° Rune of Tears ° - Shadowhunters ff.

¬ 5. ¬

°Alec°

Mióta Melody megérkezett minden a feje tetejére állt. Miután Jace-el beszélgetett a gyengélkedőben, a gondolatait nem tudta megállítani. Csak jöttek, és jöttek és nem hagyták aludni. Befeküdt az ágyába és magára húzta a paplant. A fal felé fordult, és egyik kezét a feje alá dugta. Lehunyta a szemét, de érezte, ahogy a gondolkozástól a szemhéja alatt a szeme idegei ide-oda járnak. Fújtatva fordult újra a hátára, és zaklatottan beletúrt kusza, fekete hajába. Nem tudta kiverni a fejéből a lány kék szemét. Mintha látta volna már valahol... Vagy csak azért érez így, mert paranoniás. De egyszerűen képtelen szabadulni attól a gondolattól, hogy a lány nem mondén. Mert nem lehet normális ember. Alec biztos volt benne, hogy Melody-ban van valami ami kiemeli a többi ember közül. Mint az Árnyvadászokat az angyalvér az ereikben. De ez a lány ijesztő. Ahogy ide betette a lábát, mit hozott magával? A démon nem bántotta, és biztos volt benne, hogy mielőtt beléptek volna a területre, a szenzor nem egy ilyen lényt jelzett. A furcsább az, hogy nem akarta bántani, csak talán megsebezni. A kutyáját megölte, ami padlóra küldte teljesen a vöröst...de ezen kívül hozzá sem ért egy ujjal sem.
Alec nem akart arra gondolni amit Jace-nek is mondott. Mi van ha tényleg keresték? Még egy ok, hogy Melody nem mondén.
A fiú hirtelen lerúgta magáról a takarót és felült az ágyban. Felkapta az ágy végében heverő gyűrött pólóját és sietősen magára rángatta. Az ajtaja előtt szétszórt, egy pár bakancsát összekotorta és fél lábon egyensúlyozva belebújtatta lábait. Aztán már rohant is ki az ajtón. Nem volt tanácsos hangosan közlekednie a folyosókon, hiszen akár az egész Intézetet is felébresztheti. A vastag, sötét szőnyegek a legtöbb hangot elnyelik, de az évszázadok alatt megöregedett parketta csikorgó sóhajait azok sem tudják tompítani.
A fiú gondolta, hogy Isabelle nem fog neki örülni, hogy felkelti. Mindig is utálta ha éjszaka zaklatta a hülyeségeivel. De Jace-hez meg nem mehet, mert eleve ő még pipább lenne rá, hogy kirázza az ágyból. Másrészt csak a húga tudja, hanyas szobában szállásolta el Melody-t. Volt egy ötlete, de erről meg kell még kérdeznie Izzy-t. Úgyis ostobaságnak fogja tartani, de egy próbát megér.
Így hát hangtalanul osont végig a halvány fényben úszó folyosón Izzy szobája ajtajáig. Mielőtt bekopoghatott volna, észrevette a vékony fénynyalábot ami az ajtó alól szűrődött ki. Alec összehúzta a szemét és leengedte az öklét. Mi a fenét csinál Isabelle ilyenkor?
- Izzy...-szólította meg halkan és benyitott a szobába.
- Izzy te meg mit csinálsz ilye... - kezdte, de ahogy meglátta a fekete hajú lányt a torkára forrt a szó. Isabelle lelkesen dobálta ki a ruháit a szekrényből az ágyára, ami már azért is furcsa volt, mert imádta ha rend van a szekrényében.
- Oh szia Alec. Csak Melody-nak keresek ruhákat, hogy legyen mibe öltöznie. Szerinted ezt fel fogja venni? - dugott bátyja orra alá egy valamicskét alig takaró fekete csíkos blúzt. Alec fintorogva eltolta arca elől a ruhadarabot.
- Igazad van. Nem. - bigyesztette le az ajkát a lány és a jobb oldalára ejtette a ruhát.
Alec felsóhajtott és húga mellé sétált. Nekitámaszkodott a szekrény falának, onna figyelte ahogy nagy szakértelemmel dobja hol az ágyra, hol maga mellé a kiselejtezett ruháit.
- Izzy alig huszonnégy órája ismered. Nem viselheted ennyire a szíveden a sorsát. - rázta meg a fejét. Isabelle felé fordította a fejét.
- Dehogyis nem. És neked is ezt kéne tenned. Alec, nézd. Most vesztette el a kutyáját és megtámadta őket valami amit még életében nem látott. Borzalmas lehet neki. Elmondta nekem. Soha életében nem voltak barátai. - Isabelle hangja halk volt. A szeme még talán könnyes is lett. Alec inkább elfordította a fejét. Izzy soha nem szokott sírni. Ilyen nincs.
