Jimmy
Amikor megkaptam Stacy-től azt a hívást, már tudtam, hogy valami nem stimmel. Egész nap éreztem azt a különös érzést, végig motoszkált bennem valami, és ez a valami semmi jóról nem árulkodott. Különös volt, mikor Chell-éknél reggeliztem, és egyszer csak kaptam azt a hívást Jeremy-től. Azt mondta, hogy Oliver-nek segítségre van szüksége a szponzori üggyel kapcsolatban, azon belül a papírokkal és, hogy azt üzeni, szeretné ha én oldanám meg. Valahogy akkor nem érdekelt, hogy miért nem Oliver hívott és miért pont Jeremy. A testvéreim ugyan olyan jóban vannak a legjobb haverommal mint én magam, és ezért egyáltalán nem tűnt furcsának. Oliver családtag, és még Maggie néni is úgy kezeli mintha a negyedik fogadott fia lenne mikor nálunk van. Most, hogy itt ülünk a kocsimban a hátsóülésen egy teljesen szétvert Jeremy-vel és egy rémült Michelle-el az anyós ülésen rájöttem, hogy kijátszottak. Dühös voltam, és egyszerűen nem tudtam semmire sem koncentrálni csak arra, hogy mi az isten történt, és hogy mindenki biztonságban legyen. Még Michelle is. Ma reggel, miután rátörtem beláttam, hogy a vádaim felé teljesen indokolatlanok voltak, és egészen paranoiásnak tűnhettem talán egy kicsit, egy igazán kicsit kezdem megkedvelni. Bár a ma este után lehet, hogy ez a kis kedvelés amit iránta kezdtem érezni teljesen elillanni látszik. Miért nem tudtak nekem szólni?!
-Mi történt? -kérdeztem tőle és próbáltam minden érzelem nélkül kiejteni ezt a pár szót. Éreztem, hogy Chell fél tőlem, legalább is meg van ijedve. Ezt mondjuk nem is csodáltam, ugyanis a Johnson telken jól szétvertem mindent, egyszerűen ellepett valami vörös köd, ami ráereszkedett a szememre, és csak tomboltam... Chell belekezdet. Elmesélt mindent, bár azt nem, hogy mikor találkoztak Jeremy-vel, és hogy hogy kerültek Stace-szel ebbe az egészbe. Inkább a bunyóról beszélt, ami a régi telken és abban az ősrégi házban történt, valamint, hogy "az a raszta srác" mit mondott neki, plusz arról is beszámolt, bár remegve, hogy mi történt a bunyó után. Nem szóltam hozzá, mikor befejezte a történtek mesélését. Egyszerűen túl dühös voltam ahhoz, hogy bármit is tudjak mondani neki, márpedig ha belekezdtem volna a mondandómba, nem biztos, hogy betartom a vezetés szabályait, így könnyen előfordulhat, hogy 50 helyett 120-szal hajtok haza, és út közben megkarcolok pár kocsit. Hozzám hajtottam, és imádkoztam, hogy Maggie néni ne legyen otthon. Annak viszont örültem volna, hogy ha Jesse-t a szobájában találom, de már akkor tudtam, hogy ez nem lehetséges, mikor a kocsiját nem láttam a felhajtón. Kiszálltam a kocsiból, a szemem sarkából láttam, hogy Michelle is hasonlóan cselekszik, kinyitottam a hátsó ajtót és meglegyintettem Jeremy fejét. Igazából így akartam megtudni, hogy elájult e, de az a gondolat is a fejemben motoszkált, hogy megérdemli.
-Jimmy te fasz! Így is sajog mindenem, miért kell még ütögetni? -kiáltott ki, szemei azonnal felpattantak.
-Bocs. Azt hittem elájultál, amúgy meg megérdemled. Egy kurva szót sem szóltál arról, hogy ma bunyód van, ráadásul Colmack-el!
Jeremy nyöszörögve kimászott a kocsiból, és szinte azonnal összeesett volna, hogy ha nem kapom el. A válla alá nyúlva támogattam el egészen az ajtóig, amit kinyitottam kulccsal, mert természetesen be volt zárva. Belöktem az ajtót, és betámolyogtam Jeremy-vel az oldalamon. Leültettem a kanapéra, és szinte azonnal el is dőlt, mint egy zsák. Kimentem vissza az ajtóhoz, mert észrevettem, hogy Michelle nem jött be. Nem akartam megint a paranoiás idiótát játszani, ezért gondoltam, hogy még egyszer kihallgatom mielőtt letámadom. És ajánlom, hogy igazat mondjon. Michelle az utat figyelte, idegesen várta, hogy mikor jön Stacy, talán figyelmeztetnem kellene, hogy nem fog ide jönni. A lány Oliver-hez ment, mint minden ilyen esemény után, és biztosan beszámol neki mindenről, hogy Ő is tudja mik történtek, mert ez sosem hátrány. Ezek után Stace általában hazamegy, és megpróbálja egyedül feldolgozni a dolgokat, ha pedig nem sikerül neki, akkor úgyis jön hozzánk, és együtt átbeszélünk mindent.
