- Nagyon köszönöm! - szép szolid sminkben és elegáns ruhában léptem ki az öltözőből. Miután elrendeztük a számlát, az összes készpénzem ráment, ezért most valóban pénz nélkül fogok elmenni a kávézóba, ahova elhívtak az állásinterjúval kapcsolatban. Az első és a legfontosabb az, hogy nem láthatják rajtam azt, hogy össze vagyok törve. Próbáltam kevesebb sminket felvinni az arcomra, de muszáj volt eltüntetni a lila sebeket és a monoklit. Pont a kórház recepciója felé tartó folyosón sétáltam, amikor váratlanul az a kedves pincérnő sétált felém, akivel a kávézóban találkoztam. Ő volt az egyetlen, aki látta rajtam azt, hogy valami nagyon nincsen rendben. Amikor megpillantottam a ragyogó szemét és a kedves mosolyát, majdnem elsírtam magam, hiszen úgy éreztem, hogy sok mindent köszönhetek neki. - Üdv! - mosolygott. - Gondoltam, hogy meglátogatom magát!
- Nagyon kedves - mosolyogtam. - Köszönöm, hogy gondoltál rám - helyeztem vállamra a mintás Prada táskát.
- Hogy érzed magad? - fürkészte az arcomat, hiszen már a kávézóban nem néztem ki túl jól. Néha az embernek muszáj hazudni és úgy tenni, mintha minden rendben lenne Egyszerűen csak azért, mert nem lehet tudni, hogy mi történne utána. Talán a volt férjem rám talál. Talán elmegy a rendőrségre és körözést ad ki rám. Nem! Azt biztos, hogy nem tenné! Ezt leszámítva próbáltam a legkevesebb információt kiadni magamról.
- Nagyon jól vagyok! És hálásan köszönök mindent - fogtam meg a kezét. - A közelben kaptam egy nagyon jó munkát - mondtam el neki, hiszen ez részben az ő érdeme is. - Ha beválik és a közelben maradok, akkor találkozunk még - szorítottam meg a kezét.
- Úgy legyen, kedvesem - köszönt el, majd elsétáltam mellette és megigazítottam a fekete bélézeremet. A szökés közben kevés ruhát tudtam a bőr táskába nyomni, ezért nagyon megkönnyebbültem, amikor megláttam a sötétkék farmerem és a fekete blézeremet. Miután kiléptem a kórház üvegajtaján, hevesen dobogó szívvel megindultam a kávézó felé, amit a tegnapi hívás után egy cetlire írtam.
A kávézóban sokan ültek, az emberek pedig jókedvűen beszéltek. Az egyik letisztult, és kávé matricákkal ellátott ablak mellett egy gyereksarok volt. A vasútmintás szőnyegen kicsi csúszda, több színes párna és műanyag játékok voltak. Én csak szomorú mosolyra húztam az ajkam, és alhasamra simítottam a kezem. Baba! Volt egy babám. De nem voltam elég erős ahhoz, hogy kitartsak mellette. A szívem mélyén sejtettem, hogy miért ment el. Az a rohadék...még szex közben sem bánt óvatosan velem. Talán neki köszönhetem, hogy elment a baba. Talán a sors akarta így. Azt hiszem, hogy ezt már nem fogom megtudni.
Akkor kaptam fel a fejem, amikor az ajtón belépett egy középkorú hölgy és egy barna hajú, folyton vigyorgó kislány. A kislány hófehér fogai és csillogó zöld tekintete azonnal levett a lábamról. Fehér szoknyát és rózsaszín pólót viselt. Okosan fogta a hölgy kezét, akinek tekintete komoly és kimért volt. Sötétbarna haját szoros kontyban hordta. Fehér blúzt és fekete ceruza szoknyát viselt. Amikor felém pillantott, a szemöldökét felvonta és mondott valamit a kislánynak. Én lassan felálltam és az asztal széléhez álltam. Talán ezen a találkozáson múlhat az új életem. Alaposan végig néztem a kislányon, akinek kezében volt egy rózsaszín varázspálca. Hm! Azt hiszem, hogy most már tudom, hogy fogom magam belopni a szívébe. - Nagyon örvendek! A nevem...
- Tudom, hogy ki maga, hiszen bele van írva az önéletrajzába - a nő határozottan megállt előttem, majd a kislány vállára simította kezét, aki kíváncsi tekintettel nézett rám. Úgy gondoltam, hogy kicsit lehajolok elé és a varázspálca felé pillantok.
