Reggel megkértem Kaiat szóljon a királynak, hogy nem érzem túl jól magam, így inkább nem mennék le a közös reggelihez. Mikor visszatért egy nagy tál volt nála, tele mindenfélével.
-Ezt a király küldte.
-Tedd csak le az asztalomra. -mondtam majd újra a távol felé fordultam. Az ablakpárkányon ültem, vállamat a széléhez döntöttem. Ugyanaz volt a kilátás, mint Kyel szobájából. A havas dombok szinte hívtak vissza. A szél pedig rengeteg hangot sodort felém. Vártam, hogy a darabokra tört világom a helyére álljon. Hogy felébredjek és ez az egész csak egy rossz álom legyen.
-Ha nem eszed meg, megromlik ez a sok finomság. -kezdte Kaia.
-Ha venni akarsz belőle, nyugodtan. Én nem vagyok éhes. -mondtam. A gyomrom teljesen görcsbe állt.
-Csak nem beteg vagy? Vagy, ami tegnap történt az bánt még mindig?
Kaia kihúzta belőlem, mi történt. Amikor reggel bejött első dolga volt. Látta, talán érezte, hogy valami bánt. Nem akartam elmondani, mi történt, de azt mondta, ha nem mondom el akár a királytól is megkérdezi. Nem hittem volna, hogy megtenné, de nem ismertem igazán, hogy merjem hagyni. Kyel szavai újra, meg újra felcsendültek a fejemben. És nem tudtam megérteni, miért fájt ez ennyire.
-Van ötleted, merre lehet Kyel? -kérdeztem, mit sem törődve az ő kérdésével.
-Ha róla van szó és feldúlt, gyakorlatilag bárhol lehet. As se látta ma még sehol.
-Nem érdekes. -fordultam vissza az ablak felé.
-Ugyan már! Te egy hercegnő vagy. Ennyire nem lehetsz letörve, mert egy számodra idegen azt gondolja félreismered.
-Ez a számomra idegen, megmentette az életem.
-Te pedig megpróbáltad megmenteni a büntetéstől. Hogy nem sikerült, az nem a te hibád.
-Nem csak erről van szó.
-Akkor miről? -a lány kíváncsian jött közelebb hozzám, sötétbarna szemei gyönyörűen ragyogtak, tökéletes ellentétem volt.
-Amióta itt vagyok, annyira vigyáznom kell, mit teszek, vagy mondok. És talán.., mert Kyel tudja igazán, ki vagyok, vagyis ki voltam, ha vele beszélek nehezebb megfontoltnak lennem. Otthon minden könnyebb volt. És tegnap, amit mondtam neki.. fogalmam sincs, hogyan hozhatnám helyre.
-Tudod, Kyel eléggé nehezen illeszkedett be mindig is. És lehet, hogy nem azt hallotta tőled, amit szeretett volna, de néha őszintének kell lenni. És lehet, hogy ha adsz még egy esélyt a beszélgetésnek, talán meg tudod győzni. Valóban nagyon makacs. Amivel teljesen tisztában van. De szerintem, a baj az, hogy fogalma sincs hogyan tudna átlépni ezen.
Szerintem meg inkább nem akarta. Az apja miatt, de ezt hangosan nem mondtam ki. És itt kezdett el körvonalazódni bennem a megoldás. Valahogy békét kellett teremtenem közöttük. A baj csak a volt, hogy ötletem sincs hogyan. Mindenesetre Kaianak igaza van, beszélnem kell előbb Kyellel.
-Majd kitalálok valamit. -mosolyogtam Kaiara, aki összevont szemöldökkel jelezte, hogy nem érti, mi ütött belém hirtelen. És őszintén? Fogalmam sem volt mit csinálok. Az egyetlen, amit tudtam, hogy előbb, vagy utóbb beleőrülök abba, hogy mindenkinek megfeleljek. Mégse bántam.
Elindultam az ajtó felé, mire két őr felém fordult.
-Hol van Asgrim? -kérdeztem kissé meglepve.
-Hercegnő, meghagyta, hogy vigyázzunk önre, de nem tájékoztatott, hogy hová megy.
-Értem. -nem akartam gondod okozni az őröknek azzal, hogy ragaszkodok a távozáshoz. -Kérem, szóljanak neki, hogy kerestem, ha látják.
