° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

¬ 6. ¬

Kint rettenetesen hideg volt és koromsötét. Az utcai lámpák gyenge fénye rávetült a hófehér pelyhekben úszó megfagyott pázsitra. A Hold fényes korongja alig látszódott a szürke felhőpamacsoktól, amiből a szépséges pelyhek szállingóztak. De Alec nem állt meg gyönyörködni a hideg tél nyújtotta mesevilágban. Megmarkolta az íjját és lelépdelt a kis lépcsőről. Egy pillanatra felnézett az Intézet ablakaira, de azok változatlanul sötétek maradtak. Szóval senki sem vette észre őket. Még.
A fiú már épp indulni készült, amikor a kapu felől zörejt hallott. Azonnal megtorpant és hang irányába fordult. Hunyorogva próbálta kivenni a sötétségen át, mi is van a kerítés mellett. A hang olyan volt, mint mikor feltépnek valamit. Alec a hasadó papír zörejéhez tudta hasonlítani. Már majdnem beletörődött volna, hogy csak egy macska kaparászik a megfagyott talajon amikor egy pillanatra két emberalakot vélt felfedezni szemével. Maga elé emelte az íját és előhúzott tegezéből egy nyílvesszőt. A rúnák világa ezüstös derengésbe vonták a hosszú nyílvesszőt. Alec a helyére illesztette és amilyen halkan csak tudta felhúzta. Közelebb lopakodott és akkor már tisztán hallotta a hangot. Nem szakadó papír volt... Hasonlított rá, de itt még véletlenlenül sem erről volt szó. Az Árnyvadász észrevette a már ismerős vörös hajzuhatagot szétterülni a hóban. És azt is látta, ahogy a lány csuklója ernyedten lóg a teste mellett, amiből pedig vér szivárog. Egy fekete árny hajolt a nyakába és takarta el az arcát Alec szeme elől, de a fiú azonnal felismerte Melody-t. Akit megtámadott egy vámpír. Megtorpant, húzott még egyet az íjon majd gondolkozás nélkül elengedte. A nyílvessző hangtalanul suhant a vámpírlány felé. Ahogy elérte a lány testét, a lány felordított fájdalmában. Remegni kezdett és végül szikraesőként hullott ezernyi darabra. Alec leereszette fegyverét és Melody mellé rohant.
Kabátja ujját vérző nyakához szorította, másik kezével pedig maga felé billentette a félig ájult lány fejét.
- Egy vámpír volt igaz? - kérdezte halkan Melody. Szeme félig csukva volt, és Alec tudta, ha lehunnya soha többet nem nyitja ki. Aprót bólintott, mire a lány alig láthatóan elmosolyodott.
- Meghaltam?- suttogta Melody kezévél megszorítva a fiú csuklóját. Bőre alól kicsi csíkban szivárgott a skarlátvörös vére, pirosra színezve a frissen hullott havat.
- Nem. Figyelj rám Melody. Ébren kell maradnod, érted!? Nem szabad lehunynod a szemed, akkor sem ha ezt akarod tenni. Csak bírd ki még egy kicsit, amíg Isabelle ki nem jön utánam. Aztán beviszünk és meggyógyítunk. - beszélt hozzá Alec és próbálta egyenesbe tartani a fejét. Már fekete kabátja ujja is sötétebb színt öltött a vértől, amikor megnézte mennyire vészes a nyakán lévő sérülés. A vámpírlány majd csak nem szétmarcangolta Melody nyakát.
- Nem akarok...Alec én nem akarok! - hebegte a vörös erősen rászorítva a fiú kezére. Alec értetlenkedve meredt rá, és csak akkor jött rá, hogy Melody a kezét akarja eltuszkolni a nyakáról.
- Mit nem akarsz?
- Hagyj meghalni, kérlek! Nem akarok élni...anyáék szerint már úgyis halott vagyok. Itt a lehetőség, csak engedj el. Úgyis utáltok, nem igaz?! - susogta a lány. Alec rémülten fogta két tenyere közé Melody hófehér, jéghideg arcát. A lány pislogott egyet és kék szeméből egy könnycsepp gördült le. Végigfolyt fehér arcán és lecsöppent Alec kezére.
