° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

¬ 10. ¬

A találkozás a szüleivel valamivel könnyebben ment, mint, ahogy azt Melody elképzelte. Anyja leültette őket a nappaliban, sőt még süteményt is hozott, ami elég száraz volt, de a szándék volt a fontos. A lány észrevette, hogy anyja szemei vörösek és duzzadtak. Biztosra vette, hogy Louisa miatta sírt. Erre a gondolatra bűntudat mart a szívébe, és légyszívesebben mindent elmondott volna anyjának. De Jace észrevehetett valamit az arcán, mert erősen bokán rúgta, még mielőtt kibukhattak volna belőle az előre el nem tervezett szavak. Míg apjára várakoztak, aki a fenti csapokat szerelte, volt ideje kiagyalni valami eszméletlenül butának tünő fedősztorit. De az aggodalom hiábavalónak bizonyult, mert az anyja és az apja is egészen könnyen elhitték.
Melody azt mondta, hogy ott ragadt egy barátjánál aznap este. Nevén is nevezte Izzy-t, de persze a valódi okát az ottmaradásnak nem árulta el. A sztori szerint volt egy buli, amit Melody nem akart kihagyni. Kicsit sokat ivott, így ott kellett aludnia. A lány szerint ezt a részt a szülei már nem vették be, mert mindketten tudták, hogy Melody már csak az alkohol szagától is rosszul van. Az apja, Brad, rákérdezett azonnal ki is neki Jace, ahogy a történet véget ért. Melody és Jace egyszerre néztek egymásra, mintha a másiktól várnánk a választ a kérdésre. Melody nem volt képes tovább hazudni, kifogyott az ötletekből. Jace dühöngve megrázta a fejét, majd felvette a legelbűvölőbb mosolyát, és a lány szülei felé fordult.
- Én vagyok Isabelle testvére. Csak gondoltam elkísérem Melody-t, ne császkáljon így egyedül az utcákon. - magyarázta mosolyogva. Melody csodálkozva nézte, hogy egy izma se rándul apja fürkésző tekintete miatt. Anyját látszólag sikerült meggyőzni, mert mosolyogva felált, azzal a felszólítással, hogy hoz valami üdítőt.
- Mi ez a sok tetoválás...Jace? - kérdezte lassan az apja, végigfutattatva tekintetét a fiú nyakán. Jace hanyagul megvonta a vállát.
- Tudja szeretem a bonyolult dolgokat. Absztrakt művészet.
Melody észrevétlenül az alkarjára rakta a tenyerét. Tudta, hogy apja úgysem láthatja meg a kabáton keresztül a halvány, fehér heget, de ha meglátná azonnal rosszra gondolna. Például, hogy valami keleti drogot fecskendeztek a bőre alá, amitől nemsokára függő hajléktalanná fog válni. Melody tudta, hogy Brad betegesen rosszul van már csak a drog szó hallatán is.
Louisa visszatért négy üvegpohárral, és egy doboz narancslével. Erre apja is lazított a Jace köré tekert béklyón, ami látszólag abszolút nem zavarta a fiút.
- És Melody! Cookie-t annál a lány hagytad? Hol van most? - érdeklődött az anyja, miközben mindenkinek öntött narancslevet. Melody érezte, hogy a torkában dobog a szíve. Segélykérően Jace felé pillantott, de a fiú nem nézett rá. Melody oldalról látta, hogy agodalmasan rápillant.
- I...igen otthagytam. Cookie szereti Isabellet, és...van egy barátja is...igen egy barátja. - habogta a lány, erősen a kabátja ujjába markolva. Összeszorította az ajkait, és kigúvadt szemmel meredt az anyjára. Louisán látszott, hogy nincs megelégedve a lány teljesítményével, de inkább csöndben maradt, és nemtetszése jeléül, csak szigorúan meredt Melody-ra miközben felvette az asztalról a kávésbögréjét.
- Csak nehogy kiskutyák legyenek belőle. Tudod Cookie milyen kis...izgága volt mostanság. - mosolyodott el az anyja halványan. Melody érezte, hogy a feszültség pattanásig feszült benne, és légyszívesebben a szüleire borítaná az egész asztalt.
