° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

- 14. -

Jace és Alec némán kutatták át a házat. Az akvamarin kristályt Jace gondosan a nadrágja zsebébe csúsztatta és percenként ellenőrizte, hogy meg van-e még. Elvégre ez a kristály nem éppen arról híres, hogy csak valaki elejti vagy ott felejti valahol. Ezt képtelenség lenne elfelejteni, amikor olyan dolgokat tehetsz vele, ami még az árnypiacon is illegális. Elvégre az angyalok nem szeretnek beszélgetni, akkor sem ha Árnyvadász az, aki kapcsolatot szeretne velük teremteni.

A ház úgy nézett ki, mint egy második világháborús emlékmű. Az emelet a földszinten pihent, a lépcső darabokra zúzva, tető pedig egyáltalán nem volt. A falak bedőlve és leszakadva, a bútorok pedig kilóméterekkel arrébb hevertek, mint a rendeltetési helyük. Ráadásul égett szag és por terjengett a levegőben, szárazzá téve a két fiú szemét.
Jace felállította a felborult kicsi fotelt, megtartotta a kezével és alákukkantott, de mikor pár deszkán, hamun és poron kivül nen talát mást, bosszúsan visszaengedte. Lepukkant a fotelbe, kisebb porfelhőt eresztve a levegőbe. Beletúrt a kosztól és démonvértől csapzott hajába, ami már szinte barnának hatott a sok rászállt kosztól. A térdére könyökölt, de könyöke valami keménybe ütközött. Benyúlt a nadrágja zsebébe, és lassan előhúzta a kristályt. Két keze közé fogta, aztán hátradőlt a rozoga fotelben. Felemelte az ég felé, és hunyorogva nézte, ahogy a kék ég magába foglalja az akvamarint, ahogy átsüt rajta a gyenge, téli napsugár, szépséges fényességet adva a kristálynak.
- Szerintem felesleges még itt lennünk. Nincs semmi. Meg amúgyis, Izzy már kétszer hívott nem tudom miért. De nincs kedvem visszahívni, ha úgyis indulunk. - mondta Alec, lassan felé közeledve a konyha megmaradt része felől. Kijelzővel Jace felé felmutatta telefonját, hogy bebizonyítsa, hogy a húga tényleg hívta.
- " De akinek műve elhamvad, az kárt vall. Maga ugyan megmenekül, de csak mintegy tűz által." - motyogta Jace válaszul. Nem igen figyelt Alec szavaira, csak tompán hallotta a fülében. A kristályt figyelte szakadatlanul és próbált rájönni, hogy mégis mi zavarja őt valami ezzel az egésszel kapcsolatban.
- Akkor már biztos vagy benne, hogy a Purgatóriummal kapcsolatos? -kérdezte óvatosan Alec, Jace idézésére célozva a Bibliából. Megállt barátje mellett, a zsebébe süllyesztette a telefonját, és figyelmesen nézte Jace komor arcát.
-Igen...vagy nem. Vagyis nem tudom. Az Angyalra az életben nem voltam még bizonytalan, ritka szar érzés. - húzta el a száját a szőke, és újfent végigszántotta ujjaival mocskos haját. Alec mosolyogva nézte, ahogy Jace fáradt, karikás szemét is megdörgöli.
- Gyere menjünk. Nincs már itt semmi. Meg aztán...te is fáradt vagy. - a fekete hajú fiú megfogta parabatai-ja előreesedt vállát és gyengéden megszorította.
-Neh...em vagyok fáradt. - bizonygatta Jace, viszont a 'nem' szó betűi közé bekúszó ásítás, állítása ellenkezőjét bizonyította.
