Lauren:
Háromnegyed órával később már sehogy sem tudtam elfoglalni magam,így végső kínomban lementem a konyhába és körülbelül 100x néztem ki az ablakon Ridleyt várva,de mindhiába. Az elválásunk után pontosan egy órával később fordult rá a felhajtónkra.
-De pontosak vagyunk.-fontam karjaim a nyaka köré,mikor kiértem.
-Már kezdtél hiányozni Angyalom.-húzott közelebb magához-Le merném fogadni,hogy végig a konyhaablakban ülve vártad az érkezésem.-vigyorgott önelégülten,mire elpirultam és inkább megcsókoltam.
-Egyébként.-toltam el magamtól épp annyira,hogy a szemébe tudjak nézni-Megkérdezhetem hová megyünk,vagy inkább ne firtassam?
-Az utóbbi.-kacsintott.
-Gondoltam.-vágtam egy grimaszt-És egyébként ez most egy ilyen..tudod?
-Hm?-vonta fel az egyik szemöldökét.
-Tudod..ez most akkor egy ilyen igazi randi lesz?-haraptam be izgatottan a szám.
-Persze. Utána fel se hívlak majd.-mosolygott pimaszul,mire meglöktem a vállát.
-Feladom.-sóhajtottam-Reménytelen vagy.-mondtam nevetve.
-Reménytelenül romantikus.-nevetett ő is,majd kinyitotta nekem az ajtót. Egy fél óra múlva egy kis vendéglő előtt parkoltunk le. Az épület tényleg hihetetlen kicsi volt,a kék festék szinte teljesen le volt kopva. Bent azonban nagyon szép kialakítású volt,bár pár boxon kívül csak egy pult volt benne. Foglaltunk egy szabad boxot az egyik legeldugottabb sarokban ezután pedig egy fiatal,20 év körüli,agyon tetovált srác lépett oda hozzánk az étterem nevét hirdető kötényben,hogy felvegye a rendeléseinket.
-Hello.-szólalt meg unottan,majd mikor szeme Ridleyra tévedt,egyből hangnemet változtatott-Mit hozhatok a szép hölgynek?-mosolygott bájosan Ridre,engem teljesen figyelmen kívül hagyva.
-Hello.-köszönt oda Rid tekintetét egy percre sem levéve rólam-Nekem csak egy kóla lesz. Neked Angyalom?
-Én öhm..nekem egy hamburger lesz kólával.-olvastam fel az első dolgot az étlapról.
-Okey.-jegyezte fel a srác-Biztos nem kér mást a szépség?-próbálkozott tovább Ridnél,aki továbbra is magasról tett rá.
-Nem,nem kér semmi mást.-mosolyogtam rá bájosan,de látszólag nem vette a célzást,ami feldühített,így egyszerűen áthajoltam az asztal felett és számat Ridleyéra tapasztottam,hogy megértse végre mi a helyzet. Rid először meglepődött,majd belemosolygott a csókba és tovább folytatta.
-Khmm..-krákogott közbe pár perc elteltével a pincér fiú,aki ezek szerint még mindig ott állt.
-Nem nem lesz más.-törölte meg a kézfejével Rid a száját,majd az eltelt idő alatt most először ránézett a srácra-Köszönjük.
-Értettem. Pár perc és hozom a rendeléseiket.-közölte amaz szárazon,majd elment.
-Hm..-nézett rám felvont szemöldökkel Rid.
-Én..csak zavart,hogy nem értette mi a szitu,úgyhogy gondoltam egyértelművé teszem számára.-vörösödtem el,ahogy belegondoltam mit is csináltam az előbb. Ridley pimasz mosolyra húzta a száját,majd még egyszer áthajolt az asztalon,hogy megcsókoljon. Pár perccel később valóban megérkezett a srác a rendeléseinkkel,de nem szólt egy szót sem,csak unottan letette elénk. Ridley ragaszkodott hozzá,hogy ő fizessen,így miután kifizette a vacsorát,a srác,hogy éreztesse sértettségét,lesajnálóan végignézett rajtam,majd elment.
