed később megbánod. Nem akarom, hogy magyarázat nélkül küldj a mélybe. Ígérd meg, hogyha én leszek a világ legnagyobb roncshalmaza, és a legnagyobb idiótája, te akkor is itt maradsz velem. Vagy, ha mégsem, akkor azt ígérd meg, hogy visszajössz.-morogta, de hangja félelemmel, de sokkal inkább kétségbeeséssel volt teli.

-Megígérem.-bizonytalanul a kisujjamat nyújtottam felé, ő pedig a sajátját beleakasztotta. Nem tudom, hogy hogyan tudom majd kezelni az effajta viselkedését. Ő már a jövőn rágódott, de nem tudtam mire gondoljak. Abban a pillanatban lehajolt hozzám, de nem lépett. Szemei cikáztak az én zöldjeim és a szám között. Megerősítésre várt, amit egy bólintással megadtam neki. Mikor a puha ajkai hozzáértek az enyéimhez, mintha a világ minden problémája megszűnt volna. Ez a csókunk más volt. Nem szenvedélyes és vággyal túlfűtött, sokkal inkább romantikus és érzéki. Semmi nyelv, csak az érzelmek. Imádtam. Egyszerűen nem tudtam betelni vele, és mindig csak többet akartam.

-Köszönöm Princesa!-suttogta a számra. A hideg mindig kiráz, mikor hercegnőnek hív. A pillangók a hasamban repkednek össze-vissza.

-Príncipe.-mondtam és puszit nyomtam a szájára. Egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém-Mehetünk?-a kérdésemre sóhajtott egy nagyot, majd bólintott.

*****

-Kifizetünk mindent.-mondtam ellenkezést nem tűrő hangon, Clint főnökének.

-Ez nem így működik. A rendőrséget értesítenünk kell, illetve a szülőket.-tájékoztatott minket. Dylan megfeszült mellettem.

-Sajnálattal közlöm, hogy nincs kit értesíteni. Apám valahol Koreában vagy ki tudja hol él a kislányával meg a riba... feleségével. Pont leszarja, hogy velem mi van. Ha meghalnék sem érdekelné.-Dylan szinte köpte a szavakat. Hangja tele volt utálattal, és megint kezdte elveszíteni a fejét.