Mendel fáradtan dörzsölte meg a szemeit, majd óvatosan kiszedte a fülhallgatóját a füléből. Csupán félszemmel figyelte Andort, aki már kopogás nélkül lépett be a szobájába. Kimerültnek tűnt, ujjaival birizgálta szőke fürtjeit és bevárta a mögötte loholó Teklát. A lány egy egyszerű mozdulattal foglalt helyet az asztalon és a lábait lóbálva vetett egy csintalan mosolyt Mendelre, de ő csak megforgatta a szemeit.
– Lesz ma este egy buli Miskolcon, ha akarsz jöhetnél. – Tekla egy hatalmas pamacsot fújt dinnyés ízű rágójából, míg zöld szemeit közte és Andor közt kapkodta.
Mendel egy fáradt sóhajt hallatva helyezte telefonját Tekla mellé, majd lassan felvezette tekintetét a lány csupasz lábain, alig láthatóan összevonta a szemöldökét és alaposan átgondolta a válaszát. A bulik egyáltalán nem álltak tőle távol és már egészen hiányzott magányos életéből a pezsgés, de nem akarta könnyen adni magát.
– Na ne hisztizz már, jó lesz! – Tekla hevesen rúgott a térdébe, majd egy mosolyt villantva leugrott az asztalról. – Ismerem a magad fajtákat.
– Igazán? – Mendel kételkedve figyelte a lányt.
– Ezt egy igennek veszem!
Mendel egy megjátszott sóhajt hallatott, de azért örült, hogy nem neki kellett kimondania a végső döntést.
– Akkor este!
Tekla egy utolsó mosolyt megejtve szökkent ki a szobából. Már hetek óta tervezgette, hogy ellóg erre a bulira, de végig ott bugyogott benne valami aggasztóan rossz érzés. Egyszerűen intett egyet Annabellának és már el is hagyta a Pillmann házat.
Az utcán szokásosan fullasztóan dohos levegő uralkodott. Tekla érezte, hogy a homlokán már vízesésbe tömörültek a cseppek, fürtjei pedig nedvesen tapadtak tarkójához. Dünnyögve legyezgette magát, míg másik tenyerével ernyőt képzett a nap ellen, bár semmivel sem lett kellemesebb a helyzete.
Amint belépett a hűs házba kiszúrta Barnit a kanapé tövében. Ujjai között egy kis kamiont szorongatott, míg ajkaival megpróbálta imitálni a dudaszót. Tekla elmosolyodva közelítette meg a fiút és összeborzolva már így bozontos fürtjeit leheveredett mellé a hűs csempékre. Ő egy versenyautót ragadt meg, játékosan megelőzte a kamiont, mire Barni sértetten felhúzta az orrát és erőszakosan beleütközött Tekláéba. A lány csak figyelte öccsét, ahogy elmélyülten játszott a kisautókkal és egészen irigyelni kezdte nyugodt életét, viszont azt hihetetlenül sajnálta, hogy az összes barátja Miskolci volt, így gyakran meg se bírták látogatni egymást, főleg így nyaranta.
– Anya nem engedte meg, hogy találkozzunk Tibivel. Pedig pont hétvégén lesz a szülinapi zsúrja! – Hatalmas zöld szemeit Teklára függesztette. A kamion kipottyant a markából és szipogva simult nővérének karjaiba. – Mindenki ott lesz!
Tekla ismerte Izoldát, a nő sosem tartozott a kifejezetten szigorú szülők közé. Megcirógatta Barni sötétbarna fürtjeit, a kisfiú egészen elveszett az ölelésében.
– Mondta miért?
– Nem! – súgta alig hallhatóan.
Tekla az ajkaiba harapva dőlt neki a kanapé támlájának, annyira esetlennek érezte magát. Már egészen elszokott attól, hogy megvigasztaljon másokat, hisz általában ő volt az, aki vigasztalásra szorult. De tudta, hogy Barni előtt minden önző gondolatát ki kellett kosaraznia, hiszen csakis a kisfiú számított. Egyedül Barni!
– Akarod, hogy beszéljek vele?
Barni ijedten kapta fel a tekintetét.
– Ne mondd el neki, hogy én mondtam! Félek, hogy haragudni fog rám! – susogta halkan, majd a markába kapva a kis kamiont úgy feledkezett bele a játékba mintha mi sem történt volna.
Tekla sóhajtva kereste fel Izoldát. A nő a kertben dolgozott, hevesen tépdeste ki a gyomokat, míg fehér trikója teljes egészében átnedvesedett sós izzadtságtól. Egy vödörbe hajigálta a növényeket, de megpillantva Teklát azonnal megfagyott a mozdulataiban és egy fáradt nyögést hallatva felkészült egy újabb veszekedésre, de a lány arca egészen más fajta elszántságtól feszült meg.
