Adelaide szemszöge:
Amint ébredezni kezdtem a tekintetem azonnal a kékséggel találkozott, miközben próbáltam magamban a tegnapi dolgokat lerendezni, viszont minden gondolatom elszállt amikor megszólalt a mellettem fekvő szemfedős
-Jó reggelt.- mosolyodott el Satoru miközben végig simított az arcomon és egy puszit nyomott a homlokomra ami miatt a fedetlen mellkasába fúrtam az arcom
-Neked is.- motyogtam a bőrére mire a karjai még jobban magához öleltek
-Mit szólnál ha elmennénk sétálni?- kérdezte a reggeli szokásos hangján amitől mái napig kiráz a hideg. Elmosolyodva felpillantottam rá miközben a kezem az arcához emeltem
-Még egy kicsit maradjunk így.
-Ahogy szeretnéd.- suttogta és az állát a fejem tetejére tette
-Satoru..- kezdtem bele, de a szavakat nem igazán találtam elsőre -Amit tegnap mondtál.. azt szeretném ha Te is megígérnéd Nekem, hogy nem leszel magányos és szomorú.
-Hagyjuk ezt a témát kérlek.- motyogta miközben a kezei az eddigieknél is jobban körém szorultak -Ma boldog akarok lenni Veled.- mosolyodott el ahogyan eltolt magától -Öltözz fel és kezdjük el a napot.
Pár perccel később
Teljesen elkészülve üldögéltem a kantinban amikor meghallottam az ajtó nyikorgását ahol Satoru várt a kezében a fehér rózsacsokorral amit úgy szeretek. Boldogan pattantam fel a székről és siettem a magas férfi elé akihez odaérve az ajkaira tapadtam
-Köszönöm.- mosolyodtam el miközben elvettem a csokrot Ő pedig összekulcsolta a kezünket
-Mehetünk?- kérdezte csillogó szemekkel mire bólintottam és lassan elindultunk a kis dombhoz ahol tizenkét évvel ezelőtt először beszéltünk egymással. A szívem egyszerre szorult össze a boldogságtól és a szomorúságtól -Remélem nem baj, hogy idejöttünk.- nézett rám feszülten mire megszorítottam a kezét
-Örülök neki. Szeretem ezt a helyet, hiszen sokat jelent nekem. -mosolyodtam el mire megkönnyebbülve felsóhajtott és a kis padunk irányába kezdett el húzni, viszont amint felértünk a domb tetejére a diákok vártak minket -Hát Ti?- kérdeztem megkönnyezve mire egy emberként megöleltek mind az öten
-Nem akartunk kimaradni.- mondta Maki mosolyogva, de a vörös szemei elárulták, hogy az előbb sírt. Éreztem, hogy nekem se kell sok, de a diákjaim előtt egyáltalán nem akartam magam gyengének mutatni, így hatalmas erőt vettem magamon és elmosolyodtam
-Örülök, hogy itt vagytok.- mondtam teljesen őszintén mire Satoru hátulról átölelt az állát pedig a nyakhajlatomba fúrta
-Adelaide..- jelent meg Shoko is hirtelen miközben a szeme köztem és Satoru között járt
-Mi a baj?- kérdeztem összeráncolt szemöldökkel mire a lány nyelve megeredt
-Sukuna.. Sukuna üzenete megérkezett.. megvannak az ujjak és a régi emlékműnél várja Satoru-t naplemente után.- mondta a Barnaság idegesen mire a szívem egyre hevesebben kezdett el verni Satoru karjai pedig szorosabban öleltek -Sajnálom Adela.- könnyezett meg Shoko miközben Masa a lány mögé lépve a vállára tette a kezét
-Beszélnünk kell Satoru.- mondta Masamichi mire az engem ölelő fiú elengedett és egy aprót bólintott
-Satoru..- fordultam hirtelen hátra és a karjánál fogva magamhoz rántottam -Kérlek.. mindent adj bele és tedd meg amit kell.- suttogtam immáron könnyezve mire végig simított a kézfejemen ami a karját szorongatta
-Szeretlek Adela.- hajolt közelebb és egy hosszú érzelmes puszit nyomott a fejem tetejére -Vigyázz magadra.- kacsintott rám és nekem hátat fordítva Masa után sietett. Amint a fehérhajú leért a dombról és eltűnt a fák között Shoko mellém lépve megölelt
-Annyira sajnálom Adela.- motyogta a hajamba utána pedig elengedve engem a kezemnél fogva a fa tövébe vezetett ahol a diákjaim beszélgettek
-Shoko..- kaptam el hirtelen a kezét mielőtt csatlakozott volna a fiatalokhoz -Nem akarom, hogy lássák az utolsó óráim.- kezdtem el hadarni hiszen tudtam, hogy már nem sok van hátra a naplementéig. Shoko a kérésemre aprót bólintva leült Maki mellé miközben megpaskolta a másik oldalán lévő üres helyet -Kérhetnék még valamit?- néztem a Barnaságra miután csatlakoztam mellé a földre és közelebb hajoltam hozzá
-Amit csak szeretnél.- mosolyodott el miközben megfogta a combomon pihenő kézfejem
-A szobámban van egy kulcs az asztal tetején a vázában. Azzal kitudod nyitni a legfelsőbb fiókot. Kérlek.. ha vége van ennek intézd el azokat a leveleket amik a nagy borítékban vannak.
-Elfogom ígérem.- mondta elcsukló hangon én pedig elmosolyodva csaptam a lábamra mire minden gyerek rám nézett, hiszen ez volt ezzel a célom, hogy most akik itt vannak és szeretek egy pillanatra se legyenek maguk alatt ez az egész miatt
-Ne legyetek szomorúak. Se én se Satoru nem akarjuk ezt.- szólaltam fel kissé hangosabban -Örüljünk minden egyes percnek. Oké?- néztem körbe mindenkin mire az öt gyerek feloldódva elkezdett össze vissza beszélni az elmúlt évekről amiket közösen éltünk meg
-Ritka szar életünk van.- jegyezte meg Shoko, úgy hogy a gyerekek ne hallhassák
-Hát ebben egyetértünk.- pillantottam rá halál komolyan ami miatt mind a ketten hangosan elnevettük magukat -Hiányozni fogsz Shoko.
-Te is nekem Adela.