Nem.
Nem teheti ezt velem a nővérem.
Annyi gyötrelem után, amit okozott nekem, annyi átsírt éjszaka után, amiket gondolkodással töltöttem, hogy vajon én miért nem vagyok elég jó a szüleimnek.
Egyszerűen igazságtalan, hogy ő szaladhat el. Hogy ő játszhatja a sértettet, akinek most jobban fáj. Nem engedem meg.
Nem engedhetem meg.
A lábaim erőre kapnak, olyan gyorsan szaladok ki a szobámból, hogy alig tudom megtartani az egyensúlyom. Egyre nehezebben vagyok képes figyelni a lépcsőfokokra, az utolsót már szinte átugrom, hogy megállíthassam a nővéremet.
Ahogy elkapom a vállát, erősen megrántom, hogy felém forduljon.
– Emlékszel? Amikor tíz éves voltál, én meg hét? Anyáék azt hitték, azért sírok, mert bevertem a térdem. DE TE BUKTATTÁL FEL A JÁRDÁN, HOGY BEÉGESS MÁRK ELŐTT, AKI AKKOR TETSZETT NEKEM!
Néma csönd borul a nappalira, mindenki érdeklődve pillant rám. Diana szinte könyörgő szemekkel, alig láthatóan nemlegesen megrázza a fejét.
– HÁT, PEDIG ROHADTUL ÍGY VOLT! – Szipogok párat, megvárom, hogy tudjak levegőt venni az orromon keresztül. – Utána suliban hozzám se szólt!
– Hagyd abba, Raelyn–
– Nem, anya! Végigmondom, akkor is, ha nem tetszik – szakítom hamar félbe szavait, aztán kicsit hátrahőkölök a bátorságomtól.
Ijedten kapom az arcom a nőre, aki szintén hitetlenkedő tekintettel néz maga elé.
Konkrétan visszaszóltam az anyámnak.
Még sosem csináltam ilyet azelőtt.
Gyorsan kapok az alkalmon, tovább beszélek.
– Tizenkét évesen elhitetted anyáékkal, hogy én koboztam el az akkori szerelmedtől a kedvenc számítógépes játékait! A srác is rám haragudott meg érte! Én meg hiába magyarázkodtam, senki sem hitt nekem, érted te mit jelent ez?!
– MARADJ CSÖNDBEN! Azt sem tudod, miről beszélsz!
– Aznap, mikor megtartottuk a tizennegyedik szülinapom, arra emlékszel? Ahogy kiforgattad a szavaim, és miattad minden barátnőm elment a buliról fél órával a kezdés után? Csak azért, hogy lefeküdhess azzal a csávóval, aki öt évvel idősebb volt nálad?!
– ÚGY UTÁLLAK!!! – Egy lépést tesz felém, könnyei végigszántják arcát. Nem állok le, nem tudok.
– Vagy ahogy most hazudtál arról, hogy Tom elhívott randizni? Mégis minek tetted?
– FOGD BE!
– Ó, de erre biztos emlékszel – nevetem el magam, gúnyos mosollyal nézek rá. – Három éve. Azon az éjszakán. Úgy adagoltam túl magam, hogy te közben a másik szobában dugtál valami RANDOM SRÁCCAL!!
– Elég legyen, Raelyn Devora! – Anya közénk lép, nyomatékos tekintettel néz rám. Egy pillanatra szemeibe meredek, és hiába kapom el hamar az arcom róla, továbbra is érzem, ahogy felnyársal gyilkos pillantásával.
– Miért, tán nincs igazam, anya?!
– Remélem, büszke vagy magadra – szólal meg végre Diana is, kikerülve anya kezeit, egyenesen elém lép. – Ennél távolabb nem is lökhetted volna magad tőlem.
– BÁRCSAK MEGHALTAM VOLNA!
Egy pillanatra megáll minden körülöttem, és nem sokkal később forogni is kezd velem a világ.
Hátrarendülök saját szavaimtól, de nem állok le. Amíg el nem mondok mindent, ami nyomja a lelkem, nem fogom abbahagyni.
– Akkor legalább elgondolkodtál volna rajta, mennyire rosszul voltam! Sosem törődtél velem, az érzéseimmel! Néha abban sem vagyok biztos, hogy tényleg tesók vagyunk. Egy lány nagytesó nem így bánik a húgával!
– Én ezt nem... – Diana szavai elhalkulnak, aztán lehunyva szemeit, megrázza a fejét. – Nem csinálom tovább.
Ellép mellettem, és elkezdi magára aggatni a kabátját. Már a cipőjéért nyúl, mikor anya kapcsol, és odasiet hozzá.
Szótlanul figyelem a történéseket.
– Hova mész, kicsim?
– Én itt nem leszek többet. Ebben a házban. Raelynnel.
Azzal már itt sincs. Az alacsony nő szorosan mögötte követi, annyira lemaradva, amíg belebújik az egyik papucsába.
Aztán becsapják előttem az ajtót, és minden elhalkul. Csak arra eszmélek fel legközelebb, hogy két kéz a derekam köré fonódik.
– Elmenjünk sétálni?
