- És te akkor frankón jártál már New York-ban? - kérdezte, már vagy hatezredjére Claire. A tesóim már másfél órája faggatják Benett-et, ennyi ideje ülünk a vonaton. Az útból már csak fél óra van hátra, és míg Claire és Rosie azzal vannak elfoglalva, hogy minden apró részletet kiderítsenek Benett életéről, én egyre inkább kezdek ideges lenni. Az addig rendben van, hogy közös karácsonyt terveztünk Benett-tel, na de hogy ezt a szüleimmel is megosszuk? Arra sem mi, sem ők nem voltak felkészülve.
- A Világkupa-sorozatnak mindig van ott is egy állomása. - felelte Benett, hatezredik alkalommal.
- Menő. - állapította meg csillogó szemekkel a húgom. - És a legközelebbire elviszed magaddal Milli-t is? - villantott meg egy mosolyt Claire. A vonaton sikerült egy négyes ülést elfoglalnunk, így én a menetiránnyal szembe kerültem Benett-tel, a húgom és a nővérem pedig velünk szemben ültek. Benett elmosolyodott, megszorította a kezemet, és vetett rám egy gyors oldalpillantást.
- Attól függ. - vonta meg a vállát végül. - Ha szeretne jönni, elviszem.
- Ne viccelj. - röhögte el magát Claire. - New York-ba mindenki el akar jutni.
- Én sokkal jobban szeretem Európát. - jegyezte meg Benett.
- Persze, mert te már mindenhol jártál. - mondta Rosie. - A gyerekeknek is tetszik a spenót a színe miatt, egészen addig, amíg meg nem kóstolják. - fintorgott a nővérem.
- Ez nem mindig igaz. - szúrtam közbe. - Eleinte utáltam Benett-et, csak azután szerettem meg, hogy megismertem. - a tesóim és Benett is egyszerre fordultak felém, totál értetlen arccal.
- Te utáltad őt? - bökött Rosie a barátom felé. - Hogy lehet utálni valakit, aki ennyire jól néz ki? - kérdezte, önkívületi állapotban. Szerintem fel sem fogta, hogy Benett is hallotta, amit mondott.
- Pontosan ezt kérdezem az emberektől, akik nem kedvelnek! - röhögte el magát Benett.
- Egy seggfej voltál. - néztem rá a mellettem ücsörgő barátomra. - Beképzelt, öntelt seggfej. - egészítettem ki.
- Magamra akartam vonni a figyelmedet. - válaszolta Benett, halál komoly arccal.
- De cuki! - tette a szívére a kezét Claire. - Te hamarabb bele voltál zúgva a nővérembe, mint ő beléd?
- Ezek szerint. - vont vállat közömbösen Benett.
- Te belém voltál zúgva? - rántottam meg a kezét, mire megint rám vezette sötét szemeit.
- Miért, mit gondoltál? - nevette el magát. - Potyára nem küldettem volna el magam a francba ennyiszer.
- Te elküldted őt a francba? - grimaszolt a nővérem.
- Bunkó volt. - védekeztem azonnal. - Mit tehettem volna?
- A bunkó pasik a legszexibbek. - vigyorodott el Claire.
- Te aztán tudod. - öltöttem ki rá a nyelvem. A húgom borzasztó felnőttes módon visszanyújtotta rám a nyelvét. - Különben is, most itt ül mellettem, karácsony este készül megismerkedni a szüleimmel, úgyhogy, szerintem, jól tettem, hogy annyiszor elhajtottam.
- Hát, ha nem lett volna ennyire kitartó, akkor most a papírzsebibe akarnál belefulladni. - közölte kedvesen a nővérem. Önkéntelenül is elröhögtem magam. Most őszintén, ki gondolta volna, hogy a tesóim ennyire jó arcok? Oké, persze. Jó sokan. Nem véletlenül ennyire népszerűek itthon.
- Lett volna más jelentkező. - suttogta Benett, annyira halkan, hogy kellett pár perc, mire mindhárman felfogtuk, amit mondott. Nyeltem egy nagyot, remélve, hogy ettől a torkomban keletkezett gombóc enyhül, esetleg teljesen eltűnik. Erre persze esélyem sem volt.
