Amerikai Egyesült Államok, New York, 2021
Egy évvel később
Hunyorogva nyitottam ki a szemem a reggeli nap fényére. A makulátlan ablak és a fehér függöny nem csak átengedte a nap sugarait, de a nyárnak köszönhetően a meleg átjárta az egész testem. A vékony takarót letoltam magamról, oldalra fordultam és apró mosolyra húztam az ajkam. A francia ágy legszélén feküdtem, szinte éreztem, hogy majdnem leestem. Mellettem Addison, az újszülött fiam, Adam, és a férjem feküdt. Taylor olyan mély álomban volt, hogy a mozgolódásomra sem nyitotta ki a szemét. Egy kicsit megtámasztottam magam a kezemen, majd megérintettem Addison, és Adam puha arcát. Az újszülött fiam gyönyörűségét tőlem, és az apjától örökölte. - Édeseim - suttogtam magam elé, majd felültem és magamra tekertem a selyem köntösömet. Fél éve, hogy nyugodt reggelek és nyugodt éjszakák vesznek minket körbe.
Egy éve minden kusza és zűrös volt. Taylor sebesülése után hónapokig küzdöttünk és imádkoztunk, hogy gyógyuljon meg teljesen. Akkor Taylor megmenekült, viszont a lába nem gyógyult meg teljes egészében. Viszont akkor mégis hálát adtam az istennek, hogy visszakaptam őt. Egy év alatt sok minden történt velünk: az életünk visszatért a normális kerékvágásba, a gyermekeink boldogok, mi pedig összeházasodtunk. Az egy évvel ezelőtt történt szörnyű éjszaka után fél évvel házasodtunk össze és próbáltuk összekaparni a családunkat. Taylor vissza tért, a munkahelyére, viszont teljesen más pozíciót kapott. Munkája miatt nem csak elismerték, de kitüntették, és átvette Jennifer helyét, ezért azóta az irodájában szokta elkapni a bűnözőket és megoldani az ügyeket. Taylor helyére felvettek egy másik embert, akivel ő még nem találkozott, ezért tudtam, hogy már nagyon várta a mait napot. Owen azóta is hűséges barátja, illetve testvére Taylornak, aki mindig számíthat rá. Azt hiszem, hogy owen az egyetlen, aki a végsőkig kiáll mellette és jóban, rosszban mellette van. És persze itt vagyok én, aki az eltelt hónapok alatt nem csak megtaláltam a menedéket, de végre elfogadtam és megnyugodtam. Megnyugodtam, hiszen éreztem, hogy ez egy új kezdet.
Egy év!
Egy teljes év kellett ahhoz, hogy ami történt, az teljesen a múlt rabja legyen. Tizenkét hónapra volt szükségünk ahhoz, hogy felépítsük a családunkat és elkezdjük nevelni a fiúnkat, aki már újszülöttként is olyan erős, mint az apja(ez csak egy vicc volt, de Taylor mindig hangoztatja, hogy egy nap úgy is átveszi a helyét). Új lakást vettünk, ezért New York belvárosába költöztünk, pontosan oda, ahol az FBI épülete van. Tíz perc sétára van az én munkahelyem is. Taylor bíztatásának hála elkezdtem egy saját vállalkozást, ezért egy színvonalas, fehérnemű üzlet tulajdonosa lettem. Bár csak három hónapja kezdtem bele, mégis úgy érzem, hogy az üzletem megállás nélkül virágzik. Szóval...az életünk több, mint tökéletes! Minden éjszaka szeretkezünk, minden nap vacsorázunk és a gyerekekkel játszunk. Addison elfogadott engem, de az édesanyját soha nem törli ki a szívéből. Egy hétköznapi család lettünk, hétköznapi gondokkal.
Egy évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy a legnagyobb problémám az lesz, hogy elkések a munkából. És lássatok csodát: elkéstem a munkából!
