h a r m i n c h a t o d i k f e j e z e t
Ígérd meg
Marcus láttán a szívem hevesebben kezdett verni. Hirtelen minden porcikámon ijedtség és idegesség keveréke száguldott végig, és akarva-akaratlanul is annyira szorítani kezdtem a mellettem álló Kyrre kezét, hogy szerintem az ujjaim is elfehéredtek.
Ő is pontosan tudta, ki van előttünk.
- Marcus.. - nyögtem ki nagynehezen. Nem sokat változott amióta utoljára láttam; talán a haja nőtt meg egy kicsit. Szürkés íriszeit a mellettem álló fiúra vezette, amelyekben megcsillant valami, amitől kirázott a hideg. - Szia..
Miért van az, hogy csak egy estét akartam nyugodtan eltölteni, erre mégis történik valami?
- Rég láttalak - kezdett cseverészni úgy, mintha mi olyan jóban lennénk. Hangjában azonban felfedeztem valamit, amit már nem egyszer hallottam. Enyhe zavartság, és a titokzatosság a szemeiben, amivel engem is totálisan magába bolondított már az első találkozásunkkor.
Kár, hogy mára már rájöttem, mekkora patkány is ő valójában.
- Öhm, igen..asszem, mi most megyünk - mondtam halkan, és alsó ajkamat harapdálva pillantottam Kyrre-re. Láttam rajta hogy legszívesebben ott helyben lecsapná őt.
- Ő a barátod? - kérdezte Marcus hirtelen, mikor már azon voltam, hogy beszállok Kyrre kocsijába. Megtorpantam. A hangjából üvöltött a nagyképűség, amitől eléggé felment bennem a pumpa.
- Szállj be, jó? Nem akarom, hogy bajod legyen - suttogta Kyrre, tekintetét az enyémbe. Őszintén aggódott.
Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, amit mond - nem törődve azzal, hogy Kyrre fogta nekem a kocsiajtót, várva hogy beüljek, kikerülve őt ismét Marcus elé mentem, és a szürke szemekbe néztem.
- Mi van, ha igen? - kérdeztem vissza felvont szemöldökkel. Oké, ezért még tuti beégek Kyrre előtt. - De amúgy meg..Mikor is tartozott rád, hogy mi van velem? Vagy várj..mikor is érdekelt igazán, hogy mit csinálok? - pontosítottam.
Marcus a szemeit forgatta.
- Yas, ne kezd már e..
- Ne hívj Yasnak - vágtam a szavába ellentmondást nem tűrő hangon. - Tönkretettél, érted? Ezek után miért is várod, hogy egyáltalán szóba is álljak veled? - nevettem fel hitetlenül, majd újra elkomolyodtam. - Tűnj el az életemből, Marcus.
- Annyira aranyos, hogy elhiszed, ezzel most a lelkembe gázoltál - mosolygott lenézően. Vigyorogva kezdett bele újra: - Pedig pont azt akartam kérdezni, lenne-e kedved találkozni valamikor...
Szóra nyitottam a számat, de a jelen levő harmadik személy megakadályozott ebben.
- Idefigyelj, azt mondta, nem akar veled beszélni. Ebből mit nem értesz, hm? - lépett mellém hirtelen Kyrre, és a velem szemben álló srácot jeges tekintettel figyelte.
- Istenem, de édes.. - jegyezte meg meghatódottságot tettetve Marcus. Tekintetébe felismerés költözött. - Várj, te vagy az az itteni DJ, nem? - kérdezte. - Te kérted meg Yasmint, hogy legyen a fotósod.
- Marcus, fejezd m.. - kértem volna, de ő hamarabb folytatta.
- Mióta is vagytok együtt? - Úgy tett, mintha gondolkodna. - Amióta szakítottunk, nem sok idő telt el..meg vagyok lepve, Yasmin - biggyesztette le ajkait, szavait már nekem intézve. - De átlátok rajtad - mondta, arcára pedig egy győztes mosoly ült ki. - Még mindig hatással vagyok rád, a szavaim, minden, amit teszek. Ha elmegyek innen, fogadok, hogy abban a pillanatban elsírnád magad. Most hogy jobban belegondolok..Mindig is ilyen voltál. Egy hiszékeny, hisztis, hülye ribanc - közölte, egyenesen a szemembe nézve.
A következő pillanatban Kyrre hirtelen ellépett tőlem, pontosan Marcus elé, hogy aztán egy hatalmasat behúzzon neki. Egy halk sikoly hagyta el a számat, ahogy láttam, a két fiú egymásnak esett - közben a földre kerültek, Marcus pedig egy durva mozdulattal teperte maga alá Kyrret.