- Dehogyis nem. Mind fáradtak vagyunk. Órákig voltunk itt, sőt te több ideje. Megöltünk több tucat démont, ráadásul az energiám háromnegyede arra ment el, hogy eltitkoljam anyám elől Melody létezését. - csóválta meg a fejét a sötét hajú, és nagyot sóhajtva vállára hajtotta a fejét. Jace leeresztette kezét a két lába közé, majd felpillantott barátjára, aki viszont szemével már a kinti feltúrt gyepet figyelte. Jace is észrevette barátja szeme alatt a sötét karikákat, a kisebb táskákról nem is beszélve. Nem aludt túl sokat mostanság. Vagyis...pontosabban, amióta Melody az életükbe került. Vagy csak szimplán Archie nyálenzimjei vannak rá ilyen borzalmas hatással, mikor a kiskutya nyála akaratlanul is találkozik Alec bőrével napi szinten többször is, a fiú nagy örömére.
- De ezt, mint tudjuk nem Melody hibája. - felelte szájbarágósan Jace, mintha be akarná bizonyítani, hogy Newtonnak bizony Newton volt a neve és nem más. Alec összevont szemöldökkel lepillantott rá, tekintetük találkozott, aztán a fekete hajú elfordította újra a fejét.
- Már mindegy mi kinek a hibája. Anyám úgyis meg fogja tudni, mivel Magnus volt olyan okos, hogy az Intézetbe portálozta Melody szüleit. Ahhh mindegy is. - legyintett Alec, behunyt szemmel hátat fordítva barátjának.
- Meg fogja érteni. - tápászkodott fel Jace a fotelből, és barátja hátára csúsztatta a tenyerét.
- Ő talán. De a Klávé...már nem biztos. - nézett Jace-re Alec. A szőke egy erőltetett mosolyt varázsolt az arcára, és megdörzsölte parapatai-ja vállát. Kifelé intett fejével, mire Alec követte szemével Jace karjának irányát.
- Menjünk szerintem. És hívd vissza Izzyt. Tudod, hogy bepipul, ha nem hívod vissza rövid idő belül. - vigyorgott fel Alecre, majd háttal elindult kifelé a megtépázott házból. Alec mosolyogva megrázta a fejét, előhalászta újra a telefonját a zsebéből, aztán ő is kisétált a házból.
Jace a ház előtt várta. Összefonta maga körül a karját, és alig láthatóan didergett a hidegben. Próbálta palástolni, hogy mennyire fázik, viszont az időjárásra még volt nem érzéketlen. Főleg, hogy lassan a hó is szállingózni kezdett. A pár perce még vakító kék ég, viharos szürkébe fordult, puffadt hófelhők lepték be az eget, hideg szelet és hatalmas hópelyheket hozva magukkal.
Jace odafordította a fejét, és figyelte, ahogy Alec összedörzsöli a tenyerét a hideg miatt, és csak aztán kezdi el keresni Isabelle hívásait.
Alec előrebiccentette a fejét, mire Jace hálásan megindult előre. Minél hamarabb vissza akart érni az Intézetbe, elvégre Melody és Izzy is oda tart, és láthatólag Melody nem volt éppen fényes állapotban. A másik ok pedig a kellemes meleg. Ujjai elgémberedtek, ahogy görcsösen próbálta a hónalja alatt tartani a tenyerét, hogy legalább az ne fázzon.
Alec gyorsan utolérte hosszú lábaival. Ránézett, és akkor emelte a füléhez a telefont.
- Gondoltam induljunk el, mert ha nem itt fagysz meg. Nem egy száll pulóverbe kellett volna eljönni haver. - húzta vidám vigyorra a száját Alec, miközben arra várt, hogy Izzy felvegye azt az istenverte telefont.
- Tudod, hogy a kabátba nem vagyok olyan hatékony, mint anélkül. - rántotta meg a vállát Jace, megmozgatva jéghideg, piros ujjait. Van ennél vastagabb pulóvere, mégis ezt kapta magára. Nem nagyon érdekelte, éppen milyen trend szerint öltözködik, így mindig mindegy volt mi volt rajta.
Jace halkan lépkedett barátja mellett, és hallgatta, ahogy a telefon párat bítyeg, miközben arra vártak, hogy Isabelle felvegye.
- Na végre azt hittem soha nem fogod felvenni. Te hívsz ötvenöt- ezerszer és nekem meg várnom kell. - háborgott Alec, ahogy Izzy hangja megszólalt a vonalon túlról. Jace mosolyogva megcsóválta a fejét. Alec olyan dolgokon tud totálisan kiakadni, amik meg sem ütik a komoly problémák alsó határát sem. De hát ez Alec. Zsörtölődik, zsörtölődik, de ha mosolyog még a nap is kisüt.
