n e g y v e n n e g y e d i k f e j e z e t
Sokkal jobban
Az elmúlt hetek annyira gyorsan, pörgősen teltek, hogy körülbelül három nappal harmincegyedike előtt jutott eszembe;
jesszus, vége az évnek.
A többiekkel együtt töltött időnek elmondhatatlanul örültem. Ahogy már említettem is, Madisonnak sajnos egy héttel előbb kellett mennie, erre pedig számítottunk is...Ellentétben azzal, hogy Myles kapott egy hívást Párizsból azzal, hogy Kyrre januári akusztikus fellépését és meet&greet-jét kénytelenek még letudni karácsony előtt, mert jövőre újítások miatt az a pláza vagy júniusig zárva maradt.
Így történt, hogy karácsony előtt négy nappal még Párizsba mentem Kyrre-val, Mylessal és Justinnal.
Nálunk afféle hagyomány már évek óta, hogy Szentestét anyu nővérénél tölti az egész család - igen, az egész családba beletartoznak az unokatesóim is.
Olivia is, akivel Marcus megcsalt.
Az incidens óta nem beszéltem/találkoztam vele, de persze mikor odamentem nem csinálhattam azt, hogy lerohanom és őrült módjára tépni kezdem őt, mondván, mekkora egy ribanc.
De aztán úgy voltam a dologgal, azt sem érdemelné meg...
Így hát azt alkalmaztam, ami ilyenkor a legösszezavaróbb és idegesítőbb tud lenni: csak azért is kedves voltam vele. Amikor pedig a nagymamám felhozta a témát, mi történt velem meg Marcussal...komolyan, az az arckifejezés Olivia fején minden pénzt megért.
Végül csak annyit mondtam, már egy ideje nem mentek köztünk a dolgok, aztán tereltem is a témát Kyrre-re - akivel rá két napra ő, és apa is végre találkozott.
Annak köszönhetően, hogy anyu nővére Osloban lakik, Szenteste ott aludtunk és csak másnap délutánra értünk haza. Huszonötödikén apa legjobb barátja és az ő családja látogatott meg minket.
Na, de visszatérve Kyrre-re...mivel ő is a családjával volt, szinte alig beszéltünk abban a két napban. Őt kissé zavarta, de én próbáltam a tudtára adni, hogy egyáltalán nem baj, hónapok óta egyikünk sem volt nyugiban, szóval neki is ugyanúgy kijárt, hogy a szeretteivel legyen.
Ami eléggé késve sikerült az az volt, hogy totál nem tudtam, mit vegyek neki. Végül aztán Justinnal beszéltem, ő pedig azt mondta, Kyrre egy ideje nézegetett egy Daniel Wellington órát, de nem vette rá magát, hogy megvegye - nem mintha nem engedhette volna meg magának. De ez nekem szinte az utolsó pillanatban pont kapóra jött, és egy kis protekcióval egy nap után ki is hozták.
Kyrre enyhén kiakadt, de ez részletkérdés, mert amúgy örült neki. Aztán végül megegyeztünk, hogy azok után, ő múltkor nem is az öccsével telefonált kint, hanem a nekem - fogalmam sincs honnan - rendelt lila AirPods-ot vette át, nem vitázunk ezen.
A huszonhatodika szokás szerint - legalábbis nálunk - az előző két nap kipihenésével telt, de anyu délután felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha felhívnám Kyrre-t, mondván, milyen régen látta.
Akárhogy próbáltam ellenkezni, sehogy nem jött össze, szóval mint akinek a fogát húzzák, úgy hívtam fel őt - legnagyobb szerencsétlenségemre nem ellenkezett. De aztán végül kiderült, hogy feleslegesen aggódtam. Anya ugye már ismerte, a mamám, aki Osloból velünk jött öt percen belül oda meg vissza volt érte, apa pedig...csak meg kellett említeni a foci témát, és Kyrre-nek nyert ügye volt.
A képre - amit Justin kitett rólunk - kapott reakcióktól egyáltalán nem kellett volna annyira félnem. Oké, persze így is akadtak olyanok, akik a Pokol fenekére kívántak, de Kyrre legtöbb fanoldala ahogy meglátta Justin napját, azonnal megosztotta, a hozzászólást elárasztva a rengeteg szívvel meg szívszemű emojival.
Ma Szilveszter van, és őszintén, mostanában nem voltam ilyen ideges - ugyanis ma találkozom először Kyrre családjával.
Már karácsony előtt említette, hogy az apukája idén kibérelt Bergen külvárosában egy téli nyaralót a családjuknak, ahol két napot (mármint, a ma estét és a holnapot) töltenek. Kyrre felvetette az ötletet, hogy menjek én is, és kiderült, én tudtam meg utoljára, mivel náluk már mindenkinek említette, és nem voltak ellene; ezen egy pöppet kiakadtam, de aztán miután meggyőződtem abban, hogy anyuéknak ez nem gond...beleegyeztem.
...
- Ahj, szerinted melyik legyen? - tipegtem oda a tűsarkúmban (felül még mindig csak egy oversized pulcsit viselve) az asztalomon levő laptophoz, a kezemben levő ruhákat megmutatva Madisonnak. Az elmúlt napokat ő is természetesen a családjával töltötte, így pedig alig beszéltünk. Tőle az ajándékomat - amiről persze mondtam, hogy semmi szükség rá, de ő hajthatatlan - már az indulása előtti napon megkaptam, ami egy polaroid gép volt, ugyanis a régit, ami már évek óta megvolt nyáron frankón leejtettem és kinyiffant szegénykém. Hupsz.