- Hagyjátok már abba! - léptem oda azonnal, és a szőke srácot a vállánál fogva próbáltam lehúzni Kyrre-ről, de már az ötlet is lehetetlennek bizonyult.
- Hé, mi a sza...Marc! - lettem figyelmes egy ismerős hangra, mire felkaptam a fejem.
Theo volt az - Marcus egyik haverja.
Nem kérdezősködött, azt hiszem, rögtön vette mi a helyzet, ugyanis a még mindig nyugtathatatlan két fiúhoz lépett, és velem ellentétben egy egyszerű, mégis határozott mozdulttal felhúzta Marcust Kyrre-ről, ki így fel tudott kelni.
- Te jó ég, jól vagy? - siettem oda hozzá azonnal. Az arcán éktelenkedett egy nagyobb seb, egy-két kisebb zúzódással, és az orra is vérzett. - Jesszus, az o...
- Nyugodj meg, nem vészes - lehelte kimerülten, közben pedig egyik karjával átkarolta a derekamat. A másik kezével egy zsepit nyomott az orrához.
Hátrapillantottam, tekintetem pedig pár másodpercre összetalálkozott Theojéval, aki épp Marcust akarta a saját kocsijukhoz vezetni. Mindig is jóban voltunk, viszont a szakítás óta vele sem beszéltem.
- Köszönöm - tátogtam. Nem mondott semmit, csak megkönnyebbülten kifújta a levegőt, amiből azt tudtam kikövetkeztetni, hogy ő is örül, amiért nem történt nagyobb baj.
- Add a kulcsot. Így nem engedem, hogy vezess - mondtam Kyrre-nek, miután újra kettesben maradtunk a parkolóban.
- Yasmin, semmi ba..
- Nem mondom még egyszer! - jelentettem ki. A fiú egy másodpercre sóhajtva lehunyta a szemeit, majd kivette a kabátzsebéből a kocsikulcsot, és felém nyújtotta.
Ahelyett, hogy a belváros felé vettem volna az irányt az autóval, Kyrre otthonához igyekeztem.
Az, hogy egyikünk sem szólt a másikhoz és a rádió sem szólt, egyre inkább arra hajazott, hogy folyamatosan bevillanjanak előttem a történtek. Ujjaim ismét elfehéredtek, ahogy a kormányt szorítottam, torkomban pedig iszonyatos szorítást éreztem a sírás visszatartásától.
- Nem hiszem el, hogy ezt tetted - suttogtam elsőként, hitetlen mosollyal ingatva a fejemet. Ránézni azonban képtelen voltam; tekintetemet szigorúan az útra szegeztem.
- Jobb lett volna, ha hagyom, hogy tovább aláz téged? - kérdezte Kyrre meglepett, ideges hanggal.
- Nem, de akkor sem kellett volna ezt csinálnod! - emeltem fel a hangom, és egy pillanatra, de felé fordultam. A jégkék íriszekben megcsillant valami, amitől még inkább sírhatnékom támadt.
Kyrre erre már nem válaszolt, ebből adódóan pedig az út további részében sem beszéltünk.
...
- Miért ide jöttél? - kérdezte halkan, mikor leállítottam a Rovert a háza melletti kocsibeállón.
- Csak lefertőtlenítem a sebeidet. Utána vigyél haza, kérlek - mondtam, és meg sem várva a válaszát szálltam ki a kocsiból.
Nem akartam látni, ahogy elmosolyodik, amiért mindenezek ellenére is törődöm vele.
Az mozgásérzékelős lámpák azonnal felkapcsolódtak, ahogy közeledtünk a házhoz - valamivel világosabb lett, ugyanis az eget és a Hold fényét nagy, szürke felhők homályosították.
Az előszobában gyorsan lekaptam magamról a kabátomat, és a bakancsomból is kiléptem, aztán Kyrre-hez fordultam, aki nem éppen siette el a dolgokat.
- Van valahol betadine vagy ilyesmi? - kérdeztem.
- A fürdőben. Mosdó melletti szekrény, második fiók - felelte. Már-már otthonosan vettem az irányt az említett helyiség felé, ahol hamar meg is találtam a kicsi, zöld dobozos tárgyat, mellőle pedig pár vattakorongot is elvettem.
Kyrre a nappaliban volt - az orra már nem vérzett, de mikor odaértem, még láttam, hogy idegesen sóhajtva a hajába túr.
- Magadnak köszönheted - motyogtam, és szerencsémre nem is hallotta, de az érkezésemre felkapta a fejét.
