h a r m i n c e g y e d i k f e j e z e t
Egy percet sem
Európai idő szerint este tizenegykor landolt a gépünk Bergenben. Az út azzal kezdődött, hogy egy kicsit pezsgőztünk a turné befejeztének alkalmából, majd az idő egy részét hülyüléssel, beszélgetéssel töltöttük, aztán körülbelül három óra után döntött úgy mindenki, hogy eddig bírtuk és megyünk aludni. Justin volt az, aki a leszállás előtt másfél órával előbb elsőként felébredt - szerintem mondanom sem kell, hogy mindenkit felébresztett, mondván, nem tud visszaaludni, egyedül meg unatkozik.
Mikor leszálltam a gépről akaratom ellenére is összefontam magam előtt a karjaimat - a fiúk megint annyit erősködtek, hogy rájuk hagytam a cuccaimat -, ahogy megéreztem a Norvégiára tökéletesen jellemző, novemberi hideget, a vizes aszfaltról pedig arra is következtettem, valószínűleg már a hó is esett.
De hiányzott már... haha, mégsem.
- Rapunzel, ne vágj már ilyen fejet, mert a maradék életkedvem is elmegy tőled - hallottam meg magam mögül Justin kedves szavait, mire csak a szememet forgatva fordultam felé, majd egy halk Köszi kíséretében vettem át tőle a bőröndjeimet.
...
-Hiányozni fogsz - öleltem meg Sandrot, aki egy óra múlva indul tovább Stockholmba. Igaz, az elején valamilyen okokból kifolyólag nem éppen beszéltünk olyan sokat, de ez a közel egy hónap elég volt ahhoz, hogy teljesen megismerjük egymást, és őszintén, kellemeset csalódtam benne.
- Pár hét, talán kibírod - nevette el magát halkan. - Meg ha minden igaz, januárban Aspenbe is megyek veletek - tette hozzá.
Ó, igen. Az elmúlt hónapban nagyjából már le lettek szervezve Kyrre jövő évi megjelenései. Az első Aspenben lesz januárban, ahol három napot fogunk eltölteni, de egyébként az év nagy részében szinte csak Vegasban lesznek fellépései. Nagy esély van rá, hogy ott viszont akár ismét több hetet, hónapot is eltöltünk egyhuzamban.
Miután a többiek is elköszöntek Sandrotól, a már egy ideje ránk váró fekete, besötétített ablakú kocsihoz mentünk, ahol ismételten csak a fiúk akarták intézni a pakolást.
- Komolyan, ne már! Ez kedves, meg minden, de..Nem egy gyenge, tizenöt éves hisztis, elkényeztetett picsa vagyok. Kicseszettül huszonhat leszek júniusban, és csak úgy mellékesen..bármelyikőtöket képes lennék lecsapni - intéztem a szavaimat a három fiúnak.
- A baj az, hogy a magasságod miatt nem igazán lehet komolyan venni - vágta rá Justin, mire döbbenten eltátottam a számat, és azt hiszem, ez volt az a pont, amikor lehet, hogy megbánta egy kicsit amit mondott. - Akarom mondani.. - Itt már késő volt, ugyanis hozzá lépve püfülni kezdtem a mellkasát, mire ő csak röhögve nyúlt a csuklóimhoz. - Naa, Rapunzel, csak hülyültem - mondta.
Félszemmel láttam, hogy Kyrre és Myles a nevetésüket elfojtva figyelik a jelenetet.
Hosszasan kifújva a levegőt néztem fel rá.
- De nekem nem volt vicces - közöltem ellépve tőle. - Aargh, ilyenkor úgy utállak titeket! - fújtattam, válaszul pedig mindhárman elröhögték magukat, amolyan Haha, jó vicc stílusban, és én sem bírtam tovább - a fejemet ingatva, nevetve szálltam be az autóba.
Akárcsak akkor, mikor Las Vegasból jöttünk vissza, most is először a mi házunk előtt parkolt le a kocsi.
- Köszi, hogy elhoztatok - mosolyodtam el halványan. - Holnap szerintem nem megyek, mert..valószínűleg végigalszom az egész napot - nevettem el magam halkan, és végül még hozzátettem: - És nem, nem kell segítség, egyedül is ki tudom szedni a cuccomat - közöltem, és a fáradtság ellenére is ezen mind elnevettük magunkat.
