Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|10| - Darabokra hullva

-Jól elment az idő. - szólalt meg Hyunjin.

-Holnap itt leszel az iskolában? - kérdeztem, miközben kiléptünk az iskola kapuján is.

-Igen. - válaszolt röviden, majd lassan körbenézett. - Azt hittem egyedül megyek haza, de úgy látszik nem. Itt az anyám. - nézett egy kicsit távolabban álló kocsi felé.

-Kíséret?

-Az. - morogta. - Utálom ezt.

-Legalább rád vigyáznak és nincs mitől tartanod. Nekem is ez kellene. Kíséret. - nevettem fel, majd a kocsiban ülő személy dudálni kezdett. - Na, menjen uram. Örülök, hogy ilyen elit társaságom volt, s hozzám szólt a híres Hyunjin. Aki mellesleg tisztára sablonos volt egész végig. - mondtam, majd ismét nevetni kezdtem.

-Enyém a megtiszteltetés. - mosolyodott el. - Akkor holnap találkozunk. Jó éjt, Innie.

-Jó éjt. - köszöntem el én is tőle, majd mindketten megindultunk.

Míg Hyunjin a kocsi felé indult, addig én megkezdtem a hosszadalmas utamat a járdán. Miközben pedig haladtam, meghallottam a kocsit közelíteni felém, ami egy dudálás kíséretében haladt el mellettem.

Örülök, hogy túlgondoltam csak, s Hyunjin nem vert át. Ráadásul nem csak egy jó ötletet adott, hanem talán még egyszer a barátaim közé is sorolhatom.

Sőt, talán már most barátok vagyunk.

A gondolataim egy nagyobb mosolyt váltottak ki belőlem, s mosolyogva mentem tovább a járdán, a kollégium felé. Nem tudtam, hogy mi tett a legboldogabbá. Az, hogy jól telt a délutánom, s jó társaságom volt, vagy a gondolat, hogy talán Hyunjin ötlete megoldódhatja a Yejun-ügyem.

Viszont egyben teljesen biztos voltam: A boldogságom oka, bárhogy is néztem, Hyunjin volt.

Mire a kollégium épülete elé értem, már teljesen lement a Nap. Kintről, pedig már láttam a kollégium földszintjéről áradó fényt, ahogyan azt is, hogy az emeleteken a legtöbb helyen égett a lámpa. Ezek között, pedig a mi szobánk is volt. Yejun még ébren volt, s tartottam tőle, hogy direkt megvárta azt, hogy visszaérjek.

Mondjam el rögtön, hogy van valakim? Bár nem tudok jól hazudni, szóval remélem, hogy elhiszi, s nem kell kitalálnom részletesebben ezt a hazugságot...

Amint beléptem a kollégiumba, már köszöntem is a portásnak, ki válaszul fáradtan csak hümmögött egyet. Utam ezután a lépcsőhöz vezetett, s egyre hevesebben dobogó szívvel haladtam a harmadik emelet felé. Haladás közben pedig többször is eszembe jutott az a gondolat, miszerint menten visszafordulok. Ám nem tettem, s nem is tehettem.

Az ajtónk előtt erőt vettem magamon, végül kezemet a kilincsre tettem, végül lenyomtam azt. A kinyíló ajtó miatt, pedig muszáj volt belépnem.

Kerülni akartam már csak a szemkontaktust is Yejunnal, így némán csuktam be az ajtót, s egyből a szekrényem felé indultam. Villámgyorsan halásztam elő az alvós ruhámat, végül kikaptam egy törülközőt, s már rohantam is a fürdőszoba felé. Mielőtt viszont becsuktam volna magam mögött az ajtót, vetettem egy óvatos pillantást Yejunra, ki az ágyában feküdve nyomkodta a telefonját. Ezt látva pedig egy kicsit megkönnyebbültem.

Ahogyan minden este, úgy most is zárt ajtó mellett fürödtem le. Nem mertem nyitva hagyni az ajtót, ráadásul kockáztatni sem akartam. Miután lefürödtem, s fogat mostam, az egyenruhámmal a kezemben nyitottam ki az ajtót. Valamiért időközben biztosra gondoltam azt, hogy Yejun már alszik, s már nem zavarhat, viszont közel sem ez volt a helyzet. Ott állt az ajtó előtt, szemben velem.