- Ne haragudj drága Alexander, de most fordultunk be az Intézet utcájába, és újra elő kellett kotornom a telefonom. Anyával beszéltem. Az Intézetben áll a bál. - hallatszott Izzy türelmetlen hangja a vonal túlsó végéről. Jace homlokráncolva nézett fel barátja arcára, ami ugyanolyan feszült volt, mint az övé. Úgy meredt az útra maga előtt, hogy nem is pislogott közbe.
- A szülei jól vannak? Akkor úgy tűnik időben odaértek. De istenem ez olyan hülye ötlet volt Magnustól. Soha nem verekedjük ki magunkat belőle. Anya még beszélni is akart velem valamiről, mielőtt elrohantam. Ez egy agyrém, nem hiszem el. Ha a Klávé is beavatkozik nem tudom mi lesz. - Alec idegesen a hajába túrt, a tarkójára csúsztatta tenyerét és ott hagyta.
Jace nem volt benne biztos, hogy a Klávét érdekelni fogja holmi mondén szülők holléte. Az viszont annál inkább, hogy a lányuk bizony nem mondén. Kinyújtotta a kezét, hogy elkérje a telefont, de csak egy szúrós pillantást kapott válaszul.
- Bizonyára azért akart veled beszélni, mert hírei vannak. Az egykori Néma Testvér Jem Carstairs, ismertebb nevén Zakariás testver, és Tessa Gray a boszorkánymester az Intéztbe látogatnak. - Izzy hangján hallatszott, hogy nem tetszik neki a két személy jövetele. Pont, mint Alecnek. Jace lehajtotta a fejét és a földet kezdte szuggerálni. Tessa Gray volt a felesége az egyik ősének William Herondalenek.  - Rózsás egy találkozás lesz - gondolta a fiú.
- Szerintem ez lényegtelen a jelenlegi helyzetünkben. A Klávé... - emelte fel újra a hangját Alec, de mondandóját nem tudta befejezni, mert Jace közbelépett. Felkapta a fejét Alec ingerült hangjára, és rávetette magát a fiúra. Kitépte a telefont a kezéből, és arrébb szökkent vele. Alec hiába kapodt utána Jace most gyorsabbnak bizonyut, és elhajolt a fekete hajú fiú dühödt hadonászása elől.
- Elég volt a klávézásból. - vigyorgott barátjára, és pökhendi arckifejezéssel az arcán a füléhez emelte a telefont.
- Hogy ityeg Isabelle?
- Jace Herondale... - sóhajtott a lány a telefon másik végén, mire Jace hangosan felnevetett. És nem csak Isabelle reakcióján, hanem Alec értetlenkedő arcán is.
- Mellőzük ezeket a formális megszólításokat Isabelle Sophia Lightwood. - fordult el Jace, Alec egy újabb kísérlete elől, hogy kivegye a kezéből a telefont.
Izzy száját egy újabb hangos sóhaj hagyta el.
- Ajánlom, hogy igyekezzetek. Nem akarok anyámmal egymagam szembenézni. Főle akkor nem...ha a konzul is megjelenik. - a lány hangja a végére elhalt, mire Jace együttérzően elmosolyodott. A Lightwoodok neve fénylik, mint az esthajnalcsillag az éjszakai égbolton. Ezzel a húzásukkal viszont hírnevük egy csapásra zuhanórepülésbe kezdhet a bányakéba segge alá a Konklávé szemében. Neki viszont nincs sok vesztenivalója. Legalábbis szerinte nem.
- Hogy van Melody? - felelt Jace egy kérdéssel. Őszintén kíváncsi volt a vörös állapotára, hiszen borzalmasan nézett ki, mielőtt elindultak. Vagy a sokk...vagy Jacenek fogalma sem volt. Melody nem sérült meg, mert arról tudnának. Elvégre egyikűtük sem látássérült.
