Shaera:
Egy pillanatra elhittem, hogy önző tudok lenni. De rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok rá. A hazugságok súlya kezdett összeroppantani. Pedig erősnek kellett lennem. Szomorúan figyeltem a távoli kastélyt. Régen szerettem hercegnőnek lenni. Ám most.. Hazudtam magamnak, hazudtam másoknak. Újabb álmatlan éjszaka elé néztem.
Másnap a királyságokban híre ment az itt létemnek, és hogy a királyok ebbe beleegyeztek. A hír futótűzként terjedt, megállíthatatlanul. A reggeli alatt két futár is üzenetet hozott, hogy a nép aggályaikat a nemesekre zúdították. A félelmeink beigazolódni látszottak. A király homlokát ráncolta, Keran elgondolkodva nézett maga elé, Kyel pedig sehol sem volt. A királyné engem figyelt, amit észre is vettem. Nem volt étvágyam. Miután elhagytam a termet, a királyné utánam szólt.
-Hercegnő! Beszélhetnénk?
-Igen, felség. -feleltem.
-Aggasztja valami más is azon kívül, ami odakint történik?
-Mire gondol?
-Eddig voltak tervei a jövőre vonatkozóan, de most minden megváltozott. Talán eddig a szíve vezetette. Aggasztja az, hogy nem tudja, mit hoz a holnap?
-Tudom, mik a kötelezettségeim.
-Kötelezettség. Abba mindig lehet kapaszkodni. Valamikor én is így tettem. Ám később rájöttem, hogy a szívemben kell bízzak.
-Miért mondja ezt most nekem?
-Mert figyeltem az utóbbi időben. Láttam, ahogy a szívére hallgat. És tudom, milyen, ha hirtelen sok döntést kell meghozni. Könnyű megfeledkezni a szívünkről.
-Nem kell aggódnia. Én nem felejtem el.
Erre elmosolyodott.
-Bízom önben. -majd hirtelen átölelt. A váratlan gesztus megdermesztett, majd óvatosan viszonoztam.
Később a szobámban ülve gondolkodtam. Biztos voltam benne, hogy ő is Kyelről beszélt. Csakhogy azt nem tudta, hogy a szívem döntött arról, mi lesz a következő lépés. Lassan álarcot kezdtem ölteni.
Kyel:
Az éjszaka szörnyen tellt, így reggel elindultam a város felé. Senkinek nem szóltam, hova megyek. Csak megnyugvást kerestem, olyat, melyre nem találhattam a kastélyban. Ám a város zsongott, mint egy felbolydult méhkas. A hírek túlontúl gyorsan terjedtek. Álruhában voltam, így nem féltem beverekedni magam a tömeg közepébe. Mindenféle pletykák keltek szárnyra. Nők jajongtak mert féltettek gyermekeiket. A férfiak pedig csak a háborúról beszéltek. Majd megláttam az egyik nemest. Aznon azok egyike volt, aki nem értett egyet azzal, hogy a hercegnő itt legyen. És láttam ahogy lázítja az embereket.
-A hercegnő veszélyt jelent ránk! Moldan meg fogja miatta támadni a Birodalmat!
-Téved, Aznon! -hangom számomra is idegenül határozottan csengett. Levettem a csukjámat a nép pedig körülöttem döbbenten súgott össze. -Maga nem tud semmit sem. Shaera nem veszélyes ránk. Pontosan tudja, hogy az apám sohasem ítélt alaptalanul. Hogy a hercegnő itt van annak oka van.
-És majd pont neked hinnénk? Hiszen te hoztad ide! Biztosan azt is csak azért, hogy bosszút állj, amiért megvetettünk. Emelett a király elfelejtette megkérdezni a nép akaratát!
-Vigyázzon arra mint mond! Nehogy felségárulással vádolják. -figyelmeztettem.
-Ugyan ki vádolna? Majd pont ön? Ön aki állandóan lázad a hatalom ellen!?
-Igaza van! -kiáltottak sokan a tömegből.
-És miért ne lázadnál most is? Mi melletted állnánk!
Ádáz pillantást váltottunk.
-Én nem török a trónra! Valóban lázadtam, de sosem ez volt a célom.
Ekkor Aznon elém állt.
-Akkor el az utunkból! -vicsorgott rám.
-Soha! -álltam a tekintetét.
A nép viszont az ő oldalán állt. Majd lassan körbevettek.
Shaera:
Kaia a nap folyamán feljött hozzám. Reggel is, de nem igazán tudtunk beszélgetni. Bocsánatot kért, ám valójában én tartoztam ezzel. Hiszen, ha valakinek, neki el kellett volna mondanom. Míg mindenki más elfoglalta magát a palotában, én azon gondolkodtam, hogyan viselkedjek a továbbiakban. Megfontoltnak és eltökéltnek kellett lennem. Ám hirtelen rossz érzésem támadt. Az ablakhoz siettem. Majd rémület fogott el. Odakint hatalmas tömeg volt. Kirohantam a folyosóra, ahol Asgrim a tábornokkal beszélt. Arcukon aggodalom tükröződött. Arnvid felém fordult.
-Hercrgnő, nem látta ma Kyel herceget?
-Nem hagytam el a szobámat.., de azt mondta Kyel eltűnt?
-Attól tartok. Senki sem látta tegnap óta és úgy tűnik a nép felkelést szervezett. Ha odakint van...
Nem hallgattam végig a tábornokot futásnak eredtem. Szinte biztos voltam benne, hogy Kyel odakint van. Éreztem.
