Az első dolog, ami rögtön beugrott, az a fájdalom volt. Annyira fájt mindenem, mintha egy busz hajtott volna át rajtam. Kétszer. Zúgott a fejem. Ijedztő halucinációk gyötörtek. Hol magamat láttam vérfarkasként, hol Isaac-et, legvégül két pár sárga szem villant fel.
Kinyitottam a szemem, de azzal a lendülettel be is csuktam. Egy perc múlva pislogva ismét megpróbáltam kinyitni a szemem.
Egy fehér szobában találtam magam, ahol mindent beborított a klór és a tisztítószer bódító szaga. Mellettem egy gép csipogott, ezzel jelt adva az életjeleimről.
Egy kórházban vagyok! - csapott le rám a felismerés. Óvatosan felültem az ágyban. Csak ekkor vettem észre, hogy egy fehér hálóing van rajtam. Semmi más.
De még mennyire, hogy egy kórházban vagy! Ami megjegyzem iszonyatosan büdös! Nem értem hogy tudnak az emberek ilyen bűzben dolgozni...
A hang a semmiből jött. Annyira megijedtem, hogy majdnem leestem az ágyról.
Ne félj, Raven! Csak én vagyok az!
Lenéztem a jobb oldalamra. Zeus ült az ágy mellett. Sárga szemében megláttam valamit. Mint, amikor magamhoz vettem.
- Zeus? Most hallom a gondolataid? - kérdeztem csodálkozva.
Igen.
Felugrott hozzám és lefeküdt a lábamra.
- De...Hogyan?
Deaton szerint az áramütés, amit Fürgefarkas miatt kaptunk beindította a kapcsolódást.
- Szóval, mégis igaz, amit mondott! - sóhajtottam fel. A tenyerembe temedtem az arcom. - Azt hittem csak... Álmodtam az egészet! Meddig aludtam?
Hát, az a helyzet...
Nem tudta befejezni a mondatát, mert kinyílt az ajtó. Egy kék ruhás nőver lépett be, mögötte Isaac-kel, Kyle-al és Sykler-rel. Mikor a nővér meglátott, felsikitott és kirohant a szobából.
A másik három jövevény is csodálkozva nézett engem, aztán éljenezve a nyakamba borultak.
- Oké, én is örülök nektek! - nevettem fel fáradtan.
Nagy nehezen elhúzódtak tőlem. Nem értettem miért lelkesültek be ennyire.
- Annyira megijeszettél minket! - mondta Isaac halkan. Felemeltem a kezem és megsimítottam az arcát. Bőre megnyugtatóan sima és puha volt.
- Miért? Miről maradtam le? - kérdeztem végig nézve rajtuk.
- Azt hittük végleg elveszítünk, pedig csak most ismertünk meg! - felelte Kyle magára és Skyler-re mutatva. A lány bólintott.
- Húzós helyzet volt! - felelte végült.
Értetlenül figyeltem őket. Valamit elhallgatnak előlem.
- Srácok, mi történt? Meghalt valaki azon az estén? - kezdtem egyre idegesebb lenni. Egyikük sem felelt. - Ne idegesítsetek fel ennél is jobban! Mi a szar történt?!
- Az van, hogy igen. Meghalt valaki akkor - szólt Isaac lesütött szemmel.
- És ki? - ők itt vannak. Talán Deaton, vagy a szüleim?
Nem...Hisz ők kimentek az erőműből. Láttam!
Óráknak tűnő várakozás után Zeus adott választ:
Oké, akkor elmondom. Szerencsétlen emberek! Raven, ne ijedj meg, de...Te meg én haltunk meg az erőműben!
- Hogy mi van?! - sikítottam fel.
A farkas ijedtében leugrott a padlóra. Mi haltunk meg? De akkor hogy lehetünk életben? Hogy történt ez? A levegőm beszorult a tüdőmbe, csak úgy kapkodtam a levegőt.
- Raven, nyugodj meg! Minden oké, senki más nem nyelt karót vagy sisakvirágot! - hadarta Kyle, de egyáltalán nem nyugtatott meg. Elkerekedett szemmel néztem fel a fehér hajú fiúra.
Édes istenem! - mordult fel Zeus. Ezután ő és Isaac kiterelték Kyle-t meg Skyler-t. A farkas kint maradt velük, Isaac viszont velem maradt.
