I fell in love with you... My fault...

T W E N T Y SIX

-Milyen bajról beszélsz? Nem értem.-láttam rajta, hogy erősen törte a fejét. Amíg gondolkodott, én megpróbáltam összeszedni mindent gondolatomat. De mellette ez lehetetlen.-Mi lesz már? Elmondod vagy sem?-türelmetlenkedett tovább.

-Elmondom. Kezdek.. hát belédszeretni. Rendesen.-a tarkómat kezdtem vakarászni. Zavarban voltam Angel előtt. Ezt persze szóvá is tette...

-Hű a neves Dylan Gray meg van szeppenve. Micsoda világot élünk.-hevesen hadonászott a kezével, miközben meglepődöttséget színlelt.

-Nem is mondasz semmit? Bár tudom, hogy te is így érzel-szórakozottan mondtam neki, mire megforgatta a szemét-De tőled szeretném hallani.-vigyorogtam rá kajánul.

-Dylan én.. nem tudok mit mondani. Alig ismerlek. Sőt még egy randink sem volt. De te már szerelmet vallasz. Nekem ez kissé gyors. De úgy látom, te hamar táplálsz érzéseket valaki iránt.-idegesen a hajába túrt és a füle mögé tűrt egy tincset. Én is beletúrnék szívesen miközben...

Nem Dylan.. hogy gondolhatsz ilyenekre, mikor most várod a szerelmed viszonzását?!? Hülye vagy!

A belső énem aztán nem szarozik. Belülről viszont fájt, hogy ezt a választ kaptam. Azt gondoltam, hogy ő is így érez. Nagy kibaszás, mert nem. Még nem. De teszek róla.

-Éppen ezért vagyok itt!-jelentettem ki magabiztosan.

-Minek? Hogy elcsábíts a mosolyoddal, a szemeiddel, amikben annyiszor elveszek ahányszor csak belenézek, a csodás felsőtesteddel, ami... Várj mi? Felejtsd el.-szólt rám, de én csak egy önelégült mosolyt villantottam.

-Folytasd nyugodtan.-kacsintottam rá.

-Nem mondtam semmit.-maga előtt összefonta a karjait és maga elé meredt.

-Na szóval azért jöttem, hogy elhívjalak valahová. Randira, ha neked így tetszik.-egy "tudom jól, hogy belemész, de azért mit gondolsz" fejet vágtam neki. Kuncogni kezdett, ami egyenlő egy beleegyezéssel.

-Oké..-halkan, de mosolyogva válaszolta.

-Ezaz!-kiáltottam, mint egy kisgyerek, aki megkapta a fagyiját. Felálltam és Angel felé léptem. Ő is így tett.-Ezért csókolj meg!-kérleltem, de csak megforgatta a szemét.-Angel. Vigyázz. A szemeid!

-Mi bajod Dylan?-értetlenkedett ma már sokadjára.

-Kiesnek a helyükről, ha ennyit forgatod.-vigyorogtam rá. De csak élesen beszívta a levegőt, majd kifújta.-Na mostmár csókolj meg!

-Ugye tudod, hogy nem foglak megcsókolni?-nevetett teljesen szabadon.

-De meg fogsz!-jelentettem ki egyszerűen.

-Nem Dylan. Nem tudom, hogy miért gondolod, hogy a dolgok úgy működnek, ahogy te akarod.-szaggatottan fújta ki a levegőt.

-Azért, mert amit én akarok és ahogy én akarom az mindig jó. De ezt tudhatnád Princessa.-még egy lépést tettem felé, ő pedig nem hátrált.

-Irányítási mániád van és ezt kezelni kéne.-szólt rám bosszúsan. Hát igen. Eltalálta. Többek között az is van. Ott az a rohadt pánikbetegség, amit igyekszek kontroll alatt tartani, illetve a dühkezelési problémáim. Na azzal viszont nem tudok mit kezdeni. Aztán még van az a bizonyos néhai hangulatingadozásom. De ez egy időre megszűnt, viszont mióta Angel belépett az életembe, többször előjön. És ez sem egy olyan, amire hatással lehetne bármi. Amikor jól vagyunk és a közelemben van, akkor én is boldog vagyok. Viszont mikor érzem, hogy távolodunk, egyből a mélyben találom magam.

-Beletrafáltál. De te így szeretsz.-vállat vontam, mindegy alapon. Egyébként én már többször mondtam Angel-nek, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt még én sem érzem teljesen komolynak. Nem mondom, hogy viccből hajtogatom neki, de van valóság alapja. De még össze vagyok zavarodva. Főleg így, hogy ő sosem említi, hogy hogyan is érez irántam.