-Hercegnő, álljon meg azonnal! -a tábornok hangja bezengte a folyosót. Ám meg sem torpantam. Gyors alakváltást követően kikerültem egy szolgálólányt, aki rémületében elejtette a tálcát. Az hangos csattanással ért földet. Majd a kastély ajtajánál visszaváltoztam.
-Adják ki a hercegnőt! -volt az első dolog, amit hallottam, mikor szélesre tártam az ajtót. Ám ekkor a tömeg elhallgatott. Olyan csend lett, hogy minden lépésem hallottam. Nem féltem tőlük. És látták. Felszegtem a fejem és a szemükbe néztem.
-Engem akartak? Itt vagyok! Nyissák ki a kaput! -szóltam az őröknek.
-Na de hercegnő!
-Azt mondtam nyissák ki a kaput! -hangom újból ellentmondást nem tűrő volt.
A kapu csikorogva nyílt ki és most egyenesen farkasszemet néztem a tömeggel.
-Ám itt vagyok és azt tesznek velem, amit akarnak, de a herceget adják vissza!
A nép viszont összesúgott. Mintha most bizonytalanság lett volna úrrá rajtuk. Nem gondolták, hogy megjelenek. Talán félnek? Hát persze.
-Hallottam mende-mondákat a Birodalmamban. Ám sosem hittem nekik.. Biztosan maguk is hallottak ilyesmiket. Ám én nem azért vagyok itt, hogy bárkit is bántsak. Nem is tudnék és nem is akarok. Ám odaát vannak olyanok, akiket szeretek. Szeretem a népemet és ugyanúgy meg akarom menteni őket, ahogyan Kewah király is magukat! Moldan mindkét Birodalmat el akarja foglalni, ebben biztos vagyok. De most mégis itt vagyok. Segiteni szeretnék. Én nem kívánom senki vesztét, de ha mégis vérnek kell folynia, follyon az én vérem! A királyi család úgy cselekedett, ahogy a legjobbnak vélte. Ahogyan a többi király is. Ám most a kezükben a döntés! Tudom semmivel nem érdemeltem ki a bizalmukat. De kész vagyok bármire, amivel kiérdemelhetem. És ha mégis az életemmel kell fizetnem...
-Hányan kellett már az életükkel fizetniük! Te és a királyságok lakói mind gyilkosok vagytok! -vált ki egy ismerős alak a tömegből. De nem tudtam honnan ismerem.
-És talán, mi nem azok vagyunk? -Keran hangja most mögöttem nyugodtan csengett. -Nézzetek magatokba! Akik átlépték eddig a határt nemde tőlünk is csak halált kaptak? Mi sem vagyunk különbek. Hány kivégzésben vállaltál kezességet Aznon?
Az előttem álló hallgatott, csak dühösen méregetett. Már tudtam honnan volt olyan ismerős. Egy nemes volt, aki ellenezte az ittlétem. Talán ő intézte úgy, hogy megöljenek.
-Emellett, ha jól tudom, a hercegnőt is te akartad megölni. -folytatta Keran, olvasva a gondolataimban.
-Saját kezemmel kellett volna.. -morogta, ám elfelejtette, hogy hol van. A tömeg méltatlankodni kezdett.
-Nem a hercegnő akart háborút. Mindannyian ellenségesek voltunk egymással. De talán most ő az egyetlen, aki segithet. Adjatok neki egy esélyt!
Hálás pillantást vetettem a hercegre. Ő elmosolyodott.
-Nos, hogyan döntenek? -kérdeztem.
Ekkor jópáran kiváltak.
-Békét akarunk! És egy esélyt.
-Esélyt! -kiáltották a többiek is.
Aznonhoz fordultam, aki dühödten nézett rám és Keranra.
-Hol van Kyel herceg? -kérdeztem.
-Ne aggódjon hercegnő, jó kezekben. -vigyorgott rám, mire a szívem összeszorult. Valaki megérintete a karomat. Egy kislány állt velem szemben.
-Én tudom hol van! -mondta mosolyogva. -Láttam amikor elvitték!
Lehajoltam hozzá.
-Oda tudsz vezetni?
Ő bólintott és maga után húzott.
-Te kis.. -Aznon ugrott, hogy a kislányt elkapja, ám én hirtelen megrantottam és karjaimba vontam a lányt. Ám Keran elkapta Aznon kezét, így nem tüdott megütni.
-Őrök fogják el ezt a gazembert!
Közre fogták a szitkozódó Aznont és elvezették. Majd Keran Asgrimhez fordult, aki a tábornokkal együtt érkezett, ám apjával ellentétben még mindig döbbenten állt.
-Menj vele. Én beszámolok apámnak a történtekről.
Asgrim még maga mellé intett néhány őrt. Majd elindultunk követve a kislányt. A tömegből néhány ember tartott csak velünk, megtudni mi történt. Egy romos viskóhoz értünk, melytől kirázott még a hideg is. Két suhanc jöttünkre elmenekült, az őrök pedig nem akartak nyomukra. Amikor viszont az ajtót ki tudtuk nyitni, elakadt a lélegzetem...
-Kyel... -suttogtam.
Edinalhos miatt lett az utóbbi két rész meg ilyen gyorsan (lehet neki hálálkodni) oszt annyira együtt éreztem veled hogy én is lebetegedtem😁 De legalább mostmár tényleg csak az ihlet hiánya állhat az utamba😂