Intett, hogy üljek odébb. Nem haboztam, annak ellenére, hogy ő teljesen fel volt öltözve, én meg egy szál semmiben vagyok konkrétan. Leült mellém és magához húzott. Átölelte a vállam, míg én a mellkasának dőltem.
- Hogyan történt mindez?
- Mikor áramütést kaptatok leállt a szívetek majdnem egy órára. Hívtunk mentőt, fél óra próbálkozás után sikerült újraéleszteni titeket. Téged behoztak ide, Zeus-t meg Deaton rendelőjébe vitték. Zeus tegnap ébredt fel, így idejött velünk. Nem volt hajlandó haza menni. Fürgefarkas a mentő érkezése előtt felszívódott. Van egy olyan érzésem, hogy nem utoljára találkoztunk velük! - magyarázta Isaac halkan.
Kínomban lehunytam a szemem. Igaza van. Fürgefarkas biztos bosszút fog állni. Aztán eszembe jutott anyu meg apu is.
- És a... szüleim? - kérdeztem szinte suttogva. Féltem a válaszátol.
- Elmentek, mielőtt felébredtél. Valamilyen dolguk volt. Nagyon ki vannak készülve.
- Nem sajnálom őket - dünnyögtem, aztán témát váltottam. - Ma milyen nap van?
- Vasárnap. Raven, figyelj. A szüleid valóban nagy hibát követtek el, de...
- Csak azt ne mond, hogy mindezt azért tették, mert szeretnek. Ha tényleg szeretnének, azonnal nemet mondtak volna Fürgefarkasnak. Csak magukkal törődtek, hogy nekik jó legyen! Egy szülő nem így viselkedik - elhúzódtam a fiútól, de az visszarántott.
- Tudom, és igazad van. Erre nincs mentség. A bűntudat teljesen felemészti a szüleidet. Éreztem rajtuk - mondta nyugtató hanggal, miközben a vállamat simogatta.
Ezután mindketten némán hallgattunk. Nagyon jól esett, hogy Isaac mellettem van. Mellette fontosnak éreztem magam.
Nem tudtam nem arra gondolni, mérhetetlenül dühös vagyok a szüleimre. Az ostoba tinédzser ezt kihasználja és hagyja, hogy ugráljanak körülötte a megbocsátásért.
Én viszont nem tartozom ezek közé.
~~~
Lecövekelve álltam a házunk ajtaja előtt. Zeus csendesen felnézett rám, várta mit teszek. Semmi kedvem nem volt hazajönni, de kiskorú vagyok még, szóval nincs sok választásom. Isaac suliban volt, ezért Deaton a mai napra bezárta a rendelőjét és haza hozott. Anyuék akartam értem jönni, de nem engedtem enkik.
Kedves volt tőle, annak ellenére, hogy veszélybe sodortam az életét. Már többször is meg akartam neki köszönni, de nem hagyta. Tartozom neki, még ha ő ezt nem is hajlandó elfogadni.
- Kész állsz? - lépett mellém a doki.
- Nem, de muszáj bemennem! - vontam vállat, aztán összeszedve minden bátorságomat benyitottam az házunkba.
Anyu és apu a konyhából szaladtak, vagyis inkább rohantak ki hozzánk. Deaton köszönt a szüleimnek, aztán odaadta a táskámat. Megköszöntem a segítségét, majd közölte, hogy Isaac délután értünk jön és elvisz a rendelőjébe, ezután elment.
Miután becsukódott mögötte az ajtó kínos csendben álltunk.
Ahogy rájuk néztem, nem éreztem mást, mint mérhetetlen csalódottságot.
Megszólal még ma valamelyikőtök, vagy csak állunk egymással szemben, mint farok a hideg vízben? - szólalt meg Zeus a fejemben, mire mosolyogva lenéztem rá. Kétségtelen, oltári humora van ennek a farkasnak.
Persze anyuék szemtanúi voltak ennek a kis jelentnek.
- Most is beszél hozzád! Tehát, tényleg igaz minden? - kérdezte anyu halkan, mire kifejezéstelen arccal néztem vissza rá.
- Igen, de ti ezzel már tisztában voltatok, nem?
- Nézd, kislányom! Sajnáljuk, amit tettünk. Tényleg! De...
- Ó, várj! - szakítottam félbe apát. - Csak nem azt akarod mondani, hogy nem volt választásotok? -kérdeztem szarkasztikusan.