- Ne mond, hogy téged is megrázott a sütemény nevű kutya irdatlan veszteséggel járó halála?! - húzta el a száját és ellökte magát a szekrénytől. Isabelle becsapta az ajtót és mérgesen meredt bátyjára.
- Hogy lehettek ennyire érzéketlenek. Te és Jace. Hát nem érted? Ez a lány egész életében egyedül volt. Legalább hagy segítsek neki egy kicsit boldognak lenni. - sziszegte Alec felé majd felkapta a halom ruhát az ágyáról, és kiviharzott volna, ha Alec meg nem ragadja a kardját.
- Vérvizsgálatot akarok. - jelentette ki hirtelen.
- Tessék? - hüldezett Isabelle. Még a ruhát is majdnem elejtette.
- Melody nem mondén Izzy. Biztos vagyok benne hogy nem az. Jace-el...- kezdett bele a magyarázatba, de Isabelle feltartott szabad keze beléfojtotta a szót.
- Tudom hallottam róla mit beszéltetek. De nem támadhatod le éjnek évadján szegényt. Hagy aludjon, ki van merülve, és teljesen rémült. Reggel így is kemény beszélgetés vár rá. - felelte Isabelle szigorúan és az ajtó felé fordult. Alec lehunyta a szemét, majd idegesen kinyitotta. Húga után eredt.
- Mert persze te zavarhatod az éjszaka közepén, hogy ruhát adj neki. Pont erre van szüksége a kutyája után. - morogta fojtott hangon Isabelle után loholva a folyosón.
- Alec fejezd már be! De tudod mit!? Holnap elmész és veszel neki egy francia bulldogot. És már megbocsáss, de engem még mindig jobban kedvel mint titeket. - húzta ki magát, már amennyire Alec látta a sötétben. Megtorpant a folyosó közepén és próbálta feldolgozni amit Izzy mondott neki.
- Várj, mi!?
A lány után sietett, de mire utolérte Isabelle már egy ajtó előtt állt. A fülét az ajtóra tapasztotta és figyelt.
- Biztos alszik, mit vársz!? - forgatta meg a szemét Alec és egy mozdulattal benyitott. Izzy halkan felssziszent és rosszalóan belebokszolt bátyja karjába. Alec rá sem hederített és belépett az ajtón. A mellett a kicsi lámpa égett, de azon kívül sötétbe borult a szoba. Izzy besomfordált mögötte. Alec az ágyhoz lépett. A takaróért nyúlt, de azonnal vissza is húzta a kezét. Az eddig vigyorra húzódó ajka, most idegesen keskeny vonallá szűkűlt.
- Mi a baj?
- Melody nincs itt! - suttogta Alec és Isabelle felé fordult. A lány kitágult szemmel meredt a fiúra, és csak pár másodperccel később estek ki a ruhák a kezéből.
- Atya úr isten. Szegény, biztos elszökött. Meg kell találnunk! - túrt bele zaklatottan a hajába és az ajtóhoz rohant.
- Jól van, csak nyugi. Lehet még itt van benn. - próbálta csitítani rémült nővérét Alec. De ebben ő sem volt olyan biztos.
- Oké mondom mi lesz. Felkeltem Jace-t és mi benn megkeressük, hátha itt van még. Te pedig kimész. - adta az utasítást a lány, aki seperc alatt összeszedte magát. Kisimította fekete tincseit az arcából és elrendezte a ruhája gyűrődéseit.
Alec ellenkezés nélkül lépett ki az ajtón, de Izzy visszahúzta.
- Vigyél fegyvert. És legyél óvatos. És könyörgöm...találd meg Melody-t! - mondta komolyan Isabelle. Alec bólintott és visszarohant a szobájába. Szerencséjük van, hogy a fegyverét a szobájába hozta, és nem lerakta a szokásos helyére. Pár nyílvesszőn még ott világoltak a nemrég ráfestett rúnák. A fiú a vállára kapta a nyíltegezét és a kezébe vette az íjat.
Isabelle is tudta, hogy Melody biztos nincs már itt. De mivel olyan bizakodó volt, meg akarta nézni bent is. Alec gondola, hogy a feladat rá hárúl, hogy hozzá vissza a lányt. Elvégre nem hagyhatja, hogy kint császkáljon, úgy hogy semmit sem tud...sőt még fel sincs öltözve rendesen. Halálra fagy mire valami megtámadhatná.
De Alec épp ezért nem vesztegette tovább az idejét. Kirontott a szobájából és bejárati ajtó felé vette az irányt. Még utoljára körülnézett, hogy nincs-e itt senki, majd kisurrant a hidegbe.

Continous...
_____________________________

By:
Taurielgirl25