n e g y v e n h a t o d i k f e j e z e t
Már akkor is
Komolyan, még belegondolni is döbbentő, már lassan egy hónapja, hogy elkezdődött az újév. Ebből persze szinte semmit nem érzékeltem körülbelül tegnapelőttig, mivel akkor kerültem valamennyire nyugiba.
Az elmúlt hetekben nem is voltam végig itthon, Bergenben - négy napot Párizsban töltöttem, hogy a nyáron levő divathét (amin mint fotós veszek részt, természetesen) eseményeit és egyéb információkat a szervezőkkel egyeztessem. Emellett még pár sajtótájékoztatót, szponzoros megjelenést kellett rendeznem, és szinte kétnaponta kellett visszajeleznem pár embernak a már tavaly leszervezett, idei koncertes megjelenéseim miatt, hogy bocsi, mégsem tudok menni, mivel időközben Kyrre-ékhoz csapódtam.
Apropó, Kyrre.
Csodák csodájára minden oké köztünk, annak ellenére, hogy alig volt időnk kettesben. Ő és Valerie (akivel volt alkalmam egyszer találkozni) a stúdióba vonultak felvenni az új dalt, amiről továbbra sem tudtam meg semmit azon kívül, hogy Valentin-napon fog megjelenni. Próbálkoztam Mylesnál, Justinnál, de még a címet sem képesek megmondani, ami kezd kicsit kiakasztani és megrémiszteni.
Január huszonharmadika van, ami azt jelenti, ma megyünk Aspenbe - valamint azt is, hogy a csapat ismét együtt tölt el pár napot. Először úgy volt, hogy Madison nem tud jönni egy-két stúdiós tárgyalás miatt, de az időpontok áthelyezésével mindjárt változott a helyzet. Három napja utazott ide Bergenbe (valószínű, hogy Justin vette rá, velünk jöjjön, mivel amúgy Jerseyből sokkal egyszerűbben eljuthatott volna Aspenbe), aminek iszonyatosan örültem, ugyanis ismét ő volt az, akinek sikerült kizökkenteni a folyamatos e-mail írásokból.
...
Arra ébredtem, hogy valaki apró puszikat nyom a homlokomra. Arcomat cirógatta egy kéz, melynek érintés gyengéd és forró volt, mire lassan megemeltem pilláimat.
Fáradtan pislogtam fel Kyrre-ra, akivel ahogy összetalálkozott a tekintetem, halványan elmosolyodott.
- Baba, fel kellene kelni - suttogta. Szép lassan leesett, hogy bizony ma utazunk Aspenbe, ezt követően pedig az is eszembe jutott, hogy körülbelül hajnali három körül lehet.
- Hagyjál már, kora van - dünnyögtem. - Inkább csak... - Nem fejeztem be, hanem amennyire tudtam, közelebb bújtam Kyrre-hez, nagyot sóhajtva.
Hallottam, ahogy halkan felnevet. Egy újabb puszit nyomott a fejemre.
- Ilyen sem volt még, hogy nekem kellett könyörögnöm, kelj ki az ágyból - hallottam Kyrre hangját, de még mindig félálomban voltam, szóval nem nagyon tudott érdekelni. - Babaaa, ébresztő - folytatta a fiú, és a hajamat kezdte simogatni.
- Olyan szarul vagyok. Szinte semmit nem tudtam aludni, annyira fáj a hasam - nyöszörögtem még mindig csukott szemekkel.
- Addig örüljünk, amíg fáj, mert ha nincs semmi, akkor gondok vannak. Ha érted, mire gondolok - mondta Kyrre, de nekem kellett pár másodperc, mire leesett, mi a fenéről is beszél.
- Istenem, ne fárassz még jobban - kértem, már-már könyörgősré véve a stílust.
- Jól van na - puszilt meg ismét. - Nagyon rosszul érzed magad, hm?
- Eléggé - feleltem halkan.