- Nagyon fájnak? - kérdeztem, de közben képtelen voltam ránézni, úgyhogy letekertem a fertőtlenítő kupakját, és óvatosan megdöntöttem, hogy a barnás folyadék a másik kezemben tartott vattára csepegjen.
- Tűrhető - jött a válasz, én pedig erőt véve magamon felnéztem, így Kyrre jégkék szemei azonnal megtalálták az enyémeket. Ujjaimat az arcára simítottam, leginkább annak érdekében, hogy ne fordítsa el hirtelen a fejét.
- Öhm..ez most lehet kicsit csípni fog - mondtam, majd a vattakorong elszíneződött részét óvatosan a szeme alatt kicsivel elhelyezkedő sebhez érintettem. Láttam, hogy egy pillanatra összeszorítja íriszeit, majd Kyrre volt az, aki elsőként megtörte a köztünk beállt csendet.
- Haragszol?
Úgy tettem, mintha nem hallottam volna.
- Yasmin, kérlek - sóhajtotta gondterhelten, félve, majd Kyrre egy egyszerű mozdulattal kivette a kezemből a vattát, és letette a dohányzóasztalra. Ujjaival elsimította az arcomból az odalógó rakoncátlan hajtincseket, mire minden porcikámon végigfutott a hideg. Tekintetét látva sírhatnékom támadt.
- Mégis mit vársz, mit mondjak? - nevettem fel erőltetetten. - Igen, képzeld, haragszom. Annyira gyerekes volt ez az egész, amit műveltetek, Kyrre. Neked lehetett volna több eszed és hagyni a francba. Szerinted még soha nem mondtak rám még ilyet? Ha annyira érdekel, kezd a képeid alatti hozzászólásokkal - közöltem, arcomon egy keserű mosollyal. Csupán kíváncsiságból, de akkor, aznap délelőtt, mikor beteg volt és itt voltam nála megnéztem a turnés képek alatti kommenteket, a fanoldalas megjelöléseit, és igaz, a legtöbben tényleg azt mondták, örülnének, ha együtt lennénk, de akadtak olyanok is, akik egyszerűen kijelentették, hogy csak egy agyatlan ribi vagyok, aki csak a pénzre megy, és a célom tuti az, hogy átvegyem Maren helyét.
Áh, ne zavarjon senkit, hogy már a turné előtt szakítottak, amikor még csak nem is ismertem Kyrre-t...
A fiú szóra nyitotta a száját, de megelőztem, ugyanis úgy éreztem, hogy egy kicsit túlzásba estem.
- Én..én csak.. - dadogtam, szemeimet pedig egyre inkább égették a könnyeim. - Én csak annyira megijedtem, hogy nagyobb bajod lesz - csuklott el a hangom, és elsírva magam arcomat a kezeimmel takartam el.
- Hé, ezért nehogy sírj már - hallottam Kyrre-t. - Yasmiiin - folytatta, majd megéreztem ujjait az enyémeken, ahogy óvatosan elhúzza őket a szememtől. - Semmi bajom, oké? - mosolyodott el halványan, a könnyeimet törölgetve, majd a levegő is megakadt bennem, mikor egyik karja a derekam köré fonódott, hogy közelebb tudjon magához. - És..hidd el, hogy sajnálom. Mindent - nézett mélyen a szemembe Kyrre, és egyre inkább közeledett felém az arcával. - Sajnálom azt, ami most történt, és, hogy..kihasználtam a bizalmad. Már kismilliószor mondtam, de..Annyira bánom, tudod? Hogy nem maradtam veled aznap este.. - halkult el. Bőrömön éreztem meleg leheletét, és zavaromban az alsó ajkamat harapdáltam. - Yasmin, te..annyira más vagy. Nem tudom megmondani, miben és miért érzek így, de..napról napra egyre jobban tetszik. - Kezét az egyre jobban piruló arcomra simította, majd egy rövid sóhaj után halkan hozzátette: - Szeretlek.
Kyrre ajkai az enyémeket súrolták, és úgy döntöttem, nem játszom magam tovább; hagytam, hogy megcsókoljon.
Az érzés, ahogy a szája az enyémhez ért, a gyengédsége..Te jó ég, hogy ez mennyire hiányzott!
Nyelvével lassan végigsimított az alsó ajkamon, aminek hatására halkan felnyögtem. Kyrre egy egyszerű mozdulattal húzott az ölébe, hogy aztán a kanapé támlájának dőlve csak közelebb vonjon magához. Egyik kezemmel izmos vállát öleltem, a másikkal pedig beletúrtam világosbarna tincsei közé.
