Shoko szemszöge:
-Adela mi a baj?- kérdeztem a barátnőmet amikor a feje hirtelen a vállamra dőlt -Gyere. Visszamegyünk a suliba.- fogtam meg a kezét és elkezdtem húzni, de kirántotta és rám emelte az izzó szemeit
-Itt akarok maradni a végéig.- jelentette ki ellenkezést nem tűrően mire egy aprót bólintottam és felálltam a földről utána pedig a diákokhoz sétáltam
-Kérlek titeket várjatok meg az iskolában.- pillantottam végig mind az öt diákon akik kissé vonakodva, de elindultak a dombról lefele. Amint már nem láttam Őket a közelben visszamentem a fához ahol Adela kitartóan ücsörgött. Visszaülve a helyemre öleltem magamhoz a barátnőm miközben elhullajtottam pár könnycseppet
-Köszönök mindent Shoko.- pillantott fel rám a meggyötört arcával mire remegni kezdtem
-Mi lesz így Velem Nélküled?- kérdeztem sírva mire elmosolyodva megfogta a kezem és a vállamnak döntötte a fejét
-Erős nő vagy, ezt Te is tudod.- suttogta alig érthetően aztán rám pillantott -Hamarosan vége.
-Annyira nem így kellene ennek lennie..- szipogtam miközben figyeltem, hogy a mellettem ülő lány szemhéja egyre nehezebben mozog a légzése pedig egyre lassabb -Adela?- kérdeztem pár oktávval magasabban amikor éreztem, hogy a teste az oldalamra nehezedik a keze szorítása pedig megszűnt az enyémen. Azonnal a csuklójáért nyúltam, hogy kitapintsam a pulzusát amit sehogy nem találtam. Hangosan felzokogva öleltem magamhoz a barátnőm aki hirtelen rázkódni kezdett a kezeim között a szemei pedig hatalmasra nyíltak miközben szaporán kezdte el venni a levegőt
-Shoko..- kezdett bele lihegve miközben kiszakítva magát a karjaim közül megindult a visszavezető út felé -Valami baj van..-morogta mire én is felálltam és követtem az ideges lányt, de amint visszaértünk az épületbe senkit se találtunk, viszont amikor Masa irodájához értünk idegesen lépett ki a szobából az igazgató
-Adela..- kezdett bele szomorúan -Beszélnünk kell.
Pár órával ezelőtt
Sukuna szemszöge:
Idegesen, de mégis magabiztosan vártam Satoru-t az emlékműnél, mindenre felkészülve
-Sajnálom, hogy késtem.- szólalt meg hirtelen miközben az egyik romos fal mögül kilépett
-Adelaide hol van?- kérdeztem frusztráltan mire elmosolyodott és lehúzta a fejéről a szemfedőjét
-Biztonságos helyen.- válaszolta teljes nyugalomban miközben közelebb sétált a kezét pedig felemelte -Készen állsz?- kérdezte mire én bólintva elkezdtem átalakulni, hogy felvegyem az átokformámat. Amint az egész testem megváltozott a férfi fölé tornyosulva én is összetettem a tenyereim
-Birodalom Kiterjesztés.- mondtuk ki egyszerre mire a körülöttünk lévő tér elkezdette felvenni a birodalmakat
-Nem fogom magam könnyen adni.- szólalt meg hirtelen -De ha megtörténik amit elterveztem, azt akarom, hogy olyan férfi légy akit Adela megérdemel.
-Miről beszélsz?- kíváncsiskodtam összezavarodva mikor hirtelen letette a kezét, így engedte, hogy az én birodalmam domináljon -Ez egyenlő a halállal.- morogtam mérgesen mire elmosolyodott
-Kezdjünk neki.- nevetett fel miközben a kezei körül létrejöttek a fények. A harcunk tele volt energiával ami úgy látszott, hogy sose fog elfogyni. Már órák teltek el amikor hirtelen térdre borult előttem -Tedd meg..- pillantott rám lihegve miközben kialudtak az Őt körbeölelő átokfények -Adela-ért.
Amint kimondta Adelaide nevét mosollyal az arcán engedte le a kezeit maga mellé a szemeit pedig lassan lecsukta. Az utolsó erőmet is összeszedte lendítettem a kezem, ami miatt a nyaka körül egy vékony, de mély vágás keletkezett. Előtte állva változtam vissza az emberi formámra miközben a szemeimet egy pillanatra se vettem le az előttem térdelő férfiről aki lassacskán teljesen elvérzett. A birodalom ami minket körbevett elkezdett szertefoszlani Satoru pedig hang nélkül összeesett, de egy mozdulattal elkaptam a vállainál.
