3. Fejezet

1.1K 93 2
                                    

Miután Satoru megmutatta nekem, hogy Ő is küzd hasonló problémákkal javában nyugodtabb lettem. Amint ez neki is feltűnt felajánlotta, hogy segít eltüntetni a tombolásom nyomait. Amikor mindent sikeresen visszatettünk a helyére Satoru úgy döntött, hogy ha törik ha szakad mindenféleképpen muszáj lesz megmutatnia az iskola melletti kis kávézót. Kissé vonakodva, de belementem a fiú nyaggatásába.

-Nem akarsz nekem mesélni, hogy mi is történik veled pontosan?- kérdezte érdeklődően miközben a kis üzlet irányába araszoltunk

-Mei Mei már elmondta nem?- néztem fel rá unott arccal

-Mei kiszínezi a dolgokat.- rántott vállat és elmosolyodott -Én tőled szeretném hallani.

-Jó.- sóhajtottam fel szemet forgatva -Kérjünk két kàvét és menjünk egy nyugisabb helyre.

-Kérésed számomra parancs.- hajolt meg nevetve és berontott a kicsi kávézóba ahonnan nem sokkal később két gőzölgő pohárral tért ki. Az egyiket a kezembe nyomta míg a másikat a szájához emelte és fújni kezdte

-Az a pad ott tökéletes lesz.- mutatott a közelben egy kisebb dombra

-Miért érdekel ez amúgy?

-Mert érdekel és kész.- rántott vállat -Egyébként a tiédbe kértem tejet hiszen még kicsi vagy a kávéhoz.

-Te beszélsz? Alig lehetsz egy két évvel idősebb.- ütöttem a karjába amitől megjátszva magát ájuldozni kezdett -Így folytatod itt hagylak. -jelentettem ki miközben leültem a picike padra

-Na vágj bele.- mosolyodott el miután belekortyolt a poharába

-Gondolom az tiszta, hogy közöm volt Sukuna-hoz.- néztem rá érzelemmentes arccal mire bólintott -Régebben Ő is egy varázsló volt, de történt Velünk valami ami miatt elvesztette az eszét. Óriási öldöklésbe kezdett és amikor visszatért hozzám addigra már átváltozott. Megkért, hogy tartsak vele, de én nem akartam átok lenni ezért egy rúnát égetett a nyakamra.- mondtam immáron kissé szomorúan miközben végig húztam a tenyeremet a tarkómon -Hiszen Ő halhatatlan lett engem pedig nem akart elveszíteni, így ennek a rúnának köszönhetően a halálom után folyamatosan újjászületek. Sokáig azt hittem a szerelmünk miatt tette ezt velem, de amint kiderült belőlem szedte az energiáját. Az akkori szerzetesek választás elé állítottak, hogy segítek megölni vagy örökéletemre kárhozat fog várni. Elvakult voltam, hiszen csak Sukuna volt nekem. Így amint megölték elátkozták a runámat. Egyedül csak Sukuna tudja eltávolítani. Jó párszor próbáltam feltámasztani, de nem jött össze. Rengeteg időmbe telt mire rájöttem, hogy a szeretett férfi akiért bármit megtettem volna rég elveszett.

-Ezt most mondod el először valakinek?

-Igen. Bár Masamichi-ék is tudják.

-Mi történt amitől Sukuna megzakkant?- tette fel a kérdést ami miatt akaratom ellenére is a lapos hasamra csúsztattam a kezem

-Várandós voltam amikor megtámadott pár megszállt varázsló. A gyermekünk halála zökkentette ki ennyire.

-Sajnálom Adelaide.-mondta szomorúan Satoru mire a következő pillanatban magához húzva ölelt meg. Egy darabig gondolkoztam, hogy ellökjem vagy viszonozzam, de úgy döntöttem, hogy visszaölelem.

