¬ 13. ¬

511 21 2
                                    

° Jace °

Melody borzalmasan nézett ki, és ezen Isabelle folytonos kérdezgetése sem segített. A vörös halálsápadt volt, nyakán kidagadtak az erek, olyan szaporán vette a levegőt, hogy Jace ha nézte, zsigerből arra gondolt, hogy nekik nem is marad levegő. Kezei remegtek, és alig állt a lábán. Ezt lehet Alec goromba mondata váltotta ki belőle, de a fiú úgy gondolta, az már csak egy tűzpiros cseresznye volt a csokis muffin tetején. Melody életében először élt át egy komoly démontámadást, amikor nem csupán az ő élete, hanem a szülei élete is késélen táncolt. Kutyája halála előtt névből sem ismert egy Shax démont például, most pedig tucatnyi, kisebb példányukkal találkozott. Hiába volt Jace is bátor, és olyan sziklaszilárd érzelmileg mint egy darab kő, amellett nem tudott elmenni, hogy ez még neki is sok lett volna, ha nem abban a világban nőtt volna fel amiben felnőtt.
Jace is tudta, hogy Melody nem ott élte eddigi életét, ahol kellett volna, viszont abban is biztos volt, hogy a lány nem lehet Árnyvadász. Rendelkezett a Látással, mégsem volt meg benne az, ami az Árnyvadászt egy igazi harcossá teszi. Melody rettegett a fura, idegen dolgoktól. Sokott kapott a sötétben, és túl sokat gondolkozott azon, mit és hogyan kellene csinálnia. Egy Árnyvadász nem csinál ilyeneket. És ezt Jace is tudta.
Felidegesítette Alec hülye akciója Melody vérével, viszont nem tagadhatta, hogy kíváncsi rá mi fog kisülni belőle. Habár azért is elég morcos volt, hogy a fiola, most éppen nem az ő birtukokban van. Hanem a legravaszabb boszorkánymester festett körmei között pihen, várva mikor derül ki belőle az igazság.