-Na mi az, nem jössz be? -kérdeztem és az ajtófélfának támaszkodva figyeltem, amint Chell felém fordul és idegességtől csillogó szemekkel rám néz.
-Stacy?
-Nem jön. Később hazaviszlek.
-Oké.
Az ajtóhoz sétált, és mikor nem álltam arrébb az útból kérdőn nézett rám.
-Jól vagy?
-Aha -a könnyektől úszó szemei (nem sírt, egy hajszál vékony választotta el tőle, de próbálta tartani magát), és reszkető ajka másról árulkodott.
-Hazudsz -sóhajtottam és elfordulva a nappali felé vettem az irányt. Tudtam, hogy követ, mert éreztem a tekintetét a tarkómon, és éreztem a hívogató levendula illatát is aminek erősen próbáltam ellenállni.
-Kérsz valamit? Egy pohár vizet, vagy valami?
-Nem kösz.
-El kell látnom Jeremy-t. Közben elmesélhetnéd az egészet még egyszer.
A konyhába mentem és kivettem az egyik fiókból az elsősegélydobozunk, amit Maggie néni azután szerzett be, hogy tudta mihez akarunk kezdeni. A bokszolásból soha nem lehetett sértetlenül kikerülni, és ezt pontosan tudta. Visszamentem a nappaliba és leguggoltam a testvérem elé, aki valószínűleg újra elaludt. Elkezdtem lefertőtleníteni a sebeit, Michelle pedig újra mesélni kezdett, de ugyan azt mondta, mint a kocsiban, egy szavát sem változtatta meg.
-És hogy találkoztatok Jeremy-vel? Hogyan kerültetek ti ebbe az egészbe?
-Inkább örülnöd kellene, hogy ott voltunk. Ha mi nem vagyunk, akkor Jeremy-t otthagyták volna.
-Nem. Kihívtak volna egy mentőt. Miután mindenki elhúzott.
-Jó, de akkor is.
-Miért nem mondod el?
-Mert semmi közöd hozzá.
Éreztem, hogy felmegy bennem a pumpa. Hogy mondhatja, hogy semmi közöm hozzá? A testvéremről van szó!
-Szerintem meg igenis van hozzá közöm.
-Sétáltunk az utcán Stace-szel. Találkoztunk Jeremy-vel, és megkérdezte, hogy van e kedvünk menni. Hát elmentünk. És én azt mondom, hogy jól tettük, hogy elmentünk.
Ezek után sokáig egyikőnk sem szólt egy szót sem. Kicsit sántított a dolog, hiszen ehhez nem lett volna közöm? Nem firtattam. Jeremy-ből úgyis kiszedek mindent idővel. Elkezdtem bekötni és ragtapasszal leragasztani Jeremy sebeit, aki az egész fertőtlenítést átaludta. A bordáján úgy világított a zúzódás mint egy égőkkel tele aggatott karácsonyfa.
-Rosszul csinálod -mondta mellettem állva. Kicsit furcsán érintett, hogy már megint beleszólt abba, hogy mit hogy tegyek, és ráadásul kritizált. Most viszont túl fáradt voltam, hogy ez érdekeljen. Félúton megálltam a mozdulatban, és éreztem amint mellém térdel, majd finom, kecses kezeivel átveszi tőlem a gézt, és elkezdi Jeremy sebeit elfedni vele. Segítettem neki, mikor a bordáján lévő lila foltot is le akarta kezelni, bekente egy mentolos krémmel, amiről nekem fogalmam sem volt, Ő mégis megtalálta a kis elsősegély dobozban. Megemeltem Jeremy-t mikor a gézt a felsőtestén kötötte át. Mikor befejeztük, Jer kicsit úgy nézett ki mint egy múmia, de megnyugodtam, mert már nagyjából rendben volt. Tudtam, hogy ezt az estét a testvérem kénytelen lesz a kanapén eltölteni a saját ágya helyett, ugyanis egyedül biztosan nem tudom felvinni a lépcsőn. Talán Oliver-rel... De neki is megvannak a maga sebesülései, a motocross-os balesetből, így vele sem oldhattam volna meg. Michelle meg nem hiszem, hogy elbírná, ráadásul nincs olyan állapotban, mert látom rajta, hogy mennyire meg van rémülve még mindig, bár azt mondja, hogy jól van.
