24. Fejezet

582 57 11
                                    

Adelaide szemszöge:

Másnap teljesen nyűgösen ébredtem hiszen csoda, ha mondjuk aludtam két órát. Amint rendbe szettem magam unott arccal indultam meg Masamichi-hez ahol rajtam kívül mindenki ott volt már.

-Bocs.- mondtam lehangolt hangvételben ami Shoko-nak egyből feltűnt. Amint csendben helyet foglaltam a lány mellett azonnal rám emelte kíváncsi tekintetét

-Mi van?- hajolt oda a fülemhez amint a két igazgató elkezdte a diákok osztályzását

-Majd később elmondom.- mondtam olyan halkan, hogy csak Ő hallja

-Gratulálok Neked Masa. Csoda oktatód van.- mosolyodott el Gakuganji aztán rám emelte csillogó szempárját -Nagyon szép munkát végzel Adelaide.

-Köszönöm Igazgató Úr.- bólintottam aprót utána valamiért a szemfedősre tévedt a tekintetem aki kihúzva állt Utahime mellett. Gúnyos mosolyra húzódott szájjal álltam fel Shoko-val a nyomomban

-Akkor most mehettek is. Nekünk még van  mit megbeszélni.- mondta Masa mire mind a négyen elhagytuk a termet

-Reggelizzünk.- karolt át Shoko és az étkező felé húzott. Amint odaértünk magunkhoz kaptunk egy egy melegszendvicset és leültünk a szokásos helyünkre

-Kivele!- csapott az asztalra hirtelen az izgatott lány mire én pedig elmondtam neki mindent szóról szóra

-Én megölöm.- mondta teljesen komolyan -Tényleg megölöm. Ezzel mindenkivel csak jót teszek.

-Shoko..- nevettem el a nevét mire felhúzott szemöldökkel kezdett el bámulni -Olyan egy flúgos nőszemély vagy.

-Én csak helyre teszem.- folytatta a mondandóját én pedig ma most először éreztem jól magam

-Köszönöm.- pillantottam rá hálásan mire a kezemre tette a kezét és elmosolyodott

-Ne köszönd. Egy barátnőnek ez a dolga.

Az egész napot többnyire a diákokkal töltöttem és Shoko-val. Na meg egy csomó papírmunkával amit Masamichi a nyakamba sózott. Amikor az utolsó szót is sikerült leírnom kopogást hallottam. Hatalmasat sóhajtva álltam fel az asztaltól. Az egész testem szinte fellélegzett, hogy több órás ülés után felálltam.

-Pillanat.- mondtam hangosabban miközben nyújtóztam egyet és elindultam az ajtóhoz, hogy beengedjem az illetőt -Öhm.. Utahime?- ráncoltam össze a szemöldökeimet -Mi járatban?- kérdeztem furcsállva miközben arrébb álltam, hogy a lány betudjon jönni.

-Figyelj.. a lényegre térek.- mondta határozottan -Satoru azóta furcsán viselkedik amióta összecsaptál azzal az átokkal. Tudom mi volt köztetek évekig, de már Velem van. Viszont tegnap este sétáltam egyet mire megláttam, hogy pont a Te erkélyeden ácsorgott.

-És?- néztem rá értelmetlenül -Nem én akartam, hogy ott legyen.

-Tudom.- mondta sóhajtva -Tudod reggel korán már megyünk vissza. És szeretnék valamit kérni.

-Mondd.- fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt

-Nem szeretném, hogy ott legyél reggel a búcsúzásnál. Nem akarom, hogy Satoru rosszul érezze magát.- mondta teljesen komolyan mire elmosolyodtam

-Megnyugodhatsz, nem leszek ott.

-Ez kedves Tőled. Köszönöm.- mondta hálásan és az ajtóhoz lépkedett mire a vállára tettem a kezem

-De akkor cserébe tedd Őt boldoggá.

-Meglesz.- kacsintott rám és azzal a lendülettel elment. Amint hallottam kattanni a kis zárt visszaültem az asztalomhoz és elővéve egy lapot írni kezdtem.

Satoru szemszöge:

-Ébredj Kincs. Indulunk.- kezdett el keltegetni Utahime -Kezdj el öltözni.- nyomott erőszakosan egy hosszú csókot a számra amit mái napig nem tudok megszokni Tőle pedig már számtalanszor elmondtam várja már meg legalább, hogy felébredjek. Amint éberebb lettem kikeltem az ágyból és felöltöztem. Ahogyan kész lettem Utahime boldogan kulcsolta össze a kezünket és indultunk meg a lenti aulába ahol már mindenki minket várt kivéve pár fontosabb személyt

-Bevallom jó volt látni.- lépett elém Masa és szorosan megölelt

-Téged is.- motyogtam miközben viszonoztam a gesztusát

-Nanami üdvözöl.- mondta szemet forgatva Shoko mire elmosolyodtam

-Majd valamikor meglátogatom.- vágtam rá azonnal utána visszafordultam Masa-hoz -Adela és a volt diákjaim hol vannak?

-Nobara és Itadori Ijichi-val ment küldetésre viszont Megumi és Adelaide nem tudom hol vannak.

-Ne csodálkozz. A helyükben én se szánnék rád felesleges perceket.- rántott vállat Shoko és azzal együtt le is lépett

-Sok szerencsét.- veregetett vállba a volt főnököm és Gakuganji-hoz sietett. Ahogyan néztem Shoko elrohanó alakját és hallgattam Masamichi nevetését akaratom ellenére a volt diákjaim jutottak eszembe utána pedig Adelaide.. Hogy lehettem ekkora barom?!

-Indulunk.- bújt a karomhoz Utahime miközben összekulcsolta a kezünk -Alig várom, hogy otthon legyünk.- mondta teljesen vidáman nekem pedig a következő kérdés kezdett el megfogalmazódni.. Nekem hol van egyáltalán az otthonom..

Körülbelül egy évvel később

Adelaide szemszöge:

Nyugodtan takarítgattam este a szobám mikor Nobara rontott be a szobába kopogás nélkül

-Adela.. gyere. Nagyon nagy baj van. - mondta zaklatottan mire összeráncolt szemöldökkel követni kezdtem

-Már este nyolc. És még nem végeztetek?- kérdeztem meglepődve, de az igazi meglepetés akkor jött amikor Satoru fordult be a folyosó végén miközben Itadori karjait hátrafeszítve tartotta. Amint megpillantottam Őket Megumi-val a nyomukban a rúnámon jóleső bizsergés futott végig ami nem akart sehogyse elmúlni. A következő pillanatban pedig olyan dolog történt amire nem voltam felkészülve. Itadori szemei elvörösödtek a teste nagyobb lett és izmosabb az arcformája is kezdett elváltozni és amint rám vezette kiéhezett tekintetét a fekete jelei is megjelentek a teste összes porcikáján.

-Sukuna..- nyögtem ki a nevét amikor éreztem, hogy a szemeim felakadnak és minden elsötétül körülöttem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar fog megtörténni az amitől egyre jobban féltem.

Ezer Év Után  Where stories live. Discover now