-Köszönöm.- mondtam hálásan mire a haldokló mosollyal az arcán lehunyta a szemeit. Nem tudom mennyi idő telhetett el amikor lépteket hallottam a hátsó kert felől
-Az istenit..- kezdett el szitkozódni a suli igazgatója miközben mellém rohant és kikapta a karjaim közül az élettelen testet -Takarodj innen Sukuna.- ordította a kepémbe mire én szó nélkül felálltam a földről
-Visszafogok jönni Adelaide-ért.- jelentettem ki könnyedén miközben hátat fordítva elindultam a kijárathoz, onnan pedig egyenesen az öregek tanácsa felé.
Adelaide szemszöge:
-Mi történt?- kérdeztem idegesen Masamichi-t, aki szó nélkül Satoru régi szobájához vezetett. Kitárva nekem az ajtót előre engedett, de ami a szemem elé tárult arra nem voltam felkészülve
-Ez nem lehet..- nevettem fel miközben a szemfedőshöz rohantam és leültem mellé az ágyra -Kelj fel Satoru.- kezdtem el kérlelni miközben végig simítottam az arcán, viszont akkor tűnt fel a vágás a nyakán -KELJ FEL!- üvöltöttem el magam miközben a vállainál fogva rázni kezdtem -Satoru könyörgöm.- borultam hirtelen a mellkasára sírva
-Adela..- lépett mellém Shoko mire rá kaptam az izzó szemeim
-NE MERÉSZELD KIMONDANI!- ordítottam a lányra utána pedig Satoru-ra pillantottam -Van más megoldás..- zokogtam fel miközben a kezeim a véráztatta ingjét markolászta -Lennie kell.
-Sajnos nincs.- szólalt meg Masa is -Búcsúzz el Tőle Adela.
-Nem akarok..- suttogtam magam elé -Ennek nem így kellett volna történnie.- szipogtam amikor megpillantottam az asztalán egy levelet. Remegő kezekkel nyúltam érte, a sírás pedig csak fokozódott amikor elolvastam a nevem -Kimennétek?- pillantottam az ajtóban álló személyekre akik tiszteletben tartva a kérésem kivonultak és rám csukták az ajtót. Hatalmas levegőt véve nyitottam ki a levelet és kezdtem el olvasni a sorok között
Édes, drága Adela-m!
Tudom, hogy már elbúcsúztunk, de akkor még úgy tudtad, hogy Sukuna fog veszíteni ezért szeretnék újra búcsút venni Tőled. Amikor ezt a levelet fogod olvasni, akkor már tudni fogod, hogy mi lett a harcunk vége. Azt kérted, hogy mentsem meg a világot és én megtettem. Életben vagy és esélyt kapsz egy új életre hiszen ahogy mondtam, Nekem Te jelented a világot. Én nem tudnék úgy élni, hogy Te nem vagy mellettem, így nem féltem ezt a döntés meghozni, hogy feláldozzam magam érted. Sajnálom, hogy sokszor bántottalak és nem voltam melletted pedig annyi boldog percet megélhettünk volna még. Emlékszem az első napodra amikor este összefutottunk a folyosón, már akkor tudtam, hogy több leszel számomra mint egy barát. Annyi év után is tisztán emlékszem az első közös alvásunkra, ami miatt többé nem voltam hajlandó nélküled aludni. Melletted megtanultam milyen ha az embert szeretik és kap egy boldog családot, ami miatt örökre hálás leszek Neked.
Remélem boldog leszel és bízok benne, hogy egyszer egy másik életben újra találkozni fogunk Szerelmem.
Tedd meg értem, hogy a világot egy jobb helyé teszed és olyan életet fogsz élni amit már réges reg megérdemeltél volna.
Örökre szeretni foglak Adela, a Te egyetlen Satoru-d.