Jace nézte, ahogy Alec bent megrázza a fejét, aztán kioldalog utána a udvarra. Tisztes távolságban helyet foglalt, onnan figyelte Melody és a húga mozdulatait. Izzy esetlenül lesegítette a kábult lányt a lépcsőről, miközben folyatamatosan beszélt hozzá.
Isabelle szokatlanul gyengéd és kedves volt Melody-hoz, már amióta megérkezett. Ez nem csak neki, de Alecnek is furcsa volt, már csak a következő kérdéséből ítélve.
- Izzy miért ilyen...kedves? - a fiún látszott, hogy keresi a megfelelő szót, de inkább egy hagyományosat választott. Az íját a vállára kanyarította, bal kezével tartotta, hogy ne csússzon le onnan, úgy fordította hátra a fejét, hogy ránézzen a két lányra. Jace is kikandikált barátja magas alakja mögül, és figyelte, ahogy Melody és Isabelle elindulnak feléjük.
- Lehet meg kéne őt kérdeznünk róla, hiszen már mindkettőnknek feltűnt, ami egy kicsit gyanús, nem gondolod?! - vigyorodott el Jace, és felnézett Alec arcába. Úgy tűnt, hogy most nem fogta meg barátját a  humora, mert merev arccal bámult előre, nem is figyelve a háta mögül jövő súgdolózásra. Jace arca is elkomorodott, világos szemöldöke aggódó ráncba szaladt össze. Alec felé nyúlt, és óvatosan megérintette a karját.
- Jól vagy? Mintha feszengenél. - kérdezte lassan, figyelve parabataija reakcióját. Alec hirtelen szélesen elvigyorodott, és lesöpörte Jace kezét.
- Mi ez az érintés mániád Jace? Régen rimánkodni kellett, hogy fogd meg a kezem a parabatai szertartásnál.
- Tudom, hogy bajod van, fejezd be, mert seggbe rúglak. - ingatta meg a fejét Jace. Alec nem volt vidám, erre a pillanatra mégis őszinte mosoly ült ki az arcára. Jace sejtette, hogy a feltűnő feszülésének az oka, csakis Melodyval kapcsolatos lehet, hiszen Alec mindig befeszült, ha a vörös lányról van szó.
Még vetett egy utolsó fürkésző pillantást barátja arcára, aztán elfordult, és megvárta míg Isabelle és Melody is közelebb érnek.
Izzy megitatta Melodyt, ami láthatólag jót tett neki. Arcába egy kis szín szökött, habár a halántéka és az ujjai remegése nem múlt el. A séta viszont egész könnyen ment, ahogy lábait gondosan egymás elé rakta, mint egy tyúk.
- Úgy mész, mint egy csirke, akinek a tojás már félig kint van. - bökött a lányra mosolyogva Jace, akinek az arcán erre egy halvány mosoly jelent meg.
- Remek. Általában úgy megyek, mint egy kacsa, most meg mint egy tyúkanyó. Vitatkozhatunk melyik a rosszabb, igaz? - mosolygott Melody, és mellette álló Isabellere nézett, aki vigyorgásra gördülő szájjal nézte Jacet.
A fiú a 'kacsa' szó hallatán elhúzta a száját, és elszörnyedve meredt Melody ra.
- Te láttál már kacsát élőben? - kérdezte a fiú kigúvadt szemmel meredve a lányra. Szentül meg volt győződve róla, hogy a kacsák csak véletlenszerű kreálmányok, és veszélyesek. Hiszen milyen az, akinek lapátszerű szája van, és milyen állat ad ki olyan hátborzongató hangot, mint a kacsák!?
- Mi baja van? - húzta fel a szemöldökét Melody, a szeme sarkából Izzy-re pillantva.
- Jacenek az a beteg elképzelése van, hogy a kacsák el fogják foglalni a Földet. - sóhajtott fel Alec, és vigyorogva figyelte az ugyanolyan testhelyzetben álló barátját.
Melody felpillanott a fekete hajú fiúra, de ahogy Alec ugyanabban a pillanatban lenézett rá, Melody zavartan kapta el a szemét. Tekintetében, mintha fájdalom csillant volna.
- Nem simán elfoglalják. Leigázzák. Gonosz lények azok, hidd el nekem. Az egyik pillanatban még barátságosnak abszolút nem nevezhető hápogó hangot adnak ki, aztán a torkodnak ugranak. - magyarázta Jace, imitálva a kezével, ahol egy kacsa nyakába veti magát.
