Avery:
-Szia Avery!Tegnap nem voltál iskolában,történt valami?-emeli fel a fejét Will a padról,amint belépek a terembe.
Feszessé válik a fiúnak a testtartása,de annak ellenére érdeklődve néz rám.
-Nem történt semmi,csak..kicsit rosszul éreztem magam.-pillantok lopottan Scottra,aki kővé dermedten bámulta a jelenetet az ajtóban állva.
-Értem,gyere ülj le,nehogy megszédülj vagy ilyesmi.-paskolja meg az ülőhelyemet.
-Az kizárt.Avery mellém ül.-terem hirtelen mögöttem az az ember,akinek Weil vezetékneve van,sőt,még vissza is él vele.
-Miért is?-vicsorog a padtársam.
-Mert azt szeretnéd,hogy kitapossam a beled megint?
Will egy pillanatra összehúzza a szemét,mintha valami fájdalmas emlék jelent volna meg a előtte.
-Látom elkérted anyukád sminkjét.-karol át hátulról,azt jelezve Williamnek,hogy az övé vagyok.
Engem ölel,de lelketlenül.Most nem azt a bizsergést érzem,hanem inkább félelmet.
De nem engem pécézett ki a veszély,hanem a velem szemben ülő fiút.
Tudom,hogy éppen nem engem néz,hanem Willt méregeti gyilkos tekintettel.
-Hah.-reagálja le ennyivel.
-Scott nyugodj le.Jó?-érintem meg a kézfejét,aztán megszorítom,ezzel próbálva kizökkenteni.
-Jó?-ismétlen meg erélyesebben.
-Úgy látszik ma elmarad a verésed,de ami késik,az nem múlik.-fenyegeti meg elmélyítve a hangját,ami szerintem ösztönösen jön neki.
-De nagy szivességet tettél.-forgatja a szemét Will.
Megilletődve nézek rá,mert még nem hallottam ilyen bunkón beszélni senkivel.
Amikor egyszer elmentünk a sarki kávézóba,ott átadta a helyét egy idős bácsinak is.
Jó igaz,hogy Scottal nem nehéz köcsögnek lenni,mert néhány emberből ezt hozza ki,de nem olyan amilyennek hisszük.Csak néha.
Scott mélyen beszívja a levegőt,pont úgy,mint akinek ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Sziszegve integetek a torkom előtt Willnek,hogy most fejezze be a flegmázást,mert amit kapni fog,azt nem teszi zsebre.
Hála az égnek megértette a célzásomat,így a cuccait összeszedve felállt a padból.
Rám nézve bólintott egyet,arra utalva,hogy nem haragszik,aztán Scott következett.
-Ne akard,hogy eljárjon a szám Weil.
-Te se akard,hogy én mondjam el előbb.-néznek egymással farkasszemet,egészen addig,amíg William bal vállal neki nem megy Scottnak.
-Egy pillanat,csak odaadom Zacnek a turmixot,utána leülünk.-vált témát az előbb történeteket leszarva.Ha ő így kezeli,akkor én is.
-Tehát komolyan mondtad,hogy turmix van nálad.-döbbenek le félig nevetve.
Nem válaszol nekem,hanem a haverjának intve odadobja az egész táskáját.
-A tejföllel vigyázz.-kiált neki röhögve,mire Zac a hüvelykujját felmutatva jelzi,hogy vette az adást.
Tekintetemmel Williamet keresem,aki végül az egyik fiú mellé ült be a harmadik sorba.
-Scott..miről nem tudok?-teszem fel félve a kérdést,mert lehet,hogy nem akarok tudni róla.
-Mármint?
-Miről nem járhat el Will szája?
-Nem tudom miről beszélsz.-tagadja profi álcával..ezzel csak annyi a gond,hogy most átlátok rajta.Valamit titkol.
-Ne nézz hülyének.
-Én nem.
-Scott kérlek mondd el.-lépek ki az öleléséből,és leülök a székemre.Ő is ugyan úgy tesz,azzal a kivétellel,hogy út közben elkapja a táskáját,amit Zac címzett neki a hátsó sorból.
Basszus..nekem a szerdai felszerelésem van bepakolva.
Kapkodva kiveszem a kabátzsebemből a mobilomat,majd a jelkódot beírva megnyitom az elektronikus naplót.
Szerencsére a cuccom fele itt van,ami mára kell,a többit pedig megoldom lapból.
