Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|05| - Bűntetés

-Nem érdekel a késésed oka. - vágta hozzám, majd lassan felé fordultam. - De akkor is késtél. - fonta keresztbe karjait. - Ráadásul az érkezéseddel még az órámat is megzavartad.

-Elnézést. - kértem bocsánatot még egyszer.

-Ülj a helyedre. - kért meg rá sóhajtva, majd megköszörülte a torkát és folytatta a tananyagot.

Villámgyorsan mentem át pár pad között, majd miután leültem Jisung mellé, egyből kérdezősködni kezdett. Nem győztem halkan mindenre válaszolni, miközben a táskámért nyúltam, hogy elővegyem a szükséges könyvet és füzetet. Amint pedig megláttam a táskám tartalmát, a tekintetem ijedté vált.

Nem vettem ki semmit a szekrényből...

-Padodba tettem mindent, ne aggódj. - szólalt meg Jisung, ami miatt egy tonna súly szakadt le rólam.

-Köszönöm. - mondtam, miközben kivettem onnan mindent.

-Ez nem megoldás, amit csinálsz. Nem késhetsz többször miatta. - utalt Yejunra.

-Tudom. - közöltem halkan.

-Valamit akkor is tenned kell...

-Mégis mit tehetnék, de tényleg? - kérdeztem hangosabban, majd egyből a számhoz kaptam.

-Yang, megint zavarod az órám? - kérdezte a tanár, majd ismét bocsánatot kértem.

Jisung viszont ezután sem hagyott békén. Ráadásul a témát sem hagyta. Jegyzetelés közben tovább magyarázott, én pedig egyre idegesebb lettem ez miatt.

-Befejeznéd? - kérdeztem, viszont a tanár újból meghallott.

-Elég volt, Jeongin. Iskola után itt maradsz. Ma rendezik át az egész könyvtárat, szóval segíthetsz átpakolni a könyveket. Utána már kétszer is meggondolod, hogy kinek az óráját zavarod.

-De tanár úr, Jisungnak be nem áll a szája egész órán. - rántottam bele őt is, ami miatt Jisung elképedve nézett rám.

-Ő is megy akkor. - közölte a tanár, majd elégedetten néztem Jisungra. - Várjunk, nem. Nem fog haladni semmi, ha össze lesztek zárva. Jisung, te az iskola konyhájára mész.

Ne már, nem azért árultam be, hogy máshova menjen. Jó alkalom lett volna beszélni pár dologról úgy, hogy nincs a közelben Yejun.

-Köszönöm, Jeongin. Mehetek mosogatni. - morogta Jisung.

Az óra maradék részében már csendben voltunk. Egyikünk sem szólt a másikhoz, s folyamatosan jegyzeteltünk tovább. Amint pedig vége lett az órának Jisung egyből kérdőre vonta az órán történteket, ám nem tudtam megszólalni, ugyanis Yejun a padunkhoz lépett.

-Inkább kiharcolsz egy bűntetést, minthogy velem legyél a kollégiumban? - kérdezte.

-Yejunnie. - kiáltott fel vékony hangon egy lány, aki rögtön karon ragadta Yejunt. - Ráérsz délután?

-Attól függ mire. - mosolyodott el, majd a lány habozni kezdett.

-Rám? - nevetett fel kínosan.

Szemeimet egyből forgatni kezdtem, majd sóhajtva döntöttem a fejemet a padra. Egy darabig hallgattam Jisunggal Yejun és a lány beszélgetését, majd nem sokkal rá Jisung idegesen küldte őket arrébb.

Csukott szemekkel ültem tovább a helyemen, majd több lány osztálytársam kezdett el egyszerre hangoskodni, miközben folyamatosan Minho nevét mondogatták, amire mindketten felfigyeltünk. Lassan felemeltem a fejemet, ami miatt ráláttam az ajtóban álló fiúra, aki egy kisebb habozás után belépett a termünkbe. Egyenesen felénk közeledett, majd megállt a padunknál, pontosabban Jisung előtt.