Szipogva bólintok egyet, és hiába csípi annyira a szemeimet valami, nem hagyom, hogy kitörjön belőlem. Még nem.
(...)
Itt lenni, ezen a dombon, annyi emlékkel és érzelemmel, nagyon furcsa. Sosem gondoltam volna, hogy ez a hely lesz az egyik legértékesebb kincs, amit elraktározok a fejemben, de úgy tűnik, mindig az a legszebb emlék utólag, amire a legkevésbé számítunk.
– Beszélj hozzám – simít végig az oldalamon a fiú, ahogy fülemhez hajolva suttogja nekem a szavakat. – Mondd el, mi bánt.
Felemelem a fejemet, az eget figyelem. Elhomályosodik a látásom, nem sokkal később már patakokban folyik le arcomon a sok könnycsepp.
– Az összes dolog közül, amit mondhatott volna, azt mondta, hogy az fáj a legjobban neki, hogy elvettelek tőle.
– Tudod jól, hogy ez butaság. Nem lehet olyat elvenni tőle, ami sosem volt az övé.
Tomra kapom a szemem, a gyönyörű arcát pásztázom. Olyan őszinte tekintettel vizslat, hogy ha nem én lennék a lány, akit csodál, menten irigy lennék; sosem néztek még így rám.
– Rosszul esik – nyelek egy nagyot, érzem, ahogy a szúrás a mellkasomban egyre erősebbé válik. – Sosem gondoltam volna, hogy bármivel is meg lehet bántani őt. Hogy bármi, amit én tennék, ekkora hatással lenne rá.
– Pedig sok emberre vagy nagy hatással – mosolyodik el, egyik kezével, amivel eddig támaszkodott, eltűri egy kósza hajtincsem a fülem mögé. Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy érzem a lélegzetvételeit. Lassan simít végig arcomon, ahogy letörli könnyeimet. – Megértem, ha fáj.
– És az a legnagyobb vicc, hogy sosem kért bocsánatot..
Próbálom abbahagyni a sírást, de minél többet gondolok rá, annál erősebb a késztetés. A fiú mellettem hamar átölel, amennyire csak tud, magához húz. A szívveréseire terelem a figyelmem, meg a kellemes illatára. A hideg szellőre, ami körbeölel minket ezen az őszi délutánon, a fák ágainak susogó hangjára.
Bármire, ami nem tartalmazza Dianát, meg azt az összetört tekintetét a nappaliban, előttem állva.
– Egyedül te szenvedtél itt. Ő csak az áldozatot játssza.
– Jó, ezt is értem – húzódok el kicsit tőle, aztán egy pillanatra sikerül megállítanom a szúró érzést mellkasomban, de két másodperccel később újra eltorzult arccal nézek magam elé. – De mi van, ha mégsem? Ha csak mi látjuk ezt így mert a másik szemszögöt nem tapasztaltuk meg?
– Rae – szól nekem Tom, próbálva ráterelni figyelmem. – Kérlek, nézz rám.
Szemeibe meredek, azokba a gyönyörű, őszinte szemekbe, amiket az elmúlt időben egyre többet látok.
– Semmi rosszat nem tettél. Semmit. Az, hogy hallgattál a szívedre, nem hiba. Az, hogy egymásba szerettünk, nem hiba. Tudod mi az?
– Mi?
– Hogy valaha is, egy percig is úgy éreztették veled, hogy ez helytelen.
Enyhe mosoly húzódik el számon, ajkaira téved tekintetem. Egyből közelebb húzódik hozzám, nem sokkal később csókolózni kezdünk. Ujjaim hajába fonódnak, két kezével megragad derekamnál fogva, és kicsit megemelve ölébe ültet.
Túl hevesen reagál testem a szavaira, minden érintésével olyan váratlan reakciót vált ki belőlem, hogy képtelen vagyok irányítani magamat.
– Kibaszottul durván szeretlek, Raelyn.
Érzem, ahogy kihagy egy ütemet a szívem, majd váratlanul kezd el hevesen verni, mintha legalább ki akarna törni belőlem.
Olyan furcsa, hogy azt érzem, mintha most szeretnék bele először.
És mintha most hallottam volna először, hogy ezt viszonozza is.
– Azt mondtam, hogy még sosem voltam szerelmes – húzódik el tőlem kissé, szemeimbe nézve beszél. – Pár hete. Emlékszel?
Bólintok egyet, mikor eszembe jut az emlék. Ezután elkomorul arca, különös csillogással tekintetében kezd el vizslatni.
– Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar meg fog változni.
– Én is szeretlek, te idióta – mosolygok rá, a lelkem már olyan szintű boldogság borítja be, hogy levegőhöz is alig jutok. – Istenem, nagyon nagyon szeretlek, Tom.
Ajkaink újra összetalálkoznak, ezúttal már sokkal lassabban, és érzelmesebben.
Abban a pillanatban fut át az agyamon a felismerés; visszafordíthatatlanul, reménytelenül beleestem.
Írói megj.:
nem. jutok. szóhoz.
már csak az epilógus van hátra.
uram atyám😭