Az örök nyár és az örök tél birodalma. Egy herceg és egy hercegnő.
Shaera hercegnő, már megtalálta a maga helyét a világában. Odáig van a havas erdőkért, a jégvirágokért, és minden lényért, mely itt él. Ám mindez megváltozik. Menekülni kényszerül és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Két Birodalom. Az örök nyár és tél Birodalmai. Évszázadokon keresztül olyan emberek éltek itt, akik képesek voltak rókává változni. A fehér és vörös rókák eleinte nyugodt békében éltek. Ám egy napon az egyik király háborút indított és megosztottá tette a Birodalmakat. A vörös rókák nem léphettek a fehér rókák földjére és fordítva. Hajuk megegyezett bundájuk színével, ahogy szemük is, vagy kék, vagy a barna árnyalataiban tündököltek, így azonnal látták, ha idegen tévedt a földjükre. Viszont a Birodalmak idővel kisebb királyságokra oszlottak. Hogy melyikük és miért indított háborút, az kiveszett a köztudatból. Illetve, ha valaki feltette ezt a kérdést, a válasz az volt, hogy a nyár és a tél nem fér meg egymás mellett.
Becsuktam a könyvem. Kismilliószor olvastam már népünk történelméről. És mindig is kíváncsi voltam, mi okozhatta, vagy hogyan lehetne véget vetni ennek. A válaszról fogalmam sem volt. Pedig itt a határvidéken élők sokszor haltak meg azért, mert vonzotta őket a másik táj szépsége. Nem értettem miért. Ha arra néztem ugyanúgy fintorogtam, vagy küldtem megvető pillantásokat, mint mindenki más. Ott a fákon levelek voltak, színük vörös volt, mint azok bundája, bár néha egy két zöld lombú is előfordult. Állítólag a talaj forró volt, és égette a rókák mancsát. Főleg a mienkét. Így az alakváltás ott fájdalmas kínokkal ért fel. De én mégis békét akartam. Mert gyűlöltem látni a vércseppeket, melyek vörösre festették a havat. Gyűlöltem látni a halált, bármely oldalról volt is szó. Apám egyszer elvitt, egy vörös róka kivégzésére. Állítólag átszaladt, hogy az egyik kölykét visszavigye az ő oldalára, de a katonák rajtakapták. Könyörögtem apámnak, hogy kímélje meg az életét. Ám ő csak azt felelte:
-Nem közénk való. Ez a törvény.
Akkor megtanultam, hogy ragaszkodnom kell a törvényhez, amíg nem leszek uralkodó. Így hát elkezdtem fintorogni, ha a vörösekről, vagy a Birodalmukról volt szó. Mert mindenki ezt tette. És, mert ez is egy szabály volt.
Idővel rájöttem, hogy nem helyes. Rossz törvényeket követtünk. És ezen változtatnom kellett, bár tudtam semmit sem ér, ha csak én törekszem erre. Apám pedig nem akarta, hogy kivívjam a nép haragját. Tudtam jó király, és ő sem ért egyet a helyzettel, ami most van. Sőt azt is tudtam, hogy anyám halála előtt ő is békét akart. De anyám születésemkor meghalt és ez megrendítette a királyságot. Apám egyszer próbált beszélni a vörösek királyával, ám az nem volt hajlandó tárgyalni. Ahogy a többi hókirályság sem támogatta a döntést. Így hát ő feladta. Én pedig megfogadtam, hogy erősebben próbálok küzdeni és békét hozni. Én, Shaera hercegnő, bármi áron megváltoztatom a törvényt.
Kinéztem az ablakon. A hópelyhek most is gyönyörű táncot lejtettek az ablakom előtt. A folyosók szép fehér szőnyeggel voltak borítva, a falakon gobelinek és festmények voltak mindenfelé. A gobelinek közt voltak olyanok is, melyeket én magam varrtam ki. A szolgák feladata volt eredetileg ez, de megkértem, tanítsanak meg. Így hát, rengeteget kézimunkáztam és beszélgettem közbe a szolgálókkal. Sokkal jobban élveztem mint kint rohangászni a hóban és vadat hajkurászni. Ha már a hóban lehettem odakint, szerettem beszívni a friss, hűvös levegőt. Érezni ahogy a bundámon végigsimít a szél. Figyelni a baglyokat, mókusokat és minden más állatot, ahogy nyugodtan élik az életüket. Még az ő halálukat is sajnáltam, pedig én is abból éltem. Persze én is elmentem sokszor a katonákkal, de inkább kötelességtudatból, mintsem szórakozásból. Csak szükségből öltem és azt is kerültem, hacsak lehetett.