Izolda azonnal felállt a gyepről és megtörölve a homlokát kíváncsian függesztette szemeit Teklára.
– Barni mondta, hogy nem engeded el a szülinap zsúrra, de ne mondd el neki, hogy én voltam az, aki elárulta ezt neked – egy szuszra nyögte ki mindezt, míg tarkóját megvakarva várta a nő válaszát, de Izolda egyszerűen csak elmosolyodva nevette el magát.
– Nincs, aki elvigye. Nekem holnap segítenem kell Kamillának, apád pedig dolgozik. Nem tudnánk elvinni és elhozni.
– Elvigyem én? – Teklából csak úgy kitört a kérdés és máris bánni kezdte, mert tudta, hogy holnap talán nem éppen a legjobb állapotában lesz a buli után. – Mármint, ha megengeditek én ma elmennék a srácokkal egy buliba, de simán eltudom vinni holnap a zsúrra.
Izolda kérdőn felvonta a szemöldökét. – És erről a buliról mikor is akartál szólni?
– Most? – nyögte ki összeszorítva a szemeit. Izolda megcirógatta Tekla arcát.
– Tudod, csak megrémiszt az, hogyha nem is engednélek el, te úgyis megszöknél. Már nincs is értelme szólnod, nincs értelme megszegnem, nincs értelme engedélyt adnom – Izolda hangja remegett. Tekla lehajtotta a fejét és hihetetlen mértékű fájdalom lett úrrá a testén. Az ajkait összepréselve meg akarta akadályozni, hogy kiszökjön belőle egy szipogás. – Már nincs értelme annak, hogy az anyukád legyek.
Tekla szemeiből pedig elindultak a könnyek. Reszketve törölgette le őket, de Izolda még idejében szedte össze magát és felemelve a lány arcát lesöpörte a könnyeket.
– Bocsáss meg! – susogta a nő. A lány tincseivel babrált. – Persze, hogy elmehetsz. Barninak a zsúrja négykor kezdődik. Csak addigra érj haza!
Tekla remegve bólintott. Utoljára magába szívta az Izoldából áradó meleg virágillatot és ki is bontakozott a karjaiból. Már nem is volt kedve az egész bulis kalamajkához, legszívesebben csak bekuckózott volna a szobájába és egész álló nap a repedéseket lesné. Barni mellett megtorpant. A kisfiú hatalmas zöld szemei az arcára vándoroltak és amint közölte a hírt nevetve pattant fel.
– Te vagy a legjobb! – kiáltotta lelkesen majd kirohanva megölelgette az anyját.
Te vagy a legjobb! Tekla letörölte a könnyeit, ujjai reszketve simultak az arcához. Mégis, hogy lehetnék a legjobb?
. . .
Hanga hamar ajtót nyitott, Tekla szokásához híven gyönyörű volt. Rövid tincsei hullámosan omlottak a vállaira, nem volt rajta túl sok smink arca mégis hívogatóan szép volt. Mindig is tudta, hogy barátnőjével kegyesen bánt el a sors és ezzel az évek alatt teljesen megbékélt, néha mégis irigyelte a lány szépségét.
Tekla befurakodott mellette és megölelgetve a nagyszüleit be is lépett a szobájába. A ruhák halmokban álltak szerteszét, az ágyon és a padlón, sőt még az íróasztalán is talált egy fehérneműt. Hanga sóhajtva terült el az ágyán.
– Tekla, tudod jól, hogy én nem szoktam bulikba járni! – nyűgösen fordult a hasára. Babakék színű körmeire esett a pillantása.
– Tudom és pont ez a baj, na ne nyavalyogj, hanem gyere segíteni! Muszáj valami ruhát találnunk neked – Tekla szórakozottan túrt bele a kupacba. – És mondd csak hol is találkoztatok ti Norbival?
Hanga vágott egy grimaszt és már azon gondolkodott, hogy megdobja Teklát a kezében szorongatott fehérneműjével.
– És nem is tartott sokáig a kapcsolatunk.
– Elvesztetted vele a szüzességedet, elcsattant az első csókod, szerelmes voltál. És mindez egy fránya buli miatt történt! Szóval csipkedd magad, lehet megint találsz valakit! – Tekla beletúrt a fürtjeibe majd kíváncsian felemelte a fejét. – Mi is történt tegnap Sebessel?
Hanga ezt az egy kérdést akarta elkerülni. Sóhajtva gurult le az ágyról, egy puffanással esett a ruhakupacra. El akarta felejteni az egész csókot, de nem ment neki, főleg, ha mindenki felhozza az első percben mikor már halványodna az emléke.
