Angyalom[határozatlan időre szünetre vonul]

14.rész

"Amikor az igazságból hazugság lesz, a barátból ellenség, a szerelemből gyűlölet és a szabadságból börtön, akkor már csak egy lehetőség marad: bosszú mindhalálig."

Ridley:

Mikor az ember az egész életét hazugságban éli, egy burok veszi őt körül,mely ha összetörik egyszerűen nem marad semmije. Én is pont ezt éreztem. A burok ami eddig védett,összetört körülöttem, én pedig a szilánkok közt feküdve véreztem el szép lassan.

Már valamivel nyugodtabban ültem a kanapémon és figyeltem a két lányt,akik minden egyes mozzanatom árgus szemekkel lesték,de egy szót sem szóltak. Hirtelen fura érzés fogott el. Ott ült egymás mellett a múltam és a jelenem. Egyik oldalt a legelső szerelmem és a legnagyobb csalódásom,másik oldalt pedig az ember akiért az életem adnám és aki utat mutat nekem ebben a sötétségben,ami körülvesz. Egyszer csak a bejárati ajtó kicsapódására kaptuk fel a fejünket,ahol Max,nyomában Tommal rontottak be. Felhúzott szemöldökkel figyeltem őket,ahogy leülnek Laurenék mellé,majd Max belekezdett.

-Megölték.-közölte ingerülten.

-Kit?-kérdeztem vissza értetlenül,hiszen nem igazán értettem ezzel a tőmondattal pontosan kire is célzott.

-Marcust. Marcust kinyírták. Egy sikátorban találtak rá. Pontosan a szemei között lőtték fejbe.

-A banda védjegye.-bólintottam mindent megértve,majd újra végignéztem a kis társaságon. Candy idegesen fészkelt a helyén,ujjait tördelve,mellette Tom,tekintetét egyenesen a földre szegezve. Lauren aggódva kereste a pillantásom,szemei könnyekben úsztak. Egyedül Max ült látszólag teljes nyugalommal és a reakciómra várva.

-Most el kell mennem elintézni valamit. Candy te maradj itt Laurennel kérlek és egy pillanatra se hagyd magára.Max te intézd Tomot,sérült nem maradhat egyedül sokáig.-mondtam felállva a kanapéról és magamhoz vettem a porsche kulcsait.

-Rid.-állt elém Max,kezét a vállamra téve- Veszélyben vagy. Ezek háborút fognak indítani.

-Tévedésben vagy Max.-ráztam meg a fejem,keserű mosollyal az arcomon-Ez a háború már akkor elkezdődött,mikor megszülettem. De nem fogom hagyni,hogy bárkit is bántsanak a szeretteim közül.-vetettem egy pillantást Laurenre,aki még mindig könnyes szemekkel nézett rám,majd visszafordultam Maxhez-Ha háborút akarnak,háború lesz.

-Rendben.-bólintott Max egyetértően-De nem küzdhetsz egyedül.

-Nem bizony. Nem hagyjuk.-csatlakozott bátyja kijelentése mellé Tom is felpattanva a kanapéról.

-Rid. Hülyeség lenne,ha egyedül akarnád felvenni ellenük a harcot. Ezt én sem hagyom.-állt fel Candy is.

-Ahogy én sem.-jelentette ki Lauren is,miközben mellém sétált. Az előbbi szomorúság és kétségbeesettség teljesen eltűnt a szemeiből,ahogy teljes magabiztossággal állt mellettem. Nyomtam egy csókot az apró lány homlokára,majd visszafordultam a többiek felé.

-Egyszer teszem fel a kérdést. Mellettem vagytok és készen álltok akár az életetek is feláldozni a küzdelemben,vagy sem?Aki úgy érzi nem,az sétáljon ki azon az ajtón és többet vissza se térjen.-biccentettem a bejárati ajtó felé.

-Én mindenképp. Az én életem a tiéd,a te életed az enyém. Nem hagylak magadra.-súgta Lauren a fülembe,meleg leheletétől pedig egy pillanatra megborzongtam,majd rámosolyogtam.