-Azt hiszem szükségem van egy pohár vízre. -mondta fojtott hangon, és villám gyorsan felé fordultam, mert a mögöttem lévő fotelben ült. A hangja kétségbeesettségről és pánikról árulkodott. Ahogy végigmértem, láttam, hogy félelmetesen sápadttá vált és ugyanakkor verejtékezni kezdett. Ujjait össze kellett fonnia, mert remegni kezdtek, és ettől még jobban megijedt, így muszáj volt csillapítania, mielőtt teljesen elveszti az irányítást és valami hülyeséget kér. Mondjuk azt, hogy öleljem át és vigyázzak rá éjszaka? Igen ez egy nagyon nagyon rossz kérés lett volna, de tudom, hogy megtettem volna. Nem tudom miért, de úgy érzem képes lennék egész éjszaka fent lenni, hogy rá vigyázhassak. Borzalmas dogokat tesz velem ez a lány és még csak nem is tud róla...
-Michelle?
-Hozz nekem egy pohár vizet Jimmy. Kérlek -a fejét a kezébe hajtotta, vállai remegtek, az arcát ellepték a könnyek és a szemei ide-oda ugrándoztak, mintha szédülne. Pánikrohama lenne? Kisiettem a konyhába és megtöltöttem egy poharat vízzel. Gyorsan odavittem neki és Ő remegő kezekkel vette el, majd megitta az egészet. Lehunyta a szemeit, kissé csillapodott a remegése, és az asztalra csúsztatta a poharat, mintha még mindig émelygett volna, de már nem volt olyan vészes.
-Ez mi volt? -kérdeztem és leültem a mellette lévő fotelbe.
-Pontosan jól tudod. -egy pillanatra rám nézett, de a szemeit gyorsan elkapta és inkább az üres poharat fixírozta.
-Mióta?
-Nem tudom, rég óta.
-Szedsz rá gyógyszert?
-Igen.
-Van nálad?
-Nincs.
Sokáig csendbe ültünk. A házban mindenhol sötét volt, sehol nem kapcsoltunk villanyt csak a konyhában. Egyszer viszont nyílt a bejárati ajtó, és tudtam, hogy Maggie néni jött haza.
Mikor a nappaliba ért, és meglátta, hogy Jeremy a kanapén fekszik és alszik, bekötözve, mi meg Michelle-el a fotelekben ülünk csendben, egyből rájött, hogy valami nem stimmel.
-Mi történt? -kérdezte, és lerakta a táskáját a földre, és a kezében lévő szatyrokat mellé ejtette.
-Bunyója volt. Nem tudtam róla. Maggie néni, Ő itt Michelle. Ő, meg Stace volt Jer-rel. Michelle Ő a nagynénénk Maggie.
-Üdv -köszönt Michelle. Éreztem, hogy sokkal illedelmesebb lenne Maggie nénivel, de jelenleg nincs abban az állapotban. Michell-t én inkább olyan lánynak ítélem meg, aki folyton térdig érő szoknyákat és maximum combközépig érő farmer nadrágokat hord. Egy centivel sem kisebbet, de nem is nagyobbat. Folyton olyan pólókat hord, amik mindent takarnak, mégis valami csodálatos anyagból lehetnek, ugyanis sosem láttam rajta, hogy melege lenne. Ő valószínűleg olyan lány akinek mindig ötösei vannak a suliban, illedelmes a tanárokkal, mindenkivel kedves... Szóval ha jobb állapotban lenne szerintem még kezet is fogott volna Maggie nénivel.
-Örülök, hogy megismerhetlek. Még ha ilyen körülmények között is. Felkészültem, hogy három srácot felnevelni nem lesz egyszerű... De okoznak még néha meglepetéseket.
-Ezt elhiszem. -mondta Michelle, és mintha örült volna annak, hogy Maggie néni beszélteti, így nem kell a történtekre gondolnia.
-Jimmy még sohasem hozott haza lányokat. Legalább is úgy, hogy itthon voltam... Te, meg Ő...?
-Nem, nem vagyunk együtt. Csak pár napja ismertük meg egymást.
-Ó! Értem.
Maggie néni ezek után a konyhába ment a szatyraival és mindent kipakolt, meg a helyére rámolt.
-Felmegyek és lezuhanyzom. Utána hazaviszlek. -szóltam neki, és elindultam felfelé a szobámba.