-Igenis! -vágták vigyázzba magukat.
Visszamentem a szobába és Kaia unszolására, megpróbáltam pár falatot leerőltetni a torkomon.
Kyel:
Éjjel a csillagokat bámultam, amíg el nem aludhattam, mert napfelkeltére ébredtem. Nem volt kedvem, apámat látni, ahogy Shaerát sem, így nem mentem le reggelihez. Inkább délig a tetőn ültem. Ekkor hallottam, ahogy valaki közeledik és mászik fel a tetőre. És ez a valaki csakis Asgrim lehetett, mert eddig másnak soha nem mondtam, hogy idejövök.
-Mit mondtál Shaerának? -szegezte egyből nekem a kérdést, mikor felért. Erre elővettem a legsötétebb pillantásomat.
-Neked is, jó reggelt.
-Kyel, Shaera tegnap óta elő sem jött a szobájából. Még a reggelihez sem ment le. És bár Kaia vitt neki ételt nem hinném, hogy bármit is evett volna. Szóval, mond el mi történt tegnap. Jól tudod, hogy nem foglak addig békén hagyni, amíg el nem mondod.
Sóhajtottam, mert tudtam, valóban nem szabadulok meg tőle. Belekezdtem és mindent elmondtam töviről hegyire. Talán, Shaerának igaza volt, de nem voltam képes bevallani. A büszkeségem nem engedte. Mellesleg továbbra is úgy gondoltam, nem ismeri eléggé az apámat. És ezt Asnak is elmondtam.
-Ebben igazad van. De sose tudni az apád, hogyan fog viszonyulni hozzá idővel. Az eszedbe se jutott, hogy talán megváltoztatná az apád véleményét?
-Mégis miről? Rólam? Egyrészt, te is tudod, hogy lehetetlen. Másrészt, nem fogok megváltozni a kedvéért.
-Na és Shaeráért sem lennél képes megváltozni? -Asgrim ravaszul nézett rám.
-Nem! És neki sem kellene tűrnie, hogy megváltoztassák! -hangom ingerült volt.
-Jelen helyzetben nincs más lehetősége. Ezzel neked is tisztában kell lenned. Nem azt mondom, hogy változz meg. De megpróbálhatnád megérteni. Csak próbál okosan cselekedni. Gondolom, az esti dolog is sértett téged.
-Mire gondolsz?
-Hogy nem ment be veled karöltve a terembe.
-Ugyan. -legyintettem, de As már túl jól ismert.
-Ne is tagadd. Viszont az apád azt hihette volna, hogy te ezzel is lázadozol ellene. Shaera csak téged akart védeni.
Ez valóban nem jutott eszembe. Egy darabig csak előre meredtem, próbálva megemészteni, amit állított. Vajon a hercegnő tényleg ezért tette volna? Felrémlett, amit előző nap a fejéhez vágtam és bűntudat ébredt bennem. Még mindig nem értettem egyet vele. Asgrimnek viszont igaza volt. Ha másban nem is, abban igen, hogy Shaerának nincs más választása. Már épp azon gondolkoztam, hogyan kérek bocsánatot tőle, amikor belém hasított a felismerés, hogy ilyen ezelőtt sose jutott volna eszembe. Főleg, ha teljes mértékben úgy gondoltam igazam van. Ezt, pedig Asgrim is nagyon jól tudta.
-Lemegyek egyet a városba. -jelentettem ki és már csúsztam is volna az ablak felé.
-Előbb beszélsz Shaerával. -jelentette ki As. -Akármin is gondolkodtál az előbb fontos volt, ebben biztos vagyok.
-Mégis, miből gondolod?
-Ismerlek. Túl hirtelen vagy ahhoz, hogy jobban átgondolj dolgokat. De ha mégis megteszed, gyors kiutat keresel, hogy minél hamarabb elfelejtsd. Pedig lehet, hogy ilyenkor döntenél jól. Ezt most nem fogom hagyni és nem csak a te érdekedben.
Sóhajtottam.
-Ám legyen. De! Van egy feltételem. -néztem rá most én ravaszul, As pedig már tudta, hogy valami olyasmire készülök, ami se neki, se a királynak nem fog tetszeni.