Ezer Év Után

38. Fejezet

Adelaide szemszöge:

-Adelaide lehet mostmár elég lesz.- szólalt meg Sukuna mire rá emeltem a fáradt szemeimet

-Még bírom.- mondtam határozottan pedig éreztem, hogy a testem egyre gyengébb

-Majd később újra létrehozzuk a birodalmat.

-De nem akarom itt hagyni.- válaszoltam könnyezve miközben a tőlünk pár méterre játszó kislányra néztem

-Szerelmem.- simított végig az arcomon Sukuna utána pedig az államnál fogva maga felé fordított -Ő csak a képzeletem szüleménye. Bármikor megtudom újra mutatni, de most pihenned kell.- nézett mélyen a szemembe mire vonakodva de elengedtem a kezét a létrehozott birodalom pedig bomladozni kezdett. Végig a lányunkat néztem amikor hirtelen rám kapta a csillogó szemeit és heves integetésbe kezdett miközben széles mosolyra húzta a kicsike száját. Amint Ő is köddé vált zokogva a földre borultam

-Nyugodj meg Adelaide.- kezdett el csitítani Sukuna miközben letérdelt mellém és elkezdte a hátamat simogatni -Ő már rég egy jobb helyen van.

-Miért kellett Őt elvenniük Tőlem?- kérdeztem kikelve magamból mire a férfi szorosan magához ölelt -Miért nem tudtál akkor mellettem maradni?

-Sajnálom.. tudom, hogy elrontottam.

-Mikor lesz már ennek vége? Ezer éven át mindent elvesztek folyamatosan. A családomat a lányomat Téged Satoru-t és a barátaimat, mindenkit. - üvöltöttem sírva miközben Sukuna felé fordultam és átöleltem -Már nem bírom. Beakarom fejezni.

-Nem fogod Adelaide. A lányunk se ezt akarná. Legyen akárhogyan Te túlfogod élni.

-Mit nem értesz ezen?- toltam el magamtól -Nem akarom egyikőtök halálát se. Ezt a rohadt életet se akarom már.

-Fejezd be!- emelte fel a hangját immáron Ő is -Nem akarom ezt bevallani, de tudom hogy az az idegesítő kölyök is mindent megtenne, hogy Te élhess ahogyan én is. Ráadásul szükségük van Rád. Még ennek a taknyosnak is akinek a testét birtoklom. Ha tényleg ennyire szereted a lányod megteszed érte, hogy legalább a diákjaidért élni akarj.

-Sukuna..

-Nem érdekel a kifogásod. És ha most megbocsátasz üzennem kell annak a baromnak, hogy vigyen ki.

Satoru szemszöge:

Már lassan két nap telt el amióta Shoko-val próbálkozunk felbontani a börtönt, de semmi eredmény. Már kész élő halottként mozgok a suliban, de egy percet se akarok elpazarolni magamra.

-Figyelj.- szólított meg Shoko, de a szemeimet nem vettem le a fémdobozról -Én most ledőlök egy picit. Neked is azt kellene tenned.

-Menj csak.- motyogtam mire a lány egy sóhaj kíséretében kiment a teremből. Magamhoz húzva egy széket leültem és újra tanulmányozni kezdtem a rúnákat a börtönön amikor hirtelen egy éles fájdalom nyílalt a fejembe

-Használd a véred.- szólalt meg a fejemben Sukuna -Vidd ki Te pedig gyere be.- adta ki a parancsot amikor feltűnt egy hajszálnyi repedés pont ott ahol anno belecsapódott a lángcsóva. Sukuna kérésére azonnal az asztalon pihenő kis szikéhez nyúltam amivel megvágtam az ujjam és a rés felé emeltem, hogy a vérem lassan, de ellepje az aprócska repedést.

Adelaide szemszöge:

Amint Sukuna újra kitárta a szemeit azonnal rám nézett

-Nincs sok időnk.- jelentette ki miközben elém lépett és szorosan magához ölelt -Mindjárt kifogsz innen menni. Lesz egy teljes napod, hogy elköszönj Tőle rendben?- tolt el magától egy picit -Ígérd  meg, legyen bárhogyan Te boldog leszel.

-Ezt nem kérheted..- suttogtam mire újra könnyek szöktek a szemeimbe -Kérlek Sukuna..

-Ennek megkell történnie. Ezt már nem kerülhetjük el, de azt jegyezd meg, hogy Nálad senkit nem szerettem jobban és ez ezer év után is így van. Bármikor készen állok feláldozni magam érted.

-Én..- kezdtem bele, de abban a pillanatban az ajkaimra tapadt. A csókunk mindent elmondott helyettem. Átkarolva a nyakát húztam magamhoz még közelebb hiszen tudtam, hogy lehet ez lesz az utolsó, hogy látni fogom. Bármennyi dolgon mentünk keresztül vagy tett akármennyire rosszat, mindig is éreztem, hogy ott bujkál benne az a férfi akiért mindent felégettem magam után. Amint elváltunk egymástól a homlokán az enyémnek döntötte.

-Szeretlek Adelaide.- suttogta halkan amikor mindent hirtelen fény vett körül a következő pillanatban pedig a suli egyik termében találtam magam, pontosabban Shoko orvosi szobájában. Amint észhez tértem az előzőektől megpillantottam az asztalon pihenő kis fém börtönt amin valakinek a vére díszelgett. Közelebbről azonnal éreztem, hogy ez a vér Satoru-tól származik.

-Figyelj Satoru.. nem mondom mégegy..- nyitott be Shoko, de amint megpillantott elakadt a szava -Adela.- mosolyodott el és átszelve a köztünk lévő távolságot a nyakamba borult -Satoru hova lett?

-Attól tartok, hogy oda bent van.- pillantottam az asztalon pihenő kis dobozra az érzéseim pedig abban a pillanatban elkezdtek teljesen felemészteni.