-Ez most tuti megtudna fojtani engem.-állapítottam meg-Szerinted tett valamit a hamburgerembe?-vágtam gondolkodó arcot.
-Lökött.-csóválta a fejét nevetve.
-De neked fel sem tűnt amúgy,hogy néz rád?-kérdeztem értetlenül,hiszen semmi jelét nem adta egész idő alatt annak,hogy észrevette volna,vagy legalább is tudatában lett volna annak,hogy a srác is jelen van.
-Nem.
-Szóval azt akarod nekem mondani,hogy észre sem veszed mekkora hatással vagy az emberekre?
-Nem.-ismételte magát.
-De hát,hogy?-értetlenkedtem még mindig.
-Tévedsz Angyalom,ha azt hiszed érdekelnek más emberek rajtad kívül.
-Oh.-jöttem zavarba,és inkább a hamburgeremre szegeztem a tekintetem.
-Inkább egyél. A gondolkodás nem tesz jót neked. Egyébként-hajolt egész közel a fülemhez-Csak hogy tudd,semmi okod nincs arra,hogy bárkire is féltékeny légy.-ült vissza mosolyogva a helyére. Erre nem igazán tudtam mit reagálni,csak még tovább vörösödtem. A szívemről azonban hatalmas kő esett le,ahogy ezt kimondta,az arcomon pedig hiába próbáltam leplezni,de hatalmas vigyor terült szét a megkönnyebbüléstől.
-Te miért nem eszel?-váltottam inkább témát.
-Nem vagyok éhes. De te nyugodtan egyél csak.-kacsintott rám mosolyogva.
-Én..öhm..-kezdtem bizonytalanul.
-Te öhm?-kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel.
-Elmondtam reggel anyáéknak mi van velünk,ők pedig azt mondták szívesen vennék,ha valamelyik nap nálunk vacsoráznál,hogy megismerhessenek.-hadartam,majd lesütött szemmel vártam a reakcióját.
-Megtiszteltetés lenne megismerni a szüleid.-szólalt meg egy kis idő után,mire felkaptam a fejem.
-Tényleg?-kérdeztem bizonytalanul.
-A barátnőm vagy és szeretném a lehető leghétköznapibb módon kezelni a kapcsolatunkat. Már amennyire várhatsz hétköznapi dolgokat egy olyan embertől,mint én.-húzta el a száját,majd mélyen a szemembe nézve folytatta-Igazából én is szeretnélek bemutatni a családomnak.-itt elhallgatott egy pillanatra a reakcióm figyelve,majd folytatta-Legalábbis annak,ami maradt belőle.-fejezte be,én pedig hirtelen azt sem tudtam mit reagáljak.
-Én..öh.-makogtam.
-Nem muszáj. Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni.-jött zavarba.
-Örömömre szolgálna megismerni a családod.-találtam meg végre a hangom-Ne haragudj a félreérthető reakcióért,csak tudod sosem gondoltam volna,hogy bemutatnál a családodnak. Elvégre annyira..annyira titokzatos vagy.
-Akkor ezt megbeszéltük Angyalom.-mosolygott,majd az asztalon áthajolva adott egy puszit a számra. A pillanatot Ridley telefonjának a csörgése szakította meg.
-A fenébe!-szitkozódott,majd a helyére visszaülve elkezdte keresni a zsebeiben-Ne haragudj,azt hittem kikapcsoltam.-mentegetőzött.
-Semmi baj.-mosolyogtam rá,mire látszólag megkönnyebbült,majd megnézte ki hívja.
-Ne haragudj,de ezt muszáj felvennem.-nézett rám bocsánatkérően,majd felállt az asztaltól és pár méterrel arrébb megállt telefonálni. Bár nem hallottam miről beszélhetnek,de Ridley arcát látva semmi jóról.
-Angyalom nekem most el kell sietnem! Ne haragudj rám.-nézett rám kétségbeesetten,mikor visszaért.
-Baj van?-ugrottam fel az asztaltól,majd szembe álltam vele.
-Csak egy kis vészhelyzet,de ne aggódj. Minden rendben.-csókolt homlokon-Haza tudsz jutni?
-Igen. Majd felhívom Jesset.-legyintettem.