Michelle
A pánikroham után igazán érdekesen éreztem magam. Miket beszélek? Ez még a nyomában sem volt a pánikrohamnak. Sikerült időben lenyugtatnom magam valamennyire, és az is segített, hogy Jimmy ott volt velem, bár nem tudott sokat segíteni, és a kérdezősködésével csak idegesített. Ilyenkor, a pánikrohamok alkalmával általában egyedül vagyok, mert anyu dolgozik, így nehéz megbirkóznom vele, sokszor találom magam egy-egy roham után a fürdőben, csurom vizesen, pizsamában, vagy az otthoni ruhámban, és csak halvány emlékeim vannak arról, hogy hogyan kerültem oda, de az egész mintha egy álom lenne.. Most egyfolytában csak az járt a fejemben amiket Colmack mondott, megállás nélkül, mintha fel lenne véve egy lemezre, és az újra, meg újra lejátszaná. Igazán örültem, mikor Maggie megjött, ezáltal kicsit beszéltetett. Jimmy felment fürdeni, azt hiszem Ő így próbálja lenyugtatni magát, ugyanis nem tűnt valami piszkosnak, ugyan olyan jól nézett ki mint reggel. Ott maradtam hát a kanapén alvó Jeremy-vel amikor üzenetem jött anyutól.
"Hol vagy?"
"Jimmy-nél. Nem sokára hazavisz."
"Oké. Beszélnem kell veled."
A torkomat hirtelen fojtogatni kezdte egy érzés, valami nincs rendben. Nem írtam vissza anyunak, egyszerűen semmire sem tudtam gondolni, ismét csak Colmack szavai jártak a fejemben. Túl sok volt a mai nap, leterhelte az agyam, és akkor most még anyu is... Ez fantasztikus!
-Michelle, idejönnél egy pillanatra? -Maggie szólt a konyhából. Feltápászkodtam, kicsit megszédültem, de nem volt vészes. Bementem a konyhába, ahol Maggie éppen zöldségeket pucolt. Főzni akar? Ilyenkor?
-Itt vagyok.
-Segítesz nekem kérlek? Kénytelen vagyok ilyenkor főzni a fiúkra, ha nem tenném valószínűleg a hűtőt nyitogatnák egész nap valami csodára várva. Sajnos korán megyek dolgozni, és későn jövök.
-Persze. Szívesen.
Beálltam mellé, elvettem egy kést az egyik kis tartóból ami a pulton volt. Pucolni kezdtem a zöldségeket amik ki voltak rakva külön műanyag tálakba. Láttam Maggie arckifejezését amikor rám pillantott, tudom, hogy észrevette, hogy valami nem stimmelt velem, és rájöttem, hogy ezzel a "segítség kéréssel" csupán el akarja terelni a gondolataimat, és ez már önmagában nyugtatóan hatott rám.
-Tudod, nem gondoltam volna, hogy Jimmy beenged a lakásba. Idegeneket egyáltalán nem invitál be, még csak a környékre sem hoz.
-Azt hiszem barátok vagyunk. Vagy olyasmi.
-Stace-en kívül nincsenek lány barátai. Vagy legalább is azokat sosem hozta ide eddig. Jimmy olyan magának való. Kis magányos. Kicsinek is az volt. Jeremy és Jesse folyton hozták a lányokat, de Ő sosem. Igazából ha idegent hoznak az öccsei bezárkózik a szobájába. Volt már olyan, hogy kirakta az egyik lányt, mert az bement a szobájába kopogás nélkül.
-Tényleg? -érdekes volt Jimmy-ről ilyen történeteket hallgatni.
-Igen. Szerencsétlen lány kint állt az utcán, télen egy szál trikóban meg pamut nadrágban, mezítláb. Jimmy berontott Jesse szobájába fogta a lány cuccait és kidobta az ablakon. Szegényt végül én vittem haza. Bevallom, kicsit nevetséges volt -Maggie lányosan kuncogott, most már kezdett teljesen szimpatikus lenni.
-Szegény.
-Hát igen. De nem kellett volna hazavinnem. Kiderült ugyanis, hogy az a lány csak Jimmy miatt kavart Jesse-vel.
-Te jó ég! Szegény Jesse... Biztosan maga alatt volt.
-Nem, pont ez az, hogy nem. Jimmy, Jesse és Jeremy kapcsolatánál szerintem nincs biztosabb dolog a Földön. Nem kaptak össze semmin komolyabban egészen.... Talán hét éves koruk óta. Nagyon szoros a kapcsolatuk, és ezt annyira imádom bennük.