- Most nyírom ki magam, ha a kutyád fiú volt. - szűrte Jace a fogai közt, őszinte megrökönyödéssel a hangjában. Valószínüleg csak el akarta terelni a figyelmét a lánynak, de ezzel csak még jobban felzaklatta. A "volt" jelző nem éppen simogató szó számára, főleg, ha a kutyájáról van szó.
Hirtelen felpattant a fotelből ezzel felborítva az eléjük kitett üvegpoharakat. A kis pohár felborult, az ő adagjának összese a nadrágján landolt. Jace még idejében felállt, így a ragacsos narancslé nem a combjára, hanem a hófehér, bolyhos fotelre fröccsent. A nappaliban csend lett, csak a csümölcslé ütemes csöpögésének hangja hallatszott, ahogy az apró cseppek a fényesre csuviszkolt parkettára hullanak.
Melody kikerülte Jacet, és elindult a lépcső felé.
- Melody...! - kiáltottak utána tétován a szülei, de nem mentek utána. A lány berontott az emeleti fürdőszobába, és a csap fölé hajolt. Maxra megnyitotta azt, és jéghideg fokozatra állította. Először arca egyik oldalát, majd a másikat dugta a spriccelő víz alá, mert az egész arca nem fért a kagylóba. Aztán letépett egy halom WC papírt, és szitkozódva dörzsölni kezdte a nagy üdítőfoltot a combján.
Minek kell az anyjának mindent túlgondolni? Annyi mindenen gondolkozik, mindig kitalál valami új elméletet egy adott dologhoz. Miért nem lehetett elfogadni, hogy az egyik barátjánál maradt a kutyája? Lehet most már ő is kételkedik benne, hogy egyáltalán vannak barátai. Az igazat nem mondhatta. Semmit sem mondhat el abból, amit ez idő alatt megtudott. Azzal elárulna Isabellet, Jacet és Alecet. És ő nem akart áruló lenni, főleg úgy, hogy tudta anyjáék úgyse hinnének neki. Elvégre még ő is nehezen emészti meg, hogy egy hatalmas, nyálkás démon végzett a kutyusával, és, hogy majd széttépte egy vámpír. Igazán tökéletes pár nap
annyi szent.
Dühösen vágta földhöz az elhasznált papírgalacsint, és a mosdókagykó szélére támaszkodott. Nem hallott lentről zajokat, ez arra engedett következtetni, hogy anyja és apja kukán ülnek Jace-el szembe, aki már nála is gyilkosabban tud nézni, ha akar. Melody nem tudta apja meddig viseli majd el a rúnákkal tarkított bőrét, és ezt a rock&roll stílust.
Lassan felemelte a fejét, és belenézett a tükörbe. Arca kipirosodott, szemében pedig apró könnycseppek ültek. Gyorsan odanyúlt, és kézfejével elmorzsolta őket, amikor észrevett valamit a szeme sarkából. Halálra rémülten megfordult. Egy ember állt mögötte, de Melody még soha életében nem látta. Egyáltalán, hogy jött be ide, úgy, hogy nem is hallotta? A férfi hosszú zakót viselt, sötétkék inggel, és fekete nadrággal. Megigazította szintén fekete nyakkendőjét, és a lányra emelte pillantását. Átható, kék szeme volt. Mintha valamiféle hályog lett volna előtte. Kopasz feje ezt még ijesztőbbé tette. Melody lassan a Jace-től kapott fegyverek egyikére csúsztatta a kezét. Fogalma sincs, hogy kell harcolni, de egy próbát mindig lehet tenni.