A könnyeim megállás nélkül folytak miközben újra és újra olvasni kezdtem a levelet. Az istenit Satoru... miből gondoltad azt, hogy majd én tudni fogok nélküled élni..A szívem egyre jobban zakatolt amikor újra kinyílt az ajtó
-Adela.. elkell vinnünk.- mondta Shoko mire én Satoru fölé hajoltam és egy rövid, de annál érzelmesebb csókot leheltem a mozdulatlan ajkaira. Suttogva hajoltam a füléhez miközben óvatosan lehúztam az állán pihenő fekete szemfedőt
-Mindig emlékezni fogok Rád.- döntöttem egy pillanatra a homlokomat az övének utána pedig összeszorítva a szemeimet kiegyenesedtem és hátrébb léptem, hogy Shoko emberei elvigyék. Ahogyan megemelték az élettelen testét az alsó ajkamra kellett harapnom, hogy ne zokogjak fel, viszont amikor eltűntek az ajtó mögött egyenesen az ágyba másztam ahol Satoru párnájába fúrtam az arcom és hangosan üvölteni kezdtem, így észre se vettem, hogy valaki bejött a szobába
-Adela..- szólított meg Megumi miközben bemászott mellém az ágyba és magához ölelt -Annyira sajnálom.- mondta alig hallhatóan hiszen a sírástól Ő is alig tudott rendesen beszélni
-Hogy lehetett ennyire buta?- néztem fel az engem ölelő fiúra
-Nem volt az.. szimplán csak tiszta szívből szeretett.- adta meg azt a választ ami miatt zokogva a mellkasába fúrtam az arcom
-Ennyi maradt nekem belőle.- mondtam szipogva miközben a fekete szemfedőt párszor megcsavarva a csuklómra húztam -Én ezt nem így akartam.
-Tudom Adela.. tudom.
Két héttel később
Talpig feketében indultam el Shoko-val karöltve a temetőbe ahol ma tartottuk Satoru búcsúztatását. Amint odaértünk azonnal a diákokhoz mentem ahol egyesével megöleltem Őket utána pedig Megumi-val beálltunk az első sorba. A búcsúztatást Masa kezdte meg utána pedig én folytattam. A könnyeimet visszafogva indultam meg a sírhoz, hogy utolsó búcsút vehessek Satoru-tól, viszont amint megálltam és a kisebb társaság felé fordultam a könnyeim automatikusan utat törtek maguknak. Minden erőmet összeszedve vettem egy nagy levegőt és neki kezdtem a beszédemnek
-Gojo Satoru.. egy olyan ember volt akit mindenki szeretett. Az végtelen humora az önzetlen szeretete és a hatalmas odaadósága mindenkinek óriási támasz volt. Főleg nekem. Mellette nem éreztem magam rossz embernek ráadásul képes volt megállítani az időt. A szeretet amit Tőle kaptam nap mint nap felbecsülhetetlen érték számomra. Szerencsés embernek mondhatom magam, hogy ez a férfi az életem részévé vált.- mondtam elcsukló hangon amikor a kiállított képére néztem. Végig simítva a csuklómon pihenő szemfedőjén folytatni kezdtem -Egy igazi jenség volt a maga módján akit sose senki nem fog pótolni. Bízok benne, hogy egy jobb helyen van és vigyázni fog magára.- fejeztem be a rövidke beszédem utána pedig Shoko-ra pillantottam aki átadta nekem a fehér rózsacsokrot amit átvéve Tőle Satoru képe elé helyeztem
-Örökre szeretni foglak Satoru.- suttogtam, hogy senki ne hallja, viszont amikor felálltam minden elsötétült.
Furcsa éles fényt érzékeltem és valami iszonyatosan hideg kemény dolgot a testem alatt. Amint a tudatom teljesen a helyére állt lassan elkezdtem kinyitni a szemeim
-Hol vagyok?- kérdeztem berekedve mire Shoko fölém hajolva elmosolyodott
-A vizsgálóban.- mondta melegséggel a hangjában miközben feltornáztam magam ülőhelyzetbe -Van egy hírem számodra.
-Micsoda?- kérdeztem összeráncolt szemöldökökkel
-Várandós vagy. Körülbelül két hetes.
-Tessék?- néztem a barátnőmre hatalmas szemekkel miközben éreztem, hogy a könnyek újra megrohamoznak
-Gyermeket vársz.- mosolyodott el egy pillanatra utána pedig szorosan a karjaiba zárt
-Istenem Satoru..- zokogtam fel miközben az arcomat Shoko nyakába fúrtam.
Fél évvel később
A kikerekedett pocakommal lehunyt szemekkel élveztem a lenyugvó nap utolsó sugarait az erkélyemen amikor hirtelen bizseregni kezdett a tarkómon a rúna. Elmosolyodva tártam ki a szemeim és pillantottam oldalra ahol a rég nem látott Sukuna figyelte a mozdulataimat
-Örülök, hogy látlak.- mondtam őszintén mire megszüntetve a köztünk lévő távolságot a karjaiba vont
-Annyira sajnálom Adelaide. Én..- kezdett volna bele a magyarázkodásba, de azonnal az ajkaira tettem a mutatóujjam
-Nem kell megmagyarázni. Tudom, hogy Satoru akarta így.
-Neki kellene most itt állnia.