Kiszállva a kocsiból sietős léptekkel mentem a csomagtartóhoz, ugyanis már tényleg eléggé fáztam. Már a második bőröndömet már sikeresen kiszedtem, mikor hallottam, hogy az egyik hátsó ajtó nyílik.
- Most komolyan, mié.. - Megakadtam, ahogy megláttam az elém lépő fiút, akinek a Holdfényben megcsillanó jégkék tekintete az enyémbe mélyedt.
- Nyugi, nem a bőröndök miatt jöttem - nevette el magát halkan, aztán egy egyszerű mozdulattal lecsukta a csomagtartót, ugyanis így minden behallatszott a többiekhez.
- Akkor? - kérdeztem, és éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd verni.
- Szóval, öhm.. - kezdett bele, majd zavartan az amúgy is kócos hajába túrt. - Áll még ez a turné utáni találkozás dolog? - A szavaiban reménykedést, mégis a visszautasítástól való félelmet is felfedeztem.
- Persze - feleltem aprót sóhajtva egy halvány mosoly kíséretében.
- Egy kávé a Smakverketben? - említette meg a belváros egy viszonylag nyugalmas kávézóját.
- Rendben, de umm..mikor?
Komolyan, Yasmin, olyan gáz vagy, mint aki az első randijára készül. Vagyis..randi lesz ez egyáltalán?
- Hétvégéig még lesz egy-két dolgom, de..jövőhéten bármikor jó - válaszolta.
- Mondjuk akkor..szerda? - Öt nap. Az nem olyan sok idő.
- Hatra itt leszek érted - mosolyodott el Kyrre, aztán közelebb lépett hozzám, mire annyira lefagytam, hogy moccanni sem tudtam.
Azt hittem, hogy meg fog csókolni, de ehelyett csak közel hajolva egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra, miközben óvatosan végigsimított a hideg ellenére is felforrósodott arcomon. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd zavartan néztem fel a kék szemekbe.
- Hát umm, akkor..majd szerdán. Jó éjt, Kyrre - köhintettem elsőként megtörve a kínos csendet, majd kikerülve őt megfogtam a bőröndöm fogantyúit, és sietős léptekkel mentem a kapucsengő felé, hogy beüssem a kódot és minél előbb felmehessek.
Bent megvártam, amíg a fiúk elhajtanak, és csak azután indultam a negyedik emeletre.
A lakásunkba belépve egy fáradt, mégis megkönnyebbült sóhaj hagyta el ajkaimat.
Végre.
A bőröndjeimet halkan a szobámba vittem, ugyanis sehol sem égett már egy villany sem, ebből pedig arra következtettem, anyuék már biztosan alszanak - legalábbis azt hittem, amíg fel nem tűnt a nappali irányából a tv gyér fénye, így miután lekaptam magamról a cipőmet az előbb említett helyiségbe mentem.
Anyu a kanapén ülve nézett egy ránézésre a '80-as években játszódó filmet, de az érkezésemre felkapta a fejét.
- Ó, Yasmin! - pattant fel azonnal, és hozzám sietett, én pedig halkan felnevetve viszonoztam az ölelését.
- Szia, anyu - mosolyogtam a válla felett.
- Hiányoztál - suttogta, a hangján pedig érződött, hogy ő is mosolyog.
- Te is nekem - sóhajtottam.
- Naa, mi volt ez a nagy sóhaj? Valami baj van? - tolt el magától annyira, hogy rám tudjon nézni.
- Csak..nagyon elfáradtam - válaszoltam, és jobban belegondolva nem is hazudtam.
Az utóbbi másfél hónapomat olyasféle pörgés jellemezte, amit még nem nagyon kellett átélnem -nem azt mondom, hogy megbántam akármit is, mert egyáltalán nem erről van szó.
Egy percet sem bántam meg.
Ilyenkor mindig azt mondom magamnak, a dolgok okkal történnek, ami valószínűleg elég klisé, sőt..az igazság az, hogy én is kénytelen vagyok belátni magamnak, mi vagyunk akik hibáznak. És ezeknek a hibáknak a megoldását nem hagyhatjuk rá másra - nekünk kell helyrehozni a dolgokat.
_____
hi babies !! ♡
iszonyatosan nagyon sajnálom, hogy ennyire eltűntem, de az elmúlt napok/hetek..röviden-tömören sok volt minden, és őszintén szólva sem időm sem kedvem nem volt írni. most viszont lassan, de igyekszem összeszedni magam, megígérem ❤ (csak legyek már túl a ballagáson ... 🙄😂)
all the love, Aida ♡