Minho a következő pillanatban körbenézett, majd amint megbizonyosodott arról, hogy a mögötte lévő szék nem kell senkinek, megfogta, majd a padunk elé húzta, s leült rá.

-Ebédszünetben várlak a többieknél. - nézett Jisung szemeibe, majd visszatettem a fejem a padra.

-Ne fogd már meg a kezem. Minket néznek. - morogta Jisung.

-Nézzenek. - közölte Minho.

Olyan szerencsés vagy Jisung. Nincs semmi problémád, ráadásul a szobatársad a párod, aki mindig ott van neked, s vigyáz rád. Támogat téged, és segít mindenben. Nekem ki segít? Senki...

Miután ismét behunytam a szemeimet, eszembe jutott Hyunjin és az üzenetei.

Jó, talán mégis van aki meg akar próbálni segíteni...

-Minho. - emeltem fel a fejem, majd kíváncsian vetett rám egy pillantást. - Honnan ismered Hyunjint? - kérdeztem.

-Na várj. Beszéltetek már? Azt hittem csak találkoztatok. - lepődött meg. - A legjobb barátom amúgy. Miért? - kérdezte.

Lassan elővettem a telefonomat, majd megnyitottam a Hyunjinnal váltott üzeneteimet, s Minho felé fordítottam, ki egyből átvette a telefont.

-Szerinted bízhatok benne? - kérdeztem halkan.

-Persze, sőt, higgy neki. Ha azt mondja segíteni akar, akkor fog is. - mondta, majd amint végig olvasta visszaadta a telefonomat. - Menj el oda az ebédszünetben.

-Hova mész? - jött ismét közelebb Yejun.

-Megnézem, hogy mi fog várni rám. A könyvtárba megyek. - hazudtam.

-Hazudsz. Nem mondanád el. De jó, játsszunk így. - közölte, majd elment.

-Annyira elegem van már belőle. - temettem kezeimbe az arcomat.

A következő pillanatban ismét valaki a padunkhoz lépett, most viszont egy lány, aki félve, de megkérdezte Jisungtól, hogy milyen kapcsolatban van Minhoval.

-Elég jóban. - mosolyodott el Jisung.

-Együtt vagytok? - kérdezte.

Míg ezt Jisung letagadta, addig Minho igennel válaszolt.

-Még mindig nem mered felvállalni a kapcsolatunkat? - kérdezte Minho, miközben felállt.

-Ne már, Minho...

Jisung Minho keze után akart kapni, de Minho elrántotta a kezét. Szomorú tekintettel hátrált meg, majd elhagyta az osztálytermet.

-Francba. - kapott Jisung idegesen a tarkójához.

Pár perc múlva ismét megszólalt a csengő, miközben Jisung egyre idegesebb lett. Minho után akart menni, de a következő óránk az útjába állt.

-Sajnálom... - kért bocsánatot halkan a lány, majd Jisung egyből ránézett.

-Nem a te hibád, hanem az enyém. Nem titkolhatom tovább, hiszen rosszul esik neki.

Jisung egyből felpattant, majd az ajtó felé indult, miközben hangosan kijelentette, hogy Minho igenis a párja, akit leírhatatlanul szeret.

-Jisung, óránk van. - szóltam utána.

-Úgyis bűntetésben vagyok. Már nem mindegy? - kérdezte, majd elhagyta a termet.

Jisung is kockáztat... Tesz a dolgokért és inkább Minho után megy, még ha baja is származhat belőle.

Mindenki küzd valamiért. Én vagyok az egyetlen, aki inkább mindenbe beletörődik. Ezen pedig tényleg változtatnom kellene, ráadásul minél előbb a saját érdekemben.

Abban a pillanatban nyitottam meg a Hyunjinnal történő beszélgetésem, majd egyre hevesebben verő szívvel kezdtem el írni neki egy választ.

Legyen. Ott leszek az uszodában. Ha már egyedül nem tudom megoldani ezt, akkor elfogadom a segítséged. Vessünk véget együtt mindennek.

Remélem, hogy nem bánom meg ezt a döntésem.