- Az a srác, akit megkérdezünk, hogy merre van a szobád. - csettintett egyet Rosie. Szinte láttam a feje felett kigyulladó villanykörtét. Behúztam a nyakam, és a hüvelykujjammal leírtam egy kört Benett kézfején. - Ő, igaz? Ő is hajtott rád!
- Nem. - szűrtem a fogaim között.
- Randizott vele. - köpött be Benett rezzenéstelen arccal. Rosie és Claire is tátott szájjal meredtek rám. - Csak azért bocsájtottam meg neki, mert még azelőtt volt, hogy megismerkedtünk... - belebokszoltam a vállába, hátha ettől abbahagyja. Az azonban, hogy mennyire fesztelenül beszélt Sebastian-ról, megnyugtatott. Nem volt féltékeny. Még jó, hiszen nem is volt mire. Ha valaha volt is, annak már vége.
- Mi lett veled, Milena? - kérdezte, rosszallóan rázva a fejét Rosie. - Felkerülsz Londonba, és rögtön rád ragadnak a legjobb pasik? - húzogatta a szemöldökét a nővérem.
- Szóval szerinted Sebastian jó pasi? - ráncolta a homlokát Benett.
- Na, nem jobb, mint te, azt senki nem állította. - csóválta a fejét rögtön Rosie. - Csak hát... Nézd. A mi kis falunkban a legjobb srác az internetszolgáltató munkatársa, de őt is csak azért bírjuk, mert megoldja az összeköttetést a huszonegyedik századdal. London maga a Paradicsom pasi szempontból. - tárta szét a karjait erőst "ez van" stílusban Rosie. Benett bólogatott, jelezve, hogy érti, de láttam a tekintetén, hogy a leghalványabb fogalma sincs arról, amit Rosie magyarázott. Sebaj, pár perc múlva megérkezünk, és majd meglátja, milyen egy falusi élete.
- Legközelebb hová kell utaznod? - kérdezte a húgom csillogó szemekkel.
- Az majd csak januárban derül ki. - mosolygott Benett. Mivel a következő megálló a miénk volt, szedelődzködni kezdtünk. Nem volt túl sok időm pakolászni, ezért csak a sporttáskámat hoztam magammal. Beledobáltam pár pólót, nadrágot, meg fehérneműt, és reméltem, hogy elég lesz a szünet hátralévő részére. Vagy majd visszamegyek Londonba Benett-tel, ha neki hamarabb akadna dolga. Esetleg kölcsönkérek pár cuccot Rosie-tól. Az ő ruhái biztosan passzolnak rám is.
- Oké, anyáék úgy tudják, hogy csak téged hozunk haza, Milli. - mondta Rosie, miközben megkapaszkodott az egyik üléstámlán a vonat fékezésekor. - Tudják egyáltalán, hogy van barátod? - pillantott Benett-re. Elhúzott szájjal csóváltam a fejemet.
- Király! - csettintett Claire. - Akkor legalább nem az lesz a legnagyobb bajuk, hogy ferdén tettem fel a csúcsdíszt.
A vonat csikorgó kerekekkel megállt, így Rosie az ajtó melletti gombhoz nyúlt, amitől kinyílt az ajtó, és megcsapott minket a fagyos, késő délutáni levegő. Beleborzongtam, és a vállamra kaptam a sporttáskámat, hogy összébb húzhassam magamon a kabátomat. Leszálltunk a szerelvényről, és miután bevártuk Claire-t is, aki maga elé engedett egy idős nénit, elindultunk hazafelé, hogy karácsony este Benett Carson, a brit vízilabda válogatott sztárjátékosa, aki másodállásban a barátom, megismerkedjen a szüleimmel. Szép az élet, nemde?
