° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

¬ 4. ¬

Pár utca után megtorpant és visszanézett az épületre. Annyira meghökkent, hogy hirtelen arról is elfeledkezett mennyire fázik. Leengette teste mellé karjait, amiket eddig szorosan maga köré font. Felnézett a hatalmas épületre ami eddig nem volt ott. Vagyis igen...de nem ez. Eddig egy gótikus, katólikus templom romjai rajzolódtak ki az éjszakai csillagos égbolt alatt. A magasba nyúló két tornya, és az egyik tetején lévő, az idő alatt kettétört kereszttel, büszkén magasodott az ég felé. Melody a legtöbbször itt is félt eljönni. Megrémítette a kifordított kovácsoltvas kapu, a buján benőtt templomkert és a leomlott lépcső ami felvitt a nagy, repedezett fával fedett ajtóhoz.
De ez más volt. Ez nem a megszokott ijesztő templom romjai voltak. Egy ház volt. Vagyis inkább a New York belvárosaira emlékeztető sok emeletes, sok ablakos bérházak. De ez valahogy kilógott a többi közül. Nem piszkosfehér vagy undorító világosbarna színű volt, mint a legtöbb. Se nem lapos teteje volt, mint az összes többinek. Nem. Ennek rejtélyes sötétbarna színei megcsillantak az éjszakai fényekben. És egy-egy toronyház emelkedett ki a lapos tetőből, megtörve az unalmas összhatást. Olyan volt mint egy palotába zárt kényelmes ház. Melody valahogy kiszúrta a saját ablakát, ami a nagy folyóra nézett. A függönyön keresztül nem látott fényt, így arra jutott, hogy nem keresik. Nagyot sóhajtva ölelte körül újra magát, és elindult hazafelé. Mire hazaér talán halálra fagy. Elvégre nem a konténeres rövidebb utat választotta. Hanem ami ugyanúgy ijesztő, kacskaringós utcákon vezet keresztül. Nem valami vérpezsdítő, maximum talán a félelemtől az.
Minden tagját átjárta a hideg, és a tél első hópelyhei is ilyenkor kezdtek el szállingózni. Nem kellett sok idő mire a lány vörös hajzuhatagában fehér pelyhek ültek. A levegő párafelhőként távozott lassan kihűlt testéből, száján át. Ujjai elgémberedtek a hidegtől és egy pillanatra muszáj volt megállnia. Befordult egy sikátorba és nekitámasztotta a hátát a hideg ház oldalának. Egy kerítés volt a keskeny kis utca végében, az előtt egy halom szemét és egy túlzsúfolt kuka. Tipikus hajléktalan tanya. Melody épp elindult volna megint ha meg nem rezdül mögötte egy kukázacskó. Megtorpant és lassan megfordult. Még a belsőjét mardosó jéghideg levegőről is megfeledkezett. Élénken élt még az emlékezetében az a szörny amelyik megtámadta őket. És aki felelős Cookie haláláért... És azért is, hogy most itt áll remegve a hidegtől és a félelemtől. De a kuka mögül nem egy fekete óriás lépett elő, hanem egy férfi. Amit Melody azonnal kiszúrt, hogy túl jólápolt ahhoz, hogy hajléktalan legyen. Megkönnyebülten fellélegzett.
- Elnézést, nem is zavarok tovább. - mondta zavartan és elkezdett kihátrálni. De nem jutott sokáig, mert a háta mögül jövő hang megállásra kényszerítette.
- Felőlem akár maradhatsz is. Legalább nem lesz unalmas az esténk igaz Tony?! - a hang hideg levegője libabőrössé változtatta Melody meztelen nyakát. A lány megperdült maga körül, és szembetalálta magát egy lánnyal. Hosszú fekete haja kitakarta krétafehér arca felét. Az utcai lámpák még sápadtabbá változtatták, de még így is csinos volt. Melody hátrált, de a válla beleütközött a kuka mögül elő lépő férfibe. A Tony nevét viselő megragadta a vállát és nem engedte mocorogni.