-Sajnálom.-nézett rám elszomorodva.
-Semmi baj. Menj,sietned kell!-csókoltam meg búcsúzóul.
-Szeretlek Angyalom.-csókolt meg még egyszer-Ha végeztem még hívlak.-azzal kirohant a vendéglőből. Én is kimentem az étterem elé,majd előkotortam a telefonomat és imádkoztam,hogy Jesse vegye fel. Szerencsémre a harmadik csöngésnél felvette.
-Hali! Mi a helyzet?
-Értem kellene jönnöd.-mondtam idegesen.
-Na mi van a fedett ügynököddel,csak nem felültetett?-gúnyolódott.
-Jesse. Kérlek!-sziszegtem a fogaim közt.
-Hol vagy most?-váltott hangnemet,mire lediktáltam neki a címet-Rendben. 20 perc és ott vagyok.-azzal bontotta a vonalat,én pedig várakoztam.
Ridley:
-Hey!-borultam Max nyakába a kórházi folyosón-Mi a helyzet? Jobban lesz?-kérdeztem feszülten.
-Ja,úgy néz ki nem lesz komoly baja.-nézett rám megviselten-Ha minden igaz,hamar felépül majd.
-De nem értem. Mi történt?
-Tom ma rengeteg nyert el az egyik ürgétől egy zártkörű póker esten és a csávónak ez,mint látod nem igazán tetszett. Az est végén követte őt egész a kecónkig,majd egyszer csak fegyvert rántott és háton lőtte. Szerencsére pont otthon voltam,így nem tudott elmenekülni. Hívtam a zsarukat,majd a mentőket és most már lassan másfél órája várakozom itt kint,hogy végre bemehessek és láthassam az öcsémet. Másfél órája,a rohadt életbe!-kelt ki magából és erősen belerúgott a mellettünk lévő műanyag szemetesbe,ami a folyosó másik végéig repült el.
-Nyughass Max!-húztam vissza a székbe-Így nem segítesz Tomnak,csupán annyit érsz el,hogy kidobnak.
-Jól van. Lehiggadtam.-vett egy mély levegőt-Mesélj,veled mi a helyzet?
-Kiszálltam.
-Hallottam. Jól átgondoltad kislány?-nézett rám aggodalmasan.
-Igen.
-Te is tudod,hogy Carl ezt nem fogja annyiban hagyni. Nem szállhatsz csak úgy ki.
-Állok elébe.-mondtam élesen-Nézd. Szeretnék végre új életet kezdeni a nagynénémmel,a barátnőmmel és hátrahagyni a múltam.
-Nem tudom. Te is tudod,hogy..
-Tudom.-szakítottam félbe-Tudom,hogy sohasem lesz normális életem. És azt is tudom,hogy nem menekülhetek el a múltam elől,mert hiába próbálkozom,előbb-utóbb utolér. De nem érdekel. Nekem is jár a boldogság,mint bárki másnak.
-Jól megbolondított az a lány.-karolta át mosolyogva a vállamat,majd magához húzott-Mesélj róla.
-Olyan,mint egy angyal.-mosolyodtam el,magam elé idézve Lauren arcát-Annyira tiszta és jó. Az én Angyalom.
-Remélem Maxi bácsit se felejted majd el bemutatni neki!-mosolygott le rám.
-Semmiképp.
-Valami nem stimmel egyébként. Mióta közölted Carllal,hogy kiszállsz,azóta olyan csendben van. Túlságosan is. Biztos vagyok benne,hogy készül valamire.
-Én is gondoltam erre és fel vagyok készülve.
-Páran azt híresztelik kidolgozott valami szert,ami megsokszorozza,sőt hogy úgy mondjam "szuper" erőt ad az embereknek.
-Tudom. Hallottam a pletykákat. És azt is,hogy már csak egy valamire van szüksége,hogy teljes legyen. De egyenlőre még nem sikerült kiderítenem mire,vagy,hogy mire készül. Van egy olyan érzésem,hogy..
-Hadsereget akar szervezni.-fejezte be helyettem.
-De nem áll össze. Mit akarhat?-kérdeztem inkább magamtól.