- Ez már kurvára hiányzott -lehelte, mikor levegőhiány miatt elváltunk egymással. Homlokát az enyémnek döntötte, arcomra pedig lágyan simultak az ujjai hogy felforrósodott bőrömet cirógassák.
- Nem csak neked - feleltem, és nem érdekelt, hogy ezzel lehet, sőt biztos halálra szekál majd - ez volt az igazság.
Elmosolyodott, én ölelésébe borultam. Percekig ülhetünk csendben, miközben Kyrre lassan, fel-alá simogatta a hátamat, én pedig a vállára hajtva a fejem lehunytam a szemem.
- Ígérd meg, hogy nem lesz több ilyen - suttogtam.
- Megígérem - válaszolta azonnal, és egy puszit nyomott a fejem búbjára, majd halványan mosolyogva elhúzódtam tőle annyira, hogy rá tudjak nézni.
- Ugye..ugye nem vetted komolyan, amiket Marcus mondott? Mármint..
- Arra a részre gondolsz, mikor arról beszélt, hogy mekkora hatással van rád? - találta ki azonnal. - Az maximum én vagyok - közölte úgy, mintha nem lenne nyilvánvaló.
Hiába idegesít, még egy dolog, amit imádok benne: az idétlen, egoista, mégis aranyos beszólásai.
- Neked aztán tényleg semmi bajod - dünnyögtem. Kyrre édesen felnevetve újra magához ölelt.
- Naa, Baba, tudod, hogy csak hülyülök - hajolt a nyakamhoz, hogy egy apró puszit nyomjon a fülem alatti részre, amitől kirázott a hideg.
- Hogyne - forgattam a szemem mosolyogva. - Kyrre.
- Hm?
- Szeretlek - mondtam ki őszontén, jégkék tekintetét egy pillanatra sem eresztve. Ajkai széles mosolyra húzódtak. - És ezt úgy jegyezd meg, hogy ha még egyszer hozzányúlsz valami ribanchoz amíg velem vagy, most hallottad tőlem először és utoljára - tettem hozzá határozottan, elrontva az idill pillanatot.
- Féltékenyek vagyunk, hm? - vigyorgott, de meg sem várta, hogy válaszoljak, ugyanis ajkaimra tapadt.
- Én aztán nem..csak tudod.. - motyogtam a csókok között. - Ami az enyém, az az enyém - mosolyodtam el ártatlanul.
- Te nő, megbolondítasz - sóhajtotta, majd újra és újra megcsókolt, amit rögtön viszonoztam.
A helyzet kezdett elfajulni - Kyrre csókjai egyre szenvedélyesebbek, követelőzőbbek lettek, kezei pedig a fenekemre vándoroltak, mire egy nyöszörgés hagyta el a számat. Hirtelen kelt fel a kanapéról, továbbra is az ölében tartva - az ijedtségtől lábaimat automatikusan a dereka köré fontam.
- Hova megyünk? - kuncogtam, átölelve a nyakát.
Jól tudtam, mire készül, és őszintén..eszembe sem jutott ellenkezni.
Akartam őt.
- A szobámba, hogy átéld életed eddigi legjobb éjszakáját - mormogta, miközben mézédes csókjaival a nyakamra tért át, felfelé lépdelve a lépcsőn.
Felsóhajtottam.
- Arról volt szó, hogy hazaviszel nem? - Természetesen nem gondoltam komolyan, de jól esett végre, hogy én lehettem az, aki piszkálja őt.
- Ó, Baba, hidd el, így is elmész majd - nézett rám szélesen vigyorogva, miután már becsukta utánunk a szobaajtót.
- Kyrre, te perverz majom! - tátottam el a számat, mikor leesett, mire is gondol, majd hitetlenül felnevettem.
- Ugyan, ez csak az igazság - súgta magabiztosan mosolyogva, miközben ledöntött az ágyra, karjaival megtámaszkodva a két oldalamnál. Már nem mondtam semmit, csak a szememet forgattam, majd sóhajtva hagytam, hogy Kyrre keze a felsőm alá csússzon.
_____
hi babies!! ♡
2000+ szó, ilyen sem mostanában volt 🙈 ráadásul minden oké, szóval tényleg remélem, hogy tetszik ❤
és..szeretném megköszönni a 27.000 megtekintést, és az (azt hiszem) majdnem 3,7K vote-ot. Elmondhatatlanul szeretlek titeket, és annyira örülök, hogy így szeretitek ezt a könyvet 💕
all the love, Aida ♡