-Figyelj Avery,a lényeg az,hogy elbasztam.
-De nem kötöd az orromat,pontosan mit.
-Így van.Próbáltam elmondani,de nem tudtam,és most félek,hogy elrontanék vele mindent..mindent ami köztünk van.
-Scott én melletted leszek,mert sze..öö..szeretem Angela húslevesét.-rögtönzök pocsékul.
-Mi van?-ráncolja össze a szemöldökét játékosan.
-Az,hogy nem érdekel mit csináltál,hanem az érdekel,hogy most mit teszel.A múlt az múlt,hát maradjon a régenben.
-Ez nagyon bölcs megszólalás,viszont ha elmondanám,fix négy golyóval kevesebb lenne nekem.
-Négy?-nézek rá most én hülyén.
-A képzeletbeli Scottot is kiherélnéd.
-Nagyon vicces,de rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban.
-A heréléssel?-vicceli el terelés gyanánt.
-Nem tudok kiigazodni rajtad.Egyszer én vagyok a mindened,máskor pedig senki.Most éppen jóban vagyunk,de csak addig amíg te úgy akarod.
-Ez így nem igaz.-vág közbe.-Már egy ideje te vagy a mindenem.
-Akkor mondd el!!-szorítom ökölbe a kezem,aztán hisztérikusan a combomra csapok.
-Nem akarlak elveszíteni értsd meg.
-Ahogy én sem,de ha így folytatod akkor az ellenkezőjét éred el.
-Avery,én csak szeretnélek megóvni téged.
-Mégis kitől?
-Legfőképp magamtól.-vágja rá a kelleténél hangosabban.
Torkomban akad a szó,ahogy meglátom a rettegést a szemében.-Tudni akarom,hogy biztonságban vagy,de mellettem ez nem lehetséges.
-Ne beszélj hülyeségeket.-rázom a fejem összeszorított szemekkel.
Már megint égetik a könnycseppek a lelkem,de főleg az arcomat,miközben legördülnek rajta.
-Ne sírj.Kérlek.-törli le a forró nedvet az államról.
-Nem akarok olyan világban élni ahol te nem vagy!-nézek a szemébe sajgó szívvel.
Egy pillanatra félrenéz,aztán csukott szemmel megrázza a fejét.Úgy néz ki,mintha elgondolkozna valamin,aztán teljesen máshogy fonódik össze a tekintetünk,mint azelőtt.
-Akkor ne tedd.
-De ha eltaszítasz magadtól,úgy elég nehéz mit ne mondjak.
-Nem foglak.
-Honnan tudjam,hogy hihetek neked?
-Onnan,hogy megbízol bennem.
-Mit csináltál Willel szerdán?
-Megvertem.-rántja meg a vállát hanyagul.
-Mivan?!Mégis miért?-megy fel bennem egyre jobban a pumpa.A szomorú és szánalmas Averynek már nyoma sincsen.
-Azt megint nem szeretném elmondani.
-Hát ez fergeteges.Nem mondod el,miért verted meg a padtársamat,ahogy azt sem mondad el,hogy az anyám egy gyilkos,azt meg pláne nem mondtad el mit csesztél el,amihez közöm van.-vágom a fejéhez ami eszembe jut.
Kivéve egy valamit.A pánikrohamait nem említettem neki,amit néhány éjszaka hallani szoktam.
Behúzza a nyakát,és türelmesen hallgat,amíg be nem fejezem.
Egy nagyon kreatív választ kapok,miszerint:"Megvan rá az okom."
-Kösz ezzel sokat segítettél.
-Mikor van már becsöngő?-sóhajtja fáradtan.
-Még negyed óra.-kiált Zac furán.
-Ilyen korán jöttünk?-kerekedik el a szeme,utána ő is ránéz a saját karórájára.
-Igen.
-És minek?
-Mert be akartál menni kínait venni.-emlékeztetem az apró kis részletre,amit útközben mindenki elfejeltett.
-Basszameg.-teszi le a homlokát az asztalra,majd elfordítja a fejét és úgy néz rám.
-Igazad van.El kell mondanom.-töpreng el néhány másodpercre.-De nem most.
Az eszem megáll.Elkezdek reménykedni,hogy őszinte lesz velem,erre pedig benyög egy olyat, " nem most ".
-Miért?
-Mert éppen Földrajz óra lesz.Ez pedig komoly téma.
Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3