- A helyeden vagy? - a fülesemből Owen, mély hangja szólalt meg, miközben az étterem logójával ellátott autóval három házzal odébb parkoltam le. Az idegesség miatt a régi bőr kormányon doboltam, miközben szendvicset ettem. Igyekeztem minél hamarabb elfogyasztani a sonkás-salátás szendvicset. Két házzal parkoltam le, de még ekkora távolságból is tökéletes rálátást kaptam Arturo házára. A luxus ház egy sárga kő fallal és sötétbarnára festett, modern kapuval volt ellátva. A boltíves kapura egy csegő volt rögzítve. A sárgára festett házban néhány helyen égeta villany, ezért biztos voltam abban, hogy otthon tartózkodik.Az már más kérdés, hogy egyedül, vagy inkább valakivel. A negyven perce leadott rendelésében egy pizza, egy steak menü és egy üveg vörösbor volt. Ezt a menüt simán el tudnám képzelni egy romantikus vacsorához, de én csak bízni tudtam abban, hogy a célszemély ma egyedül tartózkodik. Két ujjammal megkopogtattam a fülest, majd szívószál segítségével lehúztam a maradék kólát.
- A helyemen vagyok. Öt perc és kezdünk - súgtam magam elé, közben megrögzötten figyeltem Arturo lakását. Muszáj sikerülnie. A terv az, hogy futárnak kiadom magam és a rendelt kajával bemegyek. Miután ajtót nyit, nem lesz esélye, hiszen a saját háza fogja lesz, szóval sebezhető lesz. - Figyelj, engem az sem érdekel, ha meg kell kínozni őt - figyelmeztettem Owent, aki a terv szerint ebben a percben mászik át a hátsó kerítésen.
- Bent vagyok - mondta mély hangon, majd hallottam, hogy földre ugrik és minden bizonnyal egy bokor mögé rejtőzködik. - Innen hátulról belátok a nappaliba. Arturo egyedül van. Viszont kicsit aggasztó, hogy monoton módon telefonon - suttogta, majd az időt néztem és beindítottam az autót. Az étterem logójával ellátott kocsival leparkoltam a háza előtt, majd hevesen süllyedő mellkassal dudáltam. A piros autóból kiszálltam, a piros baseball sapkát csak jobban a fejemre nyomtam. - Értem! Akkor bent találkozunk!
- Ügyes legyél - suttogtam, kivettem a fülest és egyenesen a csomagtartóba dobtam. Kajával a kezembe sétáltam a modern kapu felé, de csengetnem sem kellett, hiszen a kapu a mozgásra lassan kinyílt. Hm. Idióta. A kajáért bármit, igaz?
Leplezni sem tudtam, hogy izgultam. Lassan több mint egy hónapja ezen az ügyön dolgoztunk. Nappal koncentráltunk, éjszaka pedig gondolkodtunk. A megválaszolatlan kérdések zakatoltak a fejünkben és ennél nincs idegtépőbb dolog. Kétségbeejtő, amikor az embert érinti valami, de számára megmagyarázhatatlan, hogy mi okból, vagy miért történt. Velem is volt, hogy napokon keresztül energiaitalt ittam és nem ettem. Gondolkodtam. Agyaltam. Ideges voltam, üvöltöttem. Viszont ma este minden dologra fény derül.
Kihez tartoznak a nők?
Miért ölték meg azt a három nőt?
Mi fog történni a maradék kilenc nővel?
Mi a számok jelentése?
Kifújtam magam. Lehunyt szemmel koncentráltam. Ideges voltam. Legszívesebben kidobtam volna a taccsot. Remegő kezemet az ajtó felületére helyeztem. Kopogni terveztem. Valamiért mégsem tettem. A másodpercek töredéke alatt megbénultam. Szinte éreztem a bennem csörgedező vért, az adrenalint. Éreztem, hogy ver és pumpál a szívem. A száraz levegő ellenére, izzadság cseppek jelentek meg a homlokomon. Letöröltem őket. Mi a franc, Taylor?! Gyerünk már! Te ennél jobb vagy! Profi vagy! Egy nyomozó, bassza meg!
Kop-kop.
Két kopogás után jobban homlokomra szorítottam a sapkát és vártam. Férfi hangokat hallottam. - Ezt mégis hogy érted? Nem erről volt szó! Nem ebben állapodtunk meg! - Arturo Smith nem csak mérges, de kétségbeesett volt. Semmi értelme nem volt annak amit mondott. Nekem ez így még kevés. De aztán... - Hogy...szedjük össze a számokat?! - kiabálta, majd hallottam, hogy az ajtó felé viharzik. Felkaptam a fejem. Szinte lassított felvételben láttam, hogy az ajtó kinyílik. A sötétet megtörte a fény és Arturo dühösen kitárta az ajtót. Vállával a füléhez szorította a telefont. Ő volt az. A csendes gyilkos. Az ember, aki ártatlannak tűnik, de mégsem az. Világoskék ing feszült a sörhasán, a szemüvege kicsit maszatos volt, az arca kipirult a dühtől. Mint az akció filmekben. A kurva anyját! - Kösz, szép estét... - egyenesen a szemembe pillantott. Magamnak köszönhetem, hogy gyors voltam. Előre lendítettem a lábam és azonnal gyomorszájon rúgtam. Arturo húsos teste nem csak hátra zuhant, de a készülék azonnal a padlóra esett. Arturo fölé léptem. A padlón hasalt. Hatalmas zörej hasított a csendes nappaliba, hiszen Owen egy nagy kővel apró szilánkokra törte az üvegajtót. A szilánkokat eltávolította, majd lenyomta a kilincset.