Ez a mozdulat, és a hozzá tartozó arckifejezés, nem tudott nem kiváltani mindenkiből egy halk nevetést. Jace sugárzó mosollyal nézte, ahogy Melody arca újra megtellik élettel, és büszkén kihúzta magát.
- Most, hogy kiveséztük milyen félelmetesek is a kacsák, szerintem haza is mehetünk. Melody szülei már az Intézetben vannak Magnussal, aminek anya biztos nem fog örülni. - Isabelle egy aggódó pillantást vetett Melody arcára, akinek a szeme alatti izmok idegesen megrándultak szülei említésére. - Valahogy meg kell magyaráznunk, mi történt, de valakinek itt is kell maradnia.
- Majd én megyek Melodyval. - ajánlkozott Alec, amin nem csak Melody, de még Izzy és Jace is meglepődött. A szőke megütközve meredt barátjára, hiszen eddig nagyon úgy tűnt, hogy Alec már a lány nevének hallatán füstöl, még a robbanás előtt. Most pedig az Intézetbe akarja kísérni?!
Alec csak egy tőle megszokott fura vállrándítással intézte el a dolgot.
- É...én inkább Izzy-vel mennék. - szólt halkan Melody, feltűnően kerülve a Lightwood fiú tekintetét. Jace Alec arcára nézett, amin nyoma sem volt semmifajta érzelemnek. Arca sima volt, zaklatottságáról egyedül megfeszült álla tanuskodott. Azt is csak Jace vette észre.
- Ne haragudj Melody, de nem én akarok az első lenni, aki szembenéz anyánkkal, mikor megpillant minket az Intézet bejáratánál. - dobta hátra a haját a válla fölött Izzy, és együttérzően Melody vállára rakta a kezét. A lányon látszott, hogy nincs ínyére a válasz, viszont volt olyan udvarias, vagy szimplán félős, hogy nem mert mit felelni a kijelentésre.
- Akkor megyek én. Marise talán tiszteségesebb lesz velem. - nyújtotta ki Jace Melody felé a karját. Azt várta, hogy a lány azonnal megfogja a kezét, arrébb lép Izzy mellől és beáll mellé. Viszont Melody csak megilletődve pislogott a felé nyújtott, szakadt kesztyűbe bújtatott kézre.
- És mégis miért lenne? - vonta fel a szemöldökét Alec.
- Látod ezt? - Jace a hajához nyúlt, és egy laza mozdulattal a homlokába söpörte aranyló fürtjeit. Széles mosolyra húzta a száját, aminek következtében az alig látható gödröcskék megjelentek az arcán. Szeme csak úgy csillogott a napsütésben, ahogy rájuk meredt. Mutatóujjával egy kört rajzolt az arca előtt. - Na emiatt. A mosolyom olyan sugárzó, hogy még a szigorú Marise szívét is meglágyítja. Te mikor tudnál ilyet arcot vágni, mondd Alec!?
Jace ezt a kérdést csak viccnek szánta, viszont a fekete hajú fiú arcán tisztán le lehetett olvasni a sértettséget.
- Meg amúgyis, én hoztam ide. Én is viszem vissza, ezzel tökéletes keretet adva a küldetésünknek. - tárta szét a karját a fiú, mint aki szerint már minden el van döntve. Melody a kezeit tördelve pillantott egyik fiúról a másikra. Úgy nézett, mint aki nem tudja eldönteni, hogy melyiktől féljen jobban. Vagy melyikre melyre rábízni az életét.
- Egy csapat démon lepte el a házat. Nem valami jól csináltad. - jelentette ki Alec hidegen, Jace szemébe bámulva.
Izzy halkan felszisszent, és dühösen a fiú felé fordult.
- Alec!
- Igaza van. - rázta meg a a fejét Jace, de hanglejtéséből hallatszott, hogy még mondani fog valamit.
- Fel sem vetted a telefont. Cserben hagytál. Majdnem meghaltunk miattad.
Alec szeme tágra nyílt, és hangosan felciccentve elfordult.
- Nem vettem fel? Igen nem vettem fel...mert dolgom volt. De ahogy láttam, hogy kerestél már indultam is. Tudtam, hogy bajban vagyok. Nincs itt szó semmilyen cserbenhagyásról. - tárta szét a karját a fiú felháborodva.
Jace idegesen felmordult. Kinyújtotta a kezét, megragadta Melody karját, és vonszolni kezdte az ellenkező irányba. Melody csak döbbenten tipegett a szőke fiú után, akinek ujjai satuként fogták körbe karját, de úgy, hogy ne sértse meg vele. Jacenek esze ágában sem volt bántani a lányt, minél hamarabb az Intézet falain belül akarta tudni.
