Tanítás után azonnal a könyvtárba mentünk. Út közben elmagyaráztam Isaac-nek, hogy nem csak a neten, de talán újságokban is találhatunk némi információt. A könyvtárosunk, Mr. Bane (nem, sajnos nem Magnus Bane A Végzet Ereklyéiből) egy begyöpösödött, öreg fószer, aki nagyon utálja a gyerekeket. Ennek ellenére mégis egy iskolai könyvtárban dolgozik. Nem értem a logikáját, de mindegy is.
A lényeg, hogy Mr. Bane előszeretettel gyűjti az újságokat már az őskor óta. Szóval, igen. Ez a terv. Elméletben könnyűnek tűnt, de gyakorlatban már akadtak problémák.
- Mi az, hogy nem adja oda az újságokat? - kérdeztem hitetlenkedve.
Mr. Bane bosszúsan megrázta a fejét.
- A nem, az nem. Ti kis taknyosok tönkretennétek a kincseimet!
- Tönkretenni? Örüljön inkább, hogy hagyományos úton is szeretnénk informálódni - röhögött fel Isaac. Mellkason vágtam, mire elhallgatott.
- Nézze! Sürgősen kellene nekünk néhány két évvel ezelőtti újság. Van rá mód, hogy adjon párat? - néztem az úrra némileg higgadtabban.
- Hm, van. Adok újságot, - Mr. Bane elmosolyodott, amitől hátrahőköltem. - de csak, ha egy tanár engedélyezi.
Na, ezt nem értettem. Miért kell egy tanár engedélye ahhoz, amit ő tett el? Isaac értetlenül lepillantott rám, de csak megráztam a fejem. Fogalmam sincs mi baja az öregnek, de meg kée nézetni egy orvossal.
- Ööö, könyvtáros bácsi! - szólt Isaac pár perc múlva.
Mr. Bane megigazította a szemüvegét és felnézett rá.
- Tessék, fiam?
- Volt mostanság orvosnál? - Isaac keresztbe font karokkal nézett az öregre.
Lesütöttem a szemem. Ha igy folytatjuk, infó nélkül kell távoznunk a suliból. Ezt pedig nem hagyhatom, mert már túl kíváncsi vagyok az egész végére.
- Hogy mondod? - Mr. Bane elképedve meredt a göndör fiúra.
- Úgy érti, mindjárt visszajövünk egy tanár engedélyével - válaszoltam Isaac helyett, majd meglöktem, hogy mozduljon az ajtó felé.
A könyvtárból kilépve idegesen a hajamba túrtam. Aztán arra lettem figyelmes, hogy Isaac nevet. Rámeredtem.
- Idióta vagy! - közöltem vele nemes egyszerűséggel, majd hozzátettem. - Na, jó! Te menj vissza, keress rá neten. Én pedig szerzek egy engedélyt! - utasítottam ellentmondást nem tűrő hangon, azzal megfordultam és a tanári felé futottam.
Isaac még utánam kiabált valami olyasmit, hogy honnan fogok én szerezni engedélyt. Majd meglátja.
A többi tanárral ellentétben, egyetlen egy van, aki kedvel engem. Mr. Casteller a biosztanárunk. Egy magas, vékony férfi, fekete hajjal, melyben már igencsak látszanak az ősz hajszálak Mikor megtudta (ő is pletykákból természetesen), hogy van egy farkasom egyik óra után bent tartott a teremben és róla kérdezgetett. Rövidesen rájöttem, hogy Mr. Casteller igazi farkas rajongó. Farkasos pulcsi, póló, tolltartó, mappa, kitűző. Rajongót mondtam? A megszállottra gondoltam. Igen, nos minden órán érdeklődik Zeus iránt, amit az osztály többnyire fújolva fogadja.
- Jó napot, Mr. Casteller! - köszöntem a férfinak, aki éppen a tanáriba indult.
- Á, Raven. Hogy van Zeus? - kérdezte rögtön. Na, ugye...Ki nem hagyta volna.
- Ó, remekül - bólogattam. - Igazából most más miatt keresem. Szeretnék belenézni néhány két évvel ezelőtti újságba, de a könyvtáros azt mondta kell egy tanár engedélye. Szóval...