Oké, bevallom a neki szánt ajándékom meg már szeptember elején megvolt, szóval..
- Egyértelműen a babakék. Elég, ha a hajad majdnem szürke - közölte a legjobb barátnőm a kezemben tartott egyberuhákat figyelve. Már rég tudtuk, hogy idén sajnos ezt a napot nem töltjük együtt - de aztán végül a bulit, ahova ment volna reggel lefújták. Mads viszont annyira nem problémázik miatta, sokkal inkább örül, hogy otthon lehet AHS maratont tartva.
- De nem puccos ez egy vacsorához? - problémáztam továbbra is.
- Egy nagy eséllyel szintén puccos helyen? - kérdezte Mads reflexből.
- Oké, igazad van - sóhajtottam.
- Tudom - közölte halál nyugodtan, mire elnevettem magam. - Amúgy Kyrre-t nem zavarja? - váltott témát hirtelen.
- Mármint mi? - értetlenkedtem, és letéve a ruhákat lehuppantam az ágyamra.
- Hogy lassan másfél hete nem vagy ott nála - felelte Madison.
- Ja, nem, igazából...azóta szóba sem jött, hogy akkor tényleg odaköltözzek-e vagy sem - gondolkodtam el.
- Ajánlom is neki - vágta rá a lány, mire halványan elmosolyodtam.
- De azt nem mondtam, hogy én nem agyaltam rajta.
- És?
- Nem tudom...bonyolult. De mindegy is, ne beszéljünk most erről - sóhajtottam.
- Persze, oksi - értette meg azonnal. - De ugye tudod, hogy ha nem szó szerint is, de mindenben ott vagyok melletted?
- Igen, tudom - mosolyogtam boldogan. - És én is neked.
- A rohadt életbe, most úgy megölelnélek! - nyavalygot Madison, de aztán mindketten elnevettük magunkat.
- Muszáj mennem felöltözni, Kyrre mindjárt itt van - búcsúzkodtam.
- Rendben. Ne idegeskedj, tuti bírni fognak és jól érzed magad!
- Nagyon remélem - húztam el a számat.
- És mindenképp írj.
- Ígérem - emeltem fel a kisujjam, és hiába, hogy Mads nem volt itt, ő is ugyanúgy megismételte a mozdulatot, mint bármikor FaceTime közben. - Szeretlek.
- Én is imádom a hülye fejed, sziaaa! - köszönt el, mire nevetve intettem, aztán kinyomtam a hívást.
...
- Na jó, őszintén. Mennyire nézek ki hülyén? - kérdeztem anyut, ahogy a konyhába mentem. Néhány ismerőse átjön ma estére, és épp a délután sütött sajtospogikat tette egy átlátszó tálcára, de az érkezésemre felkapta a fejét.
A ruhám spagettipántos volt, a felső része selyem, a kicsivel térd fölé érő szoknya pedig ugyanúgy a világos, babakék lágy anyagból készült. Persze volt alatta átlátszó harisnya, és, hogy kint ne fagyjak le, előszedtem a gardróbom mélyéről az eddig talán háromszor használt fehér szőrmekabátomat. Hajamat egy sima, szoros kontyba fogtam össze a fejem tetején, és a sminkelést ismét nem vittem túlzásba - igazából a mindennapos dolog volt, egy nagyon kicsit több alapozóval. Az ékszereket sem túloztam el; a szülinapomra kapott Pandora fülbevalót és nyakláncot viseltem. Lábaimat egy szintén fehér tűsarkúba bújtattam.
- Drágám, te vagy hülye, ha azt hiszed, úgy nézel ki - közölte anyu a sajátos stílusában. - Csodás vagy.
- Köszi - nevettem el magam, és hagytam, hogy óvatosan megöleljen. - Akkor szerintem...majd holnap jövök.
- Gondoltam - mosolyodott el, miután elhúzódott tőlem. - Érezd jól magad.
- Igyekszem - vigyorogtam kissé idegesen, a következő pillanatban pedig a kezemben levő kistáskában pittyegett egyet a telefonom. A faliórára pillantva láttam, hogy hat óra múlt pár perce.
Kyrre itt van.
...
A csendes lépcsőházban visszhangoztak a lépteim, majd mikor leértem, már az üvegajtón keresztül észrevettem Kyrre kocsiját.
A hó szerencsére majdnem már egy órája nem esett, ami itt Norvégiában decemberben soknak számít.
Na jó, hogy a francba nézhet ki valaki ilyen jól öltönyben? - merült fel bennem elsőként, ahogy megláttam az autó mellett álló Kyrre-t.
- Azt a ku... - kezdett bele, de megakadt, és szinte éreztem, ahogy jégkék tekintetét végigvezeti minden egyes porcikámon.
- Na jó, azért ennyire neee - léptem oda hozzá kuncogva.
- De. Sőt, sokkal jobban - jelentette ki, majd ajkamba haraptam, mikor magához húzott a derekamnál fogva. - Gyönyörű vagy - suttogta.
- Hát, te sem panaszkodhatsz - pislogtam fel rá még mindig kicsit zavarban, elfojtott mosollyal.
- Csak bírjam ki addig, amíg haza nem érünk - sóhajtott nagyot Kyrre, én pedig rögtön tudtam, mire gondol.
- Hülye! - nevettem el magam, majd hagytam, hogy egyik kezét az arcomra simítva gyengéden megcsókoljon.
_____
hi my beautiful babies !! ♡
tök jó, hogy meg lehet sülni, de én meg norvégiai minuszokról írok...nademindegy😂😂😂 azért remélem tetszett 🙈💖
all the love, Aida ♡