- Juhé! Megyünk a McDonald's-ba! - Addison oldalra helyezte a két kezét, majd vigyorogva az ajtó felé futott és megkereste a rózsaszín szandálját. Közben én a szobámból léptem ki, a lábam a földbe gyökerezett, hiszen több dolog is történt. Amikor kiléptem, Taylor lecövekelt és pislogás nélkül végignézett rajtam. A pupillája kitágult, arcára enyhe pír ült ki. Én csak szégyenlős mosolyra húztam az ajkam. Talán tetszik neki az, amit lát? Annyira megszeppentem, hogy kezemet hosszú másodpercek után is a kilincsen tartottam. Alig láthatóan végignéztem magamon: bokáig érő, lenge fehér szoknyát, és sötétpiros, spagetti pántos trikót viseltem. A hajamat enyhén behullámosítottam és egy napszemüveggel hátra fogtam. Taylor, a szemem és a bokám között kapkodta tekintetét. Fel és le. Fel és le. - Apa! - Addison megragadta a kezét, ezért Taylor azonnal kizökkent.
- Öhm, megyünk angyalom - a szemöldökét ráncolta, majd Addison kifutott a bejárati ajtón, ezért csak ketten maradtunk a nappaliban. Megint az történt, hogy nem tudtuk levenni egymásról a tekintetünket. Volt köztünk egy jól érezhető feszültség. Próbáltam kerülni a tekintetét, de Taylor eszméletlenül jóképű volt: fekete pólója feszült a kidolgozott testén. Szintén fekete farmert és lapos talpú, fehér cipőt viselt. Ritkán látni őt hétköznapi viseletben, ezért csak jobban összezavart. - Nagyon csinos - helyezte ujjai közé a kocsikulcsot. Váratlan dicsérete miatt bólintva megköszöntem, majd elkerekedett szemekkel kereket oldottam.
Na jó!
Próbáltam eltekinteni attól, hogy első közös programra vagyok hivatalos és nem arra figyelni, hogy Taylor jól láthatóan feszült. Illetve reggel óta megváltozott a viselkedése. Tegnap éjszaka történt egy - két dolog. Olyan dolog, ami csak ránk tartozik. Sok alkoholt ittam, viszont emlékeztem pár dologra. Ha akarnám sem tudnám elfelejteni. Homályosan emlékszem, hogy Taylor a falnak nyomja a testem, leguggol elém és nedves csókot nyom a hasamra. A csókjára és az illatára is emlékeztem. Sokan azt mondják, hogy a részeg emberek nem emlékeznek arra, hogy mit csináltak, illetve mondtak. Viszont én emlékeztem. De talán jobb lenne, ha ez fordítva lenne? Jobb lenne, ha nem emlékeznék semmire? Akkor talán nem aggódnék azon, hogy Taylor mit tud, vagy mire gondol, amikor felém pillant.
Az autó út viszonylag csendben telt. Szerencse, hogy Addison nem érzékelte a köztünk található feszültséget. Ő egész úton beszélt és az apukáját hallgatta, aki néha hozzá szólt a témához. Olyankor ő a visszapillantóba nézett és találkozott a tekintetünk. A pici tükörbe nézve egy kicsit elpirultam, de álltam Taylor tekintetét. Amikor észrevette, hogy nem az útra figyel, gyorsan elkapta a fejét. Sokan voltak a belvárosban, ezért Taylor is óvatosan közlekedett. Bár sokszor fájdalomra panaszkodott, de egészében úgy tűnt, hogy gyorsan gyógyul. Minden bizonnyal hozzászokott már a sérülésekhez és megtanulta kezelni őket.
Amikor Taylor keresett egy szabad helyet a parkolóban, Addison gyorsan kicsatolta az övét és megfogta a kezem. - Hova sietsz, kicsikém? - mosolyogtam.
- A mekibe - kezével az épület felé bökött. A parkolóban rengeteg autó állt, alig volt egy-két szabad hely. Még az üvegen keresztül is láttam, hogy az emberek sorba állnak a pultnál. Furcsa, de a McDonald's-ban mindig sokan vannak. - Gyere apa - Addison, Taylor keze után nyúlt, majd az apja bezárta az autót. Addison volt középen, mi pedig két oldalt fogtuk a kezét, és így léptünk be a meki ajtaján.
- Tényleg sokan vannak - Taylor a zsebébe helyezte a kocsikulcsot, majd tanácstalanul pillantott felém. Tekintetemmel próbáltam helyet keresni, de nem igazán találtam.
- Viszont kint van szabad asztal - mutattam az egyik asztal felé.
