Shaera:
Kyel tévedett. Ha erős lettem volna, akkor sosem kerülök ilyen helyzetbe. De már túl közel kerültem hozzá. És úgy tűnt, ő is hozzám. És igaza volt. Tudtam, hogy fél. Félt a felelősségektől. A döntés terhétől. Ezért kellett eltaszítanom magamtól. Ha akár még mellettem is maradhatna, ha lenne rá bármi esély, akkor király lenne belőle és egy egész nép terhét kellene viselnie. Én pedig nem akartam neki ilyen életet. Nem akartam, hogy félelemben éljen. De azt sem tehettem, hogy lemodok a trónról és a népről. Tisztában voltam a kötelezettségeimmel. És azzal is, hogy a Jégkristály királyság számít rám.
Kihúztam az utolsó hajtűt is. Bárcsak elfelejthettem volna ezt a napot. De már semmit sem tehettem. Még nem tudtam a másnap mit hoz. Lehet, hogy véget vet mindennek.
Másnap hasonló nyomasztó gondolatokkal ébredtem. Majd Kaia is berontott a szobámba. Magához szorított, én pedig egy pillanatra ledermedtem.
-Jaj, olyan szép volt az este... -áradozott. Elmesélte, hogy Asgrimmel táncoltak és sétáltak. Bocsánatot is kért, amiért ott hagyott és én nem haragudtam rá. Belőle folyt a szó, én pedig csak hallgattam.
-És neked milyen estéd volt? Minden rendben ment? -kérdezett.
-Igen rendben volt. -mosolyogtam rá a tőlem tellő legnagyobb őszinteséggel. Ám ő elkomolyodott. Talán megérezte, hogy hazudtam.
-Biztos? -szemében aggodalom villant. De inkább helyben meghaltam volna, minthogy elrontsam a kedvét.
-Biztos. -mondtam és a szekrényhez léptem. A ruha ugyanott pihent ahova előző nap tettem. Megakadt rajta a szemem. Erőfeszítésbe telt elszakítanom róla a tekintetem. Egy egyszerű ruhát vettem fel, Kaia pedig oldalra tűzte a hajam. Mindeközben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Majd valaki kopogott.
-Szabad! -feleltem.
Keran lépett be az ajtón. Felugrottam és meghajoltam, amit Keran viszonzott és intett Kaianak, hogy hagyjon magunkra. Aki egy aggódó pillantást még vetett rám és elment.
-Beszélt valakinek a tegnap történtekről? -figyelte az ajtót.
-Nem. Egyetlen szót sem.
-Jól tette. Hogy érzi magát?
-Köszönöm, jól vagyok. -hazudtam ismét.
-Apám megbeszélést akar tartani a nagyteremben ma délután. Meghívta az uralkodókat. Gondoltam szólok, hogy fel tudjon készülni. Most pedig engedelmével...
-Várjon! Ami az estét illeti szeretném, ha hármunk között maradna és köszönöm, amit értem tett.
-Tudja, én csak arról beszélek, amiről feltétlen szükséges. -jelentette ki kimérten és ezzel távozott.
Lassan fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. Úgy gondoltam nem fog szólni az esetről.
A reggeli csendesen telt. Csak a király és királyné beszélgettek halkan. Kyel és én csak ide oda toltuk a finom falatokat. Majd a király elmondta, amit már Kerantól ugyis tudtam. Kyel tekintetét pedig végig magamon éreztem, ezért kerültem, hogy akár csak rá pillantsak, ami nehezebbnek tűnt, mint hittem. Mikor elhagytuk a termet As és Kyel követtek. Ám végig csa As beszélt. Ugyanúgy akár Kaia és én a reggel. Csak éppen Asgrim az edzéstervével volt elfoglalva. De ő is hamar észrevette, hogy mi a helyzet, mert elhallgatott, majd közölte, hogy magunkra hagy.
-Shaera, beszélnünk kellene.
-Talán nem kellene.
-De igen. -ujjai kezemet érintették, ám én elkaptam a kezem. -Sajnálom, hogy tegnap túl messzire mentem. Nem szabadott volna... Önző voltam és..
-Ne okold magad. -nem bírtam hallgatni, ahogy magát okolja. Hisz én ugyanannyira hibás voltam. Felé fordultam, de nem mertem továbbra sem rá nézni. -Nem kell magyarázkodnod. Elfelejthetnénk ezt az estét?
-Akkor ugyanúgy fogsz a szemembe nézni, mint eddig?