- Hát ez marha kínos. - jegyezte meg Rosie, miközben arrébb taszított egy adag sült zöldséget a tányérján. Kábé három óra telt el azóta, hogy hazaérkeztünk, és bemutattam a szüleimnek Benett-et. Hideg zuhanyként érte őket, hogy a három lány helyett, akiket vártak, három lány, plusz egy fiú is érkezett. Apa nagyon távolságtartó volt vele, anya azonban majd' kicsattant a boldogságtól. Azt hiszem, őt mindig is jobban zavarta a különcségem, mint engem. Megszokták, hogy a testvéreim ünnepeltek a suliban, én pedig csak egy kitaszított voltam, aki szívesebben töltötte az idejét a matekfüzet fölé görnyedve, koreográfiákat rajzolgatva, mint különböző bulikban, esetleg koncerteken. Anya tehát örült Benett-nek, és ennek hangot is adott. Faggatta őt, majdnem olyan intenzitással, mint a húgom. Apa csak csendben ült a nappaliban, és a karácsonyi műsorok között váltogatta a csatornákat. Mi öten, Rosie, Claire, anya és én a konyha és az étkező között osztottuk meg magunkat, volt, hogy anya a tűzhely mellől kiabált ki az asztalnál ülő Benett-nek, hogy "És hogy alakult az előző szezon?". A karácsonyfával kapcsolatban határozottan igaza volt Claire-nek. Tényleg tökéletes. Alacsony, bár azért a tavalyinál magasabb. Csodaszép zöld levelei vannak, amik fényesek is. Mindhármunk követeléseinek eleget tesz. Sajnálatos módon anya kifogyott a kérdésekből vacsoraidőre, a tesóim ugyebár mindenről megkapták a válaszokat, apa pedig szokatlanul csendesen evett. Megtörtént tehát, amitől kétségkívül az összes lány retteg, aki hazaviszi bemutatni a barátját. Beállt a kínos csend.
- Na és, meddig maradtok itthon, gyerekek? - kérdezte anya, felvéve a legragyogóbb mosolyát.
- Attól függ. - feleltem. Óvatosan a mellettem falatozó Benett felé pillantottam. - Meddig is?
- Én ráérek a szünet végéig. - vonta meg a vállát. Egek, ennyire élvezi ezt a kínzást? Apa hallgatása ugyanis felér eggyel.
- Nem kell ezt hazudnod, csak hogy ne bántsd meg Milli-t. - röhögte el magát Claire. Szúrósan pillantottam rá, mire a húgom grimaszolt egyet, azt üzenve, hogy "valamivel oldani kellett a feszültséget".
- Örülnék, ha maradnátok. - bólogatott anya.
- Te, fiam, természetesen a vendégszobában fogsz aludni. - szögezte le apa. Rosie, Claire, anya, és én is értetlenül pillantottunk rá.
- De nincs is vendégszobánk, apa. - ráncolta a homlokát Rosie.
- Most lesz. - jelentette ki apa. Megtörölte a száját a tányérja mellé kihelyezett szalvétával. Hát persze. Apa nem értheti ezt. Már vagy három hete is hivatalos a kapcsolatunk Benett-tel, de két kezemen meg tudom számolni az alkalmakat, amikor csókolóztunk. De komolyan. Amikor azt mondtam Benett-nek, hogy ne kapkodjunk, és lassan haladjunk a dolgokkal, azt nagyon-nagyon komolyan vette. A legdurvább, ami történt köztünk, egy egyszeri alkalmú nyelves csók volt. Egyszer. Egyetlenegyszer! Kezdem úgy érezni, hogy megőrjít a lassúságával.
- Jó kislány vagyok, apu. - sóhajtottam.
- Nem benned nem bízok. - lövellt egy gyilkos pillantást Benett felé apu. A barátom megköszörülte a torkát, de arra nem számítottam, amit utána mondott.
- Felesleges kételkednie bennem, Mr. Larson. - hűha, még abban sem voltam biztos, hogy ismeri a "kételkedni" szót, nemhogy még használni is tudja. Okééé, ez csúnya volt. Ez a gyanúm még akkor alakult ki bennem, amikor seggfejnek hittem. - Tisztességesek a szándékaim a lánya irányába. Higgye el, nem tennék vele semmi olyat, amit ő nem szeretne, főleg nem az önök házában.
- Ajánlom is. - apa résnyire összehúzott szemekkel válaszolt, borzasztó szigorú, mély hangon.
- Greg... - anya a mézesmázos hangszínét vetette be, ami nagyon jó jel volt. Csak akkor használta azt, amikor valami piszkos munkára akart rávenni minket. Ráadásként meg is fogta apa kezét a fehér ünnepi terítő tetején. - Milena nagylány már, és hónapok óta önállóan él Londonban. Szerintem kiérdemelte már a bizalmunkat. - mosolygott ránk anya.
