~Jimin szemszöge~
Amint odaértem, nem is csalódtam. Brooke ott ült és telefonozott. Bárhonnan fel tudnám ismerni, pedig nagyon régen láttam. Keresetem egy üres parkolóhelyet, leparkoltam és mögé osontam. Kezemmel eltakartam szemét.
-Szia Jiminshi. -mosolyodott el.
-Honnan tudtad, hogy én vagyok? -mosolyodtam el én is.
-Láttalak. -fordult meg, és ölelt át. Én is visszaöleltem.
-Rég láttalak.
-Én is téged. -engedtem el lassan. -Milyen volt az elmúlt 5 éved?
-Elég izgalmas. Anyáék rábeszáltek az egyetemre. Nagyon sokat bulizunk. Na és neked? Sikerült elérned, hogy hÍres táncos legyél?
-Ami azt illeti nem... anyám azt mondta semmire nem vinném a tánccal. -hajtottam le fejem.
-Oh, sajnálom Chim...És mivan Tae-vel? Még barátok vagytok?
-Igazából, erre még én se tudok válaszolni. -lett komoly a tekintetem.
-Történt köztetek valami?
-Igyunk egy kávét, és elmesélem. -mondtam, majd behúztam a kávézóba.
Rendeltünk mind a ketten egy-egy kávét, és kint leültünk. Elmeséltem Brooke-nak elejétől a végéig, hogy mi történt. Teljesen le volt esve az álla. Elmeséltem neki az is, hogy ma felhÍvott Taehyung, hogy bocsánatot kért, hogy azt mondtam neki, még gondolkodom a megbocsátáson.
-Szerinted mit kéne tennem? -támasztottam meg fejem.
-Hogy érted?
-Szerinted bocsássak meg neki? Annyira őszintének tűnt a telefonban.
-Én nem tudom Chim. Amit te jónak látsz...
-Pont ez a baj! Még én se tudom mi lenne a jó döntés! -hajtottam hátra a fejem
-Tudod mit? Inkább menjünk el valahova, hogy kiverjük ezt az egészet a fejedből!
-Az nem segÍtene. -néztem vissza rá.
-Réged mindig tudtam segÍteni. -rántott vállat. -Mi változhatott azóta?
-Hát-
-Na gyere! -szakÍtott félbe, és elkezdett magával húzni.
-De hát a kocsim! -néztem hátrafelé.
-Amiatt ráérsz aggódni. Nem lopja el senki. -húzott tovább.
-LassÍtsunk már! -húztam vissza. Ahogy ezt csináltam, Brooke "visszapördült" emiatt majdnem elesett, ezért derekánál megtartottam.
-J-Jimin...-pirult el.
Zavaromban nem tudtam elengedni, szerintem egy kisebb sokkot is kaptam. Csak néztem az egyre vörösödő lány szemébe. Egyszerűen gyönyörűek voltak.
>Brooke POV<
Ahogy Jimin a derekamnál fogva tartott engem, akaratomnál fogva is elpirultam. Visszajöttek az emlékek. Amikor viccből flörtöltünk egymással. Amikor eljátszottuk, hogy együtt vagyunk, és azt hazudtuk évfordulónk van, hogy ingyen ételt kaphassunk az éttermekbe. Meg még egy csomó más emlék. De ezek a legélénkebbek. Mert ekkor tudtam, hogy én fülig belezúgtam Jimin-be. De nem mertem neki elmodani. És, hogy miért kerültem 5 évig? Az egész ott kezdődött, hogy 1 évre kimentem New Yorkba, és addig egyáltalán nem beszéltünk. Utána már csak féltem a szemébe nézni. Meg az érzéseimtől is. Nem tudtam eldönteni mit érzek. De utána rájöttem, hogy én fülig szerelmes vagyok Jiminbe. És ez az érzés mai napig nem változott.
Hogy tetszik? Ez rövidebb lett egy kicsit, remélem nem baj:3 És azért nagyok az "Í" betűk, mert a laptomon nincsen, vagyis van, de csak nagy betűs. És remélem ebből értetek is valamit LOL