- Szeretnéd, ha írnék egy engedélyt - fejezte be helyettem a mondatot.
Csak bólintottam. A szívem majd kiugrott a helyéről, annyira izgultam. Most mi van? Sosem csináltam még ilyet, nem hazudtam egy tanár szemébe. Kivéve mikor azt kérdezték jól vagyok-e. De az más téma.
- És ha szabad kérdeznem, mit keresel? - vonta fel egyik bozontos szemöldökét.
- Öhm... - Gyerünk Raven, találki valamit gyorsan. - Szeretnék utána nézni pár olyan esetnek, amikben farkasok is szerepeltek. Érdekel mennyire figyeltek az emberek a vadállatokra - rögtönöztem és csak remélni tudtam, hogy nem lát át rajtam.
Az a baj, hogy nem tudok jól hazudni. Nagy meglepetésemre azonban Mr. Casteller elhitte. Mitöbb, írt is egy engedélyt, amivel boldogan szaladtam is vissza a könyvtárba.
Odaadtam a döbbent Bane-nek, aki továbbra is hitetlenkedve átadta a kért papírokat. Megkerestem Isaac-et, aki leesett állal figyelte, ahogy tele kézzel sétálok felé a könyvtár legvégébe. Isaac szokásosan a legutolsó gépnék foglalt helyet, elbújva egy magas könyvkupac mögött.
- Ezt meg hogy...
- Vannak jó húzásaim - vigyorogtam, miután ledobtam az asztalra a papírokat. - Találtál valamit?
- Ööö, igen - bólintott.
Intett, hogy üljek le mellé. Fogtam egy szomszédos széket, mellé húzva leültem rá. A monitor fénye megvilágította az arcát, a Portland News című hírlap volt megnyitva, azon belül pedig egy gondosan összerakott cikk állt "EGY IDŐS ASSZONY KÉSELTE HALÁLRA UNOKÁJÁT" címmel. Már ettől az egy mondattól is kirázott a hideg.
- Szóval. Az öreg Mrs. Anderson özvegy volt, állítólag a férje halála után kezdett furcsán viselkedni...
- Igen, eddig megvan - bólintottam.
- Persze, hogy megvan. De cseszted elmondani! - morogta az orra alatt bosszúsan.
- Ne hisztizz, hanem folytasd! - forgattam meg a szemem.
- A néni beképzelt dolgokat. Hangokat hallott, árnyakat látott. Röviden, totál kattos lett, minden neszre azt hitte a férje szelleme tért vissza hozzá. - olvasta fel cikket. A szöveg alatt két kép volt, az egyiken az özvegy, a másikon pedig Mrs. Anderson unokája, Danny volt látható. - Azon a bizonyos október 31-én, az asszonynak a szokottnál is rosszabb illúziói voltak. Meg volt róla győződve, hogy unokáját megszállta a gonosz.
- Ezért megölte - fejeztem be a történetet.
- Ja - felelte, majd felém fordult. - És ezt nem tudtad elmondani?
- Ír valamit a srác sérüléséről? - váltottam témát vigyorogva.
- Nem -szólt, miután ismét átfutotta a cikket.
- Szuper, akkor... - magam elé húztam a hatalmas kupac újságot. - Remélem szeretsz keresőst játszani.
- Imádom! Ebben is én vagyok a legjobb - nem néztem rá, de sejtettem, hogy vigyorog.
Levettem a kupc felét és odatoltam neki, a megmaradt újságokkal meg én foglalkoztam.
Bolti rablások, eltűnt emberek, fura jelenségek egy futball meccsen.
Az utolsóra emlékszem. Az egyik játékos éppen futott a labdát vezetve, elrúgta a kapu előtt, de az csak úgy visszapattant. Mintha egy láthatatlan falnak ütközött volna, aztán fejbe találta a bírót. Hogy hogyan repült a bíróig, aki a pálya másik végén volt, azt nem tudom. Ahogy senki sem.
Mint már említettem, Portland tele van ilyen furcsa dolgokkal.
Nem telt el negyed óra se, hangokat hallotunk a könyvtár ajtajából.
- Valahol itt lehetnek! - mondta egy mély hang.
Isaac-re néztem, aki vissza rám.
- Mike - mondtuk egyszerre.
Már csak ez hiányzott, de komolyan.