Jace látta a szeme sarkából, hogy Alec szinte ledermed kérdése nyomán. Fel akarta húzni kabátja cipzárját, de megállt a mozdulatban. Lassan emelte fel a fejét telefonáló barátja irányába, szája vékony vonalllá préselődött össze, és Jace biztos volt benne, hogy a fiú izmai úgy meg vannak most feszülve, hogy tapintásuk olyan lenne, mint a frissen megszilárdult beton.
- Az igazat megvallva...fogalmam sincs. Alig beszélt út közben, és olyan sápadt, mint a tej. Borzalmasan fest, nem tudom mi baja lehet. Még lehet kapóra is jön nekünk Zakariás testvér. - Izzy suttogott, mintha nem akarná, hogy a másik lány hallja a szavat. Jave bólintott, és felnézett Alecre, aki közelebb lépett hozzá. Szigorú pillantását Jace arany szemébe fúrta, kérve valamit tekintetével, amit Jace most az egyszer nem értett.
- Már nem Zakariás testvér többet. Talán egy igazi Néma Testvérre lenne szükségünk. - mondta Jace, amire Izzy újra felsóhajtott.
- Igazad lehet!
- Hadd beszéljek vele. - szólt hirtelen Alec. Jace csodálkozva kapta fel a fejét, hiszen a fiú hangjában nem kevés él volt.
- De hát most beszéltél vele. - értetlenkedett a szőke, miközben eltartotta a fülétől a telefont, hogy a két lány ne hallja a civódásukat.
- Nem a húgommal. Melody-val. - csattant fel Alec, és kinyújtotta a kezét barátja felé.
- Miért akarsz vele beszélni? Azt hittem utálod. - vonta össze a szemöldökét Jace. Alec megforgatta a szemét, és még közelebb lépett.
- Az utálat és...ez más oké?! Csak add ide azt a telefont. - kérte a fekete hajú fiú, viszont Jace hajthatatlan maradt. Volt valami Alecben, ami nem tetszett neki. És tudta is mi az. Alec azt hiszi őmiatta olyan Melody amilyen. Jace tudta, hogy egy önmarcangoló Alecnél csak egy olyan Alec rosszabb, aki nem zsörtölődhet eleget valami buta dolog miatt.
- Nem a te hibád higgy nekem...
- Csak add ide már! - kiáltott rá Alec, mire Jace döbbenten hátrahőkölt. A kis jelenetükre nem egy mondén figyelt fel, akik az utca túloldalán taposták a havat.
- Ijesztő vagy Alec, vegyél vissza. - sziszegte Jace, megragadt barátja karján a kabátot és irányba állította.
- Mit balhéztok már megint? Esküszöm Alec, ha egyszer visszajössz, szétrúgom azt a tengernagy valagad, hogy m...
- Köszönjük Izzy, de nemsokára odaérünk és elmondhatod személyesen is a szokásosnál is furább bátyádnak. - rázta meg a fejét Jace, és meg sem várva a lány válaszát kinyomta a telefont.
Lassan a mellette baktató fiú felé fordította a fejét, aki viszont nem nézett rá.
Jace a zsebébe süllyesztette barátja telefonját, és továbbra is kérdőn bámulta, hátha megered a nyelve. De az már nem Alec lenne.
- Nincs semmi mondanivalód? Esetleg 'Jace de úgy, de úgy sajnálom, hogy tehetném jóvá, hogy úgy viselkedtem, mint aki sejtcserét kapott'! Ehhez társíthatnál ilyen meghajlásfélét, mint, amit a hinduk szoktak csinálni, de úgy ám, hogy az orrod a hideg betont súrolja. - imitálta a fiú heves magyarázta közben, hogyan is kéne Alecnek az ő szent bocsánatáért esedeznie.
Alec ismerte olyan jól barátját, hogy nem vette zokon a dolgot. Jace még egy mosolyfélét is felfedezett a fiú szája sarkában, de továbbra sem szólalt meg.
Pár hangtalan méter után Jace felsóhajtott, parabataija karjába csimpaszkodott és a füléhez hajolt.