- Dehogy hagylak meghalni. De neked is küzdened kell. A vámpírméreg gyorsabban hat, ha nem harcolsz. Melody nyisd ki a szemed. MELODY! NYISD KI A SZEMED! - ordított rá a lányra. De Melody nem engedelmeskedett. Vagyis de...de nem úgy ahogy Alec gondolta. Nagyra nyitotta a szemeit, majd közel hajolt a fiú arcához. Amennyire ereje engedte felnyomta magát.
- ÖLJ MEG ALEXANDER! - kiáltotta az szemébe. Alec hátrahőkölt a hirtelen hangos hangerőtől, na meg attól, hogy a lány a teljes nevét használta. Kezei lecsúsztak az arcáról, és testsúlyát hátrahelyezte. De annyira meg volt döbbenve, hogy kibillent egyensúlyából és fenékre esett.
Melody kezei lehanyatlottak maga mellé a hóba. Teste összerázkódott és Alec hallotta ahogy próbálja visszafogni a sírást. A könnyei csak úgy patagzottak sötét pillái alól. Félő volt, hogy a hideg a cseppeket az arcára fagyasztja. Alec pont akkor szedte magát össze megint, amikor hirtelen csend állt be. Nem hallatszott Melody elfojtott zokogása, ahogy tüdeje levegőhiányos állapotba ki-be pumpálja a levegőt. Se a szaggatott levegővétele. Nem lélegik.
- Az Angyalra Melody térj magadhoz, gyerünk. - ugrott a lány mellé Alec és erősen megrázta. De a teste merev maradt és hideg. Alec a mellkasára hajtotta a fejét, ahol szerencsére nagyon halkan és nagyon nagyon gyengén vert a szíve. De lélegezni nem lélegzett. Az Árnyvadász nem is gondolta, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. De ha nemsokára nem viszi melegbe, és nem kap gyógyszert halálra fagy.
Lekuporodott Melody mellé és az ölébe kapta. Megfordult és pont abban a pillanatban vágódott ki az Intézet nagy ajtaja. Izzy lobogó fekete hajjal suhant felé, egy világoló szeráfpengét tartva a kezében.
- Atya Ég Melody. Mi történt Alec? - rohant melléjük és Melody homlokára tette a tenyerét. Alec bosszúsan megrázta a fejét és sietősre vette a figurát.
- Vámpír.
- Vámpírok?? Itt? Az Intézet kapujában? De ho...- kapkodta a fejét Isabelle, de Alec csendre intette.
Izzy hitetlenkedve megrázta a fejét, majd kezét Melody mellkasára helyezte. Alec és húga egyszerre torpantak meg.
- Alec...nem dobog a szíve. - fehéredett el Isabelle. Alec magához szorította Melody testét és szinte futva a kitárt ajtó felé indult.
- Isabelle hívd Magnust! Magnus Banet. Csak ő tud segíteni! - kiáltott hátra a válla fölött.
- De...mi van ha nem segít? Mi van ha...- kérdezte Izzy bátyja után rohanva. Alec lefékezett a hóba és szembe fordult rémült testvérével.
- Nem érdekel mennyit kér, megkapja. De Isabelle ha nem sietsz Melody itt fog meghalni a karomba. - morogta a fiú majd újra mozgásba lendült. Hallotta ahogy Isabelle csizmájának talpa megcsikordul a hóban, aztán belépett az épületbe. Az egész Intézet mélyen aludt, sötétség lepte be a folyosókat, ahogy Alec hangtalanul végigrohant rajtuk.
Befordult a gyengélkedő folyosójára amikor nekiütközött a kifulladt Jace-nek.
