Avery:
Miért velem van ez?Kiderül,hogy az anyukám egy gyilkos,pszichopata maffiózó,aki meg akarta ölni Scott szüleit a hatalomért.
Ma pedig kiderül,hogy eltűnt,az isten tudja,hogy hol van jelenleg.Másnak a macskája,vagy a plüssmacija,nekem anyám nincs meg.Azt sem tudom mikor ment el.
Él még?Vagy az út szélén fekszik vérbe fagyba?
Vajon én is ilyen vagyok?Bennem is megvan ez a hajlam?A hatalom mámora engem is kifordítana önmagamból?
-Avery haza vigyelek,vagy maradsz itt amíg meg nem találjuk?-érinti meg a vállam Scott,és egy simítással elengedi.
Elém térdel,tehát a fotellal szembe.
Már fél órája itt ülök ebben a tetves nappaliban,ami még nem is az enyém,hanem egy maffiafőnök családjáé.
Fantasztikus nem?
-Most nem tudok hazamenni,egyszerűen forog a gyomrom,ha anyámra gondolok.Nagy baj lenne,ha itt maradnék?-pillantok körbe a társaságon.
Először Aidenre nézek,akinek nemrég tudtam meg a nevét.Sandán mosolyog,aztán Nathaniel felé biccent.Követem a tekintetemmel,aztán farkasszemet nézek a góréval.
Félelmetes és eszelős tekintete van.
Ugyan olyan íriszekkel rendelkezik Scott is.
Mélybarna,szinte fekete.
Nem bírom tartani a szemkontaktust.
Hátamon verejték csorog végig,közvetlen a gerincem vonalán.Nincs melegem,de a stressz sokmindenre képes.
Aztán Emilyre nézek,ezzel megszakítva a hátborzongató farkasszemet.
Kedves tekintete egyből lenyugtat,az apró bólintása pedig megkönnyebbülést ad számomra.
Ég és föld a két személy,de mégis kiegészítik egymást.
Mint a sötétség és a világosság..egyik sincs meg a másik nélkül,mégis ellentétek.
Szükségük van egymásra a túléléshez.
-Persze Avery maradhatsz,ameddig csak akarsz.-szólal meg a feleség.
-Köszönöm szépen.-hajtom le a fejemet szégyenemben.Nem szoktam hozzá,hogy másokra támaszkodjak.
-Gyere Ave,felviszlek a vendégszobába.
-Nem akarok terhességi tesztet venni,úgyhogy csak óvatosan.-emeli tarkóra a kezét,aztán nyújtózkodik egyet Nathaniel.
-Mi is halkak leszünk.-Arra ne vegyél mérget cukorbaba.Holnapra néma és mozgasképtelen leszel.-küld felé egy puszit,és röhögve felénk néz.
Nos mivel nem akartuk hallgatni az előjátékjukat,ezért elindultunk felfelé a lépcsőn.
Scott szorosan mögöttem lépdelt,addig amíg tudtam az utat.Nemsokkal utána megragadta az övéhez képest vékony csuklómat,aztán maga után húzva a hosszú folyosón,benyit egy szobába..vagy inkább egy szállodai lakosztályba.
-Ez lesz a te helyed,veled szemben van az enyém..közvetlen.Tehát ha baj van,két lépésre vagyok.Illetve bármi kell két lépésre vagyok.
-Köszönöm ezt is..viszont..ruhát kérhetnék?holnap úgy is hétvége és izé.-birizgálom az ujjaim,egyszer sem a szemébe nézve.
Borzasztóan zavarban vagyok.
-M-milyen ruha kell?-szívja be élesen a levegőt.Szerintem ez a reakció tudat alatt történt neki.
-Hát..ömm..fehérnemű,de elég a bugyi,meg egy pizsama.Ennyit szeretnék.
-Persze,máris hozom.-dünnyögi a lábamat bámulva.
Te jó ég,ha tovább néz engem,én elolvadok.
Lángoló tekintettel végigmér,aztán kifordul az ajtón.
...
-Hahó..van itt bent valaki?
-Katie?-pillantok a nyitódó ajtó felé.
-Avery,hát te?Amúgy igen én vagyok.
-Anya nincs otthon,de ahh ez hosszú történet.
-Van időnk mesélj.
-Hány óra van?
-Délután öt..miért?
-Huhh semmi,csak nagyon elszaladt az idő.
-Neked igen,de én magyarázkodhattam,hogy miért nem vagytok iskolában.-Figyeli mindenttudóan a mimikám,hátha kideríthet belőle valamit.Sajnos velem nem megy semmire.
-Na haragudj Katie,remélem nem fordul elő többet.
-Ó ez semmiség,Scott miatt nagyon sokat járattam a szám.-legyint nemtörődöm stílusban.