– Csókolóztunk?
– Úristen komolyan? – Tekla lelkesen perdült meg, de azért érezte, hogy kissé összeszorult a mellkasa. – Akkor miért lógatod az orrodat?
– Nem keresett azóta – nyögte ki fásultan. Tekla kacagva térdelt Hanga elé, a tenyerei közé kapta az arcát és megcsippentette pisze orrát.
– Tegnap történt, és ma úgy is találkoztok!
– Micsoda? – Hanga rémülten kapta fel a fejét, de Tekla már újból elmerült egy újabb kupac ruhában.
– Nem mondtam? Pedig úgy emlékeztem – vetett egy cinkos pillantást a lányra, mire csak egy fáradt nyögés volt a válasz. – Figyelj, mielőtt még komolyabbra fordulna dolog, csak tisztáznám, hogy Sebes talán nem a megfelelő partner. – Hanga felkapta a fejét és kíváncsian függesztette rá a pillantását. – Sebes olyan, mint én. Csak lefekszik az emberekkel... érzések nélkül.
– Ti is lefeküdtetek, ugye?
Tekla sóhajtva ejtette el a kezében tartogatott ruhát, majd leguggolva Hanga elé, egyik ujját az arcára vezetve cirógatta meg szeplős bőrét. Elhúzta a száját, nem szerette volna kimondani, de úgy érezte muszáj.
– Igen. Csak egyszer találkoztunk és bumm. Érted?
Hanga erőtlenül bólintott és még inkább el akarta kerülni a bulit, főleg azután, amit Teklától hallott. Gondolta, hogy Sebesnek volt dolga lánnyal, de nem hitte, hogy ennyivel!
– De ha csak le akarsz vele feküdni akkor hajrá! Igazán... azt hiszem vele volt eddig a legjobb a szex! – Tekla somolyogva simogatta meg utoljára barátnőjének az arcát, majd hozzávágta a kiválasztott ruhadarabot.
– Muszáj?
– Muszáj! Nem hagyhatsz egyedül három fiúval!
Hanga elmosolyodott majd a kezében tartogatott pöttyös piros ruhára esett a pillantása. Megmutatom én Sebesnek!
. . .
Sebes Mercedese időben futott be. Andor az anyósülésre vetette magát, míg a lányok és Mendel hátul nyomorogtak. A visszapillantó tükörből vetett egy futó pillantást Hangára, de azt kívánta bár ne tette volna. A lány egy mély kivágású pöttyös ruhában tündökölt, míg vörös fürtjei a vállát verdesték, de akárhányszor esett a tekintete a lányra, ő nem viszonozta azt. A fiú dühösen szorította össze az ajkait és igazat adott Kamillának, Hanga tényleg nem akart tőle semmit.
Majd megmutatom én neki!
Miskolcig nem volt hosszú az út, Elvis hangja betöltötte az utasteret. Kint az ég sötét leple alatt úgy tűnt, mintha a feketeségbe úszó talaj egybeolvadt volna a csillagos éggel. A távolban pedig csillagokként tündököltek a falvak fényei. A Mercedes már nem is egy kátyús úton zötykölődött, hanem elmerült a végtelen égboltban. Nem voltak különbségek, egybemosta őket a természet.
Negyedóra elteltével már Miskolc utcáit rótták. Zsebre tett kézzel figyelte az ablakokból kiszűrődő narancsos fényeket és az utcákon bóklászó fiatalok tömkelegét. A kávézók tömve voltak és az utakat betöltötte a nyári éjszakákra jellemző hangos zsivaj. Belemerült, olyan volt, mint a tücskök éneke csak éppen a városi kiadásban.
Oldalra sandítva követte Andort, a fiú elmélyülten magyarázott valamit Teklának, amire a lány válasza egy hangos nevetés volt. Egyedül Mendel barangolt magányosan, zsebre tett kezekkel róva a szűk utcákat.
Sebes vetett egy kusza pillantást Hangára, aki elmerült a Teklával és az Andorral kialakított párbeszédben. Arcán izgalom csillogott, cseresznyepiros ajkait összeszorítva nevette el magát, mikor Andor megbökte a könyökével. Szeretett volna ő is belebonyolódni a beszélgetésben, de haragudott a lányra. Leginkább azért, mert az este folyamán még egyszer sem pillantott rá, mintha a csók meg sem történt volna.
Hanga követte a barátait és amint beléptek a zenétől dübörgő helységbe máris megérezte, hogy ez nem az ő világa volt. A szíve hevesen kalapált és Tekla marka után kapva hagyta, hogy a lány egészen a pultig hurcolja maga után.