- Pihenj akkor még egy kicsit, de én nekiállok levinni a cuccokat meg ilyenek. Hozzak fel neked gyógyszert? - kérdezte Kyrre, közben pedig a hajamat simogatta.
- Légyszi - mondtam halkan, és ismét megerőltettem magam annyira, hogy kinyissam a szemeimet és felnézzek a fiú jégkék íriszeibe, amik szintén árulkodtak egy kicsi álmosságról.
- Mindjárt jövök - adott egy gyors puszit a számra.
- Annyira szeretlek - motyogtam még mindig totál félkómásan.
- Én is téged, Baba - felelte Kyrre, és hiába nem láttam őt, elég volt csak hallanom és tudtam, hogy elfojtja a mosolygását.
...
Végül aztán hajnali fél négy előtt egy kicsivel keltem fel, mire már úgy éreztem, csak egy kicsit halok meg az alhasamban levő görcstől. Kyrre szobáját elhagyva (igen, az elmúlt pár napban ismét nála voltam, nagyrészt ugye Madison miatt is) a folyosón Sandro jött velem szembe.
- Szia - köszöntem neki egy ásítás kíséretében.
- Szia. Uhh, elég szarul nézel ki - mondta elhúzva a száját.
- Úgy is érzem magam - feleltem, de aztán egy halvány mosolyt erőltettem magamra. - Hannah-val sikerült mindent megbeszélnetek? - említettem meg a barátnőjét, akivel tegnap délután telefonon eléggé összekapott.
- Igen, szóval lesz alkalmad megismerni - magyarázta, ezzel arra utalva, hogy a nagykoncert napjára ő is Aspenbe utazik utánunk. Eredetileg jött volna most is, csak az anyukájának szülinapja van ma, és azt nem szeretné semmiképp kihagyni.
- Ennek örülök - mondtam őszintén. - Na, de én megyek, mert egy kicsit össze kellene vakarnom magam - nevettem fáradtan, és Sandro mellett elhaladva végigsimítottam a vállán, majd lefelé indultam.
A konyhába érve ott találtam Madisont és Justint, és elnézve őket ők sem voltak valami jó passzban.
- Hali - intettem nekik, aztán rögtön a kávéfőző felé vettem az irányt.
- Mennyi esély van arra, hogy fogom magam és itthon maradok a francba? Baszki, a jetlag a legszarabb dolog a világon - dörzsölte meg az asztalnál ülő fiú a homlokát.
- Mégegyszer elmondod lecsaplak, Jesso! Veled jöttem ugyanúgy két napja, én miért tudok kussban maradni, ha? - vágta rá azonnal Madison, és olyan tekintettel nézett rám, mint akit tényleg eléggé kikészítettek az utóbbi napokban.
Elfojtott nevetéssel figyeltem őket.
...
Az indulásig tartó ideig igazából nem történt sok minden, mindenki eléggé álmos volt még (ami nem meglepő így hajnali három után), szóval alig beszélgettünk. A kávém elfogyasztása után a lenti fürdőbe mentem, ahol fogat mostam, meg vagy ötször bevizeztem az arcomat, hogy valamennyire kezdjek végre magamhoz térni.
Tudva, hogy egy közel tizenkilenc órás repülőút vár ránk, nem szándékoztam túlöltözni. Egy fekete cicanadrágot vettem fel egy egyszerű pólóval, amire Kyrre egy PTC-os pulcsiját húztam. A hajamat egy kócos kontbya fogtam össze a fejem tetején, a sminkeléssel pedig egyáltalán nem törődtem.
Annak köszönhetően, hogy magángéppel megyünk Aspenbe, nem volt szükséges két órával az indulás előtt ott lenni a reptéren - Myles körülbelül olyan háromnegyed hat körül állította le a kocsit a felszállópályától néhány méterre.
- Az előbb telefonáltak Aspenből - kezdett bele Myles, miközben a bőröndjeinket pakoltuk ki a csomagtartóból. - Valaki már most ott van a reptéren - folytatta.
- Jesszus, mit csinálnak, ott alszanak? - kérdezte Sandro kapásból.
