Boszorkánykirályság (Félbehagyott)

Hetedik fejezet: 12 év múlva

12 év telt el azóta, hogy elmenekült a palotából és a Boszorkánykirályságból kiskutyájával a kezében. Aria azóta gyönyörű 19 éves lánnyá cseperedett. Hosszú derékig érő ébenfekete haja és víz színű szemei megbabonázták a férfiakat, talán egyet kivéve. Barátja a kovács fiú, a többiekhez képest mindig kegyetlenül őszinte volt a lánnyal.
- Milyen a virágfüzér a hajamban? - kérdezte lelkesen a lány, mire a fiú unott arccal megszólalt.
- Olyan, mintha lehányt volna a mező. - majd folytatta tovább a kezében tartott kard megmunkálását.
- Bunkó vagy! Ha nem változtatsz a viselkedéseden, sosem lesz feleséged!
- Dehogynem. A lányok imádnak. - suhant át egy apró, csintalan mosoly az arcán. - Te viszont nem találsz ezzel a kislányos személyiségeddel egy jó férjet. Kivéve, ha az egy herceg, de valljuk be, ez csak egy kicsi falu messze a fővárostól.
Aria senkinek sem árulta el, hogy kicsoda. A hajszíne nem tudta lebuktatni. Sajnálta, hogy az egyedi vérvörös színű haja már nem volt olyan, mint a családjáé, de kivételesen ez most jól jött neki.
- Egyébként elkezdett már újra tanítani Erania? -szólalt meg a fiú, mielőtt a lány megszólalhatott volna. Erania volt a fiatal nő, aki rátalált az erdőben a még fiatal lányra és befogadta őt.
- A legutóbbi baleset után nemigazán akart tanítani...-sóhajtott a lány.
- Még most sem tudom, hogyan lehet felgyújtani egy levest. - mosolyodott el a lány arckifejezését látva. - Viszont ő a második legjobb szakács a királyságban. Ha tőle tanulnál talán egy nap a palotában dolgozhatnál. - merült el gondolataiba.
- Mégis miért akarnék dolgozni a palotában? - kérdezte döbbenten Aria.
- Talán mert megtiszteltetés, találkozhatsz a királyi családdal, a palotában élhetnél és a legfontosabb, sok pénzt kapnál érte. Mások még azért is ölnének, hogy Nairyt-ba a fővárosba eljuthassanak és ott élhessenek a nemesek városában.
- Úgy hallottam, hogy Aedin és Branon herceg jóképű. - töprengett, majd mosolyodott el a lány, mikor látta, hogy a fiú elborzadt.
- Csak mert hercegek nem lesznek ettől jóképűek is.
- Persze, persze...- vágott szavába a lány- Nekem a barna hajú ezüst szemű fiúk jönnek be, akik magasak és izmosak, mint te.
- Nekem viszont a nőiesebb, nem a lapos mellű kislányok jönnek be. Amúgy szerintem menned kéne. Nemsokára sötétedik.
- Jól van, de még megbánod, hogy ezt mondtad! Erania nénit pedig újra megkérem, hogy tanítson meg főzni és sütni. Jó éjt! -indult haza a lány.
- Hozz majd nekem abból a híres lángoló levesből! -kiáltott utána  hangjában vidámsággal a fiú.
Otthon a kényelmes ágya várta és a kiskutyája. Erania ilyenkor dolgozott és csak este tíz után ért haza. Vacsorát és a nap nagy részét gyerekkori barátjával töltötte. Caen és Aria azután találkoztak egy nappal, hogy Erania hazavitte a kislányt. Kis faluban élnek, csak 100 fős, így az ott élők mindenkit ismernek. Aria bebújt a takaró alá majd rövid időn belül elaludt.
Álmában megint ugyanazt látta. Egy köddel körülölelt fekete palotát és egy kertet. A kertben valaki neki háttal ácsorog. Ahogy közelebb megy, a személy megfordul és mosolyog. Egy fiatal fiú az.  Éj-fekete haja és gyönyörű szép lila színű szemei vannak. A mosolya gyengédséget és szeretetet sugall. Mond valamit, talán egy nevet. Majd szakadás. Hirtelen egy másik álom. A fiú a földön fekszik körülötte vér. Valaki leszúrta. A lány próbál oda menni, de karjait hátrafogják. Majd elé lép egy vérvörös hajú kék szemű férfi. Aria még sosem látta őt, de a külseje alapján rokonok lehetnek. Mielőtt azonban a férfi megszólalhatna véget ér az álom. Ilyenkor Aria mindig zihálva ébred fel.
- Megint rosszat álmodtál? - szólalt meg egy gyengéd búgó hang. Az ágyon ülve egy árnyék hajolt a lányhoz. Egy fiú volt, akinek a holdfényben szőke haja és barna szeme volt.