- Indulunk is. Majd én elkísérem. Mert veletek ellentétben engem nem érdekel Marise haragja. - mutatott Isabellere és Alecre Jace indulatosan, majd maga elé kormányozta Melodyt, úgy hogy a lány háta a mellkasának ütődött. Melody meglepődve nyikkant egyet, de nem mozdult. Alec résnyire szűkűlt szemmel bámulta a jelenetet, nem is törődve Jace aranylóan lángoló szemével. A fiú érezte, hogy az indulat szikrázó lávaként cikázik ereiben, aminek következtében szeme arany árnyalata, még aranyosabb színben  csillogott a téli, gyenge napsütésben.
- Téged senki más nem érdekel, csakis magad. - sziszegte Alec halkan, de elég hangosan ahhoz, hogy a kicsit távolabb álló Jace és Melody is hallja. Melody csodálkozva meredt hol a fekete hajú Alecre, aki viszont egy pillantást sem pazarolt rá, hol pedig fel Jace hibátlan arcára.
Jace szemöldöke a hajáig szaladt, ahogy fogát csikorgatva nézett a barátja szemébe. Melody még nem is látta őket igazán veszekedni, amióta itt van, így kissé megrémítette a két fiú közt vibráló erős feszültség. Talán ez sarkalta arra, hogy egy jó nagy lépést távolodjon a szőkétől, így a két fiú közé kerülve.
- Az Angyalra, Alec. - rángatta meg testvére karját Isabelle. - Mindketten hagyjátok abba ezt a baromságot. Tegyéket félre a nézeteltéréseteket legalább egy pillanatra, mert ez nem az a szituáció és hely, ahol megengedhetjük magunknak, hogy olyanokat vágjunk egymás fejéhez, amik nem is igazak.
Isabelle szúrósan szuggerálta a két fiút, ami látszólag hatásos volt. Egyikőjük sem szólalt meg, Alec hangosan felhorkanva rántotta el a karját, Jace pedig megfeszült álkapoccsal meredt a fekete hajú lányra.
Talán csak Izzy-vel szembe volt ilyen előzékeny, hogy inkább annyiban hagyta a dolgot. Jace tudta, hogy ez nem rá vall, de a lány tekintetétől mindig borsózik a háta.
- Oké, most hogy mindenki lenyugodott mondom mi lesz. ÉN kísérem vissza Melodyt az Intézetbe, mert időközben rájöttem, hogy most nem a saját érdekeinket kell szem előtt tartani. Ezt jó lenne, ha ti is végiggondolnátok. - Alec és Jace-re pillantott, egyenként, jó sokáig, hogy a két fiú felfogja a szavai súlyát. Majd Melody mellé lépett, megfogta a kezét, mint egy szégyenlős kislánynak, és arrébb vezette.
- Ti addig itt maradtok, és átkutatjátok a házat hátha találtok valamit. - intett Isabelle a ház felé. Alec szó nélkül el is indult, dühösen trappolva a ház felé. Jace hangosan sóhajtva bólintott, és követte volna barátját, ha szeme sarkából meg nem látja, hogy Melody arca megvonaglig a fájdalomtól, és megcsuklik a térde. Azonnal mellettük termet, és felsegítette Isabellel a vöröst.
Alec futva érkezett melléjük. Sötét szemöldöke aggódva összszaladt kék szeme fölött.
- Minden rendben? - kérdezte elsősorban Melody-nak intézve a kérdést. A lány csak egy pillanatra nézett bele Alec szemébe, de az elég volt ahhoz, hogy Jace észrevegyen valamit. Melody ugyanúgy feszeng Alec közelében, mint Alec az övében. Csak éppenséggel Melody problémáját Jace tudta, Alec-ét viszont nem.
- Nem...nem, minden rendben. Csak elfáradtam. - legyintett Melody, és felhúzta magát Isabelle vállába kapaszkodva.
A két lány már lassabban indult el, mint az előbb, de biztosan távolodtak a háztól. Melodynak sürgősen nyugalomra van szüksége, és persze eszement kutyájára Archie-ra.
Akit Jace legszívesebben felrúgna, ha tehetné, mert az a kis dög mindig ott ólálkodott, ahol nem kellene. Bár ő a szerencsésebb, mert a kis szőrgombóc Alecre van igazán rákattanva, természetesen Melody után.
-