- Én is aludni akarok - hallottam Justin dünnyögését.
- Valószínű. A lényeg, hogy nagy esély van rá, kurvasokan lesznek. Szóval, hogy ne tűnjünk annyira szemeteknek, néhányukkal leállunk fotózkodni meg beszélni pár szót, de maximum negyed óra után irány a hotel, rendben? - ismertette a terveit a menedzser, és úgy tűnt, senki nem ellenkezik.
A cuccaink felpakolása után Myles és Kyrre még váltottak pár szót a pilótával, de én a többiekkel együtt felmentem a gépre, és behelyezkedtem az egyik duplaülésen a takarómmal együtt.
- Ha nagyon szarul vagy, menj be, majd szólok Kyrre-nak - nézett rám Madison kissé aggódva, az elkülönített rész felé biccentve.
- Nem, nem kell. Most már jobb egy kicsit, de köszi - mosolyodtam el halványan, és nagyot sóhajtva dőltem hátra.
- Na, ez aztán gyors volt - lettem figyelmes az édes, ismerős nevetésre, mire annak irányába fordultam, és szembetaláltam magam Kyrre-vel.
- Gyere ide, kell egy párna - nyújtottam ki a karjaimat nyűgösen, mire láttam, hogy mosolyogva ingatta a fejét, de aztán mégis leült mellém az enyhén hátradöntött ülésre, én pedig rögtön hozzá bújtam. Orromba azonnal beszökött a kellemes menta illat.
- Jól van, gyerekek, minden elintézve, mindjárt indulunk - jelent meg Myles is, aztán megkönnyebbülten levágta magát a kisebb kanapéra. Justin és Madison egymással szemben ültek átlósan nekünk, Sandro pedig velünk egy vonalban foglalt helyet.
- Még mindig te vagy a legfiatalabb - vágta rá Justin, szándékosan bosszantva őt.
- Nagyon vicces - forgatta a szemét Myles unottan, de őszintén, annyira nem tudtam érzékelni, ugyanis Kyrre vállán pihentetve a fejemet ismét elfogott az álmosság, főleg, hogy közben lassan simogatta a fejemet.
- Embiiik, ide nézzeteeeek! - figyeltem fel hirtelen Mads hangjára, és erre felé is fordultam, de ahogy észrevettem, Instagram-ra videóz, amolyan Ne már! stílusban eltakartam az arcomat. - Oké, ez megy a napomba - közölte utána, ezután pedig érezni lehetett, hogy a gép gurulni kezd, ami azt jelentette, hat óra van és indulunk Aspenbe.
A takaróm alól kihúzva a kezemet Kyrre-ét kezdtem kitapogatni, és ahogy összekulcsoltam őket, lenézett rám.
- Baj van? - suttogta.
- Nem, csak mostanában ne nagyon mozdulj meg, mert mindjárt bealszom - feleltem szintén halkan, mire Kyrre halkan elnevette magát, és egy puszit adott a homlokomra.
- Emlékszel arra, mikor a turnéra indultunk és bejöttél hozzám? - kérdezte hirtelen, előttem pedig azonnal bevillantak annak a napnak az eseményei.
- Ne már. Jesszus, olyan gáz voltam! - Éreztem, ahogy elpirulok.
- Egyáltalán nem. Nekem már akkor is tetszettél - folytatta, én pedig a vállába fúrtam a fejem, hogy ne lássa, arcomra egy levakarhatatlan vigyor ült ki.
_____
hi babies !! ♡
végre, így három nap után be tudtam fejezni a részt 😪 ahogy jó néhány embernek szerintem, nekem is kicsit nehéz lesz visszaállnom a sulis dolgokhoz, kezdve a 6 órai keléssel, de ha van kedvem meg időm ígérem, megpróbálok összehozni valamit ❤️ és..meglett a 60K megtekintés. nem rég köszöntem meg az 50-et, tehát csak...azta. hihetetlenül hálás vagyok értetek 😭💘
all the love, Aida ♡