A göndör hajú gyorsan kilépett a böngészőből és kikapcsolta a gépet.
- Mi a francot keres ez itt? - kérdeztem halkan.
- Nem tudom...
- Csá, Lahey! - Mike megállt az asztalunk előtt, mint egy hegy, úgy magasodott fölénk. Mögötte a csicskásai Peter és Clark. - Szia, különcke! - pillantott le rám is.
Felálltam a székből és az asztalra támasukodtam.
- Nem is tudtam, hogy tudod merre van a könyvtár. Megleptél! - szóltam mosolyogva.
- Ti miért pont egy büdös könyvtárban romantikáztok? Igaz, rátok nézve meg sem lepődök! - röhögte el magát.
Ekkor Mr. Bane felállt az asztalától és ránk kiabált.
- Cssst! Csend legyen ott hátul! - aztán visszaült és belemélyedt egy keresztrelytvénybe.
Szó nélkül hagytuk a bácsi utasítását, bár nem is nézett ki úgy, mint akit ez érdekel.
- Pofád lapos, izomagy! - pattant fel Isaac.
Mike ránézett.
- Mit mondtál, kispados?! - Mike és a haverjai megindultak Isaac felé.
Hát ilyen nincs! A pasiknak komolyan muszáj mindenkinek neki ugraniuk?!
A következő pillanatban gondolkodás nélkül cselekedtem. Egy mozdulattal levertem a könyvtáros nagy becsben tartott újságait, majd néhány könyvet is, amik nagy huppanással értek földet. A zajra természetesen a fiúk felém kapták a fejüket.
- Úristen! Mike, most ezt muszáj volt?! - kérdeztem tettetett meglepedtséggel.
Az említett fiú értetlenül meredt rám, aztán a semmiből ott termedt Mr. Bane-re. Még én se vettem észre, hogy odaért.
- Uram, nem én voltam! Raven csinálta! - szabadkozott
- Mr. Bane, maga is látta! Mi csendben elvoltunk olvasgattunk - magyaráztam az idős férfinak, aki bólintott. - Aztán Mike, minden ok nélkül leborította az újságokat...
-Amikre mi, nagyon vigyáztunk! - állt mellém Isaac, miután magához tért a sokkból.
Egymásra pillantottunk, majd angyalian rámosolyogtunk a könyvtárosra.
- Amennyiben tényleg így történt, - fordult Mike társaságához. - Ti fiacskáim, most szépen összepakoljátok mindezt és elviszitek hátra a szobámba! - mondta vészjóló nyugalommal. Felemelte a kezét, mely remegett a méregtől.
Alig tudtam visszafogni a nevetésemet, úgy láttam Isaac is így van ezzel. Nem mertünk egymásra nézni, mert félő volt, hogy elröhögjük magunkat.
- De, nem mi...
- AZT MONDTAM, MOST! - robbant Mr. Bane.
Amíg a fiúk pakoltak, mi Isaac-kel halkan kiosontunk a folyosóra. Nevetve siettünk az iskola bejáratához, majd kiléptünk a szabad levegőre. A hűvös szellő azonnal csípni kezdte az arcomat, a szemem is bekönnyezett.
- Akkor elmondod? - fordultam hirtelen a fiú felé.
Isaac kérdőn felvonta a szemöldökét, mire elvigyorodtam. Ezt elfelejtette.
- Mit?
- Hogy valójában miért érdekel téged ez az ügy? - billentettem oldalra a fejem, ahogy felnéztem rá.
- Ó - felsóhajtott és a hajába túrt. Egy pillanatig mintha habozott volna, aztán újra megszólalt. - Öhm, apám zsaru és kérte, hogy nyomozzak egy kicsit, hátha tudok segíteni. Na, most már lépnem kell. Holnap találkozunk! - hadarta el, majd megforult és sietős léptekkel elindult az utcán. Mozdulatlanul figyeltem egészen addig, míg nem jobbra fordulva el nem tűnt az utca végében.
Oké, ez megint furán alakult. Nem is sejtettem volna, hogy Isaac apja rendőr. De ha tényleg az, akkor miért habozott? Mások már rég dicsekedtek volna vele.
~~~
Sziasztok, itt is van a következő rész!
Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! :)