- Mit akarnak tőlem? Csak hagy menjek haza, nem szólok senkinek, esküszöm. - Melody érezte, hogy a hang amit megütött szánalmasabb, mint amit mondott. A férfi ügyet sem vetett rá, csak egyik kezével elengedte és kitartotta a lány elé.
- Maya ha hozzá nyúlsz tudod mi lesz. Egyezség, tudod. Ez a szabály, nem érhetsz mondénokhoz. Meg amúgyis. Kihűlt teljesen, hideg mint egy jégcsap. Belülről sem lehet melegebb. - a férfi hangja ijesztőbb mint a tudat, hogy megint csapdában van. És nagyon borzasztó gondolatok kezdtek kavarogni a fejében. De a mondén szó, megint jelen volt.
- Ugyan csak egy kortyika. - sziszegte Maya és nagyra tátotta a száját. Melody akkorát visított, hogy mind a két ember összerezzent.
- A fogaid...jézusom mi történt a fogaiddal!? - hebegte Melody remegő kézzel a lányra mutatva. Maya újra kitátotta a száját, és a vörös ajkai alól előbukkanó hegyes szemfogait kezdte piszkálni. De nem válaszolt.
- Ha elengedem megígéred, hogy nem mész utána? - kérdezte lassan a férfi erősebben rámarkolva Melody hideg karjára. A lány halkan felssziszent, ahogy a férfi hosszú körmei a megdermedt bőrébe vájtak. Ha nem megy el innen nagyon gyorsan, a régi mesék gonoszai életre kellnek. Biztos csak rosszul látta!! Ilyen nem létezik. Vagy csak a halvány fény játszott a szemével. Már teljesen meggárgyult a hidegben.
- Nem. - felelte egyszerűen Maya és hirtelen feléjük lendült. Melody maga sem tudta honna szerzett adrenalin hullámmal lebukott és Maya karját megragadva a társára rántotta. De a hirtelen mozdulattól ő is hanyatt esett.
- Kis ribanc, mit képzelsz? Oh Tony dehogy nincs benne még meleg. Ott lüktet a karján. Tudom, hogy te is érzed. - morogta a lány éhes szemét Melody felkarjára függesztve. Egy karmolás díszelgett ott, amiből vékony csíkban vér csordogált. Biztos a férfi tette, mikor olyan erősen szorította meg. Tony lefogta társnőjét, és merev nyakkal fordította el a fejét a földön ülő rémült lányról. Zihálva vette a levegőt, az erőlködéstől még a nyála is kicsordult.
- Mozdulj már meg te szerencsétlen! Nem bírom sokáig fogni. - üvöltött rá a férfi. Melody a karjára szorította a tenyerét, és feltápászkodott. Amennyire fáradt lábai engedték az ucai lámpák körébe csoszogott, de ott visszaforult. Maya épp félig kicsavarta magát Tony térde alól, majd belemardt a férfi vállába.
- Rohanj már! - ordított majd újra a földhöz szegezte Maya ébenfekete hajzuhatagát.
Melody előreszökkent és úgy futott ahogy a lába bírta. De nem haza felé. Ha haza menne veszélybe sodorná a családját. Szóval abba az irányba indult ahonnan jött. Vissza az Intézetbe, ahol mindent meg akart tudni. Nem hitte el amit látott, épp ezért racionális magyarázatot követelt.
A hang amit a két verekedő ember kiadott a kutyák acsargására emlékeztette a lányt. Ez épp elég volt, ahhoz hogy még gyorsabb fokozatra kapcsoljon.
Nem tudta, hogy fog visszalopakodni észrevétlenül, mert az kizárt, hogy már nem vennék észre ahogy visszajön. Talán az éjjeli őr elment mosdóba, vagy hozni valami harapnivalót, és Melody-nak pont szerencséje volt. Ha visszaér, meg kell találnia Isabellet, és nem fogja érdekelni ha a lány a szépítő alvásra hivatkozik. Isabelle épp elég gyönyörű lenne alvás nélkül is.