-Nem tudom még. Bármihez is kell neki,tuti,hogy te is kulcsfontosságú része vagy a történetnek.
-Ezt hogy érted?-húzódtam el idegesen.
-Lehet,hogy már nem tartom vele a kapcsolatot,mert kiszálltam,viszont bizonyos dolgokat még én is hallok.
-Mint például?-vontam fel az egyik szemöldököm.
-Carl kerestet,legalábbis ezt mondják a bárokban. Valamihez kellesz neki.
-Vagy valami kell neki,ami nálam van.-gondolkodtam hangosan.
-Hogy érted?-nézett rám meglepetten.
-Nem tudom. Csak ez lehet a logikus magyarázat. Elvégre mi másért kelhetnék még neki?
-Ne aggódj.-húzott vissza magához-Még nem tudja,hogy itt vagy Everwoodban,legalábbis úgy néz ki. De ne félj,melletted vagyunk a srácokkal. Majd mi megvédünk.-puszilt bele a hajamba.
-Sosem magam miatt aggódom,ezt te is tudod.-sóhajtottam.
-Tudom.
-De most ne törődjünk ezzel,koncentráljunk inkább Tomra. Ne aggódj miatta,masszív kölyök.Biztos vagyok benne,hogy minden rendben lesz.-mosolyogtam rá.
-Tudom. Jó,hogy itt vagy.-viszonozta halványan a mosolyom.
Lauren:
-Na mesélj mi volt.-fordult felém Jesse,mikor beültem mellé.
-Semmi,csak el kellett sietnie.-vontam vállat lazán,de belülről szétfeszített az aggodalom,hogy vajon mi baj történhetett.
-Jól van. Merre menjünk?
-Nem tudom. Én inkább haza mennék.
-Na ná,hogy aztán egész éjjel arra várj,hogy felhívjon,mi? Azt már nem. Jössz hozzánk.-indította be a kocsit és nem sokkal később már ott is voltunk náluk.
-Hey kislány!-lépett ki a bejárati ajtón Zack,majd szorosan magához húzta Jesset-Hello Lauren.-köszönt nekem is.
-Én öhm..nem tudtam,hogy te is itt vagy.-tördeltem zavartan az ujjaim.
-Ja hát nem szóltam? Zack ma itt alszik,mert anyuék nincsenek itthon.-remek,belerondítottam az estéjükbe.
-Igazán nem akarok zavarni.
-Nem zavarsz. Gyere csinálunk pop cornt,aztán megnézünk valami filmet.-mosolygott biztatóan Zack.
-Nem,igazán nem akarok belerondítani az estétekbe. Ha ideadod a kocsi kulcsod,akkor hazamennék.-fordultam Jesse felé.
-De mondtuk már,hogy nem zavarsz.
-Kérlek! Ez annyira kellemetlen nekem.-fogtam könyörgőre.
-Jól van.-adta be a derekát-Vezess óvatosan.-ölelt át,majd a kezembe adta a kocsija kulcsait.
-Jó éjt nektek.-intettem vissza a kocsi ablakán,majd elindultam haza. Az út teljesen üres volt,ami meglepett,mert még csak 8 volt,de nem törődtem vele,legalább gyorsabban juthattam haza. Már az utcánk előtti kereszteződésnél jártam és vártam,hogy zöldre váltson a lámpa,mikor egyszer csak a semmiből egy fekete terepjáró tűnt fel és zárta el előlem az utat. Épp a lehetőségeim latolgattam,hogy hogyan menekülhetnék,mikor a sofőr kiugrott és elindult egyenesen felém,majd kirángatott az ülésről és az autó oldalához taszított.
-Mondd meg a kis barátnődnek,hogy meg van!-kiabálta az arcomba,majd a kezembe adott valamit,aztán egyetlen szó nélkül elengedte a nyakam és visszament a terepjáróhoz. A félelem úgy megbénított,hogy gondolkodni sem tudtam. Csak álltam ott az immár teljesen üres utcán és rettegtem,hogy a fekete terepjáró újra feltűnik. Végül minden erőm összeszedve visszaültem a volán mögé és teljesen kábultan indítottam be újra a kocsit. Már nem érdekeltek a lámpák,csak padlóig nyomtam a gázpedált,miközben egész testem reszketett a félelem miatt. Anyuék még nem értek haza,így egyből felrohantam a szobámba és olyan alaposan zártam be mindent,amennyire csak tudtam. Az ajtóm még el is torlaszoltam a biztonság kedvéért,majd előkotortam a telefonom.