- Elnézést uram, segíthetek?! - kérdezte magas hangon, és majdnem felpofozta magát. A férfi elvigyorodott, és hirtelene szeme ébenfeketévé változott. Nem csak a szivárványhártyája, hanem az egész. Semmi fehér nem látszott benne. Melody ledermedt félelmében. Eszébe jutott a démon a konténeres estén. Kirázta a hideg, de előkapta az egyik kardját. Elég bénán nézhetett ki, mert a lény felnevetett, mire az arca teljesen eltorzult. Az emberi álarc eltűnt, a helyét pedig egy soha nem látott vadállat arca foglalta el. Szája az orra helyén volt. Egyik szeme ott ahol lenni kell, a másik viszont ott ahol a szájának kellenne lennie. Az orra felkúszott egészen a homlokáig. Sziszegő hangot adott ki, és kicsapta hosszú, lila nyelvét. A feje megrándult, és egy hátborzongató reccsénéssel elfordult. Melody nem bírta tovább. Felordított az iszonytól. A lény előrelendült, mire Melody előrántotta a hosszú pengét. Visítva meglendítette, mire a penge a karjába kapott. Nagy kárt nem tett benne, csak fájdalmat okozott. Melody így elég időt nyert magának, hogy ki tudjon rohanni a folyosóra.
- Anya, apa! - üvöltötte a lépcső korlátjába kapaszkodva. Lehajolt, hogy jobban lásson, de nappaliba senki sem volt. Hirtelen valami a bordái közé vágott, ő pedig a falnak esett. Tarkóját telibe verte a masszív téglafal, és egy pillanatra káprázott a szeme. A lény hátborzongatóan az arcába sziszegett, egy halom zöld színű trutymót kenve Melody vörös tincseire. A lányt elkapta a hányinger, és oldalra fordította a fejét. A kard a lépcső legalján hevert, messze tőle. A démon ekkor megragadta a torkát, és felhúzta a földről. Elakadt a lélegzete, ahogy a lény erős ujjai összezáródtak a nyelőcsövén. Rövid, de pengeéles karmai hegye a bőrébe vágott, mire fájdalmasan felnyűszített. Kitapogadta a csizmájába bújtatott kést, és egy rántással előhúzta. Eltorzult arccal meglendítette a rövid pengét, és a démon nyaki részébe szúrta. A démon felüvöltött, és elengedte a lányt, aki megkönnyebülve a földre roskadt. A lény felőtrázóan sikítozni kezdett, aztán mint egy tűzijáték ezernyi, szikrázó gömbre hullott szét. Melody félszegen elmosolyodva maga elé emelte a kést, és megszemlélte.
- Szóval ezért hordanak az Árnyvadászok ennyi cuccot. - motyogta halkan, és lassan felnyomta magát a fal mellől. A kést a kezében tartva elindult lefelé a lépcsőn. De a feje nem volt még teljesen tiszta a fallal való fájdalmas ütközés miatt. Megszédült, és hirtelen a semmibe lépett. Lába beleakadt az egyik lépcsőfokba, ő pedig fejjel előre lebukfencezett a falépcsőn. Karja pont súrolta a lépcső előtt fekvő kard éles pengéjét, ami kicsit átvágott a ruhán, enyhén felhasítva a bőrt. Melody feje zúgott az eséstől, és pár másodpercig csak feküdni tudott. Nem is nyitotta ki a szemét, félt ha megteszi, azonnal okádni fog, vagy ezernyi fénypötty fog lebegni a szeme előtt.
- Az Angyalra Melody, kelj már fel! - rázta meg valami erősen a vállát. A lány szemei felpattantak, és mint aki nem is zuhant egy emeletnyit fel is ült. A feje nem lüktette tovább, és a bútorok sem jártak táncot előtte.
Jace megkönnyebülten felsóhajtott, és zihálva leült vele szembe a padlóra.
- Gyógyító rúna. Reméltem, hogy jobban leszel. - emelte fel a fiú az ironját. Melody hálásan biccentett, és a kardja után nyúlt.
Hangos ordítás rázta meg a házat. Fentről, és az udvarról jött. Jace megragadta Melody karját, és berántotta a lépcső alatti lyukba. Halkan magukra csukta az apró ajtót, és kilesett a réseken keresztül.
- Démonok. Ellepik a házat. - mondta fojtott hangon. Melody szíve a torkában kezdett dobogni.
- Anya és apa! - szólt rémülten, megragadva Jace kabátja ujját. - Hol vannak anyáék?