- Megmondtam. - felelte apa szigorúan. - Nem Milena-ban nem bízom. - újabb gyilkos pillantás Benett felé. Nagyszerű.
- Ferde a csúcsdísz! - kiáltott fel hirtelen Claire, mintegy figyelemelterelés gyanánt. Rosie a tenyerébe temette az arcát, Benett feszengve elröhögte magát, míg én ódzkodva vártam apa reakciójára.
- Nem alhatnak egy szobában. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően apa.
- Akkor mégis hogy gondoltad? - anya elkapta a kezét apáétól, és összefonta a karjait maga előtt. - Melyik másik lányod szobájában altatnád szívesen?
- Megágyazunk a nappaliban. - biccentett apa az említett helyiség felé. Anya a szemét forgatta.
- Amikor tavaly nyáron Carlos látogatott el hozzánk, semmi bajod nem volt vele, hogy Milli szobájában aludt. - vitázott anya.
- Mert Carlos az unokatestvére! - ellenkezett apa. Beugrott a tavalyi nyár, amikor Carlos unokatestvérem két hetet töltött nálunk. Mivel apa öccse egy spanyol nőt vett feleségül, és ott is alapítottak családot, az unokatesóm is félig spanyol, így hatalmas élmény volt neki, hogy két hétre Angliába jöhetett. Abban viszont igaza van apának, hogy Carlos a rokonom. És még csak tizenkét éves.
- Nem akartam galibát okozni. - hajolt oda hozzám Benett, hogy a káoszban biztosan meghalljam, amit mond.
- Tessék! - bökött felénk apa. Benett épp visszahelyezkedett volna a rendes testhelyzetébe, de apa hangjára lefagyott. - Azt akarod, hogy egész éjszaka ezt csinálja a lányunkkal? - anya szólásra nyitotta a száját, de a nővérem megelőzte őt.
- Múlthét végén nem Melissa-nal aludtam. - Rosie szavai aztán mindenkibe belefojtották a szót. Anya és apa dühös tekintettel fordultak felé, Claire ijedten pislogott a nővérünk felé, én pedig behúztam a nyakam. Kezdtem elveszíteni a fonalat.
- Mit mondtál? - kérdezte anya, erőltetett higgadtsággal.
- Hogy múlthét végén nem Melissa-nal aludtam. - ismételte Rosie. - Robbie és én elmentünk a koncertre Eastbourn-be, és aztán nála töltöttem az éjszakát. - vallotta be a nővérem. Ezúttal Claire-en volt a sor, hogy a tenyerébe temesse az arcát, én beharaptam az ajkaimat, Benett pedig értetlenül kapkodta a fejét a nővérem és a szüleink között. Akik meg persze totál lefagytak.
- Nagyon gáz az a csúcsdísz. - próbálkozott be újból Claire. Azt hiszem, ennyi kellett a vulkánkitöréshez.
- ROSALINDA MARIAH LARSON! - üvöltötte anya és apa magából kikelve, tökéletesen egyszerre. Esküszöm, mintha gyakorolták volna. - Mégis mikor jutottunk el odáig, hogy hazudsz nekünk? - kérdezte anya hitetlenül, és nagyon-nagyon dühösen. Immár közel sem Benett alvóhelye volt a legnagyobb probléma.
- Sajnálom. - motyogta Rosie. - Tudtam, hogy ha az igazat mondom, nem engedtek el.
- Hát persze, hogy nem! - csattant fel apa. - Mit képzelsz, hány éves vagy?
- Ami azt illeti, 18... - mondta Rosie.
- Amíg az én kenyeremet eszed, azt csinálod... - kezdte apa a jól ismert szöveget, Rosie azonban közbeszólt.
- Ja, amit mondasz, tudom. - sütötte le a szemét. - Bocsánat. - sóhajtotta. - Nem fordul elő többet.
- Valóban nem. - biccentett anya szigorúan. - Február végéig sehová sem mehetsz! Sem Melissa-hoz, sem máshová, világos voltam? - Rosie lehorgasztott fejjel bólintott. - Most viszont karácsony van. - köszörülte meg a torkát anya. - Nem haragudhatunk rád. Igaz, Greg? - apa összerezzent, ezért biztos voltam benne, hogy anya belerúgott az asztal alatt. - És Benett természetesen Milli szobájában fog aludni.