-Ha bármiben tudok neked segíteni megteszem amit csak kell.- mondta mosolyogva miközben végigsimított a karomon

-Ideje visszamennünk.- törtem meg a meghitt pillanatot hiszen már ezzel a kis beszélgetéssel túlléptem a célon.

-Pedig ma nem lesz tanítás.- húzta fel annyira a szemöldökét, hogy kilátszódott a fedője alól

-Nem baj. Mennünk kell. Ha jössz jössz ha nem nem.-pattantam fel a padról mire a fehérhajú még mindig értelmetlenül nézett rám -Mindegy. Maradj csak.- húztam végig idegesen a felkötött copfomon és elindultam vissza a suliba.

-Adelaide!- szólt utánam, de nem törődve vele csak haladtam előre. Már nem kellett sok, hogy visszaérjek, mikor Satoru egy pillanat alatt előttem termett.

-Satoru..-emeltem az ég felé a szemeim -Csak engedd, hogy visszamenjek a suliba kezd hideg is lenni.

-Megakartam eddig kérdezni, de úgy ott hagytál, szóval ma van az egy barátom szülinapja, nincs kedved velem jönni?

-Kedves Tőled, de nincs.- kerültem ki a szemfedőst és tovább haladtam. Amint beértem a szobámba megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és csúsztam végig az ajtó mentén. Ahogy leérkeztem a földre a kezembe vettem egy könyvet ami összefoglalta az átkok használatát. Már vagy legalább négyszer végig olvastam, de úgy voltam vele kell valami ami leköti a figyelmem.

Pár órával később

Amint újra kiolvastam a könyvet visszatettem a többi közé és erőt vettem magamon, hogy lemenjek valami vacsoráért hiszen a hasam egyre hangosabban követelőzött.
Csendben osontam az étkezőbe, hogy véletlenül se találkozzak senkivel. Amint elég élelmet szereztem visszaindultam a szobámba ahol neki láttam a vacsorámnak. Valahogy nem vágytam társaságra szimplán csak egyedül akartam lenni a csendben. Mivel már nyolc óra is elmúlt és az evést is befejeztem ezért úgy döntöttem veszek egy forró fürdőt amivel gyorsan végeztem. Amint kiáztattam a bőröm felvettem a kedvenc pizsamám és visszamentem a hálószobámba ahol leültem az ágyra utána pedig kibontottam a hosszú hajam és átfésültem. Mivel eléggé álmos voltam ezért úgy döntöttem lefekszem aludni.

Nem tudom hány óra lehetett amikor meghallottam, hogy az ajtóm kilincsét valaki lenyomja. Óvatosan pillantottam oda, de a folyosóról beszűrődő fénytől nem láttam semmit, csak hogy egy alak áll az ajtóm előtt. Amint közelebb lépett egyből felismertem az égnek álló hajáról Satoru-t.

-Mi a francot keresel itt?- ültem fel mérgesen az ágyon karba tett kezekkel

-Nem tudok aludni.- csukta be maga mögött az ajtót és mellém sétált -Meguntam a szülinapi bulit is.- mondta lebiggyesztett szájjal és leült az ágyam szélére

-És mással nem tudod elütni az időt?

-Szeretek Veled lenni.- mondta széles vigyorral az arcán -Itt maradhatok?

-Én aludni szeretnék.

-Attól aludhatsz.- rántott vállat és hirtelen beugrott mellém az ágyba.

-Te ezt hogy gondolod?- néztem rá szúrósan miközben csapkodni kezdtem

-Aludj nyugodtan.- kapta el mind a két csuklómat és egy puszit nyomott a homlokomra

-Satoru..- morogtam az orrom alatt -Úgy utállak.

-Tudom tudom.- mondta nevetne én pedig duzzogva fordítottam neki hátat

-Jó éjszakát.- rántottam magamra a takarót és lehunytam a szemeim

-Neked is Adela.

Ezer Év Után  Where stories live. Discover now