Angyalom[határozatlan időre szünetre vonul]

15.rész

-Üdvözöllek lányom.-mosolygott a bácsika,majd kabátját Ridleynak nyújtotta és szép lassú,görnyedt hátához képest igencsak kecses léptekkel a társaságunkhoz sétált,majd helyet foglalt,mintha semmi sem történt volna.

-Apa?!-kiáltott fel hisztérikusan Natalie,majd sírva az öreg karjaiba vetette magát.

-Lányom. Édes kicsi lányom.-lágyultak meg az idős ember arcvonásai,s egy kövér könnycsepp csordult ki éjfekete szeméből.

-Hisz te meghaltál.-motyogta Natalie,arcát édesapja nyakába fúrva.

-De visszatértem hozzád.-mosolyodott el az öreg,majd lánya karjait lefejtve magáról távolabb tolta őt és mélyen a szemeibe nézett-Még dolgunk van.

-Apa. Én drága apukám.-fúrta Natalie ismét apja vállába a fejét,majd mikor megnyugodott helyet foglalt szorosan édesapja mellett.

-Nagy csata előtt állunk gyerekek. Nagyon nagy csata előtt,mely csak egyféleképpen érhet véget. Az egyik fél halálával.-nézett végig alaposan Rid nagyapja a kis társaságunkon.

-Mr. Grey! Ne haragudjon,hogy félbeszakítom,de ön 20 éve halott. Hogy lehet,hogy most mégis itt ül?-tette fel a kérdést Max,melyre mindannyian kíváncsiak voltunk.

-Édes fiam,van számotokra egy történetem.-mosolyodott el-Hajh,mintha csak tegnap lett volna.-sóhajtott fel Mr.Grey,majd mesélni kezdett,mi pedig mind néma csendben figyeltünk a szavaira.

40 évvel ezelőtt

Április volt,a természet épp akkoriban kezdett újraéledni. Az idő kellemesen meleg volt,az akkor 20-as éveiben járó fiatalember hátára mégis izzadtan tapadt koszos,kockás inge,ahogy leszállt a vonatról New York városában,zsebében egyetlen rozsdás bicskával,szívében reményekkel és elszántsággal. Az állomásról kilépve egy ismeretlen,tőle fiatalabb kölyök lépett elé kését szorongatva,mondván

-Add a pénzed,vagy véged!

Kinézete csapzott és koszos volt,akárcsak a másiké,gebe testén akár egy hálóing lebegett szakadt inge. Az újonnan érkezett fiú egy darabig elmélázva állt és figyelte a kölyköt,majd egy könnyed mozdulattal kicsavarta amaz kezéből a kését.

-Szép öcsém,ha kell valami kérd,ne erőszakkal vedd el! Most pedig mondd a neved!

A kölyök megkukultan állt vele szemben,félelmében még a szava is elakadt. Kisvártatva könnyek kezdtek potyogni szeméből.

-Ne haragudj bátyám. Nem akartam én senkit sem bántani,csupán már napok óta nem ettem egy falatot sem. Lee a nevem, Lee Edison. Bocsáss meg nekem bátyám,kérlek!-szipogta,majd térdre borult és kezet csókolt a fiúnak.

-Állj fel na! Állj fel gyerünk! Légy férfi és ahelyett,hogy megalázkodsz inkább vállald a felelősséget tetteidért.-rántotta fel az esetlen kölyköt a földről-Az én nevem William. William Grey. Gyere velem segíts eligazodni álmaim városának szívében,aztán hidd el lelünk megoldást a te gondodra is. Nincs lehetetlen,csupán tehetetlen.-veregette meg gyönge vállait.

-Köszönöm bátyám! Köszönöm!-csókolgatta örömtáncot lejtve a Lee nevű kölyök a kezét-Segítek én,hogyne segítenék! Gyere,erre induljunk!-rohant előre megállás nélkül magyarázva a nevezetességekről. William fejcsóválva követte az állandó szómenésben szenvedő fiút,hogy megismerje végre álmai városát teljes egészében.