Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️>

33.rész

Avery:

És eljött a szerda.Normális esetben otthon maradtam volna,mivel majdnem meghaltam,de túl veszélyes lenne egyedül lennem.Ezért hát bejöttem.
De ha ez nem lenne elég,ma van a táncpróba.
Ismeritek azt a mondást,hogy soha se kavarjatok osztálytárssal?Tanúsítom,hogy soha,mert annak nincs jó vége.Sőt,hogy fokozzam,Scott seggfejű Weil a párom.
Reggel amikor bejött a terembe,felém sem nézett.Úgy tett mintha nem is léteznék.Feje egész órán a padon volt,gondolom aludt.

A legjobbat nem is mondtam.A vendégszobájukban keltem fel,egy cetlivel a fejem mellett,ami így szólt"Gardróbban van ruha,az utat tudod kifelé az ajtón."
Nem vagyok biztos benne,hogy sokáig bírom.
Eljön megmenteni,aztán egyszerűen semmi vagyok számára.Másrészt akinek sértődésre lenne oka,az én vagyok,elvégre rajtam csattant minden."Avery nem vagyok biztos az érzéseimben"és satöbbi.

Nem tudok mit kezdeni a hangulatingadozásaival.
Ha jó kedve van a világot megadja,de ha rossz a napja,akkor kő kövön nem marad.
Ezt pedig utálom.Nekem mindig volt biztos és stabil pontom az életben,de most úgy érzem,hogy kezd kicsúszni az irányítás a kezemből.

Újra hátranézek az első sorból,de ő ugyan úgy fekszik a padon.A mellette lévő fiú megveregeti a vállát,mire felnéz,és találkozik a tekintetünk.
Mélybarna szeme szinte éget.Próbálom legalább olyan erősen bámulni őt,mint fordítva,de esélytelen.Képes vagyok gyilkos tekintettel nézni,de rá valamiért nem hat.
Hunyorítva apró volnallá préselem az ajkaimat,utána emelt fővel visszafordulok a tábla felé.Hallok egy apró ciccegést,amit egyből tudok,hogy kitől származik.
Scott egy hisztis picsa.

Abnormális grimaszt vágva vállig belenyúlok a táskámba,ahol próbálom kitapintani a szükséges tankönyveket.Természetesen nem találtam semmit.
Aki nem próbálkozik,az nem jár sikerrel,tehát még turkálok egy kicsit a hátizsákban.
Meghallom a becsengetést jelző bim-bam hangot,miközben a kezembe akad a tolltartóm.
Rácsapom a minőségtelen fára,aztán idegesen arra kapom a tekintetem,aki két másodperccel ezelőtt megbökte a vállam.

-Mivan?-mérem végig Williamet.
-Figyelj..öhm..beülhetnék melléd?
-Miért is?Hogy megint megpróbálj lefogni?
-Sajnálom a múltkorit..tényleg.Nem lett volna szabad ilyet csináljak,emiatt pedig bocsánatot kérek.-Rebegteti meg a szempilláit.Mindenkinek jár második esély..nem?
Számomra pedig őszintének tűnt amit mondott.Úgy gondolom,hogy tényleg megbánta.
Ellazulnak arcizmaim,aztán egy bólintással néhány millimétert arrébb csúszok a székemmel,azt jelezve,hogy jöjjön nyugodtan.

-Köszönöm.-pakol le az ablak felőli részre.
Összetoljuk a padunkat,mire még egy köhintést hallok.Nem nézek hátra,mert ismerem a gazdáját.
Sajnos túl sok mindent is tudok róla.

-Hogy vagy Avery,olyan lehangoltnak tűnsz?
-Őszintén?Mintha egy görög drámában lennék.-támasztom meg a homlokom a tenyeremben.Egy meleg kezet érzek a hátamon,aminek hatására behunyom a szemem egy pillanatra.Scott tenyerét érzem,de tudom,hogy a Willé van ott.
-Will,ha nem veszed le...-dörren fel Scott mély hangja,de az ajtócsapódás elhallgattatja.

-Jó reggelt gyerekek.-vágja le táskáját az asztalra a matektanár.Utálom őt.Múlt órán is engem szivatott.
-Mondom jó reggelt!
-Magának is.-válaszol neki az a diák,aki először kapcsol.
-Ez a mai generáció..-motyog magában.-Avery jöjjön a táblához.Felelni fog.
-Tanár úr,én nem voltam előző órán.-emelkedek ki a padból,előre tudva,hogy ez nem hatja meg.
-És nem pótolta be?
-Nem tudtam bepótolni.-hajtom le a fejem zavartan.Egyszerűen ki nem állhatom ezt az embert.Már ha ember.

-Miért is?-emeli rám véreres szemeit a tanári naplóból.Ijesztő még a kisugárzása is.
Lopva összeakad Scottal a tekintetünk,én pedig azon gondolkozok,hogy eláruljam őt vagy ne.
-Kórházban voltam.-harapom be belül a számat,nehogy elmosolyodjak a hátul ülő idióta szitkozódására.
-Mégis miért?
-Az magánügy.-fordulok enyhén hátra.Scott válla leereszkedett,és a tartása sem volt olyan feszes.
Persze arra már nem volt kapacitása,hogy megköszönje.