Melody lassított, mikor befordult az utca elején és felnézett a hatalmas épületre. Melegség járta át a testét, úgy érezte mintha hazajött volna. Még egy apró mosoly is kúszott ajkaira, amitől a lány kissé bepánikolt. Nem örülhet annak, hogy itt van, hiszen itt mindent titkolnak előtte. Nem mondanak igazat, vagy éppenséggel olyan lényeket emlegetnek fel, amitől Melody megborzongott. De az a lány... Melody agyában megjelentek a Drakula film hátborzongató jelenetei, vagy a Twilight sorozat csillogó bőrű Edwardja. A lány szeme kitágult és próbálta elfojtani a gondolatait. Szaporán szedte a lábait a havas betonon, hogy minél hamarabb melegben és biztonságban érezhesse magát. A kérdés az volt, hogy miért érezte pont ezen emberek között magát biztonságban?
- Ilyenek nem léteznek Melody! Hülye vagy, érted!! - motyogta magának és épp befordult volna a ferde kapun, ha valami oldalról neki nem ugrik. De olyan erővel, hogy ledöntötte a lábáról és nekivágta a kerítés oszlopának. Melody kótyagos fejjel nyomta fel magát félig, de az a valami rávetődött a mellkasára. Aki történetesen Maya volt. Sötét hajába fehérlő hópelyhek vegyültek, ezüstös glóriát adva a lány arcának. De pont nem volt az. Vörös ajkai elnyíltak egymástól, és tűhegyes fogai előbukkantak a szájából. Hangosan sziszegett és megragadta a lány csuklóját. Az arca elé emelte és megszagolta.
- Ugyan már, ki vagy hűlve!? Tökéletes forró vér, most pont jól fog esni! - suttogta vágyakozással teli hanggal. Melody mozdulni sem tudott. Megdermedve feküdt a fekete hajú lány alatt, és képtelen volt bármilyen mozdulatot tenni. Képtelen volt felfogni amit látott. Akkor nem csak a halvány lámpa fényénél látta azokat a tűhegyes fogakat. Ez a lány tényleg meg fogja harapni, és ki tudja mit fog vele csinálni. Egyáltalán mit szoktak csinálni a vámpírok? Most már biztos volt benne, hogy mit lát. Hogy a lány az kicsoda. Hogy Maya egy vámpír. Látta, de felfogni nem tudta. Talán csak akkor, amikor Maya hegyes fogai ráharaptak a bőrére. Skarlát vére átvágott a seben, és folyni kezdett a csuklóján lefelé. Maya erőteljesen szorította állkapcsával az erét és érezte, ahogy a vér a lány szájában köt ki. Melody csak akkor tudott kiadni magából valamiféle hangot, amikor érezte, ahogy a lány szívni kezdi a csuklóját. Szívni kezdte a vérét. A sajátját. Ami benne folyik. És ez most nem álom.
Melody torkából előtört a kétségbeesett sikoly. Hiába mocorgott nem tudott kiszabadulni Maya szorítása alól. Ahogy mozgott a csuklója még jobban vérezni kezdett. Hirtelen határozásból Maya arcába karmolt, de a lány erre még dühösebb lett. Rászorított a másik csuklójára is. Felemelte a fejét. Ajkairól vörös cseppek csöppentek Melody pulcsijára. Maya összehúzta a szemét, majd egy gyors mozdulattal megfejelte a tehetetlen lányt. Melody már nem kapaszkodhatott semmibe. Már nem érezte, ahogy a vére deciliterenként távozik a testéből. Se Maya erőszakos szorítását. Már nem érzett semmit.

Continues...

____________________________

By:
Taurielgilr25