-Hát igen, ezt én is észrevettem. Talán nagyobb tekintettel vannak egymásra, mint saját magukra.
-Ez előfordulhat. Ritka dolog manapság egy olyan testvéri kapcsolat mint az övék. Nekem is volt ilyen... a nővéremmel, a srácok édesanyjával. Minden szülése előtt megígértem, hogy vigyázok a gyerekeire, mert valahogy mindig ezt akarta megígértetni velem. Rettentően félt a szüléstől, bár semmi oka nem volt rá, az orvosok teljesen egészségesnek találták, elég erős volt a természetes szüléshez és nem volt veszélyeztetett terhes sem. Én viszont minden alkalommal megígértem.
-Ez nagyon szép dolog Maggie.
-Köszönöm Michelle.
Ekkor csoszogó léptek hallatszottak a lépcső felől, majd mikor hátra fordultam megláttam Jimmy-t. Egy háromnegyedes farmerban és egy fekete trikóban volt, haja még kicsit nedvesen csillogott a konyhából kivilágító fényben.
-Maggie néni! Nem hiszem el! Michelle alig van itt két órája és te befogtad főzni?
-Jimmy! -kiáltott rá kacagva Maggie.
-Szívesen segítek. De azt hiszem most már mennem kell.
-Örülök, hogy megismerhettelek Michelle.
-Szintúgy Maggie! Jó volt beszélgetni.
-Igen. Ó, és ha szeretnél még cikis sztorikat hallani Jimmy-ről akkor csak szólj!
-Hogy mi? -kiáltott Jimmy aki már az előszobában volt, vette a cipőjét, de ezek szerint végig figyelemmel követte, hogy mit beszélünk. Maggie-vel mind a ketten felnevettünk, én kimentem a nappaliba a táskámért, és láttam, hogy Jeremy-már fent van, sérüléseivel ellenben szemei sarkában apró nevetőráncok voltak, ami az Ő jellegzetessége volt (már megfigyeltem), ugyanis egyik fiú szemében nem láttam még ilyeneket.
-Gyógyulj hamar Jeremy.
-Köszi Michelle. Remélem Jimmy elhoz még majd ide. Mondjuk, kevésbé gáz indokkal, mint a sérüléseimet ellátni.
-Nem csak ezért jöttem. Vigyázz magadra.
-Kösz. Te is. És szólj, ha Colmack baszakodik veled! Akkor készülök, és kihívom egy utcai játszmára, szabályok nélkül. Úgy tuti megverném.
-Szerintem erre nem lesz szükség. Csak nagy a szája. Meg... Régebben voltam önvédelmi tanfolyamon. Meg tudom magam védeni. Pihenj sokat! Szia Jer.
-Szia Michelle.
Kimentem az előszobába, ahol egy mosolygó Jimmy várt, bár ahogy meglátott a mosolya eltűnt. Megpörgette az ujján a kulcsokat, és kilépett a bejárati ajtón. Én pedig követtem.
Nem sokkal később Jimmy lefékezett a házunk előtt. Az egész út teljes némaságban telt, nem szóltunk egymáshoz. Ez lassan már szokásunkká válik, és őszintén szólva nem tudom, hogy ennek örüljek e, vagy inkább bánkódjak miatta.
A házunk teljesen sötét volt, sehol nem égett a villany, ami engem felettébb elkeserített. Anyu tehát vagy nagyon haragszik rám, és ezért lekapcsolta az összes lámpát, vagy elaludt. Jimmy arra fordította a tekintetét amerre én, így a teljesen üresnek látszó sötét házat figyeltük továbbra is teljes némaságban.
-Anyukád itthon van? -kérdezte mély dörmögő, ugyanakkor rekedt hangon. A karomon felállt a szőr és megborzongtam. Csak megszólalt, és én már úgy viselkedem mint egy begerjedt szuka! Egyszerűen szánalmas vagyok.
-Valószínűleg. Az írta beszélni akar velem, szóval biztos.
-Bemenjek veled? Tök sötét az egész ház.
-Nem kösz. Jut eszembe! Stace azt mondta, hogy azért kérted el a számom tőle, mert bocsánatot akartál kérni. De hozzám nem jutott el semmi ilyesmi.
-Khm.. Pedig én írtam... Lehet rossz a telefonom. el kéne vinnem egy szervizbe -mondta de nem nézett a szemembe, és továbbra is a házunkat figyelte.
