A Bóbiták Hajnala | ✓

01

ELSŐ RÉSZ

▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄

Egy kisfiú hatalmas szemekkel pislantott fel a fiúra, fekete tincsei mögül leste gyors lépteit és amint elszáguldott előtte a markából egyszerűen kipottyant a nyalókája. A mellette haladó édesanyja vetett egy megrovó pillantást a fiúra.

A kora nyári forróság már reggel felperzselte őt, annak ellenére, hogy a platánfák árnyékában gyalogolt. Sebestyén fülében dübörgött a ritmus. Valahogy a retro slágerek mindig nyugtatólag hatottak rá, és amint átlépte a küszöböt erre szüksége is volt.

Anna mosolyogva intett a fiúnak, majd visszatért a porolgatáshoz. Nem gondolkodott sokat, benyitott édesapja dolgozó szobájába, majd az ajtófélfának dőlve kíváncsian figyelte az összegörnyedt alakot. Haja kifogástalanul hátra volt fésülve, akár az év összes többi napján, egyedül az orrára csúszott szemüveg nem fért el a fiú elméjében. Aprót köhintve vonta magára a férfi figyelmét, de az apja továbbra is elmerült az asztalára helyezett papírtömegek között. A szobában terjengett a férfi, erős kölnijének az illata.

Karnovszky Endre Magyarországon, sőt még külföldön is hírhedt ügyvéd volt. Sütött róla az elegancia, a megnyerő, kissé nyers stílusa. Ráncaiban ülepedtek meg az évek tapasztalatai. Bárhol is járt, az emberek ösztönszerűen figyeltek fel rá, mintha tudatalatt mind érezték volna, hogy Karnovszky Endre feljebb való volt náluk. Egyedül Sebestyén gyűlölte ezt a hiú erejét.

- Mit akarsz Sebestyén? - Monoton és mély hangja meglepte a fiút. Megforgatta a szemeit, de nem lépett beljebb, azt akarta, hogy az apja nézzen fel rá. Végül a férfi sóhajtva fordult szembe a fiával. Nyertem! - Édesanyád?

- A kertben dolgozik. - Egy lépést tett előre, arca grimaszba borult. - A nyárról akartam beszélni veled.

- Sebestyén, erről már beszéltünk, kérlek hagyj fel minden próbálkozással és fogadd el, hogy nem pazarolhatod az idődet a féktelen fesztiválokra és...

- Nem! - Sebestyén akaratosan vágott közbe. - Gergőhöz akarok menni a nyárra.

Az apjának az arca tökéletesen tükrözte az évek alatt kifaragott tárgyilagosságot. Szemüvegét levéve, érzelemmentesen dőlt hátra.

- Mit akarsz te ott?

- Ott akarom tölteni a nyaramat. - Sötét rövidnadrágjába fúrta az ujjait. Izzadt a tenyere. - Gondoltam szólok, hogy már megbeszéltem mindent Gergővel és beleegyezett, ma már indulok. Össze is pakoltam a...

- Azt hiszed csak úgy beállíthatsz ide azzal, hogy elutazol az egész nyárra? Valójában mit is hiszel te magadról? - Az apja mély baritonja még mindig nyersnek hangzott, tudta, hogy ez a reakció fogja fogadni a tervét. - Itt maradsz, ha azt mondom...

- Felnőtt ember vagyok, apa. Az én döntésem mit kezdek magammal, ellenezted a fesztivált, jöttem ezzel, de ez sem tetszik! Mégis mit akarsz mit tegyek? - Csattant fel dühösen, de a férfi pontosan ezt a reakciót akarta kiváltani a fiából, ő is érezte, hogy vesztésre állt.

Endre egy elégedett mosollyal dőlt hátra. - Ákoshoz kellene menned, ő segíthet abban, hogy észhez térítsen. - Letette a szemüvegét a fényesre csiszolt íróasztalára és egy könnyed mozdulattal kikerülte a fiát.

- Nem apa, eljátszottuk már ezt, én elmegyek innen Gergőhöz. Nem megyek Ákoshoz, érted? Nem kényszeríthetsz! - A fiú kétségbeesetten követte a férfit, de Endre mintha meg se hallotta volna, tovább sétált. Elmormolt egy köszönést Annának, majd eltűnt a kertbe nyíló ajtón. Sebestyén dühösen követte a férfit, tudta, hogy csak azért hagyta el a dolgozószobát, hogy a kertben ellene fordíthassa az anyját. Ő mindig hatni tudott rám. A férfi egy győztes mosollyal súgta oda tervét a nőnek.