Hófehér és Skarlátvörös

Jégkék szempár

Kyel:

A tetőről figyeltem a napfelkeltét. A fény táncot lejtett a kastély falain. Majd lassan elért engem is. A szél fullasztó meleg levegőt sodort felem. Visszamentem a palotába. A bálterem díszein az utolsó simításokat végezték. Az asztalok már megrakottan álltak. Némán figyeltem a szolgákat, akik szorgosan dolgoztak. Észrevétlenül mentem végig a folyosón. Shaera szobájának ajtaja már tárva nyitva volt. Bepillantottam, majd a lélegzetem még inkább elállt, mint legutóbb. A ruhája gyönyörű volt, ő maga pedig tökéletes. A haja szinte lebegett körülötte, tekintete magabiztos és elszánt volt. Előre nézett, fejét felemelte. Fején aranykorona volt, melyet rubintokkal díszítettek.

Majd rám nézett, szemeiben csak hidegséget láttam. Álarc. Ez nem ő volt. Nem az, akit én szerettem. Azt a lányt én magam űztem messzire. És én sem voltam ugyanaz, aki voltam. Továbbmentem. A szobámba érve bezártam az ajtót. Majd a tükör elé álltam.

Ismerős volt az alak, akit láttam. De az nem én voltam. Álarcot vettem fel én is és elveszítettem magamat. Az asztalra ütöttem. Dühös voltam magamra, a sorsomra, mindenre és mindenkire. Gyűlölet égett szemeimben. És a láng nem akart kihunyni. De mostmár bele kellett törődnöm.

A nap úgy suhant el mellettem, hogy észre sem vettem. A vendégek közül néhányan megérkeztek. Majd feltűnt egy alak, mely szinte kirítt a sötétből. Hóvihar hercege.

Shaera:

Sok teendőm volt a nap folyamán, így arra a döntésre jutottam, hogy már reggel felöltöm báli ruhámat. Arra viszont sosem gondoltam, hogy talán Kyel pont azidőtályt megy el az ajtóm előtt. Tekintetünk egy pillanatra ősszetalálkozott. Láttam arcán a csodálatot és azt, ahogy nézett rám, nem tudtam volna leírni. Aranyló tekintetéből utoljára egyetlen érzést tudtam kiolvasni. Fájdalmat. És ez a pillantás pontosan akkor ingatott meg, amikor ő továbbált. Rossz érzésem volt az estével kapcsolatban. Féltem, hogy Kyel újból valami ostobaságot csinál.

A ruhát, mely a szekrényemben pihent szépen összehajtottam. A kövek melyek rajta ragyogtak, most nem tűntek olyan szikrázónak mint emlékeimben.

Majd asztalhoz ültem és egy apró levelet vettem elő.

Örökké hálás leszek mindazért, amit tőled kaptam.

Őszinte szeretettel:

Shaera

A levelet a ruha redőibe rejtettem, majd Kaiara bíztam, aki tudta mi a dolga. Nem szólt többet és nem is kérdezett. Csak egyetlen szánakozó pillantást vetett rám és elment.

A nap hamar elkezdett ereszkedni a látóhatáron. Eljött az idő.

Úgy követtem kísérőimet, mintha saját kivégzésemre mentem volna. Egyedül Kaia hiányzott még, aki akkor kellett elrejtse a ruhát, amikor a herceg már nem volt odabent.

Keran a helyén volt és ugyanúgy köszöntött, ahogy előző alkalommal. Csak Kyel nem volt ott.

-Készen áll? -kérdezte a herceg.

-Igen. - feleltem.

A teremben minden szemet kápráztató volt. A vendégek jöttünkre tapsolni kezdtek. A nemesek idővel megkedveltek. Itt voltak újból a királyok is. És a hercegnők. Köszöntöttük őket, ám amikor Saskyához értem egy villanást láttam a szemében, de az olyan gyorsan tűnt el mintha ott se lett volna.

A bál elkezdődött. Már csak két férfit kerestem a szememmel. Az egyik, aki a szívemnek kedves volt és egy másik, akinek még a nevét sem tudtam. Amikor ez utóbbi megérkezett mindenki nyugtalanná vált. Nekem pedig egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A király maga kísérte be és váltott vele pár szót. Az idegen herceg csak pár kísérővel jött, minden bizonnyal, hogy ne keltsen fenyegetést.

Régen láttam az enyémhez hasonlatos szikrázó kék szempárt. Haja hosszabb volt, mint a hercegeké, de így is elegánsan nézett ki. Hófehér királyi ruháját díszes ezüstazegélyek keresztezték. Megjelenésre kifogástalan volt. Mosolyt intézett a kissé tartozkodó és kíváncsi tekintetek felé is.

A király intett, hogy folytassuk a táncot, mire Keran egy újabb körre invitált.

-Mit gondol az idegenről? -nézett egyenesen a szemembe.

-Nincs mit gondoljak róla. Olyan, mint bárki más.

Igazából kissé meglepett negnyerő külseje. Nem ilyennek képzeltem, viszont apám úgy gondolta, ő nem lett volna sosem megfelelő számomra. A táncnak vége lett és meghajoltunk, mire meglepetésemre az idegen, már le is kért Kerantól.

-Üdvözlöm hercegnő. Sokat hallottam már önről.

-Üdvözlöm... -mondtam kissé elbizonytalanodva, mivel a nevére, ha hallottam is a napokban, nem emlékeztem rá.

-... Gavran herceg, a második apám után. -mosolygott rám, szemei úgy ragyogtak akár a jég.

-Gavran herceg. -hajoltam meg. Majd ő közelebb lépett hozzám inkább határozott, mintsem finom mozdulattal húzott közelebb.

Nem szóltam erre, csak táncolni kezdtünk. Stílusa teljesen más volt mint az ittenieké. Az itteniek hol lágyan, hol hevesen táncoltak. Gavran nem így táncolt. Lassan kezdezt és a zene ütemére egyre több figurát használt. Már elfelejtettem, hogy az otthoni bálok hangulata mennyivel másabb volt.

A tánc pedig, mintha odakint hóviharban táncoltam volna. Emlékek röppentek fel pontosan úgy, ahogyan a szél kapta fel a hópelyheket. Majd, mikor visszatértem a valóságba, csak azt a szempárt láttam magam előtt, mely most oly ismerősnek hatott. Mintha a herceggel valami különleges kapocs tartott volna össze. Megborzongtam.

-Nem gondolja hercegnő, hogy idejötte problémát okozhat a népének?

-Hiszen azért vagyok itt, hogy megmentsem őket. Ám ön, nem tudom, miért van itt.

-Igazán nem szólnék bele a dolgokba, ha Moldan nem jelentene fenyegetést az én királyságomra is. És mivel maga itt van, odaát még inkább félnek.

-Ó, valóban? Akkor, ha visszamegy megnyugtathatja őket.

-Ezek szerint visszatér?

-Nem. De az itteniekben jó barátokra leltem és a király támogat engem.

-De mi van akkor, ha csak több hatalomhoz akarnak jutni?

-Valamit, valamiért, herceg. -mondtam. -A hatalom felelősséggel is jár és mint már mondtam, én megbízok az itteniekben. Én pedig állom a szavam, bármi is legyen a következmény.

-Szóval már ígéretet tett. Biztosan nem gondolja meg magát? -kérdezte tekintetében valami furcsát láttam.

-Biztosan. -néztem nyíltan a szemében.

Haliho tudom nem sok, de ez van valószinű a következő rész izgalmasabb lesz, mert több minden történik majd😉