-Hazudsz. -tudom övön aluli volt felhasználni a kedvenc szavát ellene, de annyira élveztem, hogy most kivételesen én vagyok először bunkó és nem Ő. Ugyanis lehettem volna kedves, és figyelmen kívül hagyhattam, "legyinthettem" volna erre a bocsánatkérős sztorira, mégsem tettem.- Jó éjt Jimmy! - Kiszálltam a kocsiból és becsaptam magam mögött az ajtót. A felhajtóra sétáltam, úgy terveztem, hogy a garázsból megyek be, de addig nem nyithattam ki a garázs ajtaját amíg Jimmy el nem hajtott, mert szerintem kicsit szemet szúrna neki a motorom.
-Hé Chell! -kiáltott ki a lehúzott ablakon keresztül. Győztes vigyor terült szét az arcán, de nem tudtam, hogy ennek mi az oka.- Most legalább egy hétig nem akarlak látni! Ha nagyon hiányzom csak hívj!
És már a házunk közelében sem volt. Henderson olyan szinten bonyolulttá teszi a napjaim, hogy azt hiszem nem fog egyhamar hiányozni. Vajon miért van az, hogy bármit is csinálok ebben a városban, annak köze van hozzá? Talán ez Jimmy Henderson városa, és itt minden út hozzá vezet? Mert ha így van talán nem fogom megvárni a tavaszt és elszáguldok a motorommal valahová vidékre. Egy bazi nagy tó mellé, egy két emeletes faházba, kilenc macskával meg húsz karton Whiskas-szal. Igazi régimódi vikomt* hölgy lennék, akinek az úri származású férje sajnálatos módon elhunyt, de valójában cseppet sem bánnám, akárcsak az ilyen könyvekben vagy filmekben. És talán rávehetném Stacy-t, hogy jöjjön velem. Az Ő férje élne, lenne egy csomó gyermeke és féltené a családját tőlem. De inkább ez mint Jimmy Bonyolult Henderson életébe belekavarodni.
A házban teljes csend várt. No meg a sötétség. Azt hiszem, hogy bárki aki látta volna, ahogy kommandózva a telefonommal világítva a kapcsolók felé vetem magam azt hinné, hogy teljesen elment az eszem. De az a helyzet, hogy mikor a tükörbe világítottam és majdnem felsikoltottam a saját tükörképemtől, majd szívrohamot kapva, rájöttem, hogy nincs olyan ember aki ne félne a sötétben (maximum nagyon jól titkolja). Anyu szobája előtt elhaladva láttam, hogy alszik, így megnyugodtam. Bementem a szobámba, elővettem a szekrényemből pizsamát, meg fehérneműt és elvonultam a fürdőbe. Nem sokára ki is jöttem onnan, nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna még azt a hatalmas mennyiségű gőzt, és párát ami a forró fürdő után még jó darabig bent fojtogatott. Befeküdtem az ágyamba és hirtelen annyira fáradtnak éreztem magam, mintha a világ összes terhét a nyakamba kaptam volna mára, és ez a kellemes fürdő szabadított volna meg a súlyától. Persze ez nem volt így. Ám még az elalvásom előtti utolsó pár percet sem élvezhettem ki, sőt békés álmom sem volt. Colmack szavai ismét felcsendültek, kiegészülve Dereck okozta fenyegetésekkel. És álmomban sem eresztettek.
Ezen a reggelen már végre zavartalanul ébredtem. Teljesen filmbe illő volt, a nap besütött a sötétítőm résein keresztül, a madarak csicsergése behallatszott, én pedig kipihent voltam. Rögtön előjött a paranoiás énem, hogy úristen, ma biztos történni fog valami, mondjuk elüt egy kamion vagy valami, de nem. Legnagyobb meglepetésemre egész nap nem történt semmi. Találkoztam Stace-szel, valami nagyon nem stimmelt vele, kissé sápadtnak és rémültnek tűnt, de azt gondoltam,hogy csak a tegnap történtek miatt. Mikor kimentünk motorozni, már mosolygott, és velem együtt nevetett, szóval nem firtattam, hogy mi a baja. Ha nagy gond lenne úgyis elmondaná. Sorra róttuk a köröket a motocross pályán, és mivel Jeremy érthető okok miatt nem tudott velünk lenni, és tanácsokat adni nekünk, egymást figyeltük felváltva, és próbáltuk lefaragni az időnket. Még versenyeztünk is egymással. Ahhoz képest nem voltunk rosszak, bár annyira jók sem, hogy a versenyen megelőzzük Dereck-et. Végül is csak két tizenéves lányok voltunk motorra való jogosítvánnyal (ezért tudtunk menni vele, és ezért nem szaladt ki alólunk azonnal a motor), és csak élveztük ezt a fantasztikus napot. Délután viszont kaptam egy SMS-t anyutól, üzleti útra kellett mennie.