Hátranéz,aztán óvatosan lenyomja a kilincset(ami egyébként arany),aztán behajtja az ajtót.
Elfordítja a markolat alatti zárat,aztán a bézs színű szőnyegen lévő babzsákba ül.
-Mesélj Avery..mi nyomja a lelked?-lát belém pillanatok alatt.
Akkor ezek szerint mégsem vagyok olyan jó színész.
-Semmi..csak..nem számít.-hasalok rá az ágyra,úgy,hogy a fejem a szélén legyen,pontosan szemmagasságba Katievel.
-Szerinted véletlen zártam be az ajtót?Nekem elmondhatod azt amit Scottnak és anyáéknak nem mertél.-bíztat arra,hogy kiterítsem a kártyáimat.
-Ja és nem muszáj titkot mondanod,lehet tök hétköznapi is..például stresszel az ország egyik legnehezebb gimnáziumának a tanterve,vagy köcsög a matektanár,vagy Scott degeszre tömi magát,amíg az első padban éheznek.Bármit elmondhatsz.Én meghallgatlak.
Najó Katie most vett meg engem kilóra.
-Ezek közül kábé mindegyik.-temetem a fejem bele abba a rohadt jó illatú ágyneműbe.
-Valahogy gondoltam.
-Meg gyűlölöm,hogy Scott annyira bizonytalan,hogy az borzasztó.Fél az érzéseitől,már abnormális szinten.
Katie elsápad,aztán ránéz a combján összekulcsolt kezeire.
-Mindennek megvan az oka Avery,és Scott idővel biztos el fogja mondani..légy türelmes.
-Nekem nem a türelemmel van a problémám,hanem hogy nem értem a "kapcsolatunkat"-macskakörmözök az egyik kezemmel,amin éppen nem fekszek.-Lefeküdtünk,kiderült,hogy osztálytársak vagyunk aztán átnézett rajtam,összevesztünk,ezért heti pár órát vele kell hogy legyek,lepattintott rólam két srácot,eltaszított,utána átjött hozzám és az ablakban beszélgettünk,mindezek után elvitt motorozni ahol felhívta Chloe hogy idézem"nálatok vagyok",ezt leszámítva megvédett,és nem utolsó sorban felfedtük anyám titkát,amitől óvni akart..Érted?!
Nekem ez túl zavaros és fordulatos.Egyik pillanatban jó vele,a másikban pedig maga a pokol.
-Hú.-pislog kettőt kimeresztett szemekkel a világos lamináltpadlót nézve.
-Látod?!Én egy reménytelen eset vagyok.
-Nem vagy az.
-Te honnan tudod?
-Onna hogy volt egy egy pár órás tesós beszélgetésem,aminek nem mondhatom el a tartalmát.Sajnálom,de Scott nem adott rá engedélyt.
-Ó te most szivatsz?-kuncogok halkan.
-Dehogy is,csak ha el akarom tőle várni,hogy ne fecsegje ki a titkaimat,akkor én sem mondom el az övét.Ez így korrekt.
-Katie te bölcsebb vagy mint gondoltam.
-Ilyen testvér mellett kell,hogy legyen egy okos.-Dobja hátra a sötétbarna tincseit.
-Látom azért az egóból te sem szenvedsz hiányt.
-A miből?-neveti el a mondata végét,a körmeit tanulmányozva,aztán tipikus mozdulattal megtörli a szemét,és tipikusan kényelmes pozícióba helyezkedik(mintha fotózása lenne),végső sorban tipikusan ellenőrzi a sminkjét a telefonja tükröződő képernyőjén.
Hahotázva próbálom stimulálni a légzésem,de Katie szelfis arcai közben szinte lehetetlen.
-Johóó,hagyd már abbaaah.Megfulladoook.-kacarászok még mindig a hülyéskedésén.
Majdnem elfeledtette velem anyukámat és a hazugságait.
Gyűlölöm ha valaki hazudik nekem..mindegy milyen formában.
-Jó,de térjünk csak vissza arra,hogy anyukád titka.
-Képzeld el,egy maffiózó gyilkossal éltem le majdnem 18 évet.-emelkedek könyékre,aztán az alkarommal magyobb támaszkodási felületet biztosítok a testemnek.
Katie arcán a meglepődöttség szikrája sem jelenik meg.
Tudta és ő sem mondta el..mondjuk ezért nem hibáztathatom,de azért rosszul esik.
Kopogás hallatszik az ajtó túloldaláról,aztán a jellegzetes bariton kérdezi,hogy :"Tangát szeretnél,vagy francia bugyit?"
Köszönöm szépen,hogy elolvastad,nemsokára jön a kövi rész.
Pusziii<3