-Vedd fel! Vedd fel Ridley,kérlek!-zokogtam kétségbeesetten,de hiába hívtam több tucatszor,egyszer sem vette fel. A félelem teljesen eluralkodott felettem. Zokogva bemásztam az ágyamba és hiába próbálkoztam,nem tudtam csillapítani a rám törő sírást. Soha életemben nem ijedtem még ennyire meg és még Ridley sincs velem. A láncot amit a férfi a kezembe adott csak ledobtam az éjjeli szekrényemre,meg sem néztem mi van rajta. Pár keserves órával később sikerült álomba bőgnöm magam. Már mélyen aludtam,mikor csörömpölést hallottam az ablak felől. Azonnal felpattantam és a kezembe vettem a hozzám legközelebb lévő tárgyat,ami az éjjeli lámpám volt. Ránéztem az órára is,hajnali kettőt mutatott. A zaj egyre hangosabb lett odakint. Már épp felsikítottam volna,de ekkor Ridley tűnt fel az ablak előtt.
-Nyisd ki az ablakot Angyalom,nem hiszem,hogy sokáig tartana még meg a faág.
Gondolkodás nélkül vetettem magam a karjaiba,mikor sikerült bemásznia,majd újra hangos sírásban törtem ki.
-Shhh.-húzott le az ágyra,arcom a nyakába fúrtam és igyekeztem olyan szorosan magamhoz húzni,amennyire csak tudtam.
-Any-nyi-ra féél-tem.-zokogtam fel.
-Nyugodj meg szerelmem. Csak rám figyelj.-suttogta a fülembe,miközben a hátam simogatta-Hallod? Csak a hangomra koncentrálj. Minden rendben van. Már itt vagyok.-csókolt bele a hajamba,majd türelmesen várta,míg megnyugszom.
-Annyira ijesztő volt.-néztem fel rá.
-Mi történt?-nézett rám aggodalmasan.
-Én csak jöttem hazafelé. És és..a kereszteződésben jött egy fekete terepjáró és..
-És mi történt?-törölgette le a könnyeim.
-Jött az a pasas. Kirántott a kocsiból és nekilökött az oldalának. Majd..majd azt mondta "Mondd meg a kis barátnődnek,hogy meg van!"-idéztem fel,mire újból kirázott a hideg-Aztán..aztán a kezembe nyomta ezt.-nyúltam a kis láncért a szekrényemre,majd Ridley kezébe adtam-És elment. Ridley,én annyira féltem.-néztem rá könnyes szemekkel.
-Most már ne félj szerelmem. Itt vagyok veled.-simított végig kézfejével az arcomon,de éreztem,hogy megfeszülnek az izmai,tekintete pedig elsötétült,ahogy a kezében tartott láncot kezdte vizsgálni. Most néztem meg én is alaposabban. Egy kis ezüst színű lánc volt,rajta egy nagy,ezüst szemmel amire pár,számomra ismeretlen motívum volt vésve. Pár perccel később a zsebébe csúsztatta a kis láncot,majd szorosan magához ölelt,arcát a hajamba temetve-Ne félj most már. Itt vagyok és többet nem engedlek el. De ne sírj többet,mert a szívem szakad meg,hogy sírni látlak.
-Szeretlek.-húzódtam el tőle,hogy a szemébe nézhessek.
-Szeretlek.-lágyult meg a tekintete,majd közelebb hajolt és hosszasan megcsókolt-Gyere aludj csak.-húzott a mellkasára-Minden rendben lesz.-suttogta,de mindketten tudtuk,hogy semmi sem lesz rendben. Egy darabig még hallgattam a szívverését,ami megnyugtatott,így kisvártatva újra eltudtam aludni,miközben kezével folyamatosan a hátam simogatta.