- Bezártam őket a lenti gardróbotokba, de nem hiszem, hogy sok idő míg ezek a pokolfajzatok kiszagolják őket. - sziszegte Jace, és dühösen a combjára vert öklével. Melody tanácstalanul maga elé meredt, és összeszorította az öklét. Eluralkodott rajta a jeges rettegés. A keze remegni kezdet, de igyekezett eltakarni Jace feszült pillantása elől. A fiú így is dühös volt, nem akarta felmérgesíteni mégjobban.
- Erősítés kell. Egyedül nem bírok el velük. - kezdett el kotorászni a sebében, majd előhúzta megkarcolódott telefonját. - Remek, jobb már nem is lehetne!
- De hát én is itt vagyok. - hajolt közelebb Melody, hogy ő is ki tudjon nézni az apró réseken.
Jace elborzadva meredt rá, még a telefonját is leengedte. Megragadta a csuklóját, és visszarántotta az ajtóból.
- Erre még csak ne is gondolj! Pár nappal ezelőtt azt se tudtad, hogy ez az egész létezik. Harcolni sem tudsz. Egyből meghalnál. És mivel ezt nem akarom, nem fogom engedni, hogy kimenj innen. Világos? - okította a fiú, majd újra maga elé emelte a telefonját. Melody halványan elmosolyodott. Jace, mint tanár. Húha.
- De megöltem egyet. Ott fent. - bizonygatta a lány, és hüvelykujjával felfelé bökött. Jace a füléhez emelte a készüléket, miközben lesajnálóan rámeredt Melody-ra.
- De rögtön le is estél. Ez bizonyítja a rátermettség hiányát. - mutatott rá Jace, és összeráncolta a homlokát.
- Nem tudom mit csinál Alec, de örülnék, ha felvenné. Izzy-t nem hívom, kinn van terepen. - motyogta a fiú, és idegesen beletúrt szőke hajába.
- De mondjuk... - kezdett bele újra Melody, de Jace beléfojtotta a szót.
- Ssshh most lehet felveszi... - ripakodott rá halkan, mire Melody duzzogva elfordította a fejét. Tényleg tudna segíteni. Tényleg halálra volt rémülve, de Jace mellett nem félt annyira. De a keze akkor is szüntelenül remegett.
- A pokolba Alec. - zsörtölődött a fiú, és dühösen a kabátja zsebébe dugta a telefonját.
- Alec miért ilyen gonosz? - kérdezte hirtelen Melody. Talán a félelem csikarta ki belőle ezt a kíváncsi kérdést. Alaphelyzetben soha sem kérdezte volna meg. Jace előhúzta világoló szeráfpengéjét, és meghökkenve meredt a lányra.
- Tessék?
- Hát tudod, mindig olyan dühös arcot vág és... - mondata másik felét már nem tudta megosztani a döbbent fiúval, mert egy hátborzongató reccsenés beléfojtotta a szót. El is felejtette mit akart mondani. A hang a fejük fölöl szólt. Por és fadarabkák hullottak a hajukba. Valaki megpróbálta lebontani a lépcsőt. Vagy inkább valakik. A recsegéshez hangos sziszegés is társult, mire Melody gyomra összerándult és hányingere lett. Ekkor fény áradt be az egykori kis lyukba, hunyorgásra kényszerítve a bent lévőket. Hangos puffanás hallatszott, és mikor Melody kinyitotta a szemét látta, hogy valamikor felettük lévő lépcsőfokok ripityára törtek, és most a konyhapult előtt vagy rajta foglalnak helyett. A lány hevesen dobogó szívvel fordította felfelé a fejét. Felettük tucatnyi, gusztustalan démon hemzsegett, akik éhesen villogtatták rájuk eltorzult pofájukat.
- Kicsit sok volt a rizsa szívi. - morogta Jace, és maga elé emelte a pengét. Melody ügyetlenül előhúzott egy kardot, és oldalra nézve próbálta utánozni Jace testtartását. Mintha a démonok csak erre várták volna, hirtelen egyszerre kezdtek el ordítva sikítani, és a fekete tömeg megindult Jace és Melody felé.

Continues...

________________________
By:
Taurielgirl25