Valamilyen banda énekelt a színpadon, a parkettet pedig elözönlötték a fiatalok. A színek hevesen ölték ki egymást, sercegett a fülében a zihálástól terhes levegő, fullasztó pára uralkodott el a helységen.
– Mit kérsz? – Tekla hangja alig érte el a fülét, de hozzá hajolva ismételte el a kérdését. Hanga az ajkait harapdálva vonta meg a vállát, így végül valami orrfacsaró alkoholt nyomtak a kezébe. Elfintorodva kortyolt bele. Égette a torkát, de Tekla már a következő kört rendelte. – Jó lesz ez! Csak bízz bennem és engedd el egy kicsit magadat!
Hanga hinni akart Teklának és követve a példáját egymás után húzta le az elé pakolt italokat. Hátra hajtott fejjel nevetett fel mikor az utolsó poharat is kiürítette. Érezte, hogy a fejébe szállt az ital. Tett egy lépést előre, de a világ egy percre lelassult és kellemes homály vette körbe. A színek pattogtak a falak között, magába szívta a fullasztó levegőt. Ismerte ezt az illatot, a szenvedély szülte őket. Az a szenvedély, amely végigcsókolta az izzadtságtól csillámló testeket, amely előtört a heves érintésekből, amit a homályos árnyalatok keltettek a testben, a dübörgő basszus.
Ez a szenvedély olvadt bele az ereiben, felemelve az arcát hagyta, hogy Tekla magával rángassa a parkettre. Vörös tincseibe olvadt a felvillanó kobaltkék, a fullasztó ezüst, a pír szülte bíbor.
Kába volt, de ez a kábaság valahogy annyira hiányzott neki. Oly ritkán engedett a kísértésnek és most megint megérezve a forró markot a derekán nem is érdekelte, hogy ki szorította magához. El szeretett volna merülni ebben az érzésben, amit csakis a forró nyári éjszakák gerjeszthettek. Hátravetett fejjel rázta a csípőjét a zenére, a testében lüktetett az energia. Megbolondították az izmait.
Sebes a pult mellől figyelte Hanga kecsesen hullámzó testét, hevesen szorította a poharát, mikor megpillantotta az egyik alakot. Túlságosan erőszakosan szorongatta a lány puha csípőjét, de nem mozdult. Elmerült szenvedélytől fűtött mozdulataiban és az asztalra csapva az italt elhúzva a száját belevezette ujjait a tincseibe.
Már otthon is érezte, hogy ez az éjszaka csak balul sülhetett el, főleg, hogy ő vezetett így esélye se volt arra, hogy elvesszen az alkohol mámorában. De nem bírt elképzelni más testet a tenyerei között és ez megőrjítette. Bele akart merülni a lány kókuszos illatába, érezni az ajkait a sajátján, tüzesen lüktető ereit a bőre alatt.
Egy érintés simult a markára.
– Minden okés? – Sebes oldalra vezette a szemeit és egy göndörhajú lány pislogott rá. Egy mosolyra húzta az ajkait. – Az a csaj az? – Sebes követte a lány tekintetét, amik pedig megállapodtak Hangán. Összeszorította az állkapcsát, izmai kegyetlenül megfeszültek és nem értette miért reagált mindig ennyire borzasztóan. – Mi lenne, ha erre az estére megfeledkeznél róla?
Sebes eleresztett magát és teljes testével a göndörhajú lány felé fordult.
– Mindennél jobban meg szeretnék feledkezni róla! – súgta alig hallhatóan. A göndör nem igazán értette a szavait, de megragadva Sebes ujjait azonnal táncra hívta. Testük összeolvadt és Sebes elmerült az őt körüllengő édes illatban.
Mendel az egyik bárszékről figyelte a hullámzó tömeget. Látta, hogy Tekla már talált magának valakit, de az egyetlen ember, akit ő keresett eltűnt. Lenyelte a keserű italt és felpattanva a helyéről kifelé vette az irányt. Szüksége volt egy kis lazításra. És amint kiért a hűs éjszakába meg is pillantotta az ő embereit. A falnak támaszkodva adogatták körbe fűtől bűzlő cigarettát. Mendel észrevétlenül állt közéjük, látta, hogy már teljesen be voltak állva így észre se vették a plusz személyt és amint megérezte a torkát maró füstöt nyugodtságot érzett a testében.