- Egy matracon. - tette hozzá apa. Alig bírtam magammal, majdnem kiült a fejemre az irreálisan széles vigyor. A tekintetem összekapcsolódott Rosie-éval. Kacsintott egyet, és óvatosan elmosolyodott. Ezt nem hiszem el! Hazudott! Kamuzott a szüleinknek! Szobafogság alá vetette magát, hogy egy szobában alhassak Benett-tel! Te jó ég! Nagyon kicsin múlott, hogy nem sírtam el magam ott helyben.
- Hogyne. - vetett rá egy gyors pillantást anya. - Most pedig, nézzétek meg az ajándékaitokat! - tapsikolt kettőt anya.
- A lányunk az előbb ismerte be, hogy hazudott nekünk, elment egy koncertre, amit megtiltottunk neki, a fiújánál aludt, amit szintén megtiltottunk neki, és te ezek után megajándékoznád őt? - kérdezte apa, némi tetetett felháborodással a hangjában. Azt, hogy ez a tettetés pontosan mennyi is volt, nem tudtam megállapítani. Lassacskán mindenki felállt az asztaltól, és a nappaliba felállított karácsonyfa felé igyekeztek.
- Karácsony van, apa. - hajolt oda apához Rosie, mikor elhaladt mögötte. Megmasszírozta kicsit apa vállát, miközben folytatta: - Lazíts egy kicsit. - és már el is tűnt az étkezőből. Én is felálltam, hogy csatlakozzak a tesóimhoz, és anyához, ezért Benett is kitolta maga alól a széket.
- A-a. - rázta a fejét apa. - Te, fiam, itt maradsz. - mutatott apa határozottan Benett széke felé. A barátom szerintem annyira megijedt, hogy tudatlanul ereszkedett vissza a székére. Vetett felém egy riadt pillantást, mire én lecövekeltem apa széke mellett. - Menj csak, Milli, nemsoká megyünk mi is.
- De.. - böktem tanácstalanul Benett felé, mire apa biccentett egyet a nappali irányába, egyértelművé téve ezzel, hogy kettesben akar maradni a barátommal. Na, ha Benett eddig nem találta ijesztőnek a családomat, ez most biztosan megváltozott.
- Igazán kényelmes ez a zokni. - vizsgálgattam a vastag pamutzoknit a lábamon, amit a húgomtól kaptam. Alapvetően borzasztó sablonos ajándéknak találtam volna, de úgy, hogy a zokni szürke alapszínén egy csomó aprócska, fekete balerinafigura táncol, egyből levett a lábamról. Benett belebújt a szakadt pólójába, amit pizsamaként szokott használni, és leült mellém, az ágyamra. A szobám ugyanolyan volt, mint mielőtt Londonba kerültem volna, leszámítva, hogy Rosie és Claire áthordott hozzám pár dolgot, aminek nem találtak helyet. Amikor pár hónapja hazajöttem, és szembesültem ezzel, szörnyű érzés volt, most azonban már tudom, hogy sem azt, sem a korábbi húzásaikat nem ellenem irányították, egyszerűen csak így csapódtak le. Rosie ráadásul hazudott a szüleinknek, hogy Benett nálam alhasson, és ez több volt, mint bármi, amit valaha is elvártam volna tőle.
- Tetszik a családod. - mosolyodott el Benett. A pólóján kívül csak egy boxer volt rajta, én pedig egy shortot viseltem a Nemzeti Sportakadémia logójával ellátott pólóval.
- Mit mondott neked apa az ajándékozás előtt? - ráncoltam a homlokomat. Benett a térdemre vezette a kezét, és ott tartotta a tekintetét.
- Lényegében, hogy búcsút mondhatok a férfiasságomnak, amennyiben olyasmire vetemednék, hogy megbántsalak téged, vagy, ha akár egyetlen könnycseppet is hullatnál miattam. - lehunytam a szemem. És Benett ezek után sem menekült el? Erős idegrendszere van, az már egyszer biztos.