-Sosem mondtam, hogy szeretlek...-sütötte le a szemeit.-De nekem ez nem megy ilyen könnyen.-suttogta maga elé.
Odaléptem hozzá, majd a mutatóujjamat az álla alá helyeztem. Így felemeltem a fejét, kényszerítve a szemkontaktusra.

-Türelmesen kivárom, amíg készen állsz rá.-hátrasöpörtem kósza, fekete haját, a szememmel pedig követtem a mozdulatomat. Ennek végeztével ismét a szemein állapodott meg a tekintetem.

-Oké..-sóhajtott.-Nem mondom, hogy nem érzek irántad semmit, de részemről ez még nem szerelem. Ne haragudj.-folytatta.

-Hogy tudnék haragudni? Ez nem a te hibád. Ráadásul ez nem egy olyan dolog, amire kényszeríthetnélek, de ha az is lenne, akkor sem tenném. Ha pedig zavar, hogy szerelmemnek hívlak, akkor mondd és abbahagyom. De a Princessa marad.-a mutatóujjamat felmutatva jeleztem, hogy komolyan gondolom. Nem láttam még így megilletődve. Csak amikor félmeztelenül sétálgatok otthon, ő pedig le sem tudja venni rólam a szemét. Ez a része mondjuk tetszik.

-Nem az zavar. Vagyis nem zavar semmi, csak nem vagyok tisztában az érzéseimmel.-vallotta be, kissé idegesen és beharapta az alsó ajkát.

-Csak ezt ne csináld, ha kérhetlek.-szóltam rá, de közben nagyot kellett nyelnem, mert kicsit elkalandoztam a látványra.

-Mármint mire gondolsz?-nézett rám huncut mosollyal, majd megint beharapta a száját.

-Miért csinálod ezt velem?-idegeskedtem, hiszen éreztem, ahogy a nadrágom szűkebb lett.-Atya ég, engedd már el a szádat.-csaptam a homlokomra.

-De imádlak téged piszkálni.-kárörvendőn felnevetett, mire csak egy pimasz mosolyt küldtem felé.

-Azt hiszem ha nem hagyod abba, itt és most megduglak. Figyelj, vele nem túl jó érzés ellenkezni.-a fejemmel a nadrágom felé biccentettem. Angel vette a célzást és a vállamba ütött.

-Legalább, ha beszélsz "róla"-ujjaival idézőjeleket imitált-ne egyes szám harmadik személyben tedd. Kérlek.-tette hozzá. Igaz, ez kicsit fura lehet a lányoknak, de szerintem ha szóba kerül a farkunk, automatikusan harmadik személynek tekintjük.-Ja és nem, nem fogunk szexelni egy hotelszobában, az osztálykiránduláson.-forgatta meg a szemét. Amikor velem van, folyton ezt csinálja. Ezzel is jelzi, hogy bosszantom. De hát, ez van.

-Én bárhol szívesen teszem veled.-húztam még egy kicsit az agyát.-Nem a helyszínen van a hangsúly. Hanem rajtam és elsősorban rajtad. Meg persze rajta.-mutogattam a lábam közé.

-Hagyd már ezt a szexelős témát. Ma amúgy is mással találkozom. Szeretném, ha nem lennél ilyen, mert féltékeny lesz.-nézett rám komolyan.

-Kivel?-váltottam én is hangnemet. Ha Angel és egy másik személy van egy mondatban, aki nem én vagyok, akkor az már régen rossz. Egyenesen pocsék. Szar. Stb... Az kezeimet automatikusan ökölbe szorítottam. Angel rápillantott és látta, amit én is. Az ujjaim elfehéredni kezdtek. Megemelte őket, és megfogta. Ettől teljesen lenyugodtam. Nem hiszem el, hogy Angel Rose Worell ilyen hatással tud rám lenni. Ezek a dolgok pedig egyre jobban erősítik az érzéseimet iránta.

-Ne légy féltékeny. Csak Willel találkozom. Elmegyünk mekibe. Bár nem szeretem, de ez mellékes.-legyintett. Az a szemétláda William. Gyűlölöm.

-Nem találkozhatsz vele!-kiabáltam Angel-re. Láttam, hogy nagyon megijesztettem. Egy szót sem szólt, de távolodni kezdett.-Ne haragudj. Nem akartam.-suttogtam rá sem nézve. Szégyelltem magam...