- Előre is bocs a tervezőnek - az ajtót bebaszta maga után, ezért a maradék szilánkok is a földre zuhantak. Arturi kúszva menekülni próbált, ezért azonnal a telefon felé böktem.
- Gyorsan nézd meg, hogy kivel beszélt! Mindent tudni akarok! Mikor hívták, honnan hívták, ki hívta! - kiabáltam, miközben megfordítottam a rohadékot, majd ökölbe szorítottam a kezem és bemostam neki egyet. Ezután kerestem egy széket, majd megragadtam a háas picsájár kötött bőr övet és hátrakötöttem a kezét. Amíg nem volt magánál becsuktam az ajtót, majd mindent alaposan szemügyre vettünk.
És már éreztem, hogy végre sínen vagyunk.
- Köszönöm ezt a szép mesét - Addison a nyakához húzta az elefántos takarót, majd az oldalára feküdt. Letettem az Oroszlánkirályról szóló mesekönyvet, majd puszit nyomtam a pici homlokára. - És azt is köszönöm, hogy ilyen jó dada vagy - a félhomályban csillogott a tekintete, ezért az ágy szélére ültem. - Haragszol rám? - ekkor fordult felém. Válaszolni akartam, de váratlanul Addison éjjeli lámpája lekapcsolt. A sötét miatt semmit nem láttam. Megtámaszkodtam a kezemen, majd az ablakhoz léptem és felhúztam a redőnyt, hogy az utca lámpa világítást eredményezzen. - Elment az áram? - suttogta.
- Szerintem igen - lenyomtam a kilincset, de amikor kinéztem a folyosóra, semmit nem láttam, hiszen vak sötét volt. Sziszegve bólintottam. - Gyakran szokott ilyen lenni, kicsim? - suttogtam az ajkamat elhúzva. Ő csak a fejét rázta. - Jól van. Maradj a szobádban. Keresek egy elemlámpát és megkeresem a villanyórát - erőltettem magamra egy mosolyt, majd becsuktam az ajtót. A folyosón található kicsi szekrényen volt egy elemlámpa, ezért magamhoz vettem. - Gyerünk már - tenyeremhez ütöttem, majd a harmadik ütés után úgy gondolta, hogy pislákolva, halvány fényt biztosít. Tapogatózva igyekeztem a lépcsőn, de a régi lámpa hamar megadta magát. - Szuper! Marha jó! - tudtam, hogy hol járok, ezért a legközelebbi kanapéra dobtam. Összefontam magam előtt a kezem. Az idegesség miatt mozdulni sem tudtam. A lábam a földbe gyökerezett. Nem éreztem mást, csak a szívem szapora dobogását és a káoszt, ami lassan, de megbénított. A bejárati ajtó tárva nyitva volt. Az ajtó előtt található Welcome feliratú lábtörlő, felhajolva és összegyűrve. Fülem mögé tűrtem a barna hajtincsem. Valaki volt a házban. Lépteket hallottam. Ezek a léptek távoliak voltak, viszont egyre jobban hallottam. A félelem ellenére azonnal a kanapé mögé térdeltem, majd két kezemet a számra szorítottam. Telefon nem volt a kezemnél. A kurva telefon! Taylor! Lépteket hallottam. Egy kis idő után meghallottam a mély léptekhez csatlakozó hangokat is.
- A tizenkettesnél vagyunk - egy férfi szólalt meg. - Igen, biztos! - emelte fel a hangját. Valakivel beszélt. Kivel? Kiről? Talán...talán rólam? Mi az a tizenkettő? Ki az a tizenkettő? - Figyelj ide, baszki! Kurvára jól tudom, hogy ma éjszaka az összes számot be kell gyűjteni! Nem vagyok hülye, nem ezért kapom a kurva pénzt! Kibaszott tizenkettő! Hol a pokolban vagy? - az ajtó tárva nyitva volt. Ha most elfutok, akkor esélyem van a menekülésre. A szívem a torkomban dobogott. Remegtem, de tudtam, hogy csak így lesz esélyem. Ha sikerül elmenekülni, akkor azonnal szólhatok a zsaruknak. Igen! Ez lesz az! Amikor négykézláb az ajtó felé araszoltam, gyorsan felálltam. Vissza sem néztem, amikor az ajtó felé futottam. Gyors voltam mint a villám. De nem tartott sokáig. A küszöbön át léptem, amikor egy második férfi lépett be a házba. A testének neki ütköztem, majd a padlóra zuhantam. Éreztem, hogy rám fekszik és próbál lefogni. Emlékszem, hogy kiabáltam és lábammal rúgtam. Ketten próbáltak lefogni, miközben a másik férfi megvilágította az arcom és így szólt: - Áh, igen! Az a csodálatos tizenkettő! Megvannak az utolsó szám is! Irány külföld! Tetszeni fognak az országok, ahova viszünk, édesem.