Többször is körbement a cigaretta és mikor már ötödjére szívta magába, végre megérezte. Lassan mosolyodott el, nem értette, hogy a többiek miről beszélgettek, sőt valószínűleg mások sem értették egymást, de a nevetésük egyszerűen csengett a fülébe és már nem is bírt másra koncentrálni csak arra, hogy ő belőle is kitörjön a nevetés. Tisztán hallotta az öngyújtó csattanását, szemeivel látta a felvillanó lángot. A sötétséget elpusztító éles villanást. A fölé hajoló emberek hangját elmosta az éjszaka, a bentről kiáramló dübörgés is egybeolvadt mindennel. Már nem tudta mennyi ideje ácsorgott a hűs éjszakába és ez egyértelműen nevetésre késztette.
Boldogság.
Belépett a helységbe, érezte, hogy pupillája kétszeresére tágult a fényektől, a felvillanó sötétségtől és egyértelműen a fűtől. Lomhán kerülte ki a neki nyomódó testeket, nem foglalkozott a szavakkal, csak a gondolataiba merülve lépkedett. Repült. Legalábbis valami puhán lépkedett, nem a föld volt a lába alatt, mintha a parkettet puha vattacukorból szőtték volna.
Mendel fülében sistergett a zene és hirtelen csapódott a tenyerének egy érintés. Szemeit felnyitva szembe találta magát Andor vonásaival. Arca hihetetlenül élesen derengett előtte, minden más tudatlan homályba borult, de a fiút tisztán látta. Akár a felcsattanó öngyújtó sárga lángját.
Ujjai maguktól simultak Andor kipirult bőrére, csak annyit érzékelt a külvilágból, hogy Andor bőre olykor kékes olykor pedig vöröses árnyalatokban úszott. Mosolyogva rázta meg a fejét. Érezte a bőrét, lüktető ereit.
– Te betéptél? – Andor nevetve döntötte oldalra a fejét Mendel arcát figyelte. Tisztán látta vörös szemeiből és kitágult pupillájából, hogy a fiú szívott. Mozdulatai lassúak voltak, mégis lángra lobbantották a testét. Akaratlanul simult az érintésébe.
– Talán. Mondták már, hogy gyönyörű vagy? – Mendel közelebb hajolt Andorhoz, mintha egy titkot súgna a fülébe. A fiú elnevette magát. – Mert az vagy, egyébként is téged kerestelek. Elvesztél. Hol voltál? Mindegy hiszen itt vagy. Megtaláltalak!
Andor szemérmetlenül figyelte Mendel palakék szemeit. Tudta, hogy mindezt csak azért mondja ki, mert éppen nem bírta megkülönböztetni a gondolatait a szavaitól. Egyszer füvezett és pontosan ugyanígy volt vele, mint Mendel.
– Miért kerestél? – Andor halkan tette fel a kérdést, talán titkon reménykedett abban, hogy a kérdése süket fülekre talál. – Talán mondani akartál valamit?
– Olyan vagy mint egy angyal! – lehelte Mendel. – Jó veled lenni, faszomba. Ezeket kimondom, ugye? – nevetve döntötte hátra a fejét, fürtjei követték a mozdulatot. Andor egy lépést tett felé. – Látom, hogy tetszem neked. Azt hiszem az ilyet megérzi az ember. – ujjai újból belemerültek Andor szőke hajába és alig láthatóan magához húzta a testét. Senki sem törődött velük. A tömeg szélén álltak, egymáshoz simulva, elszívva a másik elől a levegőt. – Szeretsz velem lenni, nem? – Andor élesen magába szívta a levegőt, mikor megérezte a fiú ajkait a nyakán. Orra karistolta gyengéd bőrét, egyenesen kapkodta az oxigént, de nem bírta leállítani dübörgő szívverését. Vágyott rá. Az érintésre. A bűnre, ami hívogatta. Őt akartam! Bólintani se volt ereje. Elgyengült. – Mondd ki!
– Szeretek veled lenni. – Ezt már Mendel ajkaira súgta és amint elhagyta az utolsó betű a száját, megérezte puha ajkait a sajátján. Mohón kapott Mendelért. Kobaltkék fények festették be őket, szenvedélytől csöpögő érintésüket megemésztette a dübörgő basszus.
Tekla elnyílt ajkakkal nézte Andort. Arcából kifutott minden vér, ujjai ugyan még Andris markában pihentek az eszét felfalta az előtte lejátszódó kép. Andor meleg? Ijedten hunyta le a szemeit és azonnal Hanga után iramodott, hallotta Andris hangját, de nem bírta felfogni.
Andor meleg?
Könnyeit elnyelve kereste a piros, pöttyös ruhát. Kitört a helységből és azonnal kiszúrta Hangát. A fal tövében ült, arcát a tenyereibe temette.
– Hanga?
