Az örök nyár és az örök tél birodalma. Egy herceg és egy hercegnő.
Shaera hercegnő, már megtalálta a maga helyét a világában. Odáig van a havas erdőkért, a jégvirágokért, és minden lényért, mely itt él. Ám mindez megváltozik. Menekülni kényszerül és...
Ουπς! Αυτή η εικόνα δεν ακολουθεί τους κανόνες περιεχομένου. Για να συνεχίσεις με την δημοσίευση, παρακαλώ αφαίρεσε την ή ανέβασε διαφορετική εικόνα.
Shaera:
Kyel tévedett. Ha erős lettem volna, akkor sosem kerülök ilyen helyzetbe. De már túl közel kerültem hozzá. És úgy tűnt, ő is hozzám. És igaza volt. Tudtam, hogy fél. Félt a felelősségektől. A döntés terhétől. Ezért kellett eltaszítanom magamtól. Ha akár még mellettem is maradhatna, ha lenne rá bármi esély, akkor király lenne belőle és egy egész nép terhét kellene viselnie. Én pedig nem akartam neki ilyen életet. Nem akartam, hogy félelemben éljen. De azt sem tehettem, hogy lemodok a trónról és a népről. Tisztában voltam a kötelezettségeimmel. És azzal is, hogy a Jégkristály királyság számít rám.
Kihúztam az utolsó hajtűt is. Bárcsak elfelejthettem volna ezt a napot. De már semmit sem tehettem. Még nem tudtam a másnap mit hoz. Lehet, hogy véget vet mindennek.
Másnap hasonló nyomasztó gondolatokkal ébredtem. Majd Kaia is berontott a szobámba. Magához szorított, én pedig egy pillanatra ledermedtem.
-Jaj, olyan szép volt az este... -áradozott. Elmesélte, hogy Asgrimmel táncoltak és sétáltak. Bocsánatot is kért, amiért ott hagyott és én nem haragudtam rá. Belőle folyt a szó, én pedig csak hallgattam.
-És neked milyen estéd volt? Minden rendben ment? -kérdezett.
-Igen rendben volt. -mosolyogtam rá a tőlem tellő legnagyobb őszinteséggel. Ám ő elkomolyodott. Talán megérezte, hogy hazudtam.
-Biztos? -szemében aggodalom villant. De inkább helyben meghaltam volna, minthogy elrontsam a kedvét.
-Biztos. -mondtam és a szekrényhez léptem. A ruha ugyanott pihent ahova előző nap tettem. Megakadt rajta a szemem. Erőfeszítésbe telt elszakítanom róla a tekintetem. Egy egyszerű ruhát vettem fel, Kaia pedig oldalra tűzte a hajam. Mindeközben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Majd valaki kopogott.
-Szabad! -feleltem.
Keran lépett be az ajtón. Felugrottam és meghajoltam, amit Keran viszonzott és intett Kaianak, hogy hagyjon magunkra. Aki egy aggódó pillantást még vetett rám és elment.
-Beszélt valakinek a tegnap történtekről? -figyelte az ajtót.
-Nem. Egyetlen szót sem.
-Jól tette. Hogy érzi magát?
-Köszönöm, jól vagyok. -hazudtam ismét.
-Apám megbeszélést akar tartani a nagyteremben ma délután. Meghívta az uralkodókat. Gondoltam szólok, hogy fel tudjon készülni. Most pedig engedelmével...
-Várjon! Ami az estét illeti szeretném, ha hármunk között maradna és köszönöm, amit értem tett.
-Tudja, én csak arról beszélek, amiről feltétlen szükséges. -jelentette ki kimérten és ezzel távozott.
Lassan fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. Úgy gondoltam nem fog szólni az esetről.
A reggeli csendesen telt. Csak a király és királyné beszélgettek halkan. Kyel és én csak ide oda toltuk a finom falatokat. Majd a király elmondta, amit már Kerantól ugyis tudtam. Kyel tekintetét pedig végig magamon éreztem, ezért kerültem, hogy akár csak rá pillantsak, ami nehezebbnek tűnt, mint hittem. Mikor elhagytuk a termet As és Kyel követtek. Ám végig csa As beszélt. Ugyanúgy akár Kaia és én a reggel. Csak éppen Asgrim az edzéstervével volt elfoglalva. De ő is hamar észrevette, hogy mi a helyzet, mert elhallgatott, majd közölte, hogy magunkra hagy.