- Magnus úton van ide. Percek kérdése és megérkezik. Vidd be a terembe és csukjátok magatokra az ajtót. Én és Isabelle a hátsó ajtón megyünk be, a boszorkánymester szerintem Portállal érkezik. Senki ne tudja meg mi történik itt. - mondta lihegve és már rohant is tovább. Alecnek nem volt ideje mérlegelni a helyzetet, csak berontott a gyengélkedőre, ahol nemrég még Melody is feküdt. Gyengén leereszette arra az ágyra amin a legutóbb feküdt, majd az ajtóhoz sétált, és a nagy, rúnákkal telehímzett vaskulcsot elfordította az ősrégi zárban. Visszalépdelt a fehér paplanok közt fekvő Melody-hoz és leült az ágy végébe.
A lány nem mutatott semmiféle életjelet. Nem lélegzett, nem dobogott a szíve, de Alec tudta ha ez így marad vámpír lesz belőle. De ezt nem tehetik meg vele. Főleg úgy, hogy a vámpírlány megszegte az Egyezményt miszerint tilos mondént ölniük. De Alec egyre jobban biztos volt abban, hogy Melody nem mondén. Tegnap került ide, de Isabelle olyan közel került hozzá, mint senki máshoz. Törődik vele és bele rokkanna ha a lánnyal történne valami. Van benne valami ami miatt az egyszerű emberek elfordulnak tőle, de ők felé fordítják arcukat. Talán a lehetetlen múltja, hogy egész végig egyedül volt. A családja szerette és szereti és nyilván Melody is nagyon szereti őket. De egyik legfontosabb, legbiztosabb pont az életében nincs többé. Alec nem tudta elképzelni, milyen az amikor egy kutya a legjobb barátod. Kissé morbidnak tartotta, de szerinte a lány is ijesztő volt kissé. Csak úgy elszökni az éjszaka közepén, rövidesen azután, hogy egy démon megtámadta és megölte a házikedvencét. Akkor is ha nem tudta mi az a valami, akkor is őrültség így nekivágni New York-nak. Egy szál pulóverben télen, a mínusz 5-6 fokban nem éppen szerencsés. A éjszakai életű emberekről nem is beszélve, itt eltekintve az Alvilágiaktól.
Melody az bátor annyi szent. De talán pont azért ilyen bátor, mert úgy érzi nem veszít semmit, ha meghal. Alec látta a szemében az elszántságot, amikor rákiabált, hogy ölje meg. Egy szemernyi kétely sem vegyült a könnyekbe amik kifolytak ragyogó kék szeméből. Ő ma meg akart halni. Feladta, és nem akart tovább élni. Ez egyfajta öngyilkosság a részéről. A fiú tisztában volt vele, hogy Melody bátor. De az seperte szőnyeg alá, hogy a lelke nincs stabíl állapotban. Lelkileg gyenge és ha helyrehozza is Magnus a többi lépést már Izzy-nek kell megtennie.
Hiába akart segíteni ő is, nem akart beleavatkozni a lány ügyeibe. Távol akarta tartani magát tőle, mégis itt volt. Ez az ellentét őrjítette meg. Felpattant és zaklatottan a hajába túrt. Az hátsó ajtóhoz sietett, ami pont kivágódott mielőtt rátehette volna a kilincsre a kezét.
- Itt van Magnus. Hol van Melody? - sürgette bátyját Isabelle. Alec a lány ágya felé mutatott, Izzy pedig megragadta a boszorkánymester karját és vonszolni kezdte. Jace Alec mellé lépett.
- Szerinted túléli? - kérdezte halkan Magnusra meredve aki kitárt karokkal Melody felé hajolt.
- Én vele kapcsolatban semmiben sem vagyok biztos. Ha jobban van beszélnünk kell. De Isabellel nem, őt elvakítja az a nagy szíve. - fordult parabatai társa felé Alec. Jace visszafordította pillantását barátja arcára, majd komolyan bólintott.
Alec nem tudta mit fog majd mondani neki, csak ami abban a pillanatban jön. Megfogalmazni sem tudta azt a rossz érzést ami azóta környékezi, hogy Melody megérkezett.

Continues...

______________________________

By:
Taurielgirl25