- Taylor! Ébresztő! - hirtelen megráztam a vállát, ő pedig kinyitotta a szemét, és óvatosan fordult egyet. Adam mellette szuszogott, ezért karikagyűrűs kezével megsimogatta a baba pocakját. - Elkéstünk! Elkéstünk! - gyorsan kötöttem fel a hajam és a fürdőszoba felé futottam. Fél szemmel láttam, hogy Taylor Litwin bicegve feláll és utánam fut. Igen. A lába azóta sem gyógyult meg teljesen, de mindent tud, amit csinálnia kell: tud füvet nyírni, szemetet kivinni és tud szexelni is. Mi kell még?
- Francba, hogy megint nem szólt az a hülye ébresztő! - már a fogamat mostam, amikor a tükörrel szemben megállt és kezébe vette a fogkeféjét. - Ja, előbb tennem kell rá fogkrémet - nevetve figyeltem, hogy bepótolja a hiányát, majd mellettem állva lassan egymásra nézünk.
- Te minek is sietsz?! Főnök vagy! Neked nem gond, ha elkésel! - megengedtem a vizet, kiköptem a fogkrémet, majd elővettem a sminkes táskámat. - Jaj, még arcot sem mostam.
- Ez történik, ha a gyerekekkel alszunk! Nem elég, hogy nincs szex, de még későn is kelünk - morfondírozva megmosta az arcát, majd kezembe vettem az alapozót és meglöktem a vállát.
- Inkább beszéljünk arról, hogy kivitted-e a szemetet! - motyogtam, mire a szemöldökét ráncolva a konyha felé pillantott. Abban a pillanatban hallottuk a kukás autót, aki leindekszelt, a dolgozók pedig kiabálva kezdték el szedni a zsákokat. - Nem vitted ki, igaz? - suttogtam magam elé.
- A picsába - kifutott a fürdőszobából, miközben gyorsan utána kiabáltam.
- Pólóban és alsónadrágban nem mehetsz ki! Megtiltom, mert tudom, hogy a szomszéd nő odáig van érted!
- Szarok a szomszéd fejére!
És ekkor Taylor Litwin, pólóban és alsónadrágban futott ki, szemetes zsákkal a kezében. Vagy mégsem vagyunk egy hétköznapi család?
- Jól van gyerekek! Addison, irány az iskola! - negyven perces késéssel a konyhában álltam, miközben a mosatlan edényeket a mosogatóba tettem. Annyira felhalmozódott a tegnap esti vacsora után, hogy inkább a csepegtetőbe helyeztem a koszos poharakat. Taylor fehér ingben és elegáns nadrágban sétált le a lépcsőn. Amikor tudomásul vette a kialakult káoszt, a fiunkat tartva, megállt.
- Hol van Matilde?! - mutatott Adam felé. - Tudom, hogy csak nyitni mész oda, és utána egyből jössz haza, de én egy órára sem hagynám a fiamat Matildera!
- Tessék mondani, Mr. Litwin! - Addison annyira megijedt, hogy sikítva eltakarta a szemét, Adam pedig sírni kezdett. A házvezetőnő, hosszú hálóingben, nyuszis mamuszban, zöld arcpakolásban és a hajában található csattokban sétált le a lépcsőn. - Nincs megelégedve a munkámmal? Nem tetszik az, amit csinálok? - helyezte csípőre a kezét.
- Nem erről van szó, Matilde! Tudja, hogy mindent megteszünk a gyermekeink biztonsága érdekében - vettem a kulcsokat a kezembe. - Jól van! Elviszem Addisont az iskolába, kinyitom az üzletet és utána repülök haza! - Taylor elé léptem, puszikat nyomtam az újszülött baba fejére és beszívtam az illatát. - Öhm...Azt hiszem, hogy bekakilt!
- Matilde! Ez a te pályád - adta át neki Taylor a fiunkat.
- Bezzeg most már az én dolgom, igaz Litwin nyomozó?! - fakadt ki Matilde. - Azt hiszem, idelye pályát váltanom!