Bocs. Az előbbiért. Nem úgy gondoltam...értettem. - szólt hirtelen Alec. Jace döbbenten fordult felé, még az övére akasztott szeráfpenge birizgálását is abbahagyta, ahogy parabatai társára nézett. Elvégre Alec nem minden nap kér bocsánatot. Nem arról van szó, hogy a fiú a saját tetteit sosem bánja meg, de Jace megtanult olvasni a Lightwood fiú tekintetében, és úgy tűnik ez eddig elég volt mindkettőjüknek.
- Miért kérsz bocsánatot?
- Mert ronda dolgokat vágtam a fejedhez, amik nem igazak, vagy csak részben nem. És ne kérd, hogy ismételjem el, mert nem fogom. - csóválta meg a fejét vigyorogva Alec, majd egy száznyolcvan fokos fordulattal a ház felé fordult újra, és elindult befelé.
Jace ajkára is vidám vigyor kúszott, ahogy barátja után ügetett.
- Pedig az lett volna a következő kérésem. Oh Alec nem ismételnéd meg mégegyszer, hiszen sosem hallok ilyen szép dolgokat a szádból. - gügyögte a szőke fiú, alig bírta visszafojtani a nevetését. Belecsimpaszkodott Alec karjába, és húzatni kezdte magát.
A fiú hangosan felnevetve lerázta barátját, és egy jó nagyot taszította rajta, hogy kerüljön beljebb az egykori ajtón túlra.
- Te sem vagy épp a bocsánatkérések mestere, ha már itt tartunk. - Alec feljebb húzta az íjjat a vállán, aztán leguggolt, és nagy szakértelemmel felemelt egy égedt fadarabot. Az alig három centis darab ujjai közt apró pernyeként szétfoszlott, és a padlóra hullt.
- Nekem nem is kell bocsánatot kérnem. Nincs szükségem rá. - húzta ki magát öntelten Jace, ezzel újra magára vonva Alec figyelmét. A fekete hajú fiú mosolyogva, a haja alól felpislogva nézett rá barátjára, aki csak a szoba közepére sétált, és bakancsa talpával darabokra tört egy kisebb átmérőjű gerendát.
- Tudod min gondolkoztam? - kérdezte Jace megkerülve a felborult fotelt és asztalt, a fal mellé sétálva.
- Ha tudnám is elmondanád! - dörmögte Alec, de hangjában nyoma sem volt rosszkedvnek. Inkább csipkelődős hangulatában volt, de semmiképp sem a gonosz és mogorva Alec volt.
- Nem is vagy csúnya. Sőt, egészen dögös lennél, ha nem néznél mindig ilyen fogavillantós rozsomák tekintettel. Persze a bájod nem ér fel hozzám, de na. A lányok miért nem vesznek észre téged? - intett Alec felé Jace, ahogy átegyensúlyozott egy gerendán. Nem nagyon látta barátján, hogy megrendítették volna a szavai, így némán várta a választ.
- Talán mert úgy nézek, mint egy fogavillantós rozsomák, akármit jelentsen is az. - tárta szét a karját Alec, figyelve, ahogy Jace széttátt karokkal ugrál egyik gerendáról a másikra. Ritkán látta Jacet idétlenkedni, de úgy látszik egy ez különleges alkalom. - Amúgy örülnék, ha segítenél.
Hirtelen Jace diadalittasan felkiáltott, és a földre vetette magát. Onnan fentről egy csillanást vélt felfedezni a sok háztörmelék, kosz, és megszenesedett fadarabok alatt. Arrébsöpört egy halom elszakadt és megégedt könyvet, aztán felemelte a csillogó tárgyat. Egy szépen művelt kristály, aranyláncra fűzve. A kristály gyönyörű kékes fényben vibrált, és néha megremegett Jace tenyerén. A kristálynak aláhulló vízcsepp alakja volt, olyan érzést keltve, mintha tényleg mozogna. Jace eligazgatta a tenyerén, majd a mellé lépő Alec orra alá dugta.
A fiú összevont szemöldökkel mérte végig a tárgyat, majd megrántotta a vállát.
- Biztos Magnus hagyta el. Senki már nem lenne képes ilyet hordani.
- Nem hiszem. Tudod mi ez, nem? - nézett bele a szemébe a szőke, miközben a karjára csavarta az arany láncot.
- Egy kék kristály? - kérdezte Alec értetlenül.
- Az. Kristály. Ez egy akvamarin kristály. És azt tudod-e mire használják az akvamarin kristályt azok, akik a vallásosság szerint a Purgatóriumban ragadtak?! - húzta fel a szemöldökét Jace.
- Purgatórium?
- Igen Alec, Purgatórium. Csak tudod mi az. - horkant fel türelmetlenül Jace, mire Alec szaporán bólogatott egyet.
- Más dimenziókba küldenek vele jelekat, hiszen akár képes kommunikációs 'hídat' létesíteni az angyali birodalommal. - magyarázta Jace, és ujjait körülfonta a kristály körül. Komor arccal elindult a kijárat felé.
- Gondolod, hogy...
- Hogy Melody ehhez kell annak a valakinek, akié a kristály, de még nem tudjuk miért? Igen, pont ez gondolom. - felelte Jace, majd intett barátjának, hogy kövesse. Erről mindenkinek tudomást kell szereznie minél hamarabb.

Continues...

--------------------------

~ Ha tetszett a 13. a fejezet nyomjatok nekem kérlek egy apró kis csillagot, hogy legyen szép napom 😅❤️
(nem amúgy, akkor sem muszáj)
És kommentben is kifejtheted véleményed, ha úgy tartja kedved😇

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasta az irományom és, hogy most is itt voltatok☺️💕 ~

bye bye a 14. fejezetig🤩

___________________________

By:
Taurielgirl25

° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff. Where stories live. Discover now