-Az élet igazságtalan és ezt Te is tudod. A sors elvette Tőlem Satoru-t, de cserébe nekem adta a gyermekét.- mondtam apró mosollyal az arcomon miközben végig simítottam a hasamon -Hol voltál eddig?
-Elkell intéznem pár dolgot ezért most se tudok sokáig maradni.. de ha végeztem visszafogok térni hozzád az idegesítő diákoddal együtt, viszont ha meg nem akarod.. csak egy szabadba kerül és többet nem fogom az életedet zavarni.
-Sukuna..
-Nem Adelaide.. én öltem meg a születendő gyermeked Apját érthető ha nem akarsz látni.
-Ne kezdjük el ezt rendben?- néztem rá szigorúan miközben éreztem, hogy kibuggyannak a könnyeim -Ha végeztél gyere vissza.- mondtam teljesen őszintén mire jobban magához ölelt és egy puszit nyomott a fejem tetejére
-Vigyázz addig magadra rendben?- tolt el kissé magától pár perc után, hogy a szemeimbe tudjon nézni -Satoru kérésére megfogom tenni azt, hogy egy jobb világban élhess.
-Tudom.- mosolyodtam el halványan miközben letöröltem a könnyeim és az állának döntöttem a fejem.
Egy évvel később
-Annyira hasonlít Satoru-ra.- mondta Shoko miközben az alig hét hónapos fiamat tartotta a kezében
-Igen.- mosolyodtam el, a kezemet pedig végig simítottam a hófehér haján -Jobb emberre nem is hasonlíthatna.
-Adela..- szólított meg Shoko miközben a szemei hatalmasra nyíltak. Azonnal hátra fordultam ami miatt az én szemeim is kitárultak. Ott állt Itadori és Sukuna aki immáron a saját emberi testében volt. Elmosolyodva indultam meg felé viszont az utolsó pár métert futva tettem meg. Sírva öleltem meg a férfit aki a derekamnál fogva megemelt
-Hiányoztál.- morogta a nyakamba utána pedig letett a földre és végig húzta a kezét az arcomon -Érted eltüntettem az összes veszélyes átkot a világról, hogy a fiad immáron egy biztonságos helyen tudjon felnőni és hogy visszatudjam hozni Itadori-t feláldoztam az összes átokerőmet ami miatt újra egy egyszerű halandó lettem.
-Sukuna..- szöktek könnyek a szemembe mire elmosolyodott
-Nyugodj meg...annyi erőm még van, hogy bárkit megtudjak ölni ha bántani mer Téged. -mondta büszkén, de a vigyor azonnal lehervadt az arcáról amikor Shoko mellénk sétált a fiammal a kezében. Automatikusan nyúltam a kis csöppségért akit a barátnőm mosollyal az arcán adott át
-Gyönyörű kisfiú.-szólalt meg Sukuna immáron jóval visszafogottabban
-Van kedved segíteni megfürdetni?- kérdeztem hirtelen mire az előttem álló férfi teljesen megfeszült
-Le..lehet?- dadogta meglepődve mire mosollyal az arcomon megfogtam a szabad kezemmel az övét és az épületbe kezdtem el húzni egyenesen a hálószobámba -Megfogod, míg elintézem neki a vizet?- fordultam felé mire aprót bólintva kinyújtotta a kezeit. Óvatosan átadtam neki a kicsit ami miatt halkan elkuncogtam magam hiszen eléggé vicces látvány volt, hogy a nagy Ryomen Sukuna-t megrémiszti egy gyermek. Amint megbizonyosodtam róla, hogy jól tartja sietősen elintéztem a vizet és neki láttunk a fürdetésnek ami meglepően nagyon jól sikerült. Míg a fürdetésből kivette a részét az öltöztetést már rám hagyta. Amint kész lettünk megetettem és egy gyors büfiztetés után lefektettem a saját ágyába ami az enyém mellett állt.
-Iszonyatosan nyugodt baba.- állapította meg Sukuna miután alig öt perc után elnyomta az álom. Elmosolyodva takartam be és indultam meg az erkélyemre ahova Sukuna is követett. Neki támaszkodva a korlátnak felpillantottam az égre mire Sukuna hátulról átölelte a derekam
-Remélem boldog vagy.- suttogta a fülembe amikor egy égszínkéken irizáló hullócsillag szelte át az eget ami miatt elmosolyodtam és a mögöttem álló férfinak döntöttem a fejem a kezeimet pedig az engem ölelő karjaira tettem
-Úgy érzem, hogy ezer év után mostmár kijelenthetem, hogy az vagyok, hála Neked és Satoru-nak.
~ Vége ~