A lány felkapta az arcát, könnyektől maszatosan borult újból a térdeire, de addigra Tekla már mellette térdelt.
– Hé, minden rendben? – Szíve hevese dübörgött. Hiszen tudta, hogy rossz ötlet volt ez az egész!
– I-igazad volt! – Hanga sírva bújt Tekla karjaiba. – Igazad volt! – hangosan sikoltotta a szavakat, de minden egyes betűt megszakított egy előtörekvő szipogás. Bentről kiszűrődött a dübörgő basszus, néhányan cigarettáztak és kíváncsian figyelték a fal tövében kuporgó alakot. De a sötét homály beborította őket.
– Miről? – Tekla agya lelassult. Még mindig Andor és Mendel képe lézengett a szemei előtt.
– Sebes! Igazad volt! Most is éppen egy gyönyörű, göndör hajú lányt kúrogat a kocsi hátsó ülésén! – Hanga elkeseredetten merült el Tekla ölelésében. Még mindig kába volt, de érezte a fájdalmat. – Igazad volt!
– Lehet látott azzal a fiúval...
– Csak táncoltunk, Tekla! Meg is akart csókolni, de nem engedtem, erre meglátom Sebest, ahogy éppen kihúzta maga után a csajt és én idióta követtem őket! A kibaszott kocsijának a kibaszott hátsó ülésén dugja éppen! Vagy lehet, hogy végeztek már! Ki tudja? – Keserűen húzódott el. – Elmegyek! – Tekla elnyílt ajkakkal figyelte barátnőjét, még sosem hallotta ilyen sokat szitkozódni. Kavarogtak a gondolatait.
– Andor meleg.
Hanga egy pillanatra megfeledkezett a saját fájdalmáról, leguggolt Tekla elé és óvatosan cirógatta meg rózsaszínűre festett tincseit. Ő már sejtette, legalábbis abból, ahogy Andor nézett Mendelre. De Tekla, hogy nem vehette észre? Hiszen olyan régóta barátok!
– Menjünk haza! Buszozzunk haza – súgta Hanga. Tekla mosolyogva simított végig a lány könny marta arcán.
– Nincs ilyenkor busz.
– Pedig én biztos nem megyek haza Sebessel! – hevesen ellenkezett. Szíve újból összeszorult, de megpróbált nem rájuk gondolni.
– Muszáj lesz, Tölgyeskert millió kilométerre van innen, nem fogsz tudni hazagyalogolni, főleg a sötétben. Még valaki megerőszakol!
– A-a! Nem. Fogok. Hazamenni. Sebessel.
Tekla fáradtan döntötte homlokát a lány vállának.
– A taxi több ezerbe kerül, szóval szerintem hanyagoljuk! Várj meg mindjárt jövök!
De Hanga nem várta meg. Dühösen trappolt keresztül a téren és megtorpant a parkoló előtt. Cipője teljesen kitörte a sarkát, a szíve pedig fájdalmasan dobogott a mellkasában és másra se vágyott jobban, mint puha ágyára. Nem értette önmagát. Alig ismerte Sebest! Egyszer csókolóztak! Mégis annyira fájt látnia, hogy a fiúnak tényleg nem jelentett semmit. Konkrétan semmit! Még lefeküdni se akart velem!
Lehunyta a szemeit és az ajkait harapdálva akart elindulni, de hallotta a maga mögött dobogó lépteket.
– Hanga! Mondtam, hogy várj meg! – De nem Tekla volt az, aki elkapta a csuklóját. Érezte a bőre alatt futkosó forróságból. Hevesen rántotta el magát tőle és összeszorított szemekkel próbálta összeszedni a megmaradt méltóságát.
– Hanga? – Sebestyén hangja gyengéd volt, tele színtiszta hazugságokkal. – Haza viszlek. Mindenkit haza viszek! Vagy ha a többiek maradni akarnak akkor téged hazaviszlek és aztán...
– Nem kell! – Nyers hangja még önmagát is meglepte. Felnézett a csillagokra, majd összefont karokkal fordult meg. Borzasztóan kalapált a szíve. – Nem kell. Haza megyek máshogy. Tekla is szeretne még maradni, te is. Biztos vár a barátnőd! – epésen csúszott ki a száján. – Hívok taxit.
– Dehogy hívsz!
– Pedig én hívok egy taxit! – kiáltotta, de Sebes csupán egy lépést tett felé és a szíve a torkába ugrott. – Hívok egy taxit és elmegyek!
– Hanga ne csináld már ezt!
De a lány nem hallgatott rá. Előkaparta a telefonját, de hirtelen azt se tudta mit kell tárcsáznia. Szerencséjére az utca végében meg is pillantotta a sárga autót. Megkönnyebbülten helyezte vissza a táskájába a mobilt és elindult.