- Nagyon szép varázspálcád van! Varázsolni is tudsz vele? - suttogtam. A kislány természetesen azonnal elnevette magát. Ez csak jót jelentett. Fél szemmel láttam, hogy a mogorva hölgy is elismerően bólintott. - Amikor ennyi idős voltam mint te, akkor nekem egy palotám is volt!
- Hűha! - lendítette meg a pálcát. - Mesélsz még nekem róla? - aranyos és huncut mosolya azonnal magával ragadott. A szívemben éreztem, hogy talán ez a család fogja megváltoztatni az életem. A mogorva nő felé pillantottam, akinek vonásai kicsit enyhültek. Ezek szerint igaz, hogy az első benyomás nagyon fontos.
- A palotámban lakott egy tündér és egy zöld színű manó - suttogtam és kicsit közelebb hajoltam hozzá. - A manót nem szerettem, mert mindig ellopta a tündér varázspálcáját - bólogattam. - És tudod, hogy mit csinálsz?
- Hi! - ijedten tette szája elé a kezét. - Mit csinált?
- Csúnya békává varázsolta a tündérkémet - "szomorúan" lesütöttem a szemem, mire a kislány megfogta a kezem.
- Én tudok neked segíteni! Van varázspálcám!
- És nagyon szép ez a pálca. De téged hogy hívnak, hercegnő?
- Apa is mindig így szokott hívni!
- Csak akkor amikor jó kedvében van - vágta rá a hölgy, mire mosolyt erőltettem magamra. - Az apjával nem lesz ilyen könnyű dolga!
Ekkor elkerekedett szemekkel felé pillantottam, hiszen ez a kijelentés több dolgot is takart. - Azt mondja, hogy akkor enyém az állás?
- Akkor, ha Addison és maga megkeresik a tündért, akit a manó békává varázsolt - bólintott határozottan, miközben Addison ugrálni kezdett.
- Juhé! Megyünk játszani? - tudtam, hogy a teszt végén jártam, ezért megadtam magam és a kicsi játszó sarok felé sétáltunk. Ott leültem egy párnára, hiszen még mindig fájt az alhasam és a méhem. Fél szemmel láttam, hogy a mogorva hölgy telefonál valakivel, ezért mosolyra húztam az ajkam. Ez a kislány hihetetlen. Okos és hihetetlenül nagy képzelőereje van. - Te pont úgy nézel ki mint egy királynő!
- Az a baj, hogy az a csúnya manó ellopta a koronámat - tártam szét a kezem. - És nagyon szomorú vagyok miatta.
- Aj! - dobbantott. - Majd én tömlöcbe csukom!
- Leszel a megmentőm? - suttogtam, mire váratlanul az ölembe futott és szorosan átölelt. Összeráncoltam a szemöldökömet, hiszen nem szoktam hozzá a kedves viselkedéshez. Jól eső ölelések és kedves puszik? Inkább az erőszakhoz és a veréshez szoktam hozzá. A kislány ölelése mégis jól esett és úgy éreztem, hogy most az először biztonságban vagyok. - És mi a helyzet az apukáddal? Szigorú? - suttogtam, hiszen fontosnak tartottam ezt megvitatni.
- Hát, igen - ült le velem szembe. - Apa nagyon sokat dolgozik. A munka miatt gyakran ideges és olyankor nem lehet beszélni vele - legyintette a pálcáját. - De egyébként nagyon szeret engem.
- Persze, hogy szeret téged, gyönyörű - barna hajához nyúltam, miközben elgondolkodtam azon, hogy vajon az édesapjának is ilyen szépek a szemei? - A hercegnőket mindenki szereti.
- Örülök, hogy te leszel az új dadám, mert Matilde néni nagyon sok mindent csinál - bökött a hölgy felé, aki le sem vette rólunk a szemét. Én csak erőltettem magamra egy mosolyt. - Ő szokott mosni, főzni és takarítani is. Apa egyszer el akarta küldeni, mert elhagyott engem egy bevásárlóközpontban - a szomorú és veszélyes helyzethez képest elnevettem magam. - Hé! - karolta át a vállam. - Apa nem nevetett! Tudod, hogy mit csinált?
- Mit csinált?
- Egy tucat rendőrt küldött utánam!
- Ejha - mondtam elkerekedett szemekkel. - Szabad ilyet?