- Tulajdonképpen...
- Mindig van más választás! - mondtam olyan hangosan, hogy talán még a szomszéd is hallotta.
Apa elhallgatott. Sötét hajában csak most fedeztem fel az ősz hajszálakat. Arca hirtelen vagy tíz évet öregedett, ahogy megtörten engem nézett.
- Nagyot csalódtam bennetek! Még most sem tudom felfogni, hogy tehettetek ilyet! - könnyek marrták a szemem. Alig tudtam elfojtani a sírást.
- Tudjuk, és mindent megteszünk, hogy... - kezdte anya elcsukló hangon, de felemeltem a kezem. Elhallgatott, s összeszorította a száját.
- Nem érdekel! Menjetek inkább dolgozni. Ahhoz jobban értetek, mint a neveléshez! - feleltem rezzenéstelen arccal, majd fogtam a csomagom és felcaplattam vele a szobámba.
Dühösen bevágtam magam után a szobám ajtaját. Azt hittem felrobbanok mérgemben. Zeus némán figyelte, ahogy kipakolok a táskából. Nem mert szólni. Tudta, hogy még egy rossz szó és sírva fakadok. Eddig egyszer sírtam mérgemben.
Másfél éve egy nyári napon, mikor anyuékkal és a nagynénémékkel elmentünk nyaralni a hegyekbe. Rose néniéknek van egy király három szobás kis faházuk. A kilátás gyönyörű volt, a levegő tiszta, jókat ettünk. Persze, mivel ők utálják Zeus-t, ezért ő nem aludhatott a házban. Én eleve úgy vagyok ezekkel a helyzetekkel, hogy ha ő nem alszik ott, akkor én se. Anyuék szemrebbenés nélkül költöztettek ki természetbe egy két személyes sátorba. Jobban dühös voltam, mint most.
Tudjátok, van az a mondás, mi szerint a barátainkat megválaszthatjuk, de a családunkat nem.
Te, Raven! - szólalt meg hirtelen Zeus a fejemben, én meg ugrottam egyet az ágyamban. A helyén feküdt. Eddig maga elé meredve bambult, de most felnézett rám.
- Bocs, ezt nehéz lesz megszokni. Remélem álmomban nem fogsz ennyire üvöltözni! - felhúztam a lábam, majd átöleltem.
Azt hiszem kezdesz serdülni!
Összehúztam a szemöldököm.
- Ezt hogy érted?
Úgy, hogy a szüleid kezelhetetlenek. - mondta ki őszintén.
- Ezt tökéletesen megfogalmaztad! - bólogattam, aztán felálltam az ágyról, s közvetlenül elé ültem le törökülésben. - Hogy érzed magad?
Jól, most, hogy te is jobban van. Nagyon féltem, attól, hogy elveszíthetlek!
Mosolyogva megsimogattam a fejét, mire megnyalta a tenyerem.
- Kösz, hogy megmentetted az életem.
Te is megmentettél. Na, meg ezért vagyunk egymásnak!
- Igen. - mosolyogtam.
Mit teszünk ezután? Most akkor van falkánk?
- Fogalmam sincs, mihez kezdjünk! - sóhajtottam fel gondterhelten. - A srácok, a falka, Fürgefarkas...Annyi minden történt rövid idő alatt. Még át kell gondolnom. Kyle és Skyler sokat segítettek, nélkülük nagy valószínűséggel megöltek volna minket.
Rendben. Ha elfogadsz egy tanácsot... Maradjon a falka. Fürgefarkas és a falkája miatt szükségünk van rájuk. És nekik is ránk.
Az utolsó mondata után érdeklődve felvontam a szemöldököm.
Skyler szülei túl elfoglaltak, a csaj meg szeretne valahova tartozni. Kyle...Nos, ő nem tudna életben maradni Portlandben egyedül.
- Kedveled őket? - elmosolyodtam. Ritka, hogy Zeus kedvel valakit.
Így is mondhatjuk.
Kuncogva néztem a fekete farkasra. Szeme sárgán felvillant, mintha mosolyogna. Az egyetlen jó dolog, aminek tényleg örülök, az ez a különleges kapcsolat kettőnk között.
Dajmonok.
Mint valami furcsa fantasy filmben.
~~~
Sziasztoook!
Hát, itt is van a kövi rész!
Remélem tetszett, köszönöm, hogy elolvastátok! :)
Legyen szép napotok!