– Hanga! Hanga gyere már vissza! Mégis mi bajod van? – Sebes koslatott utána, de ő egyszer sem engedte meg magának, hogy rá nézzen. A taxi örömmel vállalkozott a fuvarra, de Sebes még az ajtó után kapott. – Kérlek hagyj vigyelek haza! Ez egy vagyonba kerül, van egyáltalán pénzed?
Hanga elszégyellte magát mikor rájött, hogy csupán egy ezres lapul a pénztárcájába.
– Na látod!
– Sebes mit akarsz tőlem?
– Most akkor jön vagy sem? – A taxis türelmetlenül nézett ki az ablakon, de Sebes megelőzve a lomha lányt hamarabb elküldte. A vezető dünnyögve hajtott el.
Hanga összefont karokkal ácsorgott a fiú előtt, az alkohol már teljesen elhagyta testét, csupán fáradtságot érzett. Ásítva huppant le a padkára és kíváncsian figyelte Sebest. Most is jól nézett ki. Nedves fürtök borultak az arcába, kék szemei pedig szokásosan jegeskéken villámlottak. Talán így még jobban is tetszett neki! Sóhajtva hajtotta állát a térdére.
– Csak vigyél haza, rendben?
Sebes bólintott.
Az út feszélyezett csendben telt. Hanga nem bírta elfeledni a képet, tisztán látta, hogy Sebes hevesen a hátsó ülésre döntötte a lányt. Megdörzsölte a szemeit és fáradtan döntötte homlokát a hűs üvegnek. Pedig a szülei mindig megtiltották neki, illetlenségnek tartották. De illetlen akarok lenni vele!
Egy apró mosolyra görbültek az ajkai és üresen szemlélte a zöld táblát, melyen a Miskolc felirat át volt húzva. Majd oldalra vezetve a ki is szúrta a fiút. Sebes a zsebében kotorászott és előhúzva egy cigit és egy öngyújtót kérdőn meredt Hangára, de a lány csak megrázta a fejét.
Lehúzva az ablakot azonnal a bőrének esett a hűs, éjszakai szellő. Egy bódult mosoly derengett az ajkain, míg az orrába belekúszott a cigaretta keserű szaga. Újból Sebesre vezette a szemeit és még magát is meglepte, hogy a fiú mennyire vonzón cigizett. Egyszerűen nem bírta lehámozni róla a szemeit.
Állkapcsa megfeszült minden egyes alkalommal, amikor kifújta a gomolygó füstöt. Göndör fürtjei össze-vissza kókadoztak, de még ez is jól állt neki. Hanga hitetlenül megdörzsölte a homlokát és már saját szánalmasságán nevetett. Egy felnőtt nő volt, mégsem viselkedett úgy.
– Figyelj... – Sebes nem tudta hogyan kezdhetne bele. Remegtek a hangszálai, amin még a cigi sem segített. Érezte Hanga pillantását magán, látta a szemeiben ülő gondolatokat, csak nem bírta megérteni őket. Tekla dühösen kereste fel a szórakozóhelyen és egyenesen neki esett.
– Mégis, hogy tehetted ezt? – Mérgesen csapott a karjaira, szemei villámként szikráztak. – Hanga nem olyan lány! Ő érzékeny, ő más! Vele nem játszadozhatsz! Érted?
Sebes egyszerűen nem értette Hangát, egyik pillanatban még ő játszadozott az ő érzelmeivel és még ő lett volna a hibás? Mert el akarta feledni a lányt? A cigit elnyomva hajította ki az ablakon és megköszörülve a torkát ránézett. Hanga nem kapta el a pillantását.
– Lehet félreértettem...
– Valószínűleg én értettem félre a szándékaidat! – A lány újból belevágott a szavaiba. – De nem baj, legalább valamilyen módon, de tisztáztuk, hogy...
– Végig mondhatom? – idegesen dobolt a kormányon, ám mielőtt még ráhajtottak volna a szerpentin utakra lehajtott az útról. Leállította a motort és dühösen meredt Hangára.
– Nem!
– Istenem – sóhajtotta, de egy mosoly mégis az ajkaira szökött és az előző dühe egy pillanat alatt párolgott el belőle. Mit tesz velem? – Hanga én nem értelek. Egyik pillanatban még úgy tűnik akarod ezt az egészet a másikban, pedig rám se nézel és ignorálsz! Azt hittem neked nem jelentett semmit a csók! Abba a kibaszott buliban is egy másik sráccal smároltál!
