Az örök nyár és az örök tél birodalma. Egy herceg és egy hercegnő.
Shaera hercegnő, már megtalálta a maga helyét a világában. Odáig van a havas erdőkért, a jégvirágokért, és minden lényért, mely itt él. Ám mindez megváltozik. Menekülni kényszerül és...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Kyel:
Igyekeztem egész nap nyugodt lenni több kevesebb sikerrel. Asgrim a legjobb barátom a kastélyban, viszont látta és megértette az idegességem. Elvégre a tábornok fiaként neki is elég sok vesztenivalója volt, főleg, hogy belekevertem ebbe az egészbe. Nélküle sose tudtam volna becsempészni a lányt. Ő volt az egyetlen, akiben megbíztam és aki eléggé ismeri a titkos átjárókat és az őrök tartózkodási helyét. Emellett, ha én lebukok, tudni fogják, hogy segített nekem.
-Még mindig biztos vagy benne, hogy jó ötlet volt idehozni? -kérdezte halkan, ahogy a gyakorlótér fele siettünk.
-Nem. De tudod, hogy nem tudtam volna máshova vinni. Így is, elég kétségbeesett. Beszéltél már Kaiaval?
-Még nem tudtam. Kerestem, de sehol nem volt.
-Találd meg.
-Nem vagyok benne biztos, hogy bele kéne keverni..
-Mondtam már. Mond, hogy én parancsoltam és azt is, hogy ne kérdezzen.
-Mintha ezzel ő megelégedne... -mormogta As.
Mindketten tudtuk Kaia kíváncsi lány, aki szereti mindenbe beleütni az orrát. Ám biztos voltam benne, Asgrimnek bármit megtenne, ahogy a fiú is érte, bármit bármi áron.
Edzés alatt is végig Shaera járt a fejemben. Sajnáltam őt. Kiismertem az őrök, hogyan járőröznek a határokon. Rengeteget jártam a téli erdőket, néha még a városba is bemerészkedtem, persze olyankor emberként álruhába. Láttam őt, ahogyan a szegényebbeknek segített. Egyszer megvédett egy tolvaj kislányt is, akinek élelmet és ruhát vett. Sokan szerették a városban, amit nem csodáltam. Amellett, hogy gyönyörű volt, valóban törődött a népével. Amit pedig soha nem vallottam volna be, hogy mindezzel lenyűgözött. Teljesen más volt, mint az apám, vagy a bátyám. Ők inkább a háborús ügyekkel foglalkoztak. Vagy kivégzésekkel, vagy fegyverforgatással, de nem igazán a nép volt az első. Én más voltam. Sokkal szívesebben kalandoztam a nép között, vagy a másik Birodalomban, mint tanultam a harcról, vagy bármi másról.
Gyűlöltem a négy fal között ülni. És tudtam, mit érezhet most Shaera. Hiszen eddig ő is ilyen volt. Tudtam, beszélnem kéne vele. De arról már fogalmam sem volt, hogyan. Így hát lassan visszasétáltam a szobába. Ám mielőtt beléptem volna, mély levegőt vettem. A lány az ágyon feküdt összehúzva magát. Reméltem, hogy eddig senki nem vette észre. Leültem a ágyra óvatosan, nehogy felébresszem. Valaki halkan kopogtatott ekkor az ajtómon. Erre viszont felpattant. Gyorsan a szájára tapasztottam a kezem. Csendre intettem, mire bólintott.
Résnyire nyitottam az ajtót, ahol Kaia állt egy megrakott tálcával.
-Kyel, mi ez az egész? -kérdezte suttogva.
-Arról egyenlőre jobb, ha nem tudsz. Ezt pedig köszönöm. -kaptam ki a kezéből a tálcát.
-Kyel! -szólt még utánam, de rázártam az ajtót. Megvártam, míg eltávolodnak a léptei. Majd Shaerára néztem, aki le sem vette gyönyörű kék tekintetét rólam.