- Apukámnak igen, mert...ő különleges - mondta, majd a fülemhez hajolt. - Fegyvere is van!
- Ó! Most már értem. Szóval az apukád egy rendőr.
- Még annál is jobb - sikítva széttárta a kezét, Matilde pedig leült mellém és vállamra simította a kezét.
- Ha magának is megfelel, akkor holnap el is kezdheti a munkaidejét. Mivel Addison dadája lesz, ezért természetesen szobát is biztosítunk magának. A munkaideje reggel hét órától, este kilenc óráig fog tartani. Holnap reggel átolvassa a munkaszerződését, aláírja és igazából kezdhet is. Addison napjait rendszerezni szoktuk, ezért ki fogok magának nyomtatni egy órarendet - mosolyodott el. - Egyéb kérdés?
- Nincsen! Én nagyon boldog vagyok - suttogtam. - El sem hiszi, hogy mennyire hálás vagyok ezért!
- Még ne örüljön! Még nem találkozott a ház urával - suttogta, majd kicsit közelebb hajolt hozzám. - Az lesz a legjobb, ha nagy ívben elkerüli az apját - bökött Addison felé, aki a csúszdán ült.
- Ne aggódjon! Nem vagyok ijedős típus!
- Mert még nem találkozott Taylorral - suttogta, majd összecsapta a kezét. - Elküldöm önnek a címünket. Szerencsére csak két utcával lakunk feljebb, ezért könnyen ránk talál. Azt tanácsolom, hogy alaposan pihenje ki magát, mert holnapi naptól kezdve nem lesz nyugta ettől a kis szörnyecskétől!
- Apától örököltem - sikította a lány. - Ő sem tud megülni a seggén!
- Ó egek - motyogta Matilde. - Arról inkább ne is beszéljünk!
A nap további részében azon gondolkodtam, hogy hol fogok aludni. Végül vissza mentem a kávézóba, hogy segítséget kérjek attól a kedves hölgyől, akit egyébként Sarahnaj hívnak. Sarah azonnal felajánlotta, hogy nála tölthetem az éjszakát. Ez az az egy éjszaka alatt keveset aludtam, hiszen sokat beszélgettünk. Ő nagyon kedves és közvetlen volt velem. Én pedig örök életemre hálás leszek neki. Ha még a férjem mellett lennék, akkor egy arany tömbbel is megajándékozhatnám, de szerencsére vége azoknak az időkben.
És végre kezdetét vette a változás.
Kicsit kiábrándított az, hogy egy idegen nőt fogok a házamban látni. Azonnal az jutott eszembe, hogy lenyomozom, hogy ki ő, honnan jött, hányas cipőt hord és mi a vércsoportja...de aztán láttam a lányomon azt, hogy nagyon rajong az új dadáért. És nekem csak az számított, hogy a lányom jól érezze magát. A haját mostam, miközben erről a Freja nevű nőről beszélt. Csak kedves szavakat mondott róla. Még azt is hozzátette, hogy Frejának van egy kastélya, egy manója és egy tündére. És remélem, hogy a végén nem az fog kiderülni, hogy Freja szellemileg nem oké, mert akkor biztos, hogy elküldöm. - Holnap fog jönni.
- Tudom, kicsikém - mostam tovább a haját.
- Holnap te is itthon leszel?
- Hát... - suttogtam magam elé. - Ez még nem biztos, Addison.
- Miben mesterkedsz, apa?
A lányom jól ismert, ezért csak elnevettem magam. Vissza akartam menni dolgozni, hogy információkat gyűjtsek a vállon lőtt férfitól. Viszont pont ez miatt vettek ki az öóügyből, ezért végképp nem tudom, hogy mit kenne tennem. - Owen bácsihoz megyek - mondtam okosan. - És szerintem csak este érkezem. Meg lesztek nélkülem?
- De miért, apa?
- Mert apának nagyon fontos a munkája, kicsim - öblítettem le a haját. - És mindig okosnak kell lennem.
- Akkor csak holnap este találkozunk?
- Igen - mosolyogtam. - És ha lehet, akkor ne készítsd ki az új dadát! Azt majd én megteszem.
- Hihi - kuncogott. - Freja nagyon kedves. Szerintem ő más.
Hm! Biztos vagyok abban, hogy nyolcvan kiló, tömzsi, szereti a sütit, rövid haja van és folyton cukorkákat osztogat. Tökéletes lesz a lányom számára. Igaz?