– Senkivel sem smároltam – gúnyosan ejtette ki a szavakat, de arca azonnal pírba borult. – Táncoltunk.
– Táncoltatok mi? Nem velem kellett volna táncolnod? – Sebes azonnal megbánta, hogy kimondta, de végül sóhajtva döntötte a homlokát a kormányra. – Nem is köszöntél!
– Mondtam, hogy szia! Külön oda kellett volna fordulnom, hogy szia Sebestyén? – Hanga letekerte az ablakot és hagyta, hogy a hűs szellő kiűzze belőle a forró gondolatokat. – Sajnálom. De te sem próbálkoztál valami lehengerlően. Azt hittem majd te mozdulsz és megcáfolod Teklát! – mérgesen csapta ki az ajtót és azonnal kilépett a nyári éjszakába. A szél az arcába kotorta vörös fürtjeit, amit a lány fájdalmas nyögés közepette tűrt a füle mögé. Sebes követte. – Azt mondta Tekla, hogy te csak lefekszel a lányokkal, hogy neked nincsenek komoly kapcsolataid... nem mintha komoly kapcsolatokat akarnék, egyszerűen egy biztosítást talán, hogy nem csak megdugsz és elhagysz? Mert sajnálom, de nem szívesen vállalkoznék arra a szerepre!
Hanga Sebes felé fordult, összefonta mellkasa előtt a karjait.
– Kamilla azt mondta – ő a nagynéném és pszichológus – hogy te... hogy te nem akarsz semmit tőlem, mert még önmagaddal sem vagy tisztába, és én meg nem akartam, hogy ez az egész csak a szexből álljon. Bassza meg! Kedvellek oké? – Sebes a zsebeibe fúrta az ujjait, de megérezve a vállára fonódó érintést azonnal felkapta a fejét. Hanga elhúzta az ajkait.
– Miért nem kérdeztél meg? – Hanga elkapta a tenyerét és még abban a pillanatban sütötte le a szemeit. – Mármint, tudom én is megkérdezhettem volna.
Sebes elnevette magát és belerúgva az egyik kavicsba megvonta a vállát. Ujjaival az ajkait kínozta.
– Mindketten elcsesztük.
Hanga elmosolyodott, már nem érezte azt az égető fájdalmat a mellkasában.
– Tiszta lap? – A lány halk hangjára Sebes nevetve kapta fel a fejét, lenézett a rá és óvatosan kinyújtotta felé a kezét.
Amikor már az autóban ültek Sebes feljebb tekerte a hangerőt a rádión. Hanga az ajkait harapdálva nézett hátra a visszapillantó tükörben. Kiűzte a képet a gondolatai közül.
Tiszta lap!
A fiú leparkolt a házuk előtt rá emelte fáradt, kék szemeit, a lány egyenesen elveszett bennük, de végül csak egy mosolyt ejtett meg és kilépett az autóból. A babakékre festett ajtón belépve hallotta, hogy az autó feldörmögött. Homlokát az ajtónak döntve eresztette ki a bent tartogatott levegőt és egyet gondolva lépett ki újból az utcára, de addigra az már üresen kongott. Egyedül a leereszkedő porszemcsék tanúskodtak arról, hogy Sebes egykor itt járt.
Az ajkaiba harapva figyelte a sötéten kongó utcát, egyetlen egy lámpa se égett. Egyedül volt. Ő és a megemésztő sötétség. Megborzongott a hűs időben, de nem bírta rávenni magát, hogy belépjen a házba. A késő éjszakai, nyári levegő éltette. Elvegyültek benne az elsuttogott szavak, az elpusztult titkok, a halovány csókok és a megtört szívek. Csupán maga nyár megrészegítette.
Valahol ott terjengtek az ő elsuttogott titkai.
Lehunyta a szemeit, magába szívta a levegőt. De hirtelen csapta meg az orrát valami édes, talán, mint a vattacukor illata. Karján borzongatóan siklott végig a libabőr. Valaki figyel! Érezte a bőrébe vájódó tekintetet. Reszketve fújta ki a levegőt. Rettegett felnyitni a szemeit. Csak képzelődsz! Ennyi az egész! Nyugodj meg! Hirtelen tárta fel a szemeit, a szavak a torkára fagytak. Farkasszemet nézett egy jegesen villámló szempárral. Azonnal felismerte Dodit. Pontosan ugyanúgy festett, mint a képen, csupán szemszíne változott.
Hanga teste remegett, könnyek gyűltek a szemébe a félelemtől, de az érzés abban a pillanatban illant tova, amint Dodi ujjai a homlokára simultak. A lány nem beszélt. Egyszerűen megfordult és futni kezdett.
Hanga pedig követte.