- Azt mondtam, hogy nyisd ki a szemed! - harmadik ütés után kinyitotta a szemét, maj vért köpött a padlóra. Aruro magához tért, addig owen a telefont nézte, de a szám akivel beszélt, letiltotta magát. - Csinálj vele valami! Tudnom kell, hogy mit jelent! Össze szedik a számokat?! - kiabáltam dühösen. - Milyen számokat?!
- A számok a nők, te idétlen! A nőket szedik össze! - Arturo fogain végig folyt a vér, miközben felduzzadt arccal és lila szemmel nevetett.
- A nők?! - kiabáltam az arcába, hiszen kezdtem megőrülni. - Ki szedi össze a nőket? - kérdeztem, majd megragadtam a vértől átázott ingét. - Válaszolj, te rohadék!
- A fickó, akinek majd sokat fognak fizetni értük - rántotta meg a vállát. Gondolkodtam. A hajamba túrtam. Hátra léptem és a legközelebbi vázába rúgtam. Forrt a vérem és eluralkodott felettem a káosz. - Eredetileg tizenkét gyönyörű nőt választottak ki. Köztük voltak hasztalanok is, ezért őket hamar megölték. A maradék kilenc nőt össze szedték, hogy kivigyék őket külföldre - lila monoklival felém pillantott, majd végignézett rajtam. - Külföldön sok férfi van, akik milliókat fizetnének azért, hogy jól megdugják őket. Kereskedni fognak velük.
- Ezek a nők szex rabszolgák lesznek?! - kiabálta Owen. - Erre akarsz kilyukadni?! - pillantott felém, miközben a fejemet ráztam. Hányinger kerülgetett. Képek villantak be. Képek, meztelen nőkről, drogról, sátrakról és sorban álló, büdös férfiakról. Képek, koszos matracokról, száraz kenyérről és nőkről akikhez egész éjszaka csak mennek és mennek. Hánynom kellett. Az izzadság keveredett a hányingerrel, ezért gyorsan a konyhába futottam. A mosogató fölé hajoltam, de ekkor megszólalt Arturo telefonja.
- Nem csak szex rabszolgák - csóválta a fejét. - A legszebb nőket, tovább adják a kartellnak! A kartell jó pénzért megvásárolja őket, de csak a különlegeseket. A kartell a legrosszabb mind közül. Ő nem kegyelmez. Kihasználja a legszebb nők szépségét és állomásokra viszi a nőket. Olyan állomásokra, ahol a perverz disznók milliókat fizetnek azért, hogy bele élvezzenek a nőkbe! Sátrakba, hotelekbe, munkás telepekre...és szegény nők csak védtelenül tűrik, miközben a férfiak használják őket.
- Taylor...
- Ne most Owen! - üvöltöttem.
- Taylor ez...
- Kuss legyen!
- Freja! - kiabálta, mire megfordultan a tengelyem körül. Arturo telefonján található videóra pillantottam. A videó sötét volt. A sötétben letámadtak egy nőt. A nő kiabált és a földön rúgkapált. Kétszer megütötték őt. Szédülve néztem Arturo felé, aki így szólt: - Ahogy mondtam: a legszebb nőket a kartell továbbviszi - a felvételen található videó felé bökött, majd Owen felolvasta az üzenetet, amit a videóhoz küldtek.
- A tizenkettő is megvan. Kösz, az eddigi munkát. A pénzt a számládra utaltuk.
Megfordultam. Futni kezdtem. Kilöktem magam előtt az ajtót. Kétszer majdnem elestem. Sírva indítottam el az autót és padlógázt nyomtam. Egész úton Freja telefonját hívtam, de nem volt elérhető. A lakásom elé értem. A lábam földbe gyökerezett, hiszen az ajtó tárva nyitva volt. - Freja! - kiabálva befutottam az ajtón, de a sötét ház üresen állt. Nem csak üresen állt, de minden dísz és kerámia a padlón, széttörve hevert. Freja szobája nyitva volt. Ő pedig nem volt a házban.
"A legszebb nőket a kartell továbbviszi."
"A legszebb nőket, tovább adják a kartellnak!"
"Kihasználja a legszebb nők szépségét és állomásokra viszi a nőket. Olyan állomásokra, ahol a perverz disznók milliókat fizetnek azért, hogy bele élvezzenek a nőkbe! Sátrakba, hotelekbe, munkás telepekre...és szegény nők csak védtelenül tűrik, miközben a férfiak használják őket."
A hajamba túrva lezuhantam és sírva előre pillantottam. Akkor láttam meg Addisont, aki sírva a lépcső mögül felém pillantott.