- Ó, nagyon jó helyen vagy, Matilde - tártam szét a kezem, miközben mindenki szétnézett a konyhában, amiben akkora rendetlenség volt, hogy még én is szégyellni kezdtem magam.
- Ez itt az én alsó nadrágom? - Taylor a kanapéhoz lépett, majd a díszpárnák közül kihúzott egy fehér anyagot.
- Szagolja meg és megtudja! - vágott vissza Matilde, mire szakadni kezdtem a nevetésből. Ez az én családom!
- Szép napot emberek! - az asztalok között megtámadtam az irodámat és lepacsiztam Owennel, aki a két monitor előtt állt és egy idegen sráccal beszélgetett. Miután letettem a táskámat, nyakamba akasztottam a kártyámat, feltűrtem az ingemet és Owen mellé álltam, aki vállamra helyezte a kezét.
- Taylor! - üdvözölt. - Szeretnék bemutatni neked valakit - egy kicsit félre állt, majd szemem elé került, egy húszas évei elején járó, csillogó szemű fiú. - Ő Jeremy az utódod! A mai naptól kezdve mellettem lesz és végezni fogja a munkáját! Jeremy, ő itt Litwin nyomozó, akinek a helyére kerültél - egy határozott kézfogás után mosolyogva megveregettem az új fiú vállát.
- Most szólok előre, hogy Black nyomozóval nehéz lesz felvenni a tempót! Katona volt - kacsintottam, mire a fiú fehér mosolyra húzta az ajkát.
- Nem számít! Hamarosan jobb leszek, mint ő! - beszólására felnevettem, hiszen már most megkedveltem a zöldfülű fiút. Hamar elkezdtük a munkát. Könnyű volt átvenni Jennifer szerepét, hiszen mindent tudtam az új ügyről. A fiam cumiját piszkáltam a kezembe, miközben a két monitor, két kopasz férfi arcát mutatta. A kék cumit mindennap, minden reggelén magamnál tartom, bízva abban, hogy amíg nálam van, a családom is biztonságban van. Olyan, mint egy talizmán.
- A helyzet a következő: Manhattan-től tíz kilométerre található lakópart tizedik szintje felrobbant. Szemtanúk szerint a tizedik szinten két testvér pár lakott - kezemben található gombot megnyomtam, majd a monitor közelebbről mutatta a két kopasz férfit. - Szóbeszéd azt járja, hogy elhunyt az apjuk, és mindketten az örökségre pályáznak. Az örökség nem más, mint ötven millió dollár...készpénzben!
- Készpénz?! Az nem semmi - nevetett az új fiú. - Feltételezem, hogy nem akarnak osztozkodni. Mindketten maguknak akarják a pénzt - bólogatott, miközben elismerősen pillantottam Owen szemébe.
- Viszont van itt más dolog is! Minden bizonnyal az egyik biztosította a bombát.
- Ez azt jelenti, hogy csak az egyik tartózkodott a lakásban, míg a másik a távolból figyelte - mondta Owen. - Tiszta sor! Van két testvér, akik háborút indítottak egymás ellen.
- Háború ötven millió dollár miatt - sziszegte Jeremy. - Nem fogják befejezni addig, amíg az egyik meg nem hal. És a konfliktus miatt rengeteg személy halhat meg - pillantott felém. - Addig fogják csinálni, amíg a két testvérpár ból, csak egy marad életben! Aki él: gazdag lesz. Aki meghal: megy az apja után.
- És nekünk ezt kell megakadályozni! A panelházban történt robbanás miatt ketten meghaltak, öten pedig súlyosan megsérültek - csóváltam a fejem. - Nem halhat meg több civil! Rajta lesztek az ügyön!
- Elmegyünk a robbanás helyszínére és kikérdezünk pár embert - veregette meg Owen a fiú vállát, de mielőtt elment volna, mosolyogva utána szóltam.
- Vigyáz a fiúra! Még nagyon fiatal.
- Húsz éves, apukám - nevetett. - Dobjuk be a mélyvízbe - tette fel a kezét, majd vigyorogva elsiettek.