- Sajnálom. - ráztam a fejem. - Általában nem ilyenek, Rosie és Claire egy tucat pasit hazahozott már.
- Hé. - Benett nevetve lökte meg a vállamat, mire én ránéztem. Tekintetünk összekapcsolódott, én pedig önkéntelenül is mosolyra húztam a számat. - Igaza van. Az a dolga, hogy féltsen, és megvédjen.
- Tőled nem kell megvédenie. - suttogtam. Benett a térdemről a kezemre vezette ujjait, és összekulcsolta az enyéimmel.
- Meg is mondtam neki, hogy szívesen átvállalom ezt a feladatot. - folytatta. Öhm. Tessék? Benett Carson ilyet mondott volna az én dühöngő oroszlánként viselkedő apámnak? Hogy vállalja a későbbi védelmemet? És apa nem rontott neki habzó szájjal? Tutira kedveli.
- Benett... - köszörültem meg a torkom. Benett kíváncsian nézett rám. - Sosem meséltél még a családodról. - mondtam halkan. Nem tudtam, hogy azért kerüli-e a témát, mert érzékenyen érinti, vagy egyszerűen nem jött még fel róla a szó. Benett megvonta a vállát.
- A szüleim pár éve Kanadába költöztek. - kezdte. - Apa ott kapott munkát, és egyértelmű volt, hogy anya vele megy. Még az akadémián tanultam, nem volt probléma az elhelyezésemmel sem. A lakásomat eredetileg csak bérbe kaptam a válogatott-tól, de a sikerek fejében egyre magasabb lett a fizetésem, így hamar meg tudtam venni tőlük. - magyarázta. - Szóval, lényegében távkapcsolatban vagyok a szüleimmel, testvérem pedig nincs. Ez az én nagy családom. - nevette el magát, a hangjából azonban némi keserűséget éreztem kicsengeni. Hirtelen ötlettől vezérelve odahajoltam hozzá, és megcsókoltam őt. Benett először meglepődött, de aztán szabad kezét a derekamra vezette, úgy csókolt tovább. Nyelves csók, kettő pont nulla. Igazi rossz gyerekek vagyunk, nemde? - Nem azt mondtad, hogy lassan haladjunk? - tolt el kissé magától Benett, épp annyira, hogy mindketten levegőhöz jussunk.
- Az még azelőtt volt, hogy hazajöttél velem karácsonykor, megismerted a családomat, és nem ugrottál ki a hozzád legközelebb eső ablakon. - feleltem. Az arcára tettem a kezemet, és a hüvelykujjammal apró köröket írtam le felhevült bőrén. Csókot leheltem a szája sarkába, mire ő elmosolyodott, és a hátamra fektetett.
- Kedvelem őket. - súgta, két csók között.
- Rosie hazudott értünk. - nyögtem, mikor Benett elszakította ajkát az enyémtől, és a nyakamra vezette volna azokat. A kijelentésemre felemelte a fejét, és értetlenül pislogott. - Nem volt semmiféle koncerten, és nem aludt a barátjánál. Azért mondta, hogy apa beleegyezzen abba, hogy az én szobámban aludj.
- Ezt ő mondta? - ráncolta a homlokát.
- Nem, de rám kacsintott az asztalnál. Sosem kacsintgat, és Rosie utál hazudni. Biztos, hogy csak miattam tette. - Benett visszakanyarodott az arcomhoz, és újból megcsókolt.
- Akkor ezt egyszer még meg kell köszönnünk neki. - suttogta, majd az ajkát eredeti elképzelései szerint a nyakamhoz érintette, és gyengéden csókolni kezdett. Az érzésbe beleborzongtam, libabőrös lett mindenem. Imádtam ezt az érzést. Én egyszerűen csak... egyszerűen csak imádtam az lenni, aki lehettem.
Halihó drágáim <3
Az a helyzet, hogy nagyon sokat agyaltam ezen a történeten, és arra jutottam, hogy az eredeti elképzelésem szerint harminc fejezet után véget ér, ez nagy eséllyel még a héten felkerül. Természetesen a többi sztori fut a nevem alatt, olvassátok azokat is :D és persze kutakodjatok a többi között, ti tudtátok, hogy ez az oldal egy aranybánya?
Millió puszi nektek! :)