Felnéztem. Tekintete ragyogott. És tudtam, hogy én is így nézek rá. A szívem lángolt. Bárcsak... Bárcsak tudtam volna. De már talán semmi sem lesz olyan mint régen. Olyan nagy baj lenne, ha addig élvezném a társaságát, amíg lehet? Így hát bólintottam. Ő pedig mosolyogva a karját nyújtotta felém, melyet elfogadtam. Majd eszembe jutott egy kérdés, melyet már a bál előtt fel akartam tenni.
-Miért loptál köveket a Jegkristály királyságból?
-Mert.. nem tudtam meddig tudok átjutni annélkül, hogy bárki is észrevenné. Valami emléket akartam.
-Ó. Nem hittem volna, hogy ennyit jelent. Akkor majd gondoskodom róla hogy visszakerüljön hozzád.
-Ugyan. Most itt vagy te. És, hogy nem haragszol rám, nekem ez elég.
Erőt vettem magamon és nem mondtam ki, amit gondoltam. Nem leszek mindig itt. Inkább témát váltottam. A távolba meredtem. Hallottam a fák között a szél zúgását.
-Mit szerettél annyira a királyságomban?
-Láttam ahogy a legtöbben összetartanak. Az apád... -óvatosan rámsandított. -.. ő sokat járt a nép között. Őszintén törődött velük. De szerettem az erdőt is. Gyönyörű volt látni ahogy a hó csillog. Akárcsak a kövek. Az itteniek annyira mások.
-Pedig annyira nem különbözünk. Ha minden fordítva történik, akkor az apám is úgy fogadott volna téged, ha nem rosszabbul, mint a tied engem. És bár apám tényleg szerette őket, de köztünk is vannak olyanok, akik még engem is megvetettek.
-És mit tudsz a többi királyságról?
-Nem sokat. A Hóvihar királyságnak tudom, hogy van egy hercege, de sosem láttam. Apám nem akarta, hogy találkozzak vele. Sosem mondta miért. A Lavina királyságról nem tudok sokat. Ők még előttünk is elég zárkózottak. A Dér királyságnak pedig néhány éve született hercegnője.
Sokáig beszélgettünk, mint korábban is. Majd a tróterembe siettünk.. Egy hosszú asztalnál készítettek helyet. Engem Kyel és Keran közé ültettek, mögöttem Asgrim állt. Velem szemben ült Henriett hercegnő és az apja, majd Algeron herceg és az ő apja. Keran mellett pedig Saskya hercegnő édesapja és maga a hercegnő.
Majd a király belekezdett a mondandójába pontosan elmondta, hogyan kerültem ide és feltehetően mik a tervei a nagybátyámnak.
-És mi mit tehetnénk? -kérdezte Saskya apja.
-Nekem lenne egy javaslatom. -összerezzentem a hangra. Algeron apjának a hangja pontosan olyan volt, mint a fiáé. -Ahelyett, hogy elkezdenénk egyetlen személy miatt háborúzgatni szerintem át kellene adnunk Moldannak a hercegnőt cserébe a békéért.
-Bocsásson meg, felség, de Moldannak nem Shaera kell. Az egész Birodalmat akarja. -védett meg Keran.
-Ám időt nyerhetnénk azzal, ha átadnánk a hercegnőt. -szólalt meg maga Algeron is. Kyelre sandítottam, aki feszülten ült mellettem. De megtartotta az ígéretét és nem szólt semmit.
-Ezt meri javasolni azok után, ahogyan viselkedett a bálon a hercegnővel? -Keran hangja határozott volt, én pedig éreztem ahogy az arcomból kifut a vér.
-Ugyan már. Én csak megakadályoztam, hogy a hercegnő szökést kíséreljen meg.
-Te alávaló féreg! -Kyelnél betelt a pohár és az asztalnál óriási veszekedés tört ki, ahol mindenki állást foglalt még a hercegnők is. Henriett, Algeron oldalán, míg Saskya az én oldalamon állt. Ám nem bírtam sokáig és teljes erőmmel az asztalra csaptam.
-Elég! Nem azért vagyunk itt, hogy a tegnap estéről vitázzunk. Ez most fontosabb. Itt a két Birodalom sorsáról van szó!
Meglepetésemre, mindenki elhallgatott. A királyok pedig a Sötétfüst királyságét leszámítva halványan mosolyogtak.
-Ugye látják urak? Megmondtam, hogy jó királyné lenne belőle. -nézett rám büszkén Kewah, én pedig újra helyet foglaltam.