Flares/Befejezett/

Eltűnt személyek és elbaltázott dolgok

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy ennyit késtem, de hát a nyár mindenkinek nyár, most már viszont minden visszatér a régi kerékvágásba, és jönnek a részek rendesen :) Ó, és igazán örülnék pár véleménynek ;) Köszönöm az eddigi csillagokat és a kommenteket, nagyon örülök nekik :))  

Michelle

Jesse levelét végül én találtam meg. Az ágya alá a lécek közé volt berejtve. Egyszer én is elrejtettem valamit az ágyam léceihez, és anyu sohasem találta meg. Jó, nem volt nagy dolog és elég kicsi voltam, csak egy nyalóka (persze rendesen becsomagolva, mert amúgy eléggé gusztustalan lett volna a végén). Annyira jó rejtekhely volt, hogy el is felejtettem és csak az első költözésünknél akadtam rá. Mivel cukor volt, szerencsére nem lett penészes vagy ilyesmi, de természetesen már nem ettem meg.

Stacy kezébe nyomtam a levelet miután átfutottam pár sort. Pont Jesse-ről a gitáros, romantikus, kissé visszahúzódó srácról nem gondoltam volna, hogy teherbe ejt valakit. De megtörtént. Jimmy pedig egy nap alatt háromszor csókolt meg. És azt mondtam neki, hogy utálom. Ő pedig azt mondta, hogy tudja. Igazából nem utálom... teljesen. Egy részem oda akarja dobni magát neki, hagyni akarja, hogy csókoljon az idők végezetéig, de nem tehetem, mert a másik részem viszont teljesen józan és tudja, hogy ezt egyszerűen nem lehet. Nem szabad hagynom. Hiszen ki tudja mit érez irántam? Sosem találkoztam még olyan rejtélyes sráccal mint Jimmy. És ha kedvelne... És ha összejönne a dolog... Tavasz végén úgyis véget kell majd vetni ennek. Most Maggie kocsijában ülünk, én hátul, Stacy az anyós ülésen, Maggie pedig vezet. A rádióban egy pop szám megy éppen.

"Csak egy énekes vagyok
Aki eljátszotta az esélyét
Kijövök a nosztalgiázókkal, mert a nevem emlékeztet
Egy pop számra, amit elfelejtettek
És nem tudom megtartani a csajom, nem
Mert amint a nap felkel
Elengedem őket és a munka a kifogásom
De valójában csak nem tudok megnyílni"

Eléggé érdekes volt, de ha jobban belegondoltam, már értettem, hogy miről énekel. Aztán az autó megállt és Maggie szólt, hogy megérkeztünk. Lassan mind kiszálltunk. Eléggé lepukkant környék volt ez a hely. A falakról levált rétegek lógtak alá, az utca kicsit szemetes volt, a kerítések rozsdásak és helyenként lyukasak voltak, amiket mindenféle lommal próbáltak takarni. A reklámújságok be voltak tömködve a postaládákba, ki tudja mikor szedték ki azokat onnan utoljára. Állatokat a kerítéseken belül nem láttam, de azt hiszem ennek örültem is. Ki tudja, hogy szerencsétlenek milyen állapotban lennének, ha az utca így néz ki?!
-Eléggé... Érdekes hely -mondta Stacy.
-Hát az. De az unokám nem fog egy ilyen helyen megszületni, az egyszer biztos! -mondta Maggie.

Mögöttünk ott állt egy motel szerű épület. A hely feliratának izzói már valamikor a múlt században kiéghettek, az ablakokon rácsok voltak, amik régen biztosan fehérek voltak, most azonban inkább szürkének tűntek a sok lerakódott portól. Az ajtó rozsdás volt, az üveg piszkos, talán mondanom sem kell, én sohasem szállnék meg itt. Kicsit rémisztőnek tűnt ez a hely.

-Biztos, hogy itt vannak?
-A lány, Beatrice a levél legaljára leírta, hogy mi a pontos cím. Ez az -sóhajtott Maggie.
-Hát akkor menjünk be -javasoltam.
Bementünk az ajtón, és felkészültünk a lehető legrosszabbra. És végül is jól tettük. A motel ugyan olyan elhanyagolt volt mint az utca és az épület kívülről. A recepción egy idős bácsi ült.
-Jó napot. Egy Beatrice nevű lányt keresünk. A fiam Jesse Henderson, pár napja jöhetett hozzá.
-Egy pillanat aranyoskáim.
Kinyitott egy könyvet és elkezdte átnézni a neveket amikből meglepően sok volt.
-Ááá igen. A hölgyike. Nagyon kedves kislány. Négyes szoba, itt a földszinten. A legolcsóbbat kérte.
-Köszönjük -mondta Maggie és már ott sem voltunk.
-Szerintem ne érj hozzá semmihez -súgta oda nekem Stacy.
-Ne aggódj, nem is terveztem.
Egy folyosón mentünk végig. A falak helyenként négyzet alakban ki voltak fakulva, ebből arra tudok következtetni, hogy talán festmények voltak ott régen. Az ajtókra számok voltak festve, a réz jelek egykori helyeit csak két bevert szög jelezte. A kilincsek néhol még eredetiek voltak, valahol viszont lecserélték őket műanyagra. Nagyon hamar odataláltunk a négyes számú ajtóhoz,ez volt az utolsó előtti. Maggie kopogott. Sokáig nem hallottunk semmit, de pár pillanat múlva már közeledő léptekre lehettünk figyelmesek. Kinyílt az ajtó.