Egy hét múlva találkozunk. Hát igen ez sem meglepő már. Emlékszem, hogy először akkor hagyott itthon mikor tizennégy éves voltam. Rettegtem egyedül aludni, és utáltam, hogy egyedül vagyok a házban. Nem tudom, hogyan sikerült elaludnom, de azt viszont igen, hogy életem egyik legborzasztóbb éjszakája volt. Aztán lassan hozzá szoktam. Elkezdtek rendszeresek lenni ezek az üzleti utak. És minél inkább sűrűsödtek annál inkább közeledett a költözési dátum. Amikor anyu már két-három hetente eltűnik egy hétre, én lassan elkezdek bedobozolni mindent, és mikor hazajön és szomorú arccal közli, hogy költöznünk kell én nem csinálok fesztivált, csak elkezdem kihordani a cuccunk egy részét a kocsiba. Hogy fáj e? Igen fáj. Hogy szoktam e sírni? Nem, nem szoktam. Hogy teljesen felemészt engem ez az egész? Teljesen. Egyszerűen csak megszokok egy állandó környezetet magam körül, és aztán el kell hagynom. Ez olyan, mintha újabb és újabb esélyeket adnék valakinek, de Ő folyton elhagy aztán vissza kuncsorogja magát hozzám. És ebből az ördögi körből nincs kiszállás, itt nincs olyan, hogy "jó akkor szakítsunk, kész vége". Nem. Mert még nem tehetem meg azt, hogy azt mondom anyunak, hogy "Jó. Kiviszem a cuccaid. Én maradok. Küldj képeslapot, hívj ha tudsz. Látogass amikor van időd. Én itt leszek". De... közeledik a tizennyolcadik szülinapom, szóval tervezem, hogy megállok a saját lábamon. Egy helyen. Ami állandó, biztonságot sugárzó.... Amiről már elmondhatom, hogy az otthonom.
Szóval amikor megkaptam az üzenetet, gondolhatjátok, hogy elment még az életkedvem is. Stace látta, hogy valami nem stimmel, de Ő sem firtatta, mint ahogy én sem az Ő gondját. És ez jó volt. Nem lógott azon, hogy mi a bajom, nem erőltette. Este hatkor aztán elindultunk haza, és nagyon jól tettük. Ugyanis elmentünk Jimmy kocsija mellett az elhagyatott főúton. Uram atyám! Még most is emlékszem arra, hogy hogy nézett ki. A kocsiban ült, vezetett (ugye), tetovált keze lazán az ablakban, pilóta fazonú szemüveg pihent az orrán, Fehér pólóban volt ami kellően elütött barna testétől. Láttam a mellette ülő Oliver-t is, zöld pólóban, a haját szexin fújta a szél. Nem hittem volna, hogy ilyen élőben is van és nem csak a filmekben. Szinte hallottam, ahogy Stace felsóhajt mögöttem. És a legrosszabb, vagy éppen legjobb, legfelháborítóbb vagy éppen legizgibb az volt, hogy végigmértek minket. Stace-szel mind a ketten tudtuk, hogy észrevették, hogy ismeretlenek vagyunk ezen a terepen. Legalább is bőrszerkóban és motoron igen. De kíváncsi lennék, hogy milyen reakciót váltana ki belőlük ha megtudnák, hogy mi vagyunk azok. Stace-szel hazamentünk, elköszöntünk egymástól. Bementem a garázsba, leállítottam a motort, pont akkor mikor Jimmy autója megállt Stace-ék háza előtt.
Jimmy
Elmentem Oliver-ért aki ma kontrollra ment a kórházba. Én vittem be és hoztam is haza. Jól éreztem magam, minden rendben volt. Reggel Jeremy elég érdekesen festett, állítása szerint mindene sajgott, és akárhányszor megmozdult fájdalom nyilallt valamijébe. Szegényt nagyon tudtam sajnálni... (remélem ki tudtátok venni a szarkazmust ebből a mondatómból.) Talán még mindig haragszom rá amiért nem szólt nekem.... Mindenesetre a reggeli beszélgetésünk azt hiszem nagyon bennem maradt.
-Michelle elmondta, hogy mi történt a bunyó után? -kérdezte tőlem és belemeredt a kihűlt kávéjába.
-Mármint azt, hogy Park mit mondott? Hogy hívjanak engem? Igen ezt elmondta.
-Nem. Azt amit Colmack mondott neki -kicsit lefagytam azt hiszem. Leültem a székre, vele szemben. a konyhában voltunk, a nap a szemembe sütött az ablakon keresztül de nem érdekelt.
-Nem mondta el.
-Behúzott egyet Colmack-nek Jimmy. Az a kis csaj teljes erejével bebaszott neki egyet.
-Mit csinált? -nem akartam elhinni.
-Komolyan mondom. Már magamnál voltam, amikor Colmack felé lépett. Alig tudtam bele szólni. Szétverte volna. Megfenyegette. Colmack megfenyegette Michelle-t -úgy mondta, mintha még Ő sem hinné el.
-Az a lány egyfolytában bajba sodorja magát! -mondtam és felpattantam a székről.- El kell mennem Oliver-ért. Út közben beugrok hozzá és Stace-hez. Majd jövök. Jut eszembe -torpantam meg egy pillanatra- nem tudod, hogy mi van Jesse-vel ? Nem is tudom mikor láttam utoljára.
-Én sem láttam mostanában. De figyelj lehet csak bulizni volt most meg valami haverjánál szunyál.
-Lehet. Na mindegy. Akkor majd jövök. Te meg ne hagyd el a házat!
-Nyugi Jim.
-Tőletek soha nem lehet nyugtom. -morogtam aztán kimentem a kocsimhoz.
Elmentem Oliverért, visszafelé viszont két mocis csajt láttunk, akik ultradögösek voltak. Esküszöm, azt hittem, hogy megfordulok és követem Őket. Ráadásul rendes cross motorokon ültek, és esküszöm még a motorjaik is szexik votak!
-Haver ezt láttad? -kérdeztem Oivert aki tuti, hogy látta őket mert tátott szájjal bámult ki az ablakon, kicsit előre dőlve. Pedig már elhagytuk őket.
-Jézusom! Stip-stop a szőke fekete melíros! -Volt olyan? Én csak a barnát láttam, csak a kerek fenekeire tudtam meredni a visszapillantómból.
-Oké a tied lehet, de az tuti, hogy nem ide valósiak. Ember, itt csak zsarnokoskodó libák vannak.
-Az biztos. De nem gondolod, hogy ezek is olyanok mint Ashley? -Ashley a suli ribanca, és barátnőivel előszeretettel zsaroltak iskola időben. olyan dolgokat kellett megtennem amit bármelyik fiú élvezne, nekem viszont nem volt ebben semmi örömöm. Na jó, talán az elején... De mivel nem vagyok hímringyó nem akartam rendszeresen megfektetni Ashely-t meg a háremét. Viszont valahogy ráakadtak olyan dolgokra a múltamból, amiért képes vagyok ezt megtenni.
-Nem... Ők olyan... könnyen kaphatók, de haver én szinte éreztem ezekről a csajokról, hogy meg tudják magukat védeni, és előszeretettel teszik. Kemény csajok, és nem olyanok mint Ashley-ék.
-Tudod attól még, hogy bőrszerkó van rajtuk...
-Jó lehet... Előfordulhat. De ember én olyan seggeket még nem láttam a városban mint az övék.
-Friss húsok? De hát Michelle-n kívül nem is költözött ide senki.
-Jut eszembe Chell. Akkor megyünk hozzá meg Stace-hez? -kérdeztem mert teljesen elfelejtettem és az Oliver-hez vezető úton mentünk.
-Persze.
Elmondtam neki, hogy Colmack mi a faszt csinált, valamint azt, hogy Chell megütötte azt a seggfejt. Oliver kicsit meglepődött, de aztán elismerően bólogatott. Bevallom, én is érzek némi "büszkeséget". Nem sokkal később befordultunk az utcába, melyben Stacy és Chell lakott. Leparkoltam Stace-ék háza előtt, de látszott, hogy ebben a pillanatban érkezhetett meg mert a garázs ajtaja ebben a pillanatban záródott be teljesen, és a legfurcsább az egészben az volt, hogy Michelle-éknél is most csukódott le a fémajtó, de esküszöm mintha egy olyan motor sárvédőjét láttam volna, amilyen nem rég láttunk elsuhanni az úton. Oliver-rel eldöntöttük, hogy akkor megkérdezzük a lányokat, mi újság mert valami nagyon nem stimmel. Én átmentem Chell-hez, Ő pedig maradt Stacy-éknél. Mindenesetre kíváncsi vagyok Michelle megmutatja e a garázst....
Vikomt: "algróf" röviden a nem rangidős nemesek (hercegi, grófi stb. leszármazottak ) viselték ezt a címet.
4208