A harmadik pénztárnál viszonylag gyorsan sorra kerültünk és tálcákkal a kezünkben a kijárat felé igyekeztünk. Addison annyira sietett, hogy nem figyelt és beütötte homlokát az üvegajtóba. Természetesen azonnal sírni kezdett, Taylor pedig azonnal magához húzta és puszilgatni kezdte őt. Általában az embereket kiboritja a gyerek sírás, viszont mindenki ( leginkább nők ), mosolyogva sóhajtoztak és Taylort nézték, ahogy a barna hajú lányt ölelgette. Én csak felvontam az egyik szemöldökömet, majd puszikat nyomtam Addison pici puklijára. Egyem a szívét. Miután az asztalhoz ültünk, mindenki megmutatta a másiknak, hogy mit kért. Ez kicsit furcsa volt, de Addison indította el a játékot, szóval így következtünk a sorban: Addison egy Happy Meal Menüt kért, amihez választott egy külön ajándékot is, valamint hamburgert, hozzá egy köretet és egy üdítőt is. Kétlem, hogy ez a pici lány ezt mind megenné, szerintem csak a játékra volt szüksége. Én próbáltam visszafogottan választani, hiszen Taylor kifizette az én részemet is, ezért nem akartam visszaélni a jószívűséggel. Végül egy McMenüt választottam, ami egy cóla, közepes burgonya és egy finom hamburger volt. Taylor zárta a sort. Taylor McMoment menüt választott, de neki nem volt elég a burgonya, a halrudak, a hamburger és a cóla. Ezért kért hozzá két kicsi fagyit, az egyiket pedig átnyújtotta nekem. - Ó, nagyon köszönöm - udvariasan átvettem, majd ujjaim közé tettem a műanyag kanalat. Addison a játékával töltötte az időt, ezért Taylor figyelmeztette, hogy tegye le, különben elveszi. Erre Addison sírni kezdett. Úgy látom, hogy a mindennapokban igazi rosszcsont ez a kislány. Addison nem csak kiverte a balhét, de kiabálni és rugdosni is kezdett. Én csak Taylor szemébe néztem, aki feltette a mutatóujját és elszámolt ötig. Öt másodperc után síri csend lett, majd Addison kezébe vette a hamburgert és óriásit bele harapott. Közben fél füllel hallottam, hogy a Jégvarázs dalát énekli, ezért én csak pislogás nélkül néztem rá. Taylor magánál tartotta a játékot és csak azután adta vissza, miután Addison megette a hamburgert.
- Megettem - vigyorgott, de Taylor dühös pillantással nézett a lányára. Addison csak vigyorogott, és kislányokhoz méltóan, aranyosan pislogott.
- Hiszen megette - adtam neki igazat. - Kérjük vissza a játékot! - mosolyogtam.
- Igen - ütött Addison az asztalra. - Kérem!
- Na ezért nem kapod meg! - újabb sírás, újabb hiszti és sikítás jött rá. Volt valami vicces, Taylor és Addison viselkedése között, de tény, hogy egy könnyező kislányt soha nem szabad kinevetni. Hát én most megtettem. Hupsz.
- Bocsánatot kérek, apa - suttogta. - Nagyon szeretlek - mosolygott édesen. - Kérem szépen - két kezét kitette, ezért Taylor lassan bólintott, majd átadta neki a játékot. - Elmehetek játszani? - Addison a csúszda felé mutatott. Taylor bólintott, de hozzátette, hogy nagyon figyeljen magára, különben baj is történhet. Addison látótávolságon belül volt, Taylor minden másodpercben a lánya felé pillantott, ezért tudtuk, hogy biztonságban van.
- Köszönöm, hogy én is jöhettem - mondtam, mire Taylor a szemembe nézett.
- Ugyan! Maga a családunk része - mondta halkan. - Természetes, hogy itt van - harapott a hamburgerbe, majd leöblítette cólával. Reggel óta távolságtartó velem, ezért úgy gondoltam, hogy kerek perec megkérdezem, hogy mire emlékszik a tegnap éjszakából.
- Megkérdezhetem, hogy mire emlékszik a tegnap éjszakából? - suttogtam, mire meglepetten felvonta a szemöldökét.
- Reggel semmire, de aztán beugrott egy-két dolog - vallota be, ezért végképp ideges lettem.
- Áh, csakugyan? - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Igen Freja - mélyen a szemembe pillantott, ezért ajkára vezettem a szemem.
- És most mit gondol?
- Engedjük el a magázódást - kérte. - Olyan hivatalos.
- Jól van - sóhajtottam mosolyogva. - De remélem, hogy nincsen semmi baj.
- Freja - sóhajtotta komolyan. - A tegnap este életem legszebb éjszakája volt. Tudom, hogy nem tudtuk befejezni, de nem is érdekel. Engem az érdekel, hogy melletted őszinte tudok lenni és nem kell megjátszanom magam. Árad belőled a pozitív energia és mindig mosolyogsz. A mosolyod pedig ragyogó és mindig szebbé varázsolja a napomat - lesütötte a szemét, majd folytatta. - A kettőnk kapcsolata nem indult túl jól. De úgy érzem, hogy van köztünk valami, ami több.
Mosolyogva meg csóváltam a fejem, majd vettem a bátorságot és megfogtam Taylor kezét. A szexi kézfejét simogattam, közben szóhoz sem tudtam jutni. Még mindig a szavai csengtek a fejemben. Elképesztő, hogy így gondolja és boldoggá tett vele. Nagyon is. - Hasonlóan gondolom - vallottam be. - Érzek irántad valamit. És úgy érzem, hogy ez csak erősödhet - amikor kimondtam, megkönnyebbült és puszit nyomott a kézfejemre. - De úgy érzem, hogy ez még kevés.
- Abszolút így van - értett velem egyet. - Ezért van egy javaslatom.
- Hallgatlak - vigyorogtam.
- Gyere el velem vacsorázni. Csak te és én. Ott talán megtaláljuk azt, amit keresünk - bólintott, mire boldogan igent mondtam.
- Nagyon jól hangzik - sóhajtottam megkönnyebbülten. - Egyébként is szeretném folytatni.
- Hm, mit? - húzta pajzán vigyorra az ajkát.
- A bort, a beszélgetést, az érintéseket, a pillantásokat és azt az éjszakát - suttogtam, mire tekintete az ajkamra tévedt.
- Számból vetted ki a szót - mondta mosolyogva. - Holnap este?
- Nekem megfelel - mondtam, majd próbáltam titkolni a vigyoromat. Vacsorázni fogunk. Ketten.
________________
Minden kedves olvasómnak Boldog Új Évet Kívánok! Kívánom, hogy a következő év mindenkinek sikerekben és jól teljen. Sajnos ma már nem lesz alkalmam írni, ezért holnap megleplek titeket fantasztikus, követekő részekkel.