- Hajaj Lightwood hideg van ám.
Alec értetlenkedve fordult felé, mint aki nem tudja eldönteni, hogy üsse le a rajta himbálózó fiút, vagy nevetve borzolja össze szőke fürtjeit.
- Neked mégis mi bajod van? - Alec egyik opciót sem választotta, hanem csak fintorogva lerázta magáról a büszkén vigyorgó fiút.
- Tudtam, hogy meg fogsz szólni. - mutatott rá Jace, mire Alec az égre emelte a szemét.
- Ha nem ismerném mindkettőtöket az előbbi jelentet látva azt hinném, hogy magatokban beszélő őrültek vagyok, vagy ugyanez csak a krónikus kiadás.
A hang mindkettőjüket annyira felkészületlenül érte, hogy mind Jace mind Alec úgy torpant meg a síkos betonon, hogy majdnem orra buktak. Jace kapkodva fordult meg, és szembetalálta magát a lila ballonkabátba bugyolált Magnussal.
- Ha én nem ismernének azt hinném valami félresikerült kisérlete vagy egy lánynak, ebben a szerelésben. - rázta meg Jace a fejét, és közelebb lépett a boszorkánymesterhez.
- Ne haragudj meg Árnyvadász, de ez a kabát sokkalta elegánsabb, mint a te...hacukád. - legyintett Magnus színpadiasan, azt figyelve, ahogy Alec is döbbenten melléjük lép.
- Hogy nem hallottuk, hogy megjöttél? - kérdezte Magnus mögé nyújtva karját. Jace kikandikált a boszorkánymester háta mögé, és észrevette a nyitva hagyott portált, amit eddig nem is látott a Magnussal való játékos civakodás közepette.
- Ohh ezel mágia trükkök, ha úgy tetszik. Bolond lennék, ha elárulnám Alexander. - mosolygott a fekete hajú fiúra, azzal a jelegzetes mosolyával, amit csakis mindig Alecnek tartogatott. Jacenek el kellett néznie, nehogy hangosan felnyerítsen a szituáción.
- Alapból bolond vagy. - morogta a nemlétező bajsza alatt, mire Magnus hangosan felciccent. A magasba emelte jobb kezét, és nyájasan vigyoroga csettintett egyet.
Jacenek olyan érzése lett hirtelen, hogy a végtagjait már rég nem ő irányítja. Mintha valaki egy zsinort kötött volna a derekára, és jól megrántottta volna, úgy mozdult előre a feje pedig hátra. Lábai szapora táncba kezdtek a portálig, kezével ide-oda hadonászott. Azt viszont tisztán hallotta, ahogy Alec felnevet mögötte.
Magnus rá sem nézve leeresztett a kezé, mire Jace pontosan a portál peremén állt meg.
- Hol az úticél? - kérdezte Alec bizonytalanul közelebb sétálva. Jace tudta, hogy Alec a mai napig gyűlöl portálozni, és úgy tűnik ez nem is fog megszűnni.
- Az Intézet. De egy - kettő! Anyád tombol, Alexander. Azt mondta, ha egyszer hazaérsz...
- Felfogtam, menjünk inkább. - tette fel a kezét türelmetlenül Alec. Meg sem várva Magnus csodálkozó válaszát a portálba lépett, ami halk suhogó hanggal magába fogadta magas alakját.
- Gyerünk te is Doctor Szöszi. - Magnus hosszú ujjai Jace hátába vájtak. A fiú érezte, hogy kibillen az egyensúlyából, és úgy zuhan bele a portál kékes kavalkádjába, ahogy soha ezelőtt. Kapálózva, mint egy kardokat suvickoló újonc, aki még a rúnák pontos nevét sem tudja. És anélkül, hogy ellenőrizni tudta volna, hogy megvan a kristály.
Ezzel a kezdéssel a portálutázás sokkal rosszabb volt, mint, ahogy bármelyik másikra emlékezett. Most kezdte megérteni Alec álláspontját arról, hogy a sok szín, a zümmögő hangok hányingert